Keleti csoport

Tatabánya: Egy csapatnyi játékos hosszabbított - öten még érkezhetnek

Feltöltve: 2013, július 7 - 11:08

Tatabánya város alpolgármestere, egyben a klub felügyelő bizottságának elnöke, Dr. Kancz Csaba kijelentette, a jövőben is P. Nagy László fogja irányítani az együttest, sőt a szakmai igazgató szerepkörét is a tréner fogja betölteni. Az is biztossá vált, hogy 11 játékos hosszabbított, míg további öt minőségi labdarúgó érkezését várják a csapatnál. Az alpolgármester azt is kiemelte, továbbra is a város kezében marad az együttes, illetve szeretnének együttműködni az MTK-val és a Győrrel is.

NB II: "Kezet fogtunk, majd elmentek máshova" - 8 játékos alkotja jelenleg a Békéscsabát

Feltöltve: 2013, július 5 - 22:58

Egyelőre meglehetősen szűk kerettel készül az NB II-es Békéscsaba, Komjáti András azonban elmondta, a próbázók és az ifisták miatt a megfelelő létszám megvan a az edzésekhez, a keret feltöltése is folyamatban van.

A Fradi védőjét olasz és osztrák csapatok hívják

Feltöltve: 2013, június 24 - 20:29

A csakfoci.hu információi szerint Grúz Tamás iránt külföldről is van érdeklődés. Honlapuk értesülései szerint a Ferencváros védőjét osztrák és olasz másodosztályú csapatok vinnék. A 27 éves játékos a tavaszt Szolnokon töltötte kölcsönben, és az sincs kizárva, hogy a nagy terveket szövögető NB II-es klubnál marad.

Elköltözik Szegedről az NB II-ből kiesett csapat

Feltöltve: 2013, június 21 - 14:58

A Szeged 2011 hivatalos honlapján jelentette be, hogy az első csapat ideiglenesen Gyulára, a Grosics Akadémiára költözik. A döntés oka a sorozatos rendbontások mellett az, hogy a Tisza-parti városban nincsen saját pályája az együttesnek, a város pedig az NB III-ban nem tud támogatást nyújtani.

Vasas: Nemet mondtak Jámbor visszatérésére a németek

Feltöltve: 2013, június 20 - 19:00

Markovits László, a labdarúgó-csapatot működtető gazdasági társaságban kisebbségi tulajdonos Vasas SC elnöke elmondta, kezdeményezte Jámbor János visszatérését a Fáy utcába, a német befektetők ugyanakkor nemet mondtak arra.

Legendás edző a Szpari élén

Feltöltve: 2013, június 20 - 13:05

Sándor István lett a Nyíregyháza Spartacus szakmai vezetője. A szakember korábban vezetőedzőként dolgozott már Nyíregyházán, legutóbb a ETO tartalék csapatát irányította.

"Spontán ötlet" volt a beugrálás a szegedi drukkerektől

Feltöltve: 2013, június 19 - 20:45

Az ominózus Várda elleni meccsen a szegediek részéről kiállítottak közül két játékos is visszautasította, hogy ne a bennmaradást akarták volna. A megyei portál egy szurkolói véleményt is közölt.

Ilyen lesz az átszervezett NB II

Feltöltve: 2013, június 18 - 14:13

Óriási harc várható a felkerülésért az új, egycsoportos NB II-ben, gyakorlatilag a mezőny fele úgy vág neki a következő idénynek, hogy a célok között szerepel az NB I-es tagság kiharcolása. Az újoncok közül a Dunaújváros is ebbe a kategóriába sorolható, a Várda SE pedig egy évet "késleltette" a feljutást. A mezőny Budapest mellett 12 megyét fed le, jelen állás szerint két külföldi lesz az edzők között, és rengeteg olyan, akinek élvonalbeli tapasztalata van. Bemutatjuk az egycsoportos NB II mezőnyét.

"Rasszizmussal vádolt a bíró, komolytalan" - a vezetőedző a botrányos szegedi meccsről

Feltöltve: 2013, június 16 - 13:16

Gálhidi György szerint a játékosai túlértékelték magukat, nem vették 100 százalékig komolyan a mérkőzést, az ellenfelet pedig lebecsülték, ezért bukták el a Várda elleni osztályozót és estek ki az NB III-ba. A Szeged vezetőedzője a két kiállításról úgy vélekedett, hogy mindkettő határeset volt, inkább sárgát értek volna a megmozdulások, de a piros lapot is el kell fogadni. A szakember a csakfoci.hu-nak azt is elmondta, hogy a játékvezető miért küldte őt fel a lelátóra, és beszélt a szegedi foci jövőjéről is.

A nap fotói: Felújították a Vasas pályáját

Feltöltve: 2013, június 8 - 22:44

Új gyepet kapott a Vasas stadionjának centerpályája a kritikus helyeken, így a piros-kékek jóval jobb játéktéren fogadhatják ellenfeleiket az ősszel - írja a vasasfutballclub.hu.

Eltűnt a föld színéről egy magyar focipálya - fotó!

Feltöltve: 2013, június 7 - 16:23

Az NB II-es Balmazújváros pályája jelenleg a földdel egyenlő, de egy 600 millió forintos beruházás keretében teljesen új otthont kap az együttes. Egy új, fedett lelátó kiépítése mellett alácsövezik és fűthetővé teszik majd a játékteret.

Edzőváltás: Kiprich távozik az NB II-ből kiesett csapatától

Feltöltve: 2013, június 6 - 12:25

Nem hosszabbítják meg Kiprich József június 30-án lejáró szerződését Kazincbarcikán, így az NB II-től búcsúzott gárda vezetőedzője távozik a borsodi csapattól. A korábbi válogatott kiválóság mellett több játékos is búcsúzik.

A Vasas nem akart feljutni egy tehetsége szerint - eltiltották

Feltöltve: 2013, június 5 - 15:40

A Vasas játékosát, Berecz Zsombort egy nyilatkozata miatt klubja száműzte a felnőtt együttestől, és az U21-es csapathoz irányította. Az U18-as válogatott labdarúgó korábban elmondta, nem tettek meg mindent a feljutásért, ezzel pedig Dirk Berger szerint súlyosan vétett a szabályok ellen. A tréner szerint nincs igaza a tehetségnek, aki számára tette ellenére még nyitva áll az első csapat ajtaja.

Véber irányít az NB I-ben is, szerződést hosszabbít a Mezőkövesddel

Feltöltve: 2013, június 5 - 15:00

A csakfoci.hu információi szerint Véber György szerződést hosszabbít a Mezőkövesddel. Mint ismert, a borsodi csapatot az első osztályba juttató szakembernek nyáron lejárt a kontraktusa, de most már biztosra vehető, hogy az NB I-ben is ő irányítja a Mezőkövesdet.

NB II: A licenccel nem rendelkező csapatok is játszanak osztályozót

Feltöltve: 2013, június 5 - 11:38

A másodosztályban való szereplésről döntő osztályozók első meccsét június 8-án, a visszavágókat június 15-én rendezik meg. Nincs minden résztvevőnek licence.

Négy meccsen ment el az NB I a Békéscsabának

Feltöltve: 2013, június 4 - 18:58

A Békéscsaba szakmai igazgatója, Pásztor József kijelentette, négy mérkőzésen ment el együttese bajnoki címe, egyben feljutása. A tréner szerint nem a Mezőkövesd volt a bajnokság legjobb, sokkal inkább a legszerencsésebb együttese. Az edző még kiemelte, hat játékostól már elköszöntek, három-négy új igazolással és 22 fős kerettel terveznek a következő idényre.

Az NB I két újonca egy házi gólkirályért harcol

Feltöltve: 2013, június 4 - 13:45

A csakfoci.hu információi szerint a nyári átigazolási szezon egyik slágere Németh Norbert, az Eger középpályása lehet. Honlapunk úgy tudja, hogy több NB I-es klub is szívesen látná, többek között a két újonc, a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia. Németh a csakfoci.hu-nak elmondta: hallott az érdeklődésekről, és mindenképp az NB I-ben szeretne játszani, de egyelőre az egri időszakát kell lezárnia.

"Elek Ákos sztoriját idézik a fiatalok" - középcsapat akar lenni a Mezőkövesd az NB I-ben

Feltöltve: 2013, június 3 - 17:25

Mezőkövesden a hivatalos célkitűzés a biztos bennmaradás volt a téli szünetben, ehhez képest Véber György csapata készülhet az NB I-re. Az együttes egyik meghatározó tagja tavasszal az a Farkas Balázs volt, aki mérsékelten ünnepelte a feljutást. A rutinos középpályás a csakfoci.hu-nak elmondta, két éve a Videoton csapatkapitányaként a bajnoki serleg felemelése után három nappal kirúgták, így nincs jó élménye a hasonló fiesztákról. Mezőkövesden azonban biztosan nem kell ettől tartani, ahol abban bíznak: jövőre nem a kiesés ellen küzdenek majd az élvonalban. Farkas szerint a siker kulcsa a biztos háttér, az edző személye, a keret téli megerősítése, valamint a Vasas edzőváltása volt.

NB II: Legyőzte a Fradit és bajnok a Mezőkövesd - eredmények

Feltöltve: 2013, június 1 - 20:11

A Ness Hungary NB II utolsó fordulójának szombati játéknapján 4-1-re győzött a Ferencváros otthonában a Mezőkövesd, amely feljutott az élvonalba. Eredmények.

NB II: Hetet lőtt búcsúzóul a kis Loki

Feltöltve: 2013, június 1 - 16:24

A Debrecen második csapata fölényes győzelmet aratott hazai környezetben a Kazincbarcika felett szombaton a labdarúgó NB II 29., utolsó fordulójában.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel