Kovács Zoltán

Vidi: "Magyarországon nincs olyan támadó, aki erősítést jelentene" - magyar edzőjelöltjük is van

Feltöltve: 2015, augusztus 28 - 11:21

A Videoton sportigazgatója, Kovács Zoltán szerint kevés idő áll rendelkezésükre annak érdekében, hogy átalakítsák a keretet, de a támadósort mindenképpen szeretnék megerősíteni. A szakember Asmir Suljicot az egyik legjobb támadónak tartja idehaza, de mivel csak egy külföldi helyük van a keretbe, biztosat egyelőre nem tud mondani ezügyben, lehetnek távozók is Fehérváron. A Vidinek 3-4, de maximum 5 edzőjelöltje van, és Joan Carrillo is benne van a kalapban. Kovács a magyar játékosokra vonatkozó újonnan bevezetett szabályokkal kapcsolatban elmondta, vannak, akik nyerészkednek a dolgon, de hosszú távon csak azok kapnak majd megfelelő pénzeket, akik rá is szolgálnak arra.

Kovács: "Nagyon sok ember szeretne a Vidi edzője lenni" - A nemzetközi kupaszereplés a cél

Feltöltve: 2015, augusztus 26 - 13:40

Hosszabb interjút adott a Videoton újonnan kinevezett sportigazgatója, Kovács Zoltán. A szakember szerint minden bizonnyal lesznek még változások a keretben, mivel csatárra még mindenképpen szüksége van a csapatnak, de a légiósok közül is lehetnek távozók. Az edzőkérdésben szabad kezet kapott, de nem akarja elsietni, és amondó nagyon sok ember szeretne a Vidi edzője lenni. Kovács hozzátette nem akar visszafelé mutogatni, az idei szezonban pedig a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása lesz a cél, míg a szurkolókkal szeretné magát elfogadtatni.

Kovács lelkesítő beszéde: "Még mindig a Vidié a legjobb keret"

Feltöltve: 2015, augusztus 19 - 20:17

A napokban a Videoton újdonsült sportigazgatójának kinevezett Kovács Zoltán rövid beszédet tartott a játékosoknak, amely során elmondta, véleménye szerint még mindig a fehérváriaké a legjobb keret idehaza, valamint hozzátette, a munkában és a fegyelemben hisz, a nyomást pedig mindenkinek el kell viselnie.

Megszólalt a Vidi tulajdonosa: "Fontos döntéseket kellett meghozni"

Feltöltve: 2015, augusztus 19 - 18:15

A Videoton tulajdonosa, Garancsi István szerint nagy volt a baj a klub körül, ezért határozott döntéseket kellett hozni az elmúlt napokban. Bernard Casonival kapcsolatban elmondta, a tréner nem mutatott rugalmasságot a szerződésének felbontása ügyében, de sikerült végül dűlőre jutniuk, a szurkolókkal kapcsolatban pedig amondó, szíve joguk, hogy kinyilvánítsák a véleményüket, ha nem tetszik valami. Az újonnan kinevezett sportigazgatónak, Kovács Zoltánnak az lesz a feladata, hogy felrázza a csapatot, az új vezetőedző kinevezésével azonban nem akarnak kapkodni.

Hivatalos: Kovács Zoltán a Videoton FC sportigazgatója

Feltöltve: 2015, augusztus 18 - 15:30

Ahogy azt a csakfoci.hu már előrevetítette, Kovács Zoltán lett a Videoton sportigazgatója. A vidi.hu hivatalosan is bejelentette.

Megvan, ki lesz a Vidi sportigazgatója

Feltöltve: 2015, augusztus 18 - 10:52

A csakfoci.hu információi szerint Kovács Zoltán lesz Burcsa Győző utódja a Videotonnál, sportigazgatóként vállal munkát Székesfehérváron a korábbi válogatott labdarúgó, aki Újpesten és Diósgyőrben is dolgozott már sikerrel ezen a poszton.

Kovács Zoltán a Vasas akadémiájánál is munkát válallt

Feltöltve: 2015, augusztus 15 - 13:32

A Vasas Kubala Akadémia sportigazgatója lett Kovács Zoltán, aki emellett továbbra is szakmai igazgatóként dolgozik Siófokon.

Kovács Zoltán Siófokon lehet szakmai igazgató

Feltöltve: 2015, július 1 - 16:35

Mégis lesz másodosztályú labdarúgócsapata Somogynak, a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalosan is felkérte az NB II-es indulásra a BFC Siófokot.

Kovács Zoltán: "Ma egy újpesti játékos nincs azonos polcon egy fradistával"

Feltöltve: 2015, április 17 - 11:36

Pár hete távozott Újpestről Kovács Zoltán, aki legutóbb az egyik szakértője volt a derbinek. A Fradi-Újpest rangadó konklúziója számára az, hogy ma egy újpesti játékos azt érzi, ő jelenleg nincs azon a polcon, ahol egy ferencvárosi, pedig neki is ott lenne a helye. A jövőjéről egyelőre nem szívesen beszél, de két dologban biztos: nem akar bólogatni sehol, és csak olyan helyre menne el, ahol valós koncepció van. Beszélt arról is, hogy a diósgyőri munkája miben adta vissza a hitét, valamint arról is, hogy ki kell nevelődnie a futball körül egy olyan generációnak is, amely még nincs megfertőzve.

Szakítana Romániában a magyar kapus - majd 1 milliót keres meccs nélkül

Feltöltve: 2015, április 2 - 09:35

Romániai lapértesülések szerint szerződést bonthat egymással a Dinamo Bukarest és a fővárosi klub magyar kapusa, Kovács Zoltán. A korábbi siófoki, diósgyőri és kaposvári hálóőr, aki Cipruson is légióskodott egy mérkőzésen sem védhetett, mióta tavaly Bukarestbe igazolt, de a legnagyobb helyi sportlap szerint mintegy 3 ezer eurót keresett havonta, és ezt az összeget a nyárig szeretné megkapni, csak úgy bontaná meg kontraktusát a Dinamóval.

Ezért távozott Kovács Zoltán Újpestről - interjú

Feltöltve: 2015, március 18 - 15:58

Nagyon eltérő az elképzelésünk az Újpest további sorsáról - mondta a csakfoci.hu-nak adott interjújában Kovács Zoltán arról, miért távozott a klubtól. A korábbi sportigazgató szerint egy újabb nagy lépésnek nincsenek meg a feltételei, és az sem volt ínyére, hogy a háta mögött igazolt a klub játékosokat. Az Újpest jövője kapcsán az egykori támadó egyetért a IV. kerület polgármesterével. Interjú.

Hivatalos: Kovács Zoltán távozik Újpestről!

Feltöltve: 2015, március 17 - 18:23

Közös megegyezéssel szerződést bontott Kovács Zoltán sportigazgató és az Újpest FC - jelentették be kedden a lilák. A hivatalos közlemény szerint a klubikon és a tulajdonos, Roderick Duchatelet szakmai elképzeléseinek különbözősége vezetett a szakításhoz.

Törőcsik egy éve nem iszik alkoholt

Feltöltve: 2015, február 23 - 11:09

A lila-fehérek rehabilitációs intézetben lévő legendája egyre többször hagyja el a csillaghegyi Ezüsthíd Otthont, hogy barátaival néhány órát sétáljon, beszélgessen - írja a blikk.hu. Ezért ha úgy alakul, az sem kizárt, hogy a születésnapját május 1-én ünneplő legenda tiszteletét teheti a Szusza Ferenc stadionban, hogy a szurkolói üdvözölhessék őt. Barátai is gondoltak erre, de a konkrét tervre még várni kell.

"Ojótól joggal várhatunk többet" - Kovács megmagyarázta az Újpest átigazolásait

Feltöltve: 2015, február 17 - 10:24

Nagyon biztatónak ítéli Kovács Zoltán, az Újpest sportigazgatója a Slovantól megszerzett Hudák Dávid első megmozdulásait, és Nemanja Andric-csal sem csak fél évre tervez. A fiatal Mihajlo Perovictól a klubvezető nem várja el, hogy megoldja a csatárgondokat, Kim Ojótól már sokkal inkább.

Újpesti igazolások: "Inkább legyünk kevesebben" - olyan nem kell, akinek ajándék a mez

Feltöltve: 2015, február 8 - 21:21

Kovács Zoltán, az Újpest sportigazgatója a Magyar Lelátónak adott interjújában azt mondta, véget vetnek az igazolások terén olyan játékosok szerződtetésének, akiknek "ajándékozás" volt az, hogy a klub mezét viselhette, ezért még azt is vállalják, hogy szűkebb kerettel dolgozzanak. Kovács a szurkolók és a klubok, illetve az MLSZ között lévő feszült viszonyt is érintette nyilatkozatában, és úgy vélte, ultrákra szükség van, a huligánoknak viszont nincs helye a stadionokban, ugyanakkor szerinte néha a VIP-szektorból is ki lehetne vezetni néhány embert megnyilvánulásai miatt.

Újpest: "Simon Krisztián ennél értékesebb játékos" - csak érte volt jelentkező

Feltöltve: 2015, január 20 - 09:53

Egyetlen komolyabb érdeklődés akadt a télen eddig az Újpest valamely játékosa iránt, de az az ügy sem jutott messzire. Kovács Zoltán sportigazgató a Digi Sport stúdiójában megerősítette a csakfoci.hu korábbi információját, amely szerint Simon Krisztián nemet mondott a Charltonnak. A vezető hozzátette, a futballista helyében lehet, hogy ő is így döntött volna, ráadásul a labdarúgó ennél értékesebbnek tekinthető - pláne, hogy pár éve már megvette volna a Hoffenheim. Kovács, akinek nincsen szabad keze a játékosmozgások tekintetében, két-három azonnali erősítést jelentő játékost szerződtetne a holtidényben.

Öt játékost elküldene az Újpest - ők azok

Feltöltve: 2014, december 9 - 16:01

Öt játékos biztos vagy valószínűsíthető távozását jelentette be az Újpest. Berat Ahmeti, Jeremy Serwy és Aristote Mboma tavasztól nem szerepel a liláknál, Nebojsa Kosovicot visszaküldenék a Standardhoz, Rodrigo Rojo pedig a testvérklubok egyikében folytathatja.

Kovács Zoltán öt gólt lőtt

Feltöltve: 2014, október 7 - 12:40

Az Újpest öregfiúk csapata Kovács Zoltán vezérletével, 6-0-ra legyőzte az Ikarus együttesét.

"A román válogatott semmivel nem jobb a magyarnál"

Feltöltve: 2014, október 6 - 09:02

A román válogatott jelen pillanatban semmivel nem jobb a magyarnál - véli Kovács Zoltán, a Dinamo Bukarest kapusa, aki úgy érzi, bátor játékkal igenis lehet esély egy jó eredmény elérésére a szombati, bukaresti Eb-selejtezőn. A hálóőr amondó, a kellő agresszivitás mellett fontos, hogy felvállaljuk a támadójátékot is.

Kovács: "Nem sokkal, de ennél több a magyar foci"

Feltöltve: 2014, szeptember 9 - 14:04

Az Újpest sportigazgatója, a válogatott egykori csatára, Kovács Zoltán a Sport Klub Dodzsem c. műsorában beszélt a válogatott északírek elleni mérkőzésének (1-2) tanulságairól.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel