Vágó Attila

NB II: 12 nyeretlen meccs után edzőváltás, az Újpest bajnoka az utód

Feltöltve: 2016, április 5 - 10:46

Edzőt váltott az NB II-ben szereplő és 12 mérkőzés óta nyeretlen SZTK-Erima: távozott a szigetszentmiklósiaktól Vágó Attila, a helyére az Újpest korábbi bajnoka, Tamási Zoltán ül le.

Visszatért volt csapatához a rasszizmus miatt eltiltott magyar edző

Feltöltve: 2015, október 12 - 11:38

Az NB II-es SzTK-Erima vezetése megállapodott Vágó Attilával, így a jövőben ő lesz a csapat vezetőedzője.

Az NB III-ban tér vissza a rasszizmus miatt eltiltott edző

Feltöltve: 2015, június 9 - 17:43

Megvált az NB III Nyugati csoportjában szereplő Futura Mosonmagyaróvár Tiba Zoltán edzőtől. A helyét Vágó Attila veszi át, akit tavaly rasszizmus miatt egy évre eltiltott az MLSZ.

Sírkő vágta le az eltiltott magyar edző négy ujját

Feltöltve: 2015, január 22 - 18:09

Szörnyű balesetet szenvedett néhány hete Vágó Attila, a Diósgyőr, a Szolnok és a Szigetszentmiklós korábbi vezetőedzője. A trénernek egy sírkő levágta négy ujját, és bár azokat meg lehetett menteni, részeket amputálni kellett belőlük. Az eltiltott szakember támogató üzeneteket mellett pénzt is kapott a szakma több képviselőjétől.

Szerződést bontott eltiltott edzőjével az SZTK

Feltöltve: 2014, november 1 - 20:38

A Szigetszentmiklós hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub szerződést bontott Vágó Attila vezetőedzővel, akit rasszista viselkedés miatt 12 hónapra eltiltott az MLSZ fegyelmi bizottsága.

Súlyosbított az MLSZ a rasszizmus miatt 1 évre eltiltott edző büntetésén

Feltöltve: 2014, október 31 - 15:22

Hiába fellebbezett Vágó Attila, az NB II-es Szigetszentmiklós edzője azután, hogy az MLSZ fegyelmi bizottsága 1 évre eltiltotta rasszista megjegyzés miatt, a fellebbviteli testület csak súlyosbított a büntetésén: a 12 hónap kényszerpihenő mellett még 200 ezer forintos pénzbírságot is kapott. Az Újpest 1,5 milliós büntetése is marad.

Nem mérsékelte Vágó 1 éves eltiltását az MLSZ - jöhet a fellebbezés

Feltöltve: 2014, október 14 - 17:41

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága tárgyalás megtartása után helybenhagyta korábban hozott határozatát, amelynek értelmében 12 hónapra eltiltotta a kispadtól Vágó Attilát, a Szigetszentmiklós mesterét rasszista megjegyzése miatt. A szakember fellebbez.

Nem érti az MLSZ-t a rasszizmus miatt eltiltott edző klubja

Feltöltve: 2014, október 9 - 14:46

Az NB II-es Szigetszentmiklós közleményben adott hangot értetlenségének Vágó Attila vezetőedző 1 évre szóló eltiltása miatt. Mint ismeretes, az MLSZ Fegyelmi Bizottsága kedden szabta ki a szakemberre a súlyos büntetést, miután a játékvezetői jelentés szerint rasszista és sértő kifejezéssel illette a Vasas játékosát, Rodenbücher Istvánt. A klub és edzője minden szükséges lépést megtesz az ügy tisztázása érdekében.

Kiderült: Ezért a rasszista vétségért tiltott el 1 évre az MLSZ egy edzőt

Feltöltve: 2014, október 8 - 14:33

A csakfoci.hu úgy tudja, hogy "zsidózásért" kapott 12 hónapos eltiltást Vágó Attila, az NB II-es Szigetszentmiklós vezetőedzője. Mint ismert, az edzőt az MLSZ Fegyelmi Bizottsága hivatalosan rasszista megnyilvánulásért, az ellenfél játékosára használt becsmérlő kifejezésért büntette ilyen súlyosan. A klub fellebbezett az ítélet ellen.

Bedurvult az MLSZ: Rasszizmus miatt tiltottak el 1 évre egy edzőt

Feltöltve: 2014, október 7 - 17:55

Vágó Attilát, az NB II-es Szigetszentmiklós vezetőedzőjét a mai naptól 12 hónapra szóló eltiltással sújtotta az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, miután a szakember csapata meg nem nevezett ellenfelének egyik játékosára becsmérlő, a rasszista megnyilvánulás kategóriájába eső megjegyzést tett az indoklás szerint.

2 milliót fizet a Diósgyőr a Fradi és az MLSZ szidalmazása miatt

Feltöltve: 2014, október 7 - 17:54

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 2 millió forintra büntette a Diósgyőrt, amiért a szurkolók a hétvégi, Ferencváros ellen megnyert rangadón az ellenfelet és a szövetséget szidalmazták, valamint egy népcsoporttal is megtették mindezt. A zöld-fehérek 100 ezer forintot fizetnek, egy NB II-es edzőt pedig rasszista megnyilvánulásáért 12 hónapra elmeszeltek.

Vidi: "Ez volt a legnehezebb meccsem vezetőedzőként"

Feltöltve: 2014, szeptember 24 - 17:16

A Videoton FC véres verejtékkel vívta ki a továbbjutást a Magyar Kupában a Szigetszentmiklós otthonában. Joan Carrillo a 2-1-es sikert követően arról beszélt, hogy ez volt eddig a legnehezebb meccse vezetőedzőként.

Megverte a portugálokat nőnapon a női válogatott

Feltöltve: 2013, március 8 - 22:28

A magyar női labdarúgó-válogatott szerdai vereségét követően pénteken 2-0-ra legyőzte a házigazda portugál együttest az Algarve Kupa pénteki második fordulójában.

NB II: A Veszprém edzője lesz a női kapitány

Feltöltve: 2013, január 15 - 18:54

Azonnali hatállyal Vágó Attila veszi át a női válogatott szövetségi kapitányi tisztségét - közölte honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).

Rá is gyújthat, aki jól teljesít - interjú Márton Gáborral, a Pécs új edzőjével

Feltöltve: 2013, január 11 - 13:06

Bár Márton Gábor korábban elutasította annak lehetőségét, hogy papír nélkül legyen vezetőedző az NB I-ben, a csakfoci.hu-nak elmondta, mi változott számára ahhoz, hogy mégis leüljön a pécsi kispadra. A Kozármislenyből érkező szakember Supka Attila véleményét is szeretné majd kikérni, Matyi Dezsővel pedig minden korábbi régi ügyüket tisztázták. Mártont nem foglalkoztatja, mennyi edzőt fogyasztott el a Pécs az utóbbi időben, elődeihez hasonlóan úgy vág neki a pécsi kalandnak, hogy ki szeretné tölteni a szerződését, amely esetében két és fél évre szól. Interjú.

Szivics és Véber nem megy Pápára, Horváthot és Vágót nem keresték

Feltöltve: 2012, augusztus 28 - 13:05

Bene Ferenc hétfői távozása után vezetőedzőt keres a Lombard Pápa, innen-onnan pedig több "jelöltet" is lehetett hallani a kispadra. A legpikánsabb Véber György esetleges visszatérése lenne, ő azonban a pepsifoci.hu megkeresésére kizártnak nevezte mindezt. Horváth Ferencet nem keresték még Pápáról, mint ahogyan Vágó Attilát sem, Tomiszlav Szivicset pedig ki lehet húzni a listáról - a szerb egyébként igen vicces kedvében volt megkeresésünkkor.

"Ezt ne hasonlítsuk össze a 9-1-el" - a meglepő Fradi vereség visszhangjai

Feltöltve: 2012, július 5 - 11:14

A Ferencvárosnál nem tulajdonítanak nagy jelentőséget annak, hogy a szerdai edzőmeccsen hazai pályán 2-1-re kikaptak a Veszprémtől. Máté János, a Fradi egyik új szerzeménye szerint egyelőre a kemény fizikai edzéseken van a hangsúly, ezért az eredmény most még másodlagos, míg Józsi György úgy véli, hogy fokozatosan lesznek egyre jobbak, és bízik benne, hogy a végén dobogón végezhetnek. A rutinos középpályás a pepsifoci.hu-nak azt is elárulta: mi kell ahhoz, hogy eredményesebbek legyenek.

MLSZ: Két játékost és egy edzőt tiltottak el

Feltöltve: 2012, május 22 - 22:13

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága egy NB I-es játékost, illetve egy-egy NB II-es futballistát és edzőt tiltott el a hétvégi kiállítások miatt, írja az mlsz.hu.

NB II: Lipcseit kiállították, lefejelés a Fradi meccsén

Feltöltve: 2012, március 10 - 19:23

A veszpremfc.hu beszámolója szerint a két edzőt, Vágó Attilát és Lipcsei Pétert is kiállították az FTC II-Veszprém (1-3) mérkőzés folyamán, mint ahogy erre a sorsra jutott két játékos, Bali Péter, illetve Batik Bence is.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel