Jürgen Klopp

Coke Zérótól padlózott a Liverpool: Klopp bírózott, de elvitte a balhét - az EL-döntő visszhangjai

Feltöltve: 2016, május 19 - 09:14

Sevillában és Spanyolországban az ünnepé, Liverpoolban és Angliában pedig természetesen a keserűségé és az okok kereséséé a főszerep, miután a spanyolok zsinórban harmadszor is megnyerték az Európa Liga döntőjét, 0-1-ről 3-1-re verve a Vörösöket a sorozat szerdai, bázeli fináléjában. A találkozót követően a győztes mester, Unai Emery elárulta, mi történt a szünetben, az öltözőben, amelynek eredményeként fordítani tudtak, de megszólalt a döntő kétgólos hőse is. Jürgen Klopp magára vállalta a felelősséget csapata második félidei összezuhanásáért, de elővette a játékvezetőt, aki szerinte legalább négyszer tévedett döntően csapata kárára. A brit sajtóban azonban nem akartak bírózni, miközben rendkívül szellemes címlapok is születtek. Visszhangok, videók és fotók az EL-döntőről.

Klopp kiröhögte a saját játékosát a pocsék lövés után - videó

Feltöltve: 2016, április 21 - 14:45

Hatalmas reakció: a Liverpool német edzője, Jürgen Klopp saját játékosa, a brazil Lucas Leiva rettenetes lövését röhögte ki látványosan az Everton elleni városi derbin. A középpályás is kimosolygott a kispad felé.

EL: Klopp döntetlennel tért vissza Dortmundba - videó

Feltöltve: 2016, április 7 - 23:07

Az Európa Liga negyeddöntőjének első felvonásában a Jürgen Klopp által irányított Liverpool 1-1-es döntetlent játszott a Dortmund otthonában. A Sevilla idegenben verte az Athletic Bilbaót, de a Sahtar Donyeck és a Villareal is jó helyzetből várhatja a jövő heti visszavágóját.

Újra Klopp játékosa lehet a vb-döntő hőse

Feltöltve: 2016, március 27 - 08:30

A Bayern München huszonhárom éves labdarúgója, Mario Götze elégedetlen a csapatnál betöltött szerepével, ezért a nyáron a Premier League-be igazolhat.

Videó: A Liverpool-City Klopp szerint: "Bumm!" - a Bayernt is kiröhögte

Feltöltve: 2016, március 3 - 15:15

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere is nehezen találta a szavakat, miután csapata szerdán 3-0-ra legyőzte a Manchester City-t. A német szakember arra a kérdésre, hogyan tudná egy szóval kifejezni, mi is történt, csak annyit mondott: "bumm", majd nagyot nevetett. Annak is nagyon örült a szakember, hogy volt klubja, a Mainz győzni tudott a Bayern München ellen, ráadásul idegenben.

Bogdán távozik a Liverpooltól - sajtóhír

Feltöltve: 2016, március 2 - 12:08

Angliai sajtóhírek szerint eldőlt, hogy Bogdán Ádám nyáron távozik a Liverpooltól. A magyar kapus egyébként a több játéklehetőség érdekében télen is szívesen váltott volna, ám akkor Jürgen Klopp nem engedte el őt. A német szakember most nem csak Bogdán, hanem Simon Mignolet helyettesét is keresi.

11-esekkel lett oda Klopp és Bogdán első angliai trófeája - videó

Feltöltve: 2016, február 28 - 21:29

A Manchester City nyerte az angol Ligakupát 2016-ban, miután a vasárnapi, londoni döntőn 1-1 után, 11-esekkel verte a Liverpool csapatát. Az első angliai kupafináléján a kispadon ülő Jürgen Klopp és a cserék közé jelölt Bogdán Ádám is a pálya széléről látta, hogy a belga kapus, Simon Mignolet a hóna alatt engedte be Fernandinho lövésénél a labdát, de a hajrában Coutinho egyenlíteni tudott. A hosszabbítás nem hozott gólt, a büntetők során pedig a Pool csak egyszer talált be, a City viszont háromszor.

Újabb bizonyíték: Klopp a foci nagy figurája - videó

Feltöltve: 2016, február 14 - 23:11

"Nyert már idegenben 6-0-ra?. Azt hiszem, igen...a Dortmunddal, talán még Kölnben...igen, tuti. Bocsi..." - hangos nevetés is kísérte Jürgen Klopp a BBC-nek adott meccs utáni nyilatkozatát, miután a Liverpool 6-0-ra kiütötte az Aston Villát.

Bogdán távozna a Liverpooltól - Kloppal nem beszélt a hibájáról

Feltöltve: 2016, február 10 - 20:11

A magyar válogatott kapusa, Bogdán Ádám kikerült a Liverpool keretéből, emiatt pedig elmondása szerint vállalja a felelősséget. A hálóőr elmondta, továbbra is az a célja, hogy a Premier League-ben védjen, Jürgen Kloppal pedig azóta sem beszélt az ominózus hibáiról. Bogdán a jövőjét szem előtt tartva szeretne kölcsönbe kerülni, már csak azért is, mivel a közelgő Európa-bajnokság miatt rendszeres játéklehetőségre van szüksége, amelyről Bernd Storckkal is egyeztetett már.

Klopp nélkül remizett a Pool, a Leicester simán verte a Manchester City-t - videók

Feltöltve: 2016, február 6 - 19:10

A Premier League 25. fordulójában Jürgen Klopp vakbélgyulladás gyanúja miatt nem ülhetett le a Liverpool kispadjára, csapata pedig távollétében 2-2-es döntetlent játszott a Sunderlanddel. a Leicester City idegenben 3-1-re legyőzte a Manchester City-t. Claudio Ranieri csapata már a találkozó 3. percében vezetést szerzett Robert Huth révén, amelyet a második félidő elején Riyad Mahrez duplázott meg. A 60. percben Huth duplázott, a hazaiak erejéből pedig már csak a szépítésre futotta Sergio Agüero révén.

Kiderült: ők a világ legjobban kereső futballedzői

Feltöltve: 2016, február 3 - 08:30

A világ legjobban kereső futballedzője lesz Pep Guardiola a Manchester Citynél. A spanyol szakember évi 15 millió fontot (6 milliárd 120 millió forint) kap majd az angol klubnál, azaz havi 1 millió 250 fontos (510 millió forint) fizetése lesz.

Gigantikus pénz Messinek és Neymarnak, duplán robbant a Chelsea - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, január 29 - 20:08

Óriási fizetést kaphat a nyártól a Barcelona két legnagyobb sztárja, bejelentett a Chelsea edzője két új igazolást, ugyancsak ketten vannak a Bayern lehetséges top-távozói, akiket hasonló kaliberű csillagokkal pótolhatnak a bajorok. Megmondták a Liverpoolnak, mennyiért vehetik meg Európa egyik legjobb góllövőjét, olasz válogatott igazolt az Interhez, még kiköthet a Bundesligában a kontinens egyik legnagyobb tehetsége. A pénteki körkép.

A Barca rárepült a Juve csillagára, Lewandowski a Realra vár - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, január 28 - 20:31

Robert Lewandowski elutasította az angol klubokat, és a Real Madrid ajánlatára vár, miközben a Barcelona nyári célpontja a Juventus klasszisa lesz. A Chelsea és az MU is az Atlético Madrid klasszisára vadászik, Jürgen Klopp maradásra bírta Bogdán Ádámot, a Roma pedig Londonból igazolna angol válogatott védőt. Nemzetközi körkép.

Klopp nem engedi el Bogdánt Liverpoolból - egy kiskapu maradt

Feltöltve: 2016, január 28 - 14:12

Nem kívánja kölcsönadni sem a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp a gárda magyar kapusát, Bogdán Ádámot, aki maga beszélt arról az Origónak, hogy nagy valószínűséggel nem vált klubot a télen. Az Európa-bajnokságra vágyó hálóőr azonban abban maradt edzőjével, hogy tavasszal talán mégis máshol védhet majd, erre az átigazolási időszakon kívül is lehet még esély.

Messi a hazatéréséről beszélt, Zidane és Klopp ugyanazt a csatárt akarja - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, január 20 - 21:05

A nyáron nagy valószínűséggel távozik a Manchester City egyik legnagyobb értéke, Yaya Touré, ahogy Louis van Gaal is önszántából állhat fel a kispadról a szezon végeztével. A Real Madrid és a Liverpool a Juventus csatáráért harcol, a Chelsea közel áll ahhoz, hogy visszahozza Európába Alexandre Patót, Lionel Messi pedig arról beszélt, hogy hazájában fejezheti be a pályafutását. Nemzetközi átigazolási hírek.

Mourinho visszatérhet volt csapatához, Klopp a Juve csatárát ostromolja - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, január 19 - 20:27

A Chelsea 100 millió eurót sem sajnálna az argentin csatárért, José Mourinho visszatérhet volt csapata kispadjára, Jürgen Klopp szép summát fizethet a Juve spanyoljáért, akinek a pótlását a PSG sztárjával oldanák meg. A Real Madrid kívánságlistáján világklasszisok szerepelnek, hosszabbított az Arsenal kulcsembere, a Milan pedig Manchesterből igazolna. Nemzetközi körkép.

Bogdán: "Nem esett jól, át kell gondolnom a lehetőségeket" - ha kell, elmegy Liverpoolból

Feltöltve: 2016, január 19 - 09:42

Bár Bogdán Ádámra valóságos össztűz zúdult az elmúlt hetekben, de a Premier League egyetlen magyar labdarúgója nem engedi, hogy leírják, és két hiba miatt odavesszen hosszú évek kemény munkája. A Liverpool kapusának több dolog sem esett jól klubjánál mostanság, átgondolná a lehetőségeit, így a klubváltást is, elsősorban az Eb-kerettagsága miatt, amely veszélybe kerülhet, ha nem véd. Ugyanakkor nem zárna be maga mögött minden ajtót klubjánál.

Ferguson visszatérhet, a Barca játékost is adna egy védőért - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, január 17 - 20:00

Szenzációs bejelentést tehet a Manchester United, ehhez azonban távoznia kellene Louis van Gaalnak a kispadról. Egy komoly kiszemeltről lemondhatnak az MU-nál, mint ahogy a Juventus csatárára is hiába fáj a foga két nagycsapatnak is. A Barcelona Angliában venne meg nagy pénzért és egy játékosért cserébe egy védőt, az angol idény felfedezettjét a Liverpool vinné.

A Real klasszisára fáj az MU foga, az Arsenal elhappolná a Juve csatárát - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, január 16 - 21:01

Zinedine Zidane nem tart igényt a Juventus csatárára, Alvaro Moratára, akit viszont az Arsenal szívesen tudna a soraiban. Kiderült, mi kell ahhoz, hogy Pato a Chelsea játékosa legyen, a Manchester United nagy összeget fizetne a Real Madrid támadójáért, Jürgen Klopp elárult egy komoly titkot, míg Robert Lewandowski ügynöke megijedt a riválistól. A szombati átigazolási hírek.

A Real magához láncolja C. Ronaldót, Kloppnak a norvég csodagyerek kell - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, január 14 - 20:40

A Real Madrid az átigazolási szezonból történő kizárása miatt 2017 nyaráig egészen biztosan magához láncolja legnagyobb értékeit, így Cristiano Ronaldo se mehet addig sehova. Pep Guardiola akár évekre munkanélküli lehet, Jürgen Klopp norvég csodagyerekkel erősítene, de Bogdánra nem számít a jövőben, a Chelsea német világbajnokra vadászik, megvan a Roma új edzője, a Juve csatáráért pedig 30 millió eurót ajánlottak. A csütörtöki átigazolási hírek.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel