TOP

Velük játszhat a Vidi, a Loki és az MTK Európában - teljes a lista

Feltöltve: 2016, május 31 - 11:18

Teljessé vált a hétvégén az Európa Liga első selejtezőkörében indulók 98 csapatos mezőnye, köztük a három magyar résztvevővel, a Videotonnal, a DVSC-vel és az MTK-val. Előbbi kettő kiemelt lesz a június 20-i sorsoláson (sőt, továbbjutásuk esetén a második körben is), így ők viszonylag könnyebb riválist kaphatnak, a kék-fehérekre azonban már a június 30-i rajton is kemény ellenfél várhat akár.

Hihetetlen: Leütötte és lefegyverezte az emberrablót a csatár - így menekült meg

Feltöltve: 2016, május 31 - 10:20

Mint arról beszámoltunk, ismeretlen fegyveresek elrabolták és közel egy napig fogva tartották a görög bajnok Olympiakosz mexikói válogatott támadóját, a 25 éves Alan Pulidót. Végül a rendőrség hivatalos bejelentése szerint kiszabadították a csatárt, ám mint kiderült, magának Pulidónak is komoly szerepe volt megmenekülésében.

Mata a Barcához mehet, Pellegrini furcsa bejelentése Guardioláról - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, május 30 - 20:25

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb külföldi híreit? Az alábbi összeállításban az elmúlt egy nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

Storck az Eb-kerethirdetésről: Lesznek nem túl népszerű döntések

Feltöltve: 2016, május 30 - 16:38

Bernd Storck fejében összeállt már a szűkített, 23 fős névsor a nyári Európa-bajnokságra, és kedden, délután 3 körül ki is hirdeti a kapitány a szűkített keretet. Nagy meglepetéseket nem ígért a szakember hétfői sajtótájékoztatóján, de mint mondta, kénytelen lesz meghozni olyan döntéseket is, amelyek nem mindenkinek fognak tetszeni. Storck az osztrák kapitány egyik megjegyzésére is reagált.

Így néz ki hőlégballonból az egyik új magyar stadion - fotók

Feltöltve: 2016, május 30 - 14:20

Javában zajlik a Rohonci úti Haladás sportkomplexum építése Szombathelyen, a sportcsarnok oszlopai kiemelkedtek már, de az új stadion munkálatai is folynak. A haladas.hu hőlégballonos fotókat tett közzé arról, hogyan is néz ki most a komplexum az égből. A 15,2 milliárd forintos, százszázalékban állami támogatással felépülő sportkomplexum alapterülete összesen 56 ezer 499 négyzetméter, amiből a futballpálya alapterülete 8064 négyzetméter lesz. 2017 nyarára készülhet el.

Közel a Vidihez a Loki egyik válogatott játékosa - a másik maradhat

Feltöltve: 2016, május 30 - 13:57

A csakfoci.hu információi szerint a Videoton által csábított két debreceni játékos közül az egyik megszerzésére van jó esély jelenleg. Úgy tudjuk, Bódi Ádám alighanem a Vidinél folytatja majd, Varga József esetében ez erősen kérdőjeles. Utóbbi játékossal hosszabbítana a Loki, de Fehérváron sem mondtak le még a megszerzéséről.

NB I: Már pörög a magyar piac - átigazolási körkép

Feltöltve: 2016, május 30 - 10:59

Egyre több átigazolási hír jelenik meg az NB I-es klubok kapcsán, bár az átigazolási időszak hivatalosan még nem is kezdődött el. A csakfoci.hu a könnyebb átláthatóság kedvéért ismét jelentkezik megszokott rovatával, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén. Összeállításunkban a két idei kieső (Puskás Akadémia, Békéscsaba) és a már biztosan feljutó Gyirmót is szerepel.

Krimi: Álarcos fegyveresek rabolták el a válogatott csatárt

Feltöltve: 2016, május 30 - 07:28

Ismeretlen fegyveresek elrabolták és fogva tartották a görög bajnok Olympiakosz mexikói válogatott támadóját, a 25 éves Alan Pulidót. Végül a rendőrség pár órája kiszabadította a csatárt.

A BL-döntő alatt gyilkoltak meg 12 Real-szurkolót, klubot vált a Bundesliga gólgyárosa - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, május 29 - 22:26

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb külföldi híreit? Az alábbi összeállításban az elmúlt egy nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

NB II: Pintér és a Mezőkövesd az NB I küszöbén, de a ZTE is nyert - eredmények

Feltöltve: 2016, május 29 - 20:57

4-0-s siófoki győzelmével a Mezőkövesd nagyot lépett a feljutás felé. A Merkantil Bank NB II 29. fordulójában a matyóföldiek Molnár ás Sós góljával, valamint Nicorec duplájával diadalmaskodtak a Balaton partján, így az utolsó kör előtt 2 ponttal vezetnek a Soroksárt nagy csatában (2-1), a gólkirály-jelölt Daru duplájával verő ZTE előtt. A Vác a Szigetszentmiklós 4-0-s legyőzésével bebiztosította bennmaradását (utóbbi kiesett), akárcsak a Szegeddel ikszelő Szolnok, búcsúzik viszont a hazai pályán ötöt kapó Dunaújváros. A már bajnok Gyirmót Csákváron vágott egy négyest. A vasárnapi eredmények.

Furcsa pletyka Dzsudzsákról, Szalairól lemondtak a szurkolók - ez történt a hétvégén

Feltöltve: 2016, május 29 - 18:43

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a hétvége legfontosabb hazai híreit? Az alábbi összeállításban az elmúlt két nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

Már az NB III-as csapatokkal is lehet játszani a FIFA-ban

Feltöltve: 2016, május 29 - 17:43

Elkészült a magyar harmadosztály küzdelmeit tartalmazó kiegészítő a FIFA 16, 15 és 14 játékokhoz, a fifahungary.hu jóvoltából.

A magyar szurkolók döntöttek: Szalait sem vinnék az Eb-re

Feltöltve: 2016, május 29 - 17:15

Több mint 37 ezer olvasói / szurkolói szavazat alapján Megyeri Balázst, Kocsis Gergőt, Sallai Rolandot, Vida Mátét, Bese Barnabást és Szalai Ádámot is itthon hagynák a drukkerek Bernd Storck helyében. A csakfoci.hu voksolán arról mondhattak véleményt a résztvevők, hogy kit nem kellene neveznie a német kapitánynak a jövő kedden kihirdetésre kerülő, végleges Európa-bajnoki keretbe.

Meredek: NB I-es csapattal hozták hírbe Dzsudzsákot Törökországban

Feltöltve: 2016, május 29 - 14:53

Meglepő híresztelés látott napvilágot vasárnap Törökországban Dzsudzsák Balázs kapcsán: az egyik bursai portál szerint az OTP Bank Liga 2. helyén végzett Videotonnál is felmerült a magyar válogatott csapatkapitányának nyári szerződtetése. Több ok miatt is szinte elképzelhetetlennek tűnik azonban a szélső hazatérése.

BL: Zidane csúcsra ért - a Real büntetőkkel verte az Atléticót - videók

Feltöltve: 2016, május 28 - 23:47

A Bajnokok Ligája fináléjában a Real Madrid 1-1-es rendes játékidőt és hosszabbítást követően büntetőkkel verte az Atlético Madrid csapatát. A találkozón Sergio Ramos szerzett vezetést, majd Yannick-Carrasco egyenlített a rendes játékidő hajrájában. A hosszabbítás nem hozott döntést, a büntetőpárbaj során pedig egyedül Juanfran hibázott, így Zinedine Zidane csapata elhódította története 11. BL-trófeáját.

Élőben a BL-döntő: Real Madrid - Atlético Madrid

Feltöltve: 2016, május 28 - 20:05

Szombat este a milánói San Siro-stadionban rendezik a Bajnokok Ligája 2015/2016-os szezonjának a fináléját, amely során a Zinedine Zidane vezette Real Madrid és a Diego Simeone által irányított Atlético Madrid csap össze egymással. Ne marad le semmiről, kövesd élőben a két madridi gárda összecsapásának az alakulását a csakfoci.hu-val!

A Real harcot indított Lewandowskiért, Messiért aggódnak a Barcánál - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, május 28 - 19:38

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb külföldi híreit? Az alábbi összeállításban az elmúlt egy nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

Gera visszatért, Doll holland válogatott klasszist igazolna - ez történt ma

Feltöltve: 2016, május 28 - 19:08

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban az elmúlt egy nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

Bombariadó volt a San Siro közelében a BL-döntő előtt

Feltöltve: 2016, május 28 - 18:42

Két metróvonal működését is felfüggesztették Milánóban, miután szombat délelőtt gyanús csomagokat találtak egy metróállomáson, a Bajnok Ligája-döntő helyszínének közelében. Az ANSA hírügynökség azóta közölte, hogy vaklárma volt.

Szenzációs cselek után lőtt gólt az amputált lábú focista - videó

Feltöltve: 2016, május 28 - 17:30

A mindössze 20 éves Jay Tregaskiss egy ritka betegség miatt elveszítette a bal lábát, de ennek ellenére sem mondott le a labdarúgásról, amelyet remek döntésnek bizonyult. A fiatal jelenleg a Manchester City színeiben egy fogyatékkal élőket tömörítő ligában játszik, ahol egy gyönyörű cselsorozat után szenzációs gólt szerzett.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel