Diósgyőr

Két súlyos sérülés a DVTK edzőmeccsén

Feltöltve: 2016, január 29 - 20:42

Két diósgyőri fiatalt is meg kellett műteni a szerdán játszott Tiszaújváros - DVTK tartalék felkészülési mérkőzésen elszenvedett sérülése miatt.

Hivatalos: Diósgyőrből igazolt csatárt a Loki

Feltöltve: 2016, január 29 - 14:45

4 évre leigazolta a DVSC a Diósgyőr 24 éves támadóját, Takács Tamást. A majd 2 méteres csatárnak a télen távozott Baloghot és Castilliont kell majd pótolnia a Loki előrejátékában. A debreceniek bejelentése szerint a hajdúságiak már a nyáron is vitték volna, akkor azonban a DVTK nem engedte el.

Lefokozták a Diósgyőr volt alapembereit - új csapatot keresnek

Feltöltve: 2016, január 29 - 09:59

Továbbra sem dőlt el a két korábbi diósgyőri alapember, Miroslav Grumic és Senad Husic sorsa: a szerb támadó és a bosnyák balhátvéd szolgálataira nem tart igényt a klub, csak az NB III-as csapattal készülhetnek. Előbbit a Békéscsaba is kiszemelte magának, utóbbit pedig hazájába csábították volna, ám fizetni nem akartak érte.

Diósgyőrből igazolhat csatárt a Loki Balogh helyére

Feltöltve: 2016, január 28 - 10:42

A csakfoci.hu információi szerint Diósgyőrből is pótolhatja a DVSC-TEVA a Palermóba igazolt utánpótlás-válogatott csatárt, Balogh Norbertet. Felmerült ugyanis annak a Takács Tamásnak a szerződtetése, aki alkatra hasonló jellemzőkkel bír, mint a Serie A-ba távozott Balogh, és aki az ősszel 12 meccsen játszott a DVTK-ban, de csak egyszer kezdőként. A DVTK később bejelentette, hogy Takácsot megkereste a DVSC, és a játékos már Debrecenbe is utazott tárgyalni.

Diósgyőr: 3 meccs, 12 kapott gól - Egervári szerint fejlődik a csapata

Feltöltve: 2016, január 27 - 09:33

Enyhén szólva sem sikerült túl jól a Diósgyőr utolsó három felkészülési mérkőzése Törökországban. A DVTK mindhárom találkozóját elveszítette, ráadásul ezeken összesen 12 (!) gólt kapott. A Rabotnicki elleni 5-4-es vereséget követően azonban Egervári Sándor nem volt elkeseredve, a szakember szerint voltak pozitívumai a mérkőzésnek.

Videó: Így kapott 4 perc alatt 3 gólt a DVTK

Feltöltve: 2016, január 26 - 22:15

A DVTK felkészülési mérkőzésen 5-4-es vereséget szenvedett a Rabotnicski Szkopje együttese ellen. A diósgyőriek a 82. percig még 4-2-re vezettek, ezt követően azonban 4 perc leforgása alatt három gólt kaptak. Nézd meg a gólgazdag találkozó összefoglalóját a DVTK TV videóján!

9 gólos meccset bukott el a Diósgyőr - 6 perc alatt kapott három gólt

Feltöltve: 2016, január 26 - 17:47

A Diósgyőr hiába vezetett már 4-2-re is, a hajrára összeroppant és 5-4-re kikapott a macedón Rabotnicki együttesétől.

NB I: Sorra jelentik be az új igazolásokat - így állnak a csapatok

Feltöltve: 2016, január 25 - 12:58

Javában pörög az NB I-es átigazolási időszak, az előző héten sem lazsáltak az OTP Bank Liga csapatai, volt, ahol több komoly érkezőt is bejelentettek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

DVTK: "Ez nem lehet mentség" - Egervári elégedetlen a vereség után

Feltöltve: 2016, január 23 - 20:37

A DVTK vezetőedzője, Egervári Sándor elégedetlen volt csapata Admira Wacker elleni 3-2-es vereségét követően. Mint mondta, sokkal masszívabb védekezést terveztek megvalósítani, az pedig nem lehet mentség, hogy a felkészülés a harmadik hétre a maximumot érte el. Nézd meg a találkozó összefoglalóját videón! (dvtk.eu)

DVTK: Három 11-es, két sérülés, Elek bemutatkozott - 3-2

Feltöltve: 2016, január 23 - 13:33

3-2-es vereséget szenvedett a Törökországban edzőtáborozó Diósgyőr az Admira Wacker ellenében. A magyar csapatban bemutatkozott a visszatért Elek Ákos. Liptákot és Nikházit is sérülés miatt kellett lecserélnie Egervári Sándornak. A Paks 3-1-re nyert a Szigetszentmiklós ellen.

Benczés visszatért Diósgyőrbe - hivatalos

Feltöltve: 2016, január 22 - 20:15

A Diósgyőri Labdarúgó Akadémia igazgatójaként tér vissza a DVTK-hoz Benczés Miklós. A szakember 2016. február elsején áll munkába.

DVTK: "Komoly anyagi áldozatok árán sikerült hazacsábítani Eleket"

Feltöltve: 2016, január 21 - 19:19

A magyar válogatott középpályása, Elek Ákos a mai nap folyamán hivatalosan is visszatért a DVTK-hoz. A diósgyőriek sportigazgatója, Árki Gábor elmondása szerint nem volt egyszerű dolguk a labdarúgó leigazolásával, akit csak komoly anyagi áldozatok árán sikerült hazacsábítani a kínai klubtól.

Egervári a 0-4 után: "Az 1. félidőben kifejezetten jól játszottunk" - videók

Feltöltve: 2016, január 21 - 10:02

Mint ismeretes, lejátszotta első felkészülési mérkőzését a törökországi edzőtáborban a DVTK, a borsodiak 4-0-ra kaptak ki az azeri bajnok és jelenleg is listavezető Qarabag FK csapatától. A találkozót követően Egervári Sándor vezetőedző értékelt, ezt és az összefoglalót is megnézhetjük az alábbiakban.

Felkészülés: Négy góllal verték a DVTK-t, kikapott az Újpest is - eredmények

Feltöltve: 2016, január 20 - 17:15

A DVTK felkészülési mérkőzésen 4-0-s vereséget szenvedett az azeri Qarabağ FK együttesétől. Az Újpest szintén alulmaradt ellenfelével szemben, a lila-fehérek a svájci FC Wil csapatától 2-1-re kaptak ki. A Vác a Vasas ellen nyert, ezzel szemben a Haladás hatot rúgott, a Paks 2-0-ra legyőzte az NB II-ben szereplő Soroksár együttesét, míg a Békéscsaba 3-1-re verte a román másodosztályú Soimii Pancotát.

NB I: Így állnak a csapatok a piacon - átigazolási körkép

Feltöltve: 2016, január 18 - 11:49

Javában pörög az NB I-es átigazolási időszak, az előző héten sem lazsáltak az OTP Bank Liga csapatai, volt, ahol több komoly érkezőt is bejelentettek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Elek már ma aláírhat a Diósgyőrhöz

Feltöltve: 2016, január 17 - 10:39

Elhárult az akadálya annak, hogy Elek Ákos a DVTK csapatának játékosa legyen. A kínai Csangcsun Jataj felbontotta a válogatott középpályás szerződését és az ezt igazoló papírok már megérkeztek a Diósgyőrhöz.

Nem hosszabbít a DVTK védője - a bosnyák éllovas viheti

Feltöltve: 2016, január 16 - 22:32

Egy boszniai lapértesülés szerint a DVTK 26 esztendős balhátvédje, Senad Husic nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, és már télen visszatér hazájába, méghozzá a Sloboda Tuzla együttesébe.

Két éve hunyt el a DVTK fiatal kapusa

Feltöltve: 2016, január 16 - 17:32

Napra pontosan két éve távozott az élők sorából a DVTK rendkívül fiatal kapusa, Rakaczki Bence. A hálóőr emlékét ma már a Rakaczki Bence Alapítvány őrzi és ápolja, a Diósgyőri Stadion falán pedig a DVTK fiatalon elhunyt kapusának emléktáblája jelzi, hogy nem feledték el. Emlékét örökké megőrizzük!

Másodszor is nyert Egervárival a DVTK, ötöt lőtt az Újpest - eredmények

Feltöltve: 2016, január 16 - 13:58

Második edzőmeccsét is megnyerte Egervári Sándorral a DVTK, míg az Újpest ötöt lőtt a Monornak. A Loki első meccse a Gaz Metan ellen döntetlennel zárult. Szombati felkészülési találkozók.

DVTK: Tovább húzódik Elek ügye, Husic is a pálya mellől figyelt

Feltöltve: 2016, január 14 - 21:45

Szerdán első téli felkészülési mérkőzésén a DVTK 2-0-ra legyőzte a szlovák Lokomotíva Košice együttesét. A diósgyőriek találatait Barczi és Takács szerezték.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel