TOP

MLSZ: Félmilliós büntetést fizet a Fradi és az Újpest a kupadöntő után

Feltöltve: 2016, május 10 - 23:01

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a Magyar Kupa döntőjét követően az Újpestet 300 ezer, míg a Ferencvárost 200 ezer forint megfizetésére kötelezte szurkolói miatt, miközben az MTK csatárának, Torghelle Sándornak a 6 meccses eltiltását változatlanul fenntartotta.

Casillas beolvasott a Realnak, Vardy nagy bejelentést tett - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, május 10 - 21:41

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a hétfői nap legfontosabb és legérdekesebb külföldi focihíreit? Az alábbi összeállításban az utóbbi 24 óra legérdekesebb híreit gyűjtöttük egy csokorba Számodra a nemzetközi focivilágból. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

Eldőlt: Kassai is ott lesz a bírói csapatban a BL-döntőn

Feltöltve: 2016, május 10 - 19:49

Az UEFA bejelentésének értelmében az angol Mark Clattenburg vezeti majd a május 28-i Bajnokok Ligája finálét, amelyen egy magyar résztvevője is lesz, Kassai Viktor ugyanis negyedik játékvezetőként lesz jelen.

A holland liga magyarja: "Otthon rúgtam ötvenet, itt alig sikerült tízet" - interjú

Feltöltve: 2016, május 10 - 15:50

Tizenhat éves volt mindössze, amikor Hollandiába került a Twente akadémiájára. Még mindig csak húsz éves, de már a holland élvonalban szerepel az újonc De Graafschap színeiben. Most nem csattan ki a boldogságtól, mert hiába lőtt gólt az Ajaxnak, tavasszal csak elvétve kapott lehetőséget csapatában, melynek az osztályozón kell kivívnia a holland élvonalban maradást. A fiatal magyar középpályást a korosztályos és a felnőtt-válogatottnál sem veszik számításba – sejtése sincs, hogy miért. Interjú Vida Kristopherrel.

Fociparadicsomban készül a magyar válogatott az Eb-re - fotók!

Feltöltve: 2016, május 10 - 11:18

Keddtől az ausztriai Bad Kleinkirchheimben készül a magyar válogatott a júniusi Európa-bajnokságra. A Bernd Storck szövetségi kapitány által is dicsért körülmények valóban adottak lehetnek a tökéletes edzőtáborhoz, a csakfoci.hu fotókon keresztül is bemutatja a helyszínt és az is kiderül, mely csapatok választották már ugyanazt a létesítményt a minél eredményesebb felkészülésre, mint a mieink.

Ezért akadtak ki az Újpest-ultrák a kupadöntőn - fotó!

Feltöltve: 2016, május 10 - 09:40

A Facebookon, közleményben fejezték ki nemtetszésüket a Viola Fidelity szurkolói csoport tagjai amiatt, hogy nem kevés munkával és pénzzel készült koreográfiájukat tűzvédelmi okokra hivatkozva végül nem engedték bevinni a szombati Magyar Kupa-döntőre.

A magyar fociból jönnek a norvég Vidi-edző segítői

Feltöltve: 2016, május 10 - 09:05

A csakfoci.hu információi szerint annak ellenére, hogy a norvég Henning Berg lesz a Videoton új vezetőedzője, a stábba nem külföldről jönnek új szakemberek, Berg kapusedzője és erőnléti edzője is a magyar fociból érkezik majd Fehérvárra.

Megint az MTK-tól igazolhat az Újpest - ő a kiszemelt

Feltöltve: 2016, május 9 - 15:33

A csakfoci.hu információi szerint az Újpest szeretné leigazolni Cseke Benjámint, az MTK 21 éves középpályását. A fiatal játékos az idei szezonban kölcsönben a liláknál szerepelt, az újpestiek pedig élnének opciós jogukkal. Jól bevált helyről, klubtól szerződtethetnek újra a Megyeri útiak.

Itt a vége: Már nem Platini az UEFA elnöke

Feltöltve: 2016, május 9 - 14:08

Lemondott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáról Michel Platini.

Storck a sérültekről, a kimaradókról és egy nagy gondjáról - részletes beszámoló

Feltöltve: 2016, május 9 - 13:28

Bernd Storck szövetségi kapitány részletes tájékoztatást adott a kedden kezdődő ausztriai edzőtábor és az Eb-felkészülés hajrájának kezdete előtt a magyar válogatottról. Kiderült, milyen állapotban vannak a sérültek, miért maradt ki két nagy tehetség is a bő, 30 fős keretből, és hogy miért éppen Ausztriára esett a tréner választása. Storck arról is beszélt, miért kétséges két németországi légiósunk érkezése, és hogy miben kell a lemaradásunkat minél jobban lefaragni a kontinenstornáig. Részletes beszámoló a kapitány telki sajtótájékoztatójáról!

Élő: Storck helyzetjelentése az Eb-felkészülés kezdetén

Feltöltve: 2016, május 9 - 12:33

32 nappal az Európa-bajnokság előtt a magyar válogatott is megkezdi Eb-felkészülését, egy nappal az ausztriai edzőtábor előtt Bernd Storck szövetségi kapitány és két játékosa tájékoztatja a sajtót és a közvéleményt. A telki eseményről élőben számol be a csakfoci.hu, tartsatok velünk!

A Vasas az edzőkérdésről: Jó néhány dologban nem értettünk egyet!

Feltöltve: 2016, május 9 - 11:49

Továbbra sem dőlt el, hogy a lejáró szerződésű Michael Oenning irányítja-e majd a Vasast a jövőben is, a klub még tovább tárgyal az angyalföldieket az NB I-ben végül drámai közdelemben benntartó trénerrel. A részletekről Vancsa Miklós ügyvezető számolt be.

Egyre inkább testet ölt az MTK új stadionja - a nap fotói

Feltöltve: 2016, május 9 - 11:01

Friss fotókat tett közzé az MTK hivatalos honlapja az épülő új Hidegkuti Nándor Stadionról. A munkálatokat legkésőbb augusztus 31-ig be kell fejezni, a jogerős használatba vételi határidő szeptember 16., a korábbi terveknek megfelelően pedig szeptember 21-én, a Sporting Lisszabon ellen rendezik meg az avatóünnepséget.

Gerinchúzódás, bordatörés - sérültek és sportszerű jelenet a magyar szurkolók balesete után

Feltöltve: 2016, május 9 - 08:53

Három drukker sérült meg súlyosabban az NB II-es Gyirmót drukkereinek vasárnapi buszbalesetében, a klub pontos tájékoztatást is adott a szurkolók állapotáról. És arról is beszámolt, milyen sportszerű jelenet játszódott le a győri csapat ZTE elleni rangadóján, amely a 3-0-s vereség ellenére így pozitív élményt is jelentett a listavezetőnek.

Kupagyőztes a Fradi, Dzsudzsák mehet, ahová akar - ez történt a hétvégén

Feltöltve: 2016, május 8 - 22:51

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a hétvége legfontosabb hazai híreit? Az alábbi összeállításban az elmúlt két nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

Giggs 28 év után klubot válthat, kínos jelenet Manchesterben - a hétvége nemzetközi körképe

Feltöltve: 2016, május 8 - 22:29

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a hétvége legfontosabb és legérdekesebb külföldi focihíreit? Az alábbi összeállításban az utóbbi 48 óra legérdekesebb híreit gyűjtöttük egy csokorba Számodra a nemzetközi focivilágból. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

Elnapolták a bajnokavatást az NB II-ben - videó

Feltöltve: 2016, május 8 - 17:04

Két vereség és közben egy edzőváltás után, épp a másodosztály legjobb csapata, a Gyirmót ellen támadt fel a ZTE és 3-0-ra verte a listavezetőt. Daru az első félidő végén szerzett vezetést, Városi remek gólpasszát követően, majd Wittrédi a második játékrész közepén duplázta meg a zalai előnyt. Bár a hazaiak Króner kiállítását követően tíz emberre fogyatkoztak, Babati emberhátrányban is betalált egy látványos, üres kapus találattal. Győzött a második helyen álló Kisvárda is, de mint ismeretes, ők a zalaiakkal ellentétben nem juthatnak fel licenc hiányában az NB I-be.

Doll: "Most már nem mi futunk a többiek után"; Vignjevic szerint a Fradi a legjobb Magyarországon

Feltöltve: 2016, május 7 - 23:39

A Ferencváros Magyar Kupa-sikerét követően Thomas Doll köszönhetett mondott mindenkinek, aki hozzásegítette őket a trófea elhódításához, és amondó, egy kemény döntőt játszottak az Újpest ellen. A német tréner elmondta, a szívéhez nőtt a klub, innentől kezdve pedig az európai feladatokra koncentrálnak. Nebojsa Vignjevic szerint a Fradi a legjobb csapat Magyarországon, valamint megköszönte az újpesti szurkolóknak, hogy fantasztikus hangulatot teremtettek.

MK: Gera fejese kupasikert ért a Fradinak az Újpest ellen

Feltöltve: 2016, május 7 - 22:29

A Magyar Kupa döntőjében a Ferencváros egy remek hangulatú mérkőzésen 1-0-ra győzött az Újpest ellen. A finálét a zöld-fehérek kezdték jobban, ezt követően viszont kiegyenlítetté vált a találkozó, végül azonban a 78. percben Gera Zoltán egy közeli fejessel eldöntötte a trófea sorsát, így a Fradi a bajnokság után a kupát is bezsebelte.

Élőben a kupadöntő: Újpest - Ferencváros

Feltöltve: 2016, május 7 - 20:28

Szombat este a Magyar Kupa döntőjében az Újpest és a címvédő Ferencváros csap össze egymással a sorozat trófeájának az elhódításáért a Groupama Arénában. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozó alakulását a csakfoci.hu-val!

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel