Dinamo Moszkva

No Dzsudzsák, no party: 93 év után esett ki a volt csapata - videó

Feltöltve: 2016, május 22 - 16:59

A Zenit elleni 3-0-s hazai vereséggel eldőlt, hogy 93 éves története során először elbúcsúzik az orosz (korábban szovjet) élvonaltól a Dinamo Moszkva csapata. A táblázat utolsó előtti helyén végző fővárosiak - akiknél Dzsudzsák Balázs 2012 és 2015 között futballozott - ugyan csak 2 ponttal maradtak el a bennmaradástól, de 30 meccsükből csak 5-öt tudtak megnyerni és övék lett a második legrosszabb gólkülönbség is a Premjer Ligában. A bajnoki címet a CSZKA szerezte meg, megelőzve a meglepetéscsapat Rosztovot.

Keményen beszóltak Dzsudzsáknak: "Középszerű, nem tudom, mit keresett a Dinamónál"

Feltöltve: 2015, augusztus 21 - 11:48

Komoly kritikával illette Dzsudzsák Balázst a Dinamo Moszkva júliusban kinevezett vezetőedzője, Andrej Kobelev. A tréner szerint a Bursasporba igazoló magyar válogatott szélső nem több egy középszerű játékosnál, és nem érti, hogy hogyan futballozhatott egy olyan nagynevű együttesben, mint a korábbi orosz klubja. Kobelev hozzátette, azt akarta, hogy minél előbb eladják, és végül ez így is történt.

Dzsudzsák, a "megváltó": "Nem vagyok olyan hülye, hogy nemet mondjak"

Feltöltve: 2015, augusztus 17 - 11:29

Dzsudzsák Balázs hetek óta várt a Herthára, de miután nem kapott semmiféle garanciát arra, hogy tényleg leigazolná a berlini klub, így a török Bursaspor mellett döntött. Ahogy fogalmazott, „nem olyan hülye”, hogy nemet mondjon egy olyan csapatnak, akinek tényleg szüksége van rá. A magyar válogatott csapatkapitánya beszélt arról is, mi döntött a török klub mellett, hogy innen lehet-e még előrelépést várni, de az is szóba került, mennyit kellett fizetni érte a Dinamónak, miért érezte úgy, hogy "megváltóként" fogadták, és hogy milyen autót kaphat majd Törökországban.

Dzsudzsák-bónusz: 1 meccs=1,5 millió forint - ennyit kereshet a törököknél

Feltöltve: 2015, augusztus 17 - 08:31

Dzsudzsák Balázs átigazolásának és szerződtetésének anyagi részleteiről közölt néhány fontos részletet az egyik bursai portál. A lap úgy tudja, hogy a Moszkvában szűk fél év múlva lejáró kontraktusú szélsőért a Bursaspor kevesebb mint 2 millió eurót fizet majd, de éves fizetése is e körül mozog majd, ráadásként a magyar válogatott csapatkapitánya egy ütős kis meccsprémiumot is kialkudott többek között a klubvezetőknél.

Dzsudzsák igent mondott a törököknek, a Dinamóval is megegyeztek - sajtóhír

Feltöltve: 2015, augusztus 15 - 10:49

Török lapértesülések szerint Dzsudzsák Balázs a kétnapos gondolkodási idő után elfogadta a Bursaspor ajánlatát, amelynek értelmében már repülőjegyet is küldtek a magyar válogatott szélsőjének, hogy mielőbb odaérjen a csapathoz. A labdarúgó a korábbi hírekkel megegyezően évi nettó 2 millió eurót kereshet, a Dinamo Moszkva azonban ennél is kevesebbet kap a játékosért cserébe.

Dzsudzsák két nap türelmet kért a törököktől

Feltöltve: 2015, augusztus 13 - 15:28

Dzsudzsák Balázs két nap gondolkodási időt kért török kérőjétől, a Bursasportól, amelyet szerdán látogatott meg nagy felhajtás közepette a Dinamo Moszkvától távozóban lévő magyar szélső. A török klub igazgatósági tagja igazgatóságának tagja elárulta, hogy az ajánlatukat megtették Dzsudzsáknak, így már csak oroszokon és a légióson múlik, hogy eligazol-e a Süper Lig legutóbbi 6. helyezettjéhez.

Dzsudzsák cáfolja a klubváltást: Csak körülnézni járt a török csapatnál

Feltöltve: 2015, augusztus 12 - 18:07

A magyar válogatott csapatkapitánya a mai nap folyamán Isztambulban járt, és minden jel arra mutatott, hogy a Bursaspor játékosa lesz. A labdarúgó azonban cáfolta, hogy aláírt volna a török együtteshez, elmondása szerint csupán eleget tett a klub meghívásának és körülnézett a csapatnál, mivel a Dinamo Moszkvától engedélyt kapott erre. Hozzátette, a végsőkig nem várhat, mivel játszani akar.

A nap fotója: Dzsudzsák filmsztárokhoz hasonlóan landolt a török klubnál

Feltöltve: 2015, augusztus 12 - 15:34

A Dinamo Moszkva magyar válogatott szélsője, Dzsudzsák Balázs egyre közelebb a török Bursasport együtteséhez. A labdarúgó már meg is érkezett a lehetséges jövendőbeli csapata edzőközpontjába, ahova magánhelikopter vitte tovább a repülőtérről.

A törökök állítják: Dzsudzsák télen hozzájuk igazol

Feltöltve: 2015, augusztus 5 - 11:05

Törökországi sajtóértesülések szerint a magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs kitölti a decemberig szóló szerződését a Dinamo Moszkvánál, majd ezt követően a Besiktas csapatához igazol. Az egyik helyi lap úgy tudja, a szélsővel már korábban is felvették a kapcsolatot, de nem sikerült megegyezni az orosz együttessel az átigazolási díjról, így csak a télen csatlakozik az isztambuli gárdához.

Dárdai Dzsudzsáknak helyet csinálna, Dibuszról lemondhat - lapértesülés

Feltöltve: 2015, augusztus 2 - 16:12

Egy berlini lap szerint a két kiszemelt magyar válogatott játékos közül Dzsudzsák Balázs megszerzésére van már csak esélye a nyáron a Herthának, Dibusz Dénesről minden bizonnyal lemondhat. A Dinamo Moszkva szélsőjének azonban – a korábbi németországi híreknek megfelelően – helyet kell csinálnia a keretben (és a klubkasszában) Dárdai Pálnak, a brazil Ronny lehetséges kérői azonban konkrét ajánlattal még nem igazán kopogtattak be.

Kicker: Dzsudzsák a fizetéséből, a Hertha az elveiből nem enged

Feltöltve: 2015, július 30 - 10:40

Nem várható egyelőre áttörés Dzsudzsák Balázs és a Hertha ügyében, mert a klub és a játékos elképzelései között igen nagy az eltérés a fizetését illetően - írja a Kicker. A berliniek megmakacsolták magukat a lap szerint és az esetleges piaci riválisokról szóló hírek miatt sem változtatnak tárgyalási elveiken - szerintük más csapatoknál sincs megállapodás közeli helyzet Dzsudzsák kapcsán.

Cáfolat Dzsudzsák-ügyben: Távol állnak a megegyezéstől

Feltöltve: 2015, július 28 - 09:18

A Bild hétfő esti cikkében megcáfolta azokat a magyar sajtóhíreket, amelyek szerint közel állnak a felek a megegyezéshez Dzsudzsák Balázs ügyében. A német lap úgy tudja, közel sincs küszöbön a magyar válogatott szélső Moszkvából Berlinbe történő átigazolása, mivel a klubok az árban nem igazán tudnak megegyezni, jelenleg 2 millió euró a különbség az elképzelések között.

Videó: Dzsudzsákot lecserélték a vesztes idénynyitón

Feltöltve: 2015, július 19 - 14:43

2-1-re kikapott a bajnoki címvédő Zenit otthonában a Dzsudzsák Balázst az első félidőben foglalkoztató Dinamo Moszkva, az orosz Premjer Liga 1. fordulójában. A fővárosiak ugyan Kokorin révén megszerezték a vezetést az első félóra végén, de a szentpéterváriak Hubocan kiállítását követően fordítani tudtak, előbb Hulk volt eredményes 11-esből, majd Satov szerezte meg a győztes gólt a 67. percben. Dzsudzsák helyére egy védőt hozott be edzője az ekkor már tíz emberrel küzdő vendégeknél. Az összefoglaló.

Az ukrán bajnoknál is felmerült Dzsudzsák szerződtetése

Feltöltve: 2015, július 18 - 14:15

Egy, a Dinamo Kijev ügyeiben jól értesült internetes oldal információi szerint az ukrán bajnoknál is felmerült a magyar válogatott csapatkapitányának, Dzsudzsák Balázsnak a megszerzése. A portál szerint a klub számos előnyét látná az üzletnek, a szélsőt egy olyan játékosként jellemzik, akire nagy szüksége lenne a csapatnak.

Dzsudzsákról a fizetési igényei miatt mondhat le a Hertha

Feltöltve: 2015, július 16 - 12:18

Először foglalt hivatalosan állást Dzsudzsák Balázs ügynöke a Hertha BSC ajánlatával kapcsolatban, amelyre nemleges válasz érkezett. A magyar válogatott csapatkapitányának fizetési igényei jelentősen felette vannak a berlini klub által kínált összegnek, így igencsak kevés esély mutatkozik arra, hogy Dárdai Pál csapatához szerződjön.

Dzsudzsák nem megy a Besiktashoz - az elnök szerint nincs rá pénzük

Feltöltve: 2015, július 14 - 15:55

Fikret Orman, a Besiktas elnöke kijelentette, hogy a klubja nem veszi meg Dzsudzsák Balázst a Dinamo Moszkvától. A török klub büdzséjébe nem férnek bele sztárigazolások, ezért nem szerződtetik a magyar szélsőt.

Lépett a Hertha Dzsudzsák-ügyben, de még nem érkezett válasz az ajánlatra

Feltöltve: 2015, július 7 - 08:31

Még a hét folyamán egy komolyabb összegre tehet szert a Hertha BSC, amely a befolyt összeget Dzsudzsák Balázs megszerzésére fordítaná. A német Bild úgy tudja, a berliniek már meg is tették ajánlatukat a magyar válogatott csapatkapitányáért, aki azonban még nem adott választ a Dárdai Pál vezette csapatnak.

Állítják: Dzsudzsák napokon belül klubot válthat - csomagban igazolhatják le

Feltöltve: 2015, július 5 - 16:04

Egybehangzó török és orosz lapértesülések szerint eredményesen zajlanak a tárgyalások a Besiktas Moszkvába utazó elnöke, Fikret Orman és a Dinamo elöljárói között a brazil Douglas és a magyar Dzsudzsák Balázs ügyében, egyes források szerint a jövő héten nyélbe is ütheti a két klub a dupla üzletet. Ugyanakkor a magyar válogatott csapatkapitányának állítólag több német ajánlata is van, így az ő döntésén is múlik, elfogadja-e a török invitálást.

A török klub elnöke Moszkvába utazott Dzsudzsákért

Feltöltve: 2015, július 4 - 15:50

Törökországi lapértesülések szerint a Besiktas elnöke, Fikret Orman repülőre ült és Moszkvába utazott, hogy tárgyaljon a Dinamo Moszkva elöljáróival. A cél nem más, mint az orosz együttes magyar válogatott szélsőjének, Dzsudzsák Balázsnak és egy brazil védőnek, Douglasnek a megszerzése.

Dzsudzsákot most épp a Trabzonspor akarja

Feltöltve: 2015, június 29 - 12:21

A Galatasaray és a Besiktas után egy újabb törökországi csapattal hozták szóba Dzsudzsák Balázst. A török sajtó most arról cikkez, hogy a magyar válogatott középpályását a Trabzonspor szeretné megszerezni, ugyanakkor azt is hozzáteszik: kicsi az esélye a Dinamo Moszkva játékosának megszerzésére.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel