KTE-Phoenix Mecano

Rajczi: Megromlott a viszonyom a vezetőkkel, megpróbálunk békében elválni

Feltöltve: 2013, december 20 - 14:57

Ahogy arról már korábban beszámoltunk több kecskeméti játékos is távozik a csapattól, többek között Rajczi Péter is. A támadó a csakfoci.hu-nak elmondta, hogy megromlott a viszonya a vezetőkkel, ezért kerül sor a váltásra.

"A Fradi gyenge pontja a védelme" - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2013, november 10 - 14:44

Vasárnap két mérkőzéssel zárul az OTP Bank Liga 14. fordulója. Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője azt szeretné, ha a Haladás ellen még több helyzetet alakítanának ki. Artner Tamás, a szombathelyiek mestere szerint háromesélyes a találkozó és annak külön örül, hogy nem az Üllői úton, hanem a Puskás-stadionban lesz a meccs. Az eltiltott Bekő Balázst pályaedzője, Visinka Ede pótolja az Újpest ellen a KTE kispadján, aki úgy véli, a fővárosi lilák az életükért küzdenek majd, míg Nebojsa Vignjevic „melós” meccsre számít, de szerinte jobbak a Kecskemétnél.

Ligakupa: ETO-Fradi, javíthat a Vidi és a Diósgyőr

Feltöltve: 2013, október 16 - 14:39

Tizenkét mérkőzéssel folytatódnak a Ligakupa csoportmérkőzései. A játéknap leginkább várt összecsapására Győrben kerül sor, ahol a címvédő Ferencváros lesz a bajnok ellenfele. Pikánsnak ígérkezik a DVTK-Vasas találkozó, már csak azért is, mert egy hete a bajnokságban szárnyaló miskolciak kikaptak a Fáy utcában. Revánsra készül a Videoton is, José Gomes csapata ugyanis az előző fordulóban nem kis meglepetésre hazai pályán botlott az NB II-es Kozármislennyel szemben.

A KTE egyet hibázott, a Haladás bravúrpontot szerzett - így látták az edzők

Feltöltve: 2013, augusztus 23 - 22:43

Bekő Balázs szerint a Kecskemét győzelmet érdemelt volna a Haladás ellen az OTP Bank Liga 5. fordulójának első mérkőzésén. A KTE vezetőedzője szerint egy kihagyás két pontjukba került. Artner Tamás, a Haladás mestere elismerte, hogy az ellenfél jobban játszott az első félidőben és úgy érzi bravúr pontot szereztek Kecskeméten.

KTE-Haladás: Két fejes, egy-egy pont

Feltöltve: 2013, augusztus 23 - 20:59

Az OTP Bank Liga 5. fordulójának első mérkőzésén a Kecskemét hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Haladás ellen. A KTE az első félidő közepén Forró fejesével szerzett vezetést, majd a második játékrész elején Fehér szintén fejjel volt eredményes.

Élő: Kecskemét - Haladás

Feltöltve: 2013, augusztus 23 - 18:51

A szokásos menetrendnek megfelelően már péntek este megkezdődik az OTP Bank Liga aktuális fordulója. A nyitómérkőzést ezúttal Kecskeméten rendezik, ahol a Szombathelyi Haladás lesz a vendég. A két gárdát mindössze két pont választja el egymástól a tabellán, a vasiak egy esetleges sikerrel előzhetnek. Kövesd a meccset a csakfoci.hu-n!

A Haladás elfáradt, a KTE feledtetné a kiütést - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2013, augusztus 23 - 10:54

A Kecskemét-Haladás mérkőzéssel kezdetét veszi az OTP Bank Liga 5. fordulója. Bekő Balázs, a KTE vezetőedzője szeretné kiengesztelni a szurkolókat a Mezőkövesd elleni 6-2-es vereség miatt, míg Artner Tamás, a szombathelyiek mestere arról beszélt, hogy sokat kivett belőlük a debreceni meccs, most pedig egy küzdelmes mérkőzést vár.

Rudolfék nélkül sem megy a Diósgyőrnek

Feltöltve: 2013, augusztus 17 - 18:25

A Diósgyőr 1-1-es döntetlent játszott a Kecskeméttel az OTP Bank Liga 4. fordulójának első szombati mérkőzésén. Mint köztudott, Rudolfot és Seydit hétközben szabadlistára tették a miskolciakat, így kerülhetett a kezdőbe Barczi Dávid, aki egy szép góllal vezetést szerzett a hazaiaknak, majd negyedórával a vége előtt Rajczi egyenlített, ez pedig azt jelenti, hogy a DVTK tovább várhat idei első győzelmére.

"Mezeytől tanultam a legtöbbet, Sousa nem akart velem dolgozni" - támadófocit ígér a KTE új edzője

Feltöltve: 2013, június 27 - 11:00

Bekő Balázs, a Kecskemét új vezetőedzője azt ígéri, hogy csapata nem csak erőtől duzzadó lesz, hanem tartalmas támadófocit fog játszani, és a középmezőnybe várja az övéit. A KTE szakvezetője a DigiSport Reggeli Start című műsorában beszélt az eddigi mestereiről is, akik közül Mezey Györgyről van a legjobb véleménnyel, míg Paulo Sousával való viszonyáról azt mondta: emberileg eltávolodtak egymástól, ezért nem tudtak egy idő után közösen dolgozni.

Bekő Balázs a Kecskemét edzője

Feltöltve: 2013, június 24 - 16:51

Bekő Balázs hétfőn aláírta 2+1 évre szóló szerződését Kecskeméten, mely után már edzést is tartott.

Hivatalos: Horváth Ferenc a Paks edzője

Feltöltve: 2013, június 24 - 13:06

A Kecskemét és a Paks hosszas tárgyalások végén egyezett meg Horváth Ferenc klubváltásáról. A szakembert követi pályaedzője, Szamosi Tamás is Paksra.

Két klub küzd az NB I-be berobbant csatárért

Feltöltve: 2013, május 30 - 10:07

A Kecskemét megtartaná az idei szezon egyik felfedezettjét. Rafael Burgost ismét kölcsönvenné a lila-fehér klub, az osztrák Josko Ried hajlik is erre, de a lila-fehéreknek a csatárt télen kinéző bajnok győriekkel kell megküzdeniük.

A Fradi ellen lemondana tavaszi szokásáról a Loki - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2013, május 26 - 11:41

Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője a Ferencváros elleni mérkőzés előtt arról beszélt, hogy még vannak céljaik, ezek eléréséhez pedig le kell győzniük a zöld-fehéreket. Ricardo Moniz, a Fradi szakvezetője a sok sérültre panaszkodott és elmondta, hogy a kispadot mindenképp szeretné megerősíteni. Horváth Ferenc, a KTE mestere úgy véli, az NB I-ben nincs legyőzhetetlen csapat, így a Videoton sem az, míg a Vidinél Kecskeméten biztosítanák be az ezüstérmet.

NB I: Hiányzott a láthatatlanná tévő köpeny - így látták az edzők

Feltöltve: 2013, május 19 - 22:12

Horváth Ferenc, a Kecskemét vezetőedzője szerint tovább tartott a tizenegyesrúgó bajnokság a Diósgyőr elleni mérkőzésükön, mint ahogy szerették volna. Kovac Zoltán, az ellenfél mestere dicsérte csapatát, de a jövőben gyorsabb játékot vár a labdarúgóitól. Marco Rossi, a Honvéd szakvezetője úgy véli, hogy beérett a kemény munka, ezért sikerült legyőzni a bajnokot. Pintér Attila nem tesz szemrehányást a játékosainak, szerinte most ennyi volt bennük.

0-1-ről állt fel és nyert a Diósgyőr

Feltöltve: 2013, május 19 - 18:26

Rajczi góljával a Kecskemét szerzett vezetést Diósgyőrben az OTP Bank Liga 28. fordulójában, a hazaiak azonban a második félidőben megérdemelten fordítottak. Előbb Gohér talált a kapuba, majd a hajrában Luque állította be a végeredményt 11-esből. Érdekesség, hogy a spanyol középpályás az első félidőben elhibázott egy büntetőt.

Gomes a két pontot siratja és lesgólról beszél - így látták az edzők

Feltöltve: 2013, április 14 - 22:02

Pintér Attila két ellentétes félidőt látott az ETO-Videoton (1-1) meccsen, ezért igazságosnak érzi a döntetlent. José Gomes, a fehérváriak mestere szerint az első félidő után már 2-0-ra kellett volna vezetniük és egyáltalán nem elégedett az egy ponttal. Horváth Ferenc, a Kecskemét szakvezetője úgy véli: csapata egy nagyon rossz első játékrészt produkált az Újpest ellen, és csak az öltözőben akart nyerni. Marc Leliévre szerint együttese jobban játszott, mint a legutóbbi győztes meccsen, most mégis kikapott.

Rajczi: Lelkileg nem vagyok a topon, önbizalomhiányban szenvedek

Feltöltve: 2013, április 4 - 16:57

Rajczi Péter, a KTE támadója jól tudja, hogy a mostani teljesítménye messze elmarad a korábbitól. A csatár főleg lelkileg nincs a topon, de azon dolgozik, hogy ismét a csúcson legyen.

Késhet a Kecskemét hősének visszatérése

Feltöltve: 2013, március 6 - 12:52

A Debrecen elleni találkozót törött járomcsonttal végigjátszó Koszó Balázs már túl van a műtéten, azonban a védő szerint a hatalmas duzzanat miatt biztosan késni fog az előzetesen a Győr elleni bajnokira kalkulált visszatérése.

Maszkban játszhat a Kecskemét hőse - minimum egy hetet kihagy

Feltöltve: 2013, március 5 - 12:16

A KTE jobbhátvédje sérülten játszotta végig a Debrecen elleni bajnoki nyitányt, ám egészen a hajráig nem érezte, hogy komolyabb baja lenne A vasárnap megműtött Koszó Balázs egyelőre pihen, amint elmúlik a műtét utáni duzzanat, speciális maszkja is elkészülhet.

A Kecskemét hatot rúgott a Kecskemétnek

Feltöltve: 2013, február 13 - 16:20

Két edzőmeccset játszik a KTE-Phoenix Mecano szerdán, a keret egyik fele a tartalék csapat ellen lépett pályára és 6-0-ra nyert.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel