fegyelmi

MLSZ: Fizet az Újpest, a Honvéd, a Pécs és Pásztor is

Feltöltve: 2013, október 15 - 19:26

Bár NB I-es forduló nem volt a hétvégén, az MLSZ Fegyelmi Bizottsága természetesen ma is tartott ülést, ahol több élvonalbeli ügy is előkerült. Megbüntették például a Budapest Honvédot szurkolói, a Ferencváros elleni megbotránkoztató rigmusai miatt, a PMFC-t pedig egy megkésett kártalanítás okán. Az Újpest egyik korábbi bírságát lecsökkentették, a derbi utánit viszont fenntartották. Pásztor Józsefnek, a Békéscsaba szakmai igazgatójának 200 ezer forintot kell befizetnie.

Jennert berúgott ajtó miatt tiltották el, 400 ezret fizet az Újpest

Feltöltve: 2013, október 8 - 18:43

Julian Jennert, a Ferencváros holland játékosát egy mérkőzésre eltiltotta az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, miután a zöld-fehérek alapembere a Honvéd elleni bajnokit követően "berúgta a Puskás Stadion egyik ajtaját a játékoskijáró közelében" - korábban Caneira (Videoton) és Besic (szintén FTC) hasonló eset miatt bűnhődött. A Videoton a szurkolói rigmusok és bekiabálások miatt 100, az Újpest 400 ezer forintos pénzbüntetésben, a paksi vezetőedző, Horváth Ferenc pedig írásbeli megrovásban részesült. Fegyelmi döntések.

Betört plexi - ezért kapott két meccset Besic az MLSZ-től

Feltöltve: 2013, október 2 - 15:29

Marco Caneira után Muhamed Besic is azért kapott kétmeccses eltiltást, mert a játéktéren kívül követett el fegyelmezetlenséget. A Ferencváros védője kapcsán sokan meglepődéssel vették tudomásul, hogy a két sárga lap után kiállított légiós kétmérkőzéses szankciót kapott. Ennek oka azonban csak részben a piros lap: Besic a játékvezetői jelentés szerint a levonulás közben betörte a plexit a játékoskijáróban. Az MLSZ bővebben nem kívánta kommentálni mindezt, de nem cáfolta az értesüléseket.

Besic két meccset kapott, 100 ezret fizet az Újpest és az NB I-es tulajdonos

Feltöltve: 2013, október 1 - 18:15

Muhamed Besic, a Ferencváros Fehérváron kiállított védője két meccsre szóló eltiltást kapott az MLSZ Fegyelmi Bizottságától. Az Újpest 100 ezer forintot fizet, miután szurkolói a Fradit szidták, a pápai tulajdonos, Bíró Péter ugyancsak ezt az összeget kell, hogy befizesse a Videoton elleni találkozón történtek miatt, a Lombard technikai vezetőjét pedig két meccsre elmeszelték. Véber György írásbeli megrovást, a Mezőkövesd figyelmeztetést kapott a keddi bizottsági ülésen. Fegyelmi döntések.

"Más lehetőségünk nem maradt" - a 300 ezres Diósgyőr-büntetés háttere

Feltöltve: 2013, szeptember 18 - 18:49

Meglepő módon 300 ezer forintos büntetéssel sújtotta az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden a Diósgyőrt. A meglepetés oka az, hogy ezúttal nem szurkolói viselkedés, vagy rendezési hiányosságok szolgáltak a büntetés indokául, hanem egy átigazolási ügy. Elek Ákos labdarúgó átigazolási díj részletének késedelmes megfizetése miatt szabták ki a pénzbüntetést – tájékoztatott kedden este a szövetség honlapja. A miskolci klub kapcsán az utóbbi időszakban nem lehetett semmilyen kedvezőtlen tartalmú, anyagi természetű hírről olvasni, ezért is keltett meglepetést az MLSZ illetékes bizottsága által kiszabott bírságról szóló bejelentés. Ráadásul a hír alapján egyértelműnek tűnt, hogy az eddig biztos anyagi bázissal rendelkező Diósgyőr késve, vagy egyáltalán nem fizethetett a Videotonnak. Annak jártunk utána, mi idézte elő a komoly pénzbüntetést.

Berúgott öltözőajtó miatt tiltották el a Vidi védőjét, a Fradi 600 ezret fizet

Feltöltve: 2013, szeptember 17 - 19:41

Két mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Videoton portugál védője, Marco Caneira az MLSZ keddi fegyelmi bizottsági ülésén, miután a határozat szerint a fehérváriak légiósa "a DVSC-TEVA elleni mérkőzést követően berúgta a debreceni öltözőajtót". A Ferencváros visszaesőként 600 ezer forintos büntetést kapott szurkolói "megbotránkoztató, becsmérlő és hátrányosan megkülönböztető" rigmusai miatt, a Diósgyőr pedig amiatt fizethet 300 ezret, hogy késve fizette ki Elek Ákos átigazolási díját. A középpályást lerúgó, felcsúti Wague 3 meccsen át "pihen".

Újabb NB I-es klub lép fel a károkozók magatartása miatt - a Pécs követte a Honvédot

Feltöltve: 2013, szeptember 11 - 14:31

A Budapest Honvéd után a PMFC-Matias vezetősége is úgy döntött, hogy szembeszáll egyes szurkolókkal. A klub közleményben kérte meg a károkozókat, hogy a jövőben ne látogassák a meccseiket. A kedvezmények is megszűnnek.

A Fradi-büntetés dupláját fizeti a Nyíregyháza az MLSZ-nek

Feltöltve: 2013, augusztus 27 - 19:49

A Ferencváros 100, az NB II-es Nyíregyháza 200 ezer forintot kénytelen befizetni az MLSZ kasszájába. A zöld-fehéreket a Debrecenben történt "szabálysértésért", valamint a szurkolói viselkedéséért büntették meg a Fegyelmi Bizottság keddi ülésén, a Szparinak pedig a Dunaújváros elleni mérkőzésen tapasztalt rasszista megnyilvánulások miatt kell "csengetnie". A paksi Éger László eltiltását megfelezték.

A lelátóra küldött Moniz megrovást kapott az MLSZ-től

Feltöltve: 2013, augusztus 13 - 20:00

Ricardo Moniz, az FTC vezetőedzője írásbeli megrovásban részesült az MLSZ Fegyelmi Bizottságától, miután a holland szakembert a lelátóra küldte a Győri ETO elleni mérkőzésen a játékvezető. A győriek kapusának, Lubos Kamenárnak 1 mérkőzésre mérsékelték az eltiltását. A Szigetszentmiklós elleni kupameccsen sérülést okozó tatabányai Almási László 1 hónapig nem léphet pályára. Fegyelmi döntések.

Négy hónapra eltiltotta a Fradi kiállított játékosát az MLSZ

Feltöltve: 2013, augusztus 6 - 18:05

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága augusztus 6-i ülésén Aleksandar Alempijevicet, a Ferencváros szerb játékosát négy hónapra eltiltotta. Az indoklás szerint a védő a piros lapját követően, a pálya elhagyása közben, sértő, trágár megjegyzést tett a játékvezetőre. A Pécs a szurkolók pirotechnikai eszközök használata és szurkolói megbotránkoztató viselkedése miatt 50 ezres büntetésben részesült, míg az FTC és a Videoton ugyanezen vétségekért nem kapott büntetést, mivel a hangosbemondó felszólította a szurkolókat a futballmeccsen elvárt viselkedési normák betartására.

"Megbotránkoztató viselkedés": Megbüntették az ETO-t a szurkolói miatt

Feltöltve: 2013, július 30 - 18:23

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága szurkolói a Diósgyőr elleni meccsen produkált rendzavarásai, dobálása és "megbotránkoztató viselkedése" miatt 100 ezer forintra büntette a Győri ETO csapatát, de tovább vizsgálják a beérkezett panaszokat is a meccs kapcsán. Az idény első NB I-es ítéletei között a Videoton, a Pécs és a Ferencváros figyelmeztetése is szerepel.

100 ezret fizet a Videoton az MLSZ-nek

Feltöltve: 2013, június 4 - 21:06

100 ezer forintos büntetésben részesül a Videoton amiatt, hogy szurkolói pirotechnikai eszközöket használtak a PMFC elleni szezonzárón. Háromról két meccsre mérsékelte a Ferencváros elleni meccsen, Somáliával szemben szabálytalankodó Máté Péter (DVSC) eltiltását a fegyelmi bizottság. Az NB II-ben a Haladás tehetsége, Kulcsár Kornél viszont épp 3 meccsen pihenhet a következő szezonban. Fegyelmi döntések.

Százezreket fizet a Fradi és a Loki az MLSZ-nek

Feltöltve: 2013, május 28 - 18:24

A DVSC-TEVA 500, a Ferencváros 400 ezer forintos büntetést kapott a lelátón elhangzott és oda nem illő szurkolói rigmusok, valamint pirotechnikai eszközök használata miatt az MLSZ-től. Marek Strestík (ETO) öt hónapra szóló eltiltása marad, hiába fellebbezett a győri játékos, a debreceni Máté Péter három meccset kapott, a Vasas Akadémia pedig azért fizethet, mert a fegyelmi bizottság megállapította, hogy az angyalföldiek egyik utánpótláscsapata május 14-én engedély nélkül játszott mérkőzést egy brazil csapat ellen és olyan játékvezetőt alkalmazott, aki nem szerepelhet az MLSZ versenyrendszerében, mert korábban fogadási csalási ügybe keveredett.

Strestíket 5 hónapra eltiltotta az MLSZ

Feltöltve: 2013, május 14 - 18:54

Öt hónapos eltiltást kapott Marek Strestík, a Győri ETO labdarúgója az MLSZ Fegyelmi Bizottságától, miután vasárnap, a Ferencváros elleni bajnokin súlyos sérülést érően szabálytalankodott Leonardóval szemben és kiállították. Az indoklás szerint hátulról történt becsúszása önmagában is rendkívül veszélyes volt, és nem is a labdára irányult, ezért döntött a Fegyelmi Bizottság a szokatlanul súlyos szankció mellett. A Honvéd és a Videoton 500, az Újpest 400 ezer forint büntetést kell, hogy befizessen a szövetségi kasszába. Fegyelmi döntések.

Megszakadt a sorozat: A Fradit nem büntették meg

Feltöltve: 2013, május 7 - 17:41

"Az utóbbi hónapok szomorú gyakorlatától" eltérően, ezúttal nem kapott fegyelmi büntetést a Ferencváros csapata, mivel szurkolói "túlnyomó részben" sportszerűen biztatták kedvenceiket a Paks elleni bajnoki mérkőzés során – számolt be az MLSZ hivatalos oldala a szokásos fegyelmi döntések kapcsán. Fizethet viszont 400 ezret az ETO, amelynek szurkolói a fegyelmi bizottság szerint a lilák és a játékvezető mellett a Videotont is gyalázták. Az Eger más okból, de 800 ezer forintot kell, hogy befizessen, a Vojtekovszki Csaba és Kövesfalvi István edzőkkel szembeni, ki nem fizetett tartozása miatt. Fegyelmi döntések.

Fradi: 1,5 millió és felfüggesztett zártkapu - büntetett az MLSZ

Feltöltve: 2013, április 30 - 18:14

A Ferencváros kapta ezúttal is a legszigorúbb büntetést szurkolói hétvégi megnyilvánulásai miatt. A Videoton elleni meccsen történtek után az MLSZ fegyelmi bizottsága 1,5 millió forint befizetésére kötelezte a zöld-fehéreket, ráadásul egy meccsüket zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk - ez utóbbi intézkedést május 31-ig felfüggesztették. Julian Jenner három meccsre szóló eltiltást kapott, és a szövetség a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét ért támadást is elítélte. A Vidi és a Haladás 100-100 ezer forintot fizethet, Bíró Péter, a Pápa tulajdonosa 200 ezret.

A Fradit félmillióra büntette az MLSZ - a Diósgyőr és a Honvéd is fizet

Feltöltve: 2013, április 23 - 19:40

A Ferencváros 500, a Honvéd 300, a Diósgyőr pedig 200 ezer forintos büntetést kell, hogy befizessen az MLSZ kasszájába szurkolói hétvégi megnyilvánulásai miatt, a Fegyelmi Bizottság meg is indokolta bővebben határozatait. Az ETO 50 ezres bírságot kapott. Fegyelmi döntések.

Büntetéssel nyitott a Fradi a Puskás-stadionban

Feltöltve: 2013, április 3 - 21:52

Az Újpest 150 ezer, a Ferencváros és a Pécs 100-100 ezer forintot köteles befizetni az MLSZ kasszájába, a fegyelmi bizottság szerdai ülését követően. Vaskó Tamás (KTE) két meccsre szóló eltiltást kapott, a Vác két elmaradt NB II-es bajnokijának 3 pontját 3-0-val kapták meg az ellenfelek. Fegyelmi döntések.

Kitiltották a söröspohárral dobálózó pécsi szurkolókat

Feltöltve: 2013, március 29 - 14:23

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága 80 ezer forintra büntette meg a PMFC-Matias-t amiatt, hogy valakik a Videoton elleni Liga Kupa-elődöntő visszavágójának 75. és 85. perce között két söröspoharat is bedobtak a pályára. A pécsiek is azonnali lépéseket tettek és kitiltják a pályájukról a vétkeseket, amíg azok meg nem térítik a kárt.

Az MLSZ szerint a Fradi segített a rendbontó szurkolóknak - belső vizsgálat a klubnál

Feltöltve: 2013, március 29 - 10:02

Csányi Sándor szerint a rendezők segítsége nélkül nem juthatott volna be annyi pirotechnikai eszköz az FTC-Újpest derbire, mint amennyit végül használtak a lelátón. Az MLSZ elnöke többek között ezzel indokolta a Ferencvárosra kirótt 2 millió forintos bírságot és a felfüggesztett zártkapus büntetést. Megkeresésünkre a Fradinál azt a tájékoztatást adták az ügyben, belső vizsgálat tárja fel, hogyan került be a pirotechnika a stadionba, de az még nem ért véget. A klub szerint a beléptetés a szabályoknak megfelelően zajlott.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel