Ferencváros

Hat edző, aki itthon belebukott a bajnoki címbe

Feltöltve: 2016, június 8 - 12:17

Mint ismert, Bene Ferenc annak ellenére nem marad a Gyirmót vezetőedzője, hogy megnyerte az NB II-es bajnokságot. Bene esete azonban nem példa nélküli a hazai labdarúgásban, tavaly Joan Carrillo, a Videoton szakvezetője bukott bele a bajnoki címbe, de Mezey György és Pintér Attila is pórul járt már aranyérem után.

NB I: Így erősítenek a csapatok - átigazolási körkép

Feltöltve: 2016, június 6 - 11:30

Egyre több átigazolási hír jelenik meg az NB I-es klubok kapcsán, bár az átigazolási időszak hivatalosan még nem is kezdődött el. A csakfoci.hu a könnyebb átláthatóság kedvéért ismét jelentkezik megszokott rovatával, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén. Összeállításunkban a két idei kieső (Puskás Akadémia, Békéscsaba) és a feljutott Gyirmót, illetve Mezőkövesd is szerepel.

NB III: Újabb bajnoki cím a Fradinak, itt vannak a feljutók - eredmények, tabellák

Feltöltve: 2016, június 6 - 08:36

Véget értek vasárnap az NB III három csoportjának küzdelmei is.

Doll: Van der Vaart lehet a kulcs a BL-hez - mindent megtesznek érte

Feltöltve: 2016, június 4 - 10:27

A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll elmondása szerint a korábbi holland válogatott labdarúgó, Rafael van der Vaart sokat segíthetne a Fradinak abban, hogy a csapat célba vehesse a Bajnokok Ligája-csoportkörbe kerülést. A német tréner amondó, mindent megpróbálnak annak érdekében, hogy teljesíteni tudják a középpályás igényeit.

Nagy Ádám lehet a válogatott kulcsembere: "Szükség lesz a jó játékára a magyarok sikeréhez"

Feltöltve: 2016, június 4 - 09:36

A nemzetközi sajtóban a legtöbben úgy vélik, Dzsudzsák Balázs lehet majd a magyar válogatott kulcsembere a jövő hét pénteken kezdődő Európa-bajnokságon. Akad azonban olyan vélemény is, amely sokkal inkább a Ferencváros fiataljára, Nagy Ádámra hívja fel a figyelmet. Az egyik amerikai portál szakértője amondó, már most fontos láncszeme a csapatnak, az ő jó játéka nélkül pedig Bernd Storck csapatának a sikeressége is nehezen képzelhető el.

Eldőlt: Ilyen lesz az új Fradi-sas - fotó

Feltöltve: 2016, június 3 - 20:17

Pénteken lezárult a szavazás, egy erdélyi fiatalember, Nagy Tamás terve kapta a legtöbb voksot a Fradi-sas kabala tervpályázaton, a klub hivatalos Facebook-oldalán.

Ezek a klubok adják a legtöbb játékost az Eb-re - a Fradi sem szégyenkezhet

Feltöltve: 2016, június 1 - 21:16

A jövő hét pénteken rajtoló Európa-bajnokságon 552 labdarúgó vesz majd részt, az egyik nemzetközi portál pedig azt is megnézte, hogy mely klubok adják a legtöbb játékost a tornára. A lista élén holtversenyben a Juventus és a Liverpool áll, utánuk a Tottenham és a Manchester United következik, de az élmezőnyhöz képest összességében a Ferencváros sem szégyenkezhet.

Egy Fradi-játékos már biztosan lesz az Eb-n

Feltöltve: 2016, május 30 - 11:18

Ján Kozák, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az Eb-re utazó 23-as keretet.

NB I: Már pörög a magyar piac - átigazolási körkép

Feltöltve: 2016, május 30 - 10:59

Egyre több átigazolási hír jelenik meg az NB I-es klubok kapcsán, bár az átigazolási időszak hivatalosan még nem is kezdődött el. A csakfoci.hu a könnyebb átláthatóság kedvéért ismét jelentkezik megszokott rovatával, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén. Összeállításunkban a két idei kieső (Puskás Akadémia, Békéscsaba) és a már biztosan feljutó Gyirmót is szerepel.

Itt vannak a Fradi végleges BL-ellenfelei: Magyar bíró fújt a sorsdöntő meccsen

Feltöltve: 2016, május 30 - 08:55

Vasárnap este Moldovában is bajnokit avattak, a Sheriff Tiraspol nyerte meg 1-0-ra a Dacia elleni bajnoki „döntőt” (a magyar Andó-Szabó és stábja játékvezetése mellett), így teljessé vált a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének mezőnye, benne a Ferencvárossal is. A nem kiemelt zöld-fehérek az alábbi csapatok közül kapnak – immáron biztosan – ellenfelet.

Csúnyán átjátszották a Fradi védőjét a válogatottban - videó

Feltöltve: 2016, május 28 - 13:16

Bár edzője a mérkőzés utáni nyilatkozatában külön is kiemelte Cristian Ramírez játékát a válogatottban, a gól előtti pillanatokért aligha dicsérte meg őt. Ellenfele ugyanis csúnyán átjátszotta őt.

Bild: Doll a Fradihoz hozná a 109-szeres válogatott holland klasszist

Feltöltve: 2016, május 28 - 10:08

A német Bild kiemelt hírként hozza azt az információját, mely szerint Thomas Doll Budapestre csábítaná Rafael van der Vaartot, a Betis holland futballistáját. A német mester nem tagadja, el tudná képzelni a csapatában őt.

Fradi: "Minden csapat 9 emberrel védekezett ellenünk" - az NB I-ből vonulna vissza az Eb-re készülő légiós

Feltöltve: 2016, május 26 - 16:50

Stanislav Sestáknak jó esélye van rá, hogy ott legyen a szlovák válogatottal a franciaországi Európa-bajnokságon. A 33 éves támadó az Eb után mindenképp visszavonul a válogatottságtól, a Ferencvárossal viszont szeretne még egy bajnoki címet nyerni. Sesták szerint egyszerű volt számukra az idei szezon, a magyar bajnokság azonban nem feltétlenül fekszik neki, mivel a Fradi elleni minden csapat 9 emberrel védekezett.

Válogatott: Gera hazautazott - itthon vizsgálják

Feltöltve: 2016, május 26 - 15:19

Gera Zoltán tartós lázassága tüzetesebb orvosi vizsgálatokat tesz szükségessé.

A Fradi nyerte az öregfiúk derbijét

Feltöltve: 2016, május 26 - 12:37

Az Öregfiúk bajnokságban a Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte az Újpestet.

Nyilasi: "A Fradinak a BL-ben is dominálnia kell" - nemzetközi szintű erősítést vár

Feltöltve: 2016, május 26 - 08:43

Nyilasi Tibor szerint, korábbi klubja irányt mutatott a magyar futballnak azzal, hogy minden meccsen az első perctől kezdve győzelemre tőrt, és állítja, ezen a filozófián a nemzetközi kupában sem kellene változtatni. A Ferencváros legendája úgy látja, szükség van erősítésre ahhoz, hogy nemzetközi szinten is eredményes legyen a csapat, de nehéz lesz bekerülni a Fradiba.

A Fradi légiósát kiemelték a meccs után - Ramírez 90 perccel hangolt a Copára

Feltöltve: 2016, május 26 - 08:36

Végigjátszotta az Egyesült Államok elleni felkészülési mérkőzést hazája válogatottjában Cristian Ramírez. A Ferencváros baloldali védőjét külön is megdicsérte Ecuador szövetségi kapitánya.

Az Eb megnehezíti a Fradi BL-álmait, fél évre kidőlt az Újpest alapembere - ez történt ma

Feltöltve: 2016, május 25 - 19:22

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban az elmúlt egy nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

Az Eb-szereplés nehezíti a Fradi BL-álmait

Feltöltve: 2016, május 25 - 14:52

Az évad előtt érkezett a Ferencváros csapatához a szlovák válogatott Stanislav Šesták, aki korábban Németországban és Törökországban is légióskodott. A tapasztalt csatárral a Ferencváros Újpest elleni győztes kupamérkőzés után készített interjút a felvidéki sportoljunk.sk oldal.

Fradi: "Remélem, sikerül a BL-csoportkörig eljutni"

Feltöltve: 2016, május 25 - 12:48

Stanislav Sesták szerint nehéz megmondani, hogy milyen erőt képvisel az NB I, mivel a teljes szezonban domináltak. A Ferencváros szlovák támadója úgy gondolja, a Fradi a BL-ben eljuthat a csoportkörig.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel