játékvezetők

Kassai a legnagyobb bakijáról: "Nem lett volna korrekt, ha másra mutogatok"

Feltöltve: 2016, június 6 - 14:06

Az Európa-bajnokságra készülő Kassai Viktor szerint karrierje elején az ember még tanulhat tévedéseiből, bizonyos szint felett azonban már csak a hibák elkerülése tartja versenyben. A játékvezető beszélt a 2012-es Eb-n elkövetett nagy hibájáról, amiről ugyan nem ő tehetett, de nem akart a kollégájára mutogatni. Kassai még öt évig szeretne magas szinten bíráskodni.

Sárga lappal mentette meg a focista életét a magyar bíró - fotó

Feltöltve: 2016, május 15 - 14:51

Hihetetlen lélekjelenlétről tette tanúbizonyságot a Nagykáta-Gyömrő Pest megyei U16-os bajnoki játékvezetője, Józan Csaba. Két játékos ütközését követően az egyik fiatal futballista a földön maradt, majd kapkodva a levegőt és el is ájult. A játékvezető odarohant a játékoshoz, akinek mint kiderült, hátracsúszott a nyelve az ütközés következtében, így elzárta a légutat. Ekkor a bíró a sárga lapját a játékos szájába tette, ezzel megakadályozva a fogak összezáródását, ezáltal az azonnali fulladást. A játékosért nem sokkal később mentő jött, azóta stabilizálódott az állapota.

Röhej és botrány: Ezen a részeg bírón nevet a fél világ - videó

Feltöltve: 2016, május 13 - 12:04

A Pribram-Slavia cseh bajnokira kijelölt negyedik játékvezető, Marek Pilny olyan ittasan jelent meg, majd szaladgált a kispadoknál, hogy a rendezőknek kellett végül elvezetniük...a Pribram elnöke, Jaroslav Stark azt mondta, hogy a meccset követően egy üveg szilvapálinkát talált a bírói öltözőben. Miután az egyik gólbírónál, Václav Jachnál sem stimmelt minden, a cseh szövetség azonnal felfüggesztette mindkét érintettet, és visszavonta a bírói licencüket is.

Megható: Így búcsúzott a bíró a meccsen elhunyt kollégájától

Feltöltve: 2016, május 9 - 16:23

Joao Capela portugál játékvezető a vasárnap esti Boavista-Uniao Madeira bajnoki mérkőzés előtt a munkáját segítő jelölőspray-vel tisztelgett az egy héttel ezelőtt elhunyt kollégája, Paulo Paraty emléke előtt. A szurkolók vastapssal tisztelegtek.

Teljesen kiakadtak Kassaira a spanyolok: A vitatott helyzetek - videók

Feltöltve: 2016, május 6 - 08:54

Kassai Viktor lett a Villarreal és a spanyol sajtó egyik célpontja, miután a Sárga Tengeralattjáró 3-0-ra kikapott csütörtökön Liverpoolban, így nem jutott az Európa Liga döntőjébe. A vendégek szerint a magyar játékvezető több ízben és döntő szituációkban döntött rosszul, kiosztott egy „erős” piros lapot és nem adott meg egy 11-est sem a Villarrealnak, de egyébként is a Poolt támogatta ítéleteivel. Maga a spanyol csapat edzője is megjegyzéseket tett Kassai produkciójára. Az angolok egy talán elmaradt kiállítást róttak fel neki, persze sokkal kevésbé vehemensen.

Kassai Viktor megint nagy meccset kapott Európában

Feltöltve: 2016, május 3 - 12:48

A magyar Kassai Viktor vezeti csütörtökön a Liverpool és a Villarreal Európa Liga-elődöntőjének visszavágóját az Anfielden.

Óriásit trollkodott a bíró a City-verő csatárral - videó

Feltöltve: 2016, május 2 - 16:28

Andre Marriner játékvezető egy "picit" megszívatta a Manchester City ellen triplázó és a labdát csókolgató Sadio Manét (Southampton)...érdemes megnézni a támadó arcát. Többször is.

A Váci utcától a hármas befutóig - Torghelle TOP-botrányai

Feltöltve: 2016, április 28 - 12:45

Torghelle Sándor rendkívül hosszú, hatmeccses eltiltást kapott kedden a Fegyelmi Bizottságtól. Ezzel egy hosszabb, kiállítás nélküli időszak ért véget a számára, a rutinos csatár az elmúlt időszakban sokkal higgadtabban viselkedett a pályán, mint azt korábban megszokták tőle - egészen eddig az esetig. Torghelle korábbi évei alatt összeszedett néhány, a mostanihoz hasonló piros lapot, karrierje eddig kiállításainak rendre komoly visszhangjai voltak. Felidéztük a legemlékezetesebb eseteket.

"Hat meccses eltiltást azok szoktak kapni, akik bírót akarnak verni"

Feltöltve: 2016, április 28 - 08:50

Ahogy arról szerdán beszámoltunk, az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 6 meccsre tiltotta el a hétvégi fordulóban kiállított Laczkó Zsoltot és Torghelle Sándort. A Békéscsaba válogatott labdarúgója a döntés után a csakfoci.hu-nak elmondta, nagyot hibázott, vállalja a felelősséget, de azt várná, hogy a hibázó játékvezetőre nézve is legyen következménye egy-egy tévedésnek, ne csak a csapatokra vagy játékosokra nézve. A hatmeccses eltiltás sokkolta őt, ezért biztosan fellebbezni fog.

Bíróverés után szabadult el a pokol a rangadón - videó

Feltöltve: 2016, április 25 - 06:58

Botrányos körülmények között ért véget a Trabzonspor és a Fenerbahce rangadója a török bajnokságban.

Kassai az Eb-keretben - a nap fotója

Feltöltve: 2016, április 22 - 11:19

A francia kisvárosban, Enghien-les-Bainsben készül a héten a magyar bírók Kassai Viktor vezette Eb-csapata a kontinenstornára, egy workshop keretében, természetesen valamennyi résztvevő bíró és asszisztens társaságában. A 18 játékvezető össze is állt egy közös fotó erejéig. Az Eb teljes bírói kerete itt található – kattints!

Eldőlt: Kassai vezeti a Fradi-Újpestet

Feltöltve: 2016, április 21 - 11:13

Az elsőszámú magyar bíró, Kassai Viktor lesz a szombat esti Ferencváros-Újpest derbi játékvezetője az OTP Bank Liga 32. fordulójában. A kiesés szempontjából kiemelkedő fontosságú Vasas-Puskás Akadémia találkozót Farkas Ádám kapta meg az MLSZ-től, a harmadik érintett Békéscsaba kispesti meccsét Pintér Csaba vezeti.

Döntöttek: Megváltozik a foci egyik régi szabálya

Feltöltve: 2016, április 16 - 06:58

Nagy földmozgást mondjuk nem fog okozni a nyári szabályváltoztatás, amely a kezdőrúgást érinti.

BL: Bírózás Madridban, megvan a Barca-kiesés felelőse, Guardiola CR-nek üzent - visszhangok, videók

Feltöltve: 2016, április 14 - 09:33

A játékvezető mindkét csapatot sújtó ítéletei is főszerepbe kerültek azután, hogy az Atlético Madrid kiejtette a Bajnokok Ligájából szerdán a címvédő Barcelonát és ezzel a legjobb négy közé jutott. Diego Simeone szívhezszóló gondolatokat sütött el a találkozót követően, Luis Enrique pedig megnevezte azt, aki 100 százalékig a kiesés felelőse. Közben Lisszabonban emelt fővel búcsúzott a Benfica, az ellen a Bayern ellen, amelynek edzője, Pep Guardiola Cristiano Ronaldónak és a kritikusainak is üzent.

Rekordbüntetést kapott a Dunaszerdahely-Slovan meccs bírója

Feltöltve: 2016, április 8 - 11:04

Megtárgyalta a Szlovák Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága a Dunaszerdahely hivatalos panaszát, amelyet a DAC-Slovan bajnoki mérkőzés játékvezetője, Peter Kráľovič ellen nyújtott be. A bizottság elismerte, hogy a bíró több esetben is tévedett, rendre a DAC kárára, emiatt rekordbüntetésben részesült.

NB I: Kassai az Újpest-Honvédot vezeti - bíróküldés

Feltöltve: 2016, április 4 - 12:15

Az MLSZ adatbankja szerint elkészült az OTP Bank Liga 29., hétközi fordulójának bíróküldése is. Ők vezetnek kedden és szerdán, íme!

Bodicsekkel küldte padlóra a partjelző a spanyol kapitányt - videó

Feltöltve: 2016, március 25 - 09:12

Rossz helyen bóklászott a Vicente Del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya az olaszok elleni, csütörtöki felkészülési meccs (1-1) 20. percében. A trénert a földre küldő partjelzővel aztán jött a pacsi, szerencsére a szépkorú kapitánynak sem esett baja.

3 tizenegyes, 3 piros lap: Megőrült egy csapat a bíró miatt - videó

Feltöltve: 2016, március 17 - 14:53

Miután a Torpedo Moszkva három 11-est is kapott a mérkőzésen, ráadásul a harmadik – egyben az első, amit belőttek – 2-2-s döntetlent ért a fővárosiaknak, az orosz másodosztályú Szibir Novoszibirszk játékosainak agya kissé eldurrant, a célkeresztbe került játékvezető pedig három piros lapot is kiosztott a pályán lezajlott csetepatét követően.

A Vidi és Vad II a lapkirály, a Fradi sem szűz már az NB I-ben

Feltöltve: 2016, március 15 - 10:37

697 sárga és 38 piros lapot osztottak ki a játékvezetők az OTP Bank Liga idényének eddigi 25 fordulójában. A legtöbb lap a Videoton és Vad II István nevéhez fűződik, igaz, sem a fehérváriak, sem a FIFA-játékvezető nem áll az élen a kiállítások tekintetében. A piroskirály a Békéscsaba és a Diósgyőr az NB I-ben, a bírók közük pedig Iványi és Erdős, előbbinek 12 meccs is elég volt 5 kiállításhoz. Az ősszel még makulátlan FTC tavasszal már két piros lapot is összeszedett.

A hét jelenete: A hidegvérű bíró esete az idegbeteg focistával - videó

Feltöltve: 2016, március 11 - 09:43

Nem mindennapi képsor került nyilvánosságra az olasz Castel San Niccolo és Fortis Arezzo alacsonyabb osztályú, toszkánai mérkőzéséről. A hazaiak 11-es számú játékosa piros lapot kapott, amit rendkívül nehezen viselt, előbb verbálisan támadt a játékvezetőre, majd sunyi módon, hátulról bele is rúgott a bíróba. Aki rendkívüli hidegvérrel tűrte a jeleneteket, komótosan lesétált a pályáról, félbeszakítva a összecsapást. Közben az instabil idegrendszerű futballistát egyik csapattársa úgy fogta le, hogy a földről felemelve cipelte...a meccset végül 4-0-ra nyerték meg egyébként a vendégek.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel