Nemzetközi átigazolási körkép

A Bayernből igazolhat az MU és a Barca is, Chelsea-egyezségről írtak - átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 27 - 21:09

Több játékos is érkezhet a Manchester United együttesébe az angol sajtó szerint, így ezek alapján Marco Reus a Dortmundból, illetve Toni Kroos a Bayern Münchenből is a kiszemeltek közé tartozik. A BL-győztes bajorokkal kapcsolatban Spanyolországban úgy tudják, Mario Mandzukic a Barcelonában is kiköthet. Nemzetközi átigazolási körkép.

Hivatalos a rekordigazolás Manchesterben, a Milanhoz is a Chelsea-től jön játékos - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2014, január 24 - 21:00

Rövid időn belül a Manchester United bejelentheti a tél egyik legnagyobb és alighanem egyik legdrágább igazolását. Nagy halat foghat ki a Milan is, igaz, ők ingyen. A Barcelona horgára egy argentin védő és egy holland kapus is ráakadhat, a Monaco pedig meg is találta állítólag a megsérült Falcao - természetesen méregdrága - utódját. Körkép.

A Chelsea lenyúlta a Liverpool kiszemeltjét, megaajánlat Pogbáért - átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 23 - 19:05

A Chelsea megfricskázta a Liverpoolt az átigazolási piacon: a Kékek bejelentették, hogy megegyeztek a Basellel a Vörösök kiszemeltjei között is erőteljesen emlegetett Mohamed Salah klubváltásáról. Juan Mata szerződtetését hamarosan bejelentheti a Manchester United, a Juventus legértékesebb játékosáért pedig 70 millió eurós ajánlat futott be a hírek szerint. Ezek voltak a nap legfontosabb fejleményei a nemzetközi játékospiacon. Körkép.

Órákon belül meglehet az MU-nak a bombaigazolás, Rooney-t a Real Madrid akarja - körkép

Feltöltve: 2014, január 22 - 21:37

Friss angol információk szerint megtörtént a megegyezés a felek között Juan Mata ügyében, állítólag akár órákon, vagy napokon belül bejelenthetik az MU igazolási rekordját jelentő transzfert. Egy másik információ szerint a nyáron távozhat Manchesterből Wayne Rooney, akit a Real Madrid csábít. Nemzetközi átigazolási körkép.

A Bayern alapembere az MU-val tárgyal, nem lesz Inter-Juve csere - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2014, január 21 - 20:21

Két nagy igazolással is hírbe hozták ma a Manchester Unitedet, ám amíg Juan Mata ügyében még sok a kétely, addig a Bayern München védője nem tagadta, hogy zajlanak a tárgyalások róla a Vörös Ördögökkel. Két neves játékost cserélt volna el a Juventus és az Inter, de végül nem tudtak megegyezni a felek, a világ egyik leghíresebb szaklapja pedig 80 millió eurós bombaüzletet helyezett kilátásba a Chelsea és a PSG között. Körkép.

Messit olcsón akarják megvenni, már tárgyal a Barca az új kapusával - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2014, január 20 - 21:20

Megkezdődtek a tárgyalások a Barcelona és első számú kapusjelöltje között, a Real Madrid hálóőre Dortmundba igazolhat, a Chelsea mellőzött karmestere pedig Madridba kerülhet. A Roma tovább erősített, az Inter pedig egy Juve-csatár mellett Lionel Messi megszerzésével is kacérkodik, a milánói tulajdonos ugyanakkor csak megfelelő anyagi kondíciók mellett próbálná kivásárolni a világ legértékesebb játékosát. Körkép.

Del Piero visszatérhet a Juventusba, újabb balhátvédjelölt a Realnál - átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 17 - 21:01

A nap egyik legérdekesebb nyilatkozatát a Juventus legendája, Alessandro Del Piero adta, aki nem zárta ki annak lehetőségét, hogy esetleg visszatérjen a torinóiakhoz. Arséne Wenger maga beszélt arról, hogy ki az egyik fő kiszemeltje az Arsenalnak, míg a Real Madriddal egy újabb lehetséges balhátvédet hoztak szóba, akiért alaposan a zsebükbe kellene nyúlnia majd a fővárosiaknak.

A Real brazil védőt figyel, a Dortmund ászát 3 topklub hívja - átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 16 - 21:29

A Manchester United kapcsán egy brazil és egy közép-európai kiszemeltről ír a nemzetközi sajtó, egy másik angol klubnál földindulásszerű változások kezdődtek, a Real Madrid és a Barcelona egyaránt brazil védőt tart szemmel, David Villa kapcsán elég meredek pletyka jelent meg, az Inter a Milannal és a Juventus-szal is harcba szállhat a piacon, a Dortmund pedig már a nyári erősítéseken dolgozik, miközben egyik középpályására állítólag három topklub is ácsingózik. Nemzetközi átigazolási körkép.

Aláírás a Chelsea-nél és a Barcánál, új védőt írnak a Real Madrid kapcsán - átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 15 - 22:13

Aláírta új szerződését a Chelsea-hez Nemanja Matic, akiről korábban már lemondott az angol sztárcsapat. Matichoz hasonló utat járhat be az MU reményei szerint Paul Pogba, akit viszont nem akar elengedni a Juventus. Az MU egy másik kiszemeltről is lecsúszhat, míg a Real Madrid állítólag megegyezett egy új játékossal. Nemzetközi átigazolási körkép.

A Chelsea 19 millió fontos buktával veszi meg volt játékosát - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2014, január 14 - 21:25

Visszatérhet Londonba a Chelsea volt játékosa, aki már orvosi vizsgálaton vesz részt és akiért 19 millió fonttal többet fizethetnek a Kékek annál, amennyiért három éve eladták. Wayne Rooney kapcsán ezúttal nem a Chelsea-t emlegetik, mint lehetséges kérőt, hanem a Real Madridot, amely állítólag 50 millió eurót fizetne érte. A Barcelona tehetsége Rómába tart, a katalánok sokáig elmozdíthatatlannak hitt ikonját pedig az egyik manchesteri gigásszal hozták hírbe. Nemzetközi átigazolási körkép.

Világrekord dőlhet meg az átigazolási piacon - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2014, január 12 - 21:25

Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Chelsea hamarosan bejelenthet egy 35 millió eurós igazolást, aki ráadásul a volt játékosa. A Manchester United régóta tartó balhátvéd-vadászatán a Real Madrid segíthet egy kölcsönadással. A Manchester City világrekordot dönthet egy átigazolási kategóriában, méghozzá egy 18 éves játékos szerződtetésével. A Barcelona kapust és védőt is igazolhat a Bundesligából, a Bayern München pedig kinézett magának egy világ- és Európa-bajnok játékost. Körkép.

Solskjaer az MU-ból igazolna, a Realból pótolhatja Lewandowskit a Dortmund - átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 11 - 22:22

A Cardiff új menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer a Manchester United csapatából erősíteni meg együttesét, Nani iránt az Inter érdeklődik, egy német híradás szerint pedig a Borussia Dortmund a Real Madridból próbálná meg pótolni a Bayernhez szerződő Robert Lewandowskit.

Rooney megveheti saját magát, bombaigazolás jöhet az Arsenalnál - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2014, január 10 - 20:52

Három Chelsea-játékos is főszerepbe került a pénteki átigazolási hírekben, egyikük klubváltása szinte már biztos, egy másikat a Milan kölcsönben szerezne meg, egy harmadikat pedig hatalmas összegért vinne el a világ egyik leggazdagabb csapata. Közben Wayne Rooney állítólag ki is vásárolhatja magát Manchesterből, a Real Madrid játékosáért pedig újabb gárda jelentkezett be. Körkép.

Messi hűségesküt tett, a Bayern német játékossal erősített - átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 9 - 19:50

Lionel Messi reagált a távozásának lehetőségét firtató pletykákra, a Bayern München újabb játékost szerződtetett Robert Lewandowski után, az Arsenal állítólag öt sztárcsatár közül választ, a Manchester United a Juventustól igazolna, az Inter argentin támadóval erősített, a Real Madrid egyik csatára pedig azzal kacérkodik, hogy odébbáll. Ezek voltak a csütörtöki nap legfontosabb hírei a nemzetközi játékospiacon. Körkép.

Feláldozná Messit a Barcelona egy lap szerint, Xabi Alonso hosszabbított a Reallal - átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 8 - 21:02

Megdöbbentőnek ható információt közölt egy lap Lionel Messivel kapcsolatban, akit a sajtóértesülés szerint eladna a Barcelona elnöke azért, hogy stabilizálja a tranzakcióval a katalán klub pénzügyi helyzetét. Egy Real Madrid-Manchester United lehetséges tranzakcióról is írtak, míg a Reallal kapcsolatban egy egyre jobban komolyodó Arsenal-transzfer lehetőségére is céloznak. A Schalke támadót igazolt, Sidney Sam azonban inkább a szélen bevethető, így nem jelent egyértelműen konkurenciát Szalai Ádámnak. Xabi Alonso 2016-ig hosszabbított a Real Madriddal.

Ronaldinho visszatérhet, Madridba vinnék a Chelsea csillagát - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2014, január 7 - 22:14

A mai hírek szerint két igazi sztárjátékos is távozhat a Premier League-ből, egyikük a Manchester United csapatkapitánya, akit Olaszországba is csábítanak, a másik pedig az a Chelsea-játékos, aki Madridban találhat "menedéket". A Juve és a Milan rajongói viszont a jelek szerint fellélegezhetnek, mivel Pirlo és Balotelli sem fog klubot váltani, viszont a Schalkénál kezdhetnek aggódni az Arsenal miatt. Ronaldinho pedig visszatérhet Európába! Körkép.

Távozhat a Barca kapusjelöltje, az MU több fronton is elbukhat - nemzetközi átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 6 - 23:16

Alighanem zöld utat kapott a Barcelona annak a hírnek a bejelentésével, miszerint kapusposztra kiszemelt célpontja távozhat német klubjától. A Manchester United jelöltjeinek száma viszont vészesen fogy, David Moyes tehát a nyár után valószínűleg télen sem tud majd igazán nagy üzletet kötni majd. Egy olasz legenda visszavonulhat, a Napoli pedig Londonból szerezhet meg egy neves védőt. Körkép.

Messit elmebeteg összegért venné meg egy csapat - nemzetközi átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 5 - 21:07

Egészen hihetetlen és horrorisztikus összeget, 400 millió eurót is kész lenne megadni "egy ország kormánya által is támogatott csapat" Lionel Messiért. Közben a Real Madridot erkölcstelen ajánlattal vádolták meg, Wayne Rooneyt megint szóba hozták a Chelsea-vel, a Milan már biztos, hogy edzőt kell, hogy keressen, a Roma pedig lecsaphat egy keresett tehetségre. Nemzetközi átigazolási körkép.

Lewandowski aláírt, a Barca egy kiszemeltet kihúzhat - átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 4 - 22:39

A nap legfontosabb átigazolási hírét a Bayern München jelentette be, amely közölte, hogy nyártól öt évre szerződtette Robert Lewandowskit. A Milan közel áll egy hasonlóan ünnepélyes pillanathoz, a Barcelona a jelek szerint kihúzhat egy kapusjelöltet a listáról, nagyon hosszú és elég ütős a Napoli kívánságlistája, José Mourinho megint megszólalt Juan Mata ügyében, a Manchester Unitednél pedig elismerték, hogy Wayne Rooney jövője a csapat gyengélkedése miatt veszélyben van. Nemzetközi átigazolási körkép.

Mourinho nem engedi az MU-ba játékosát, újabb nagy halakra vadászik a PSG - átigazolási körkép

Feltöltve: 2014, január 3 - 22:53

Bár Juan Mata a jelek szerint körön kívülre kerülhet a Chelsea-nél, José Mourinho a hírek alapján nem fogja engedni, hogy egy közvetlen riválishoz kerüljön Anglián belül. A Paris Saint-Germain két nagy fogást szemelt ki magának az olasz bajnokságból.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel