Paks

Loki: 6 pont, 6-0, már a dobogón - videó

Feltöltve: 2016, február 22 - 11:48

A Vasas (4-0) után a Paks (2-0) csapatát is kapott gól nélkül verte a DVSC-TEVA, amely a tavasszal szerzett 6 pontjával fellépett az OTP Bank Liga dobogójára. Nézd meg az atomvárosiak elleni találkozó összefoglalóját az MLSZ TV videóján!

NB I: A Fradi megint a topon, a Vidi felcsúti meccse a végén - nézőszámok

Feltöltve: 2016, február 21 - 17:52

Valamivel több, mint 3 ezer szurkolót vittek ki átlagban a stadionokba a szombati NB I-es meccsen. Nem meglepetés, hogy a Ferencváros hazai találkozóját látták a legtöbben, a zöld-fehér viszonylatában szerényebb nézőszám (6124) is elég volt az első helyhez. A többi találkozón viszont 3 ezer alatt maradt a szurkolók száma, a Vidi felcsúti albérletében pedig kétezren sem voltak.

Doll: "Nem fogok elnézést kérni a győzelemért" - Újpesten kevés az egy pont

Feltöltve: 2016, február 20 - 22:36

Thomas Doll a Puskás Akadémia elleni mérkőzés után képletesen elmondta, nem fog bocsánatot kérni azért, mert csapata legyőzte a felcsúti ellenfelét. A Honvéd játékosai nem tették zsebre, amit a szünetben kaptak Marco Rossitól, Mészöly Géza szerint a mély talaj is közrejátszott a Vasastól elszenvedett vereségben, Horváth Ferenc nem akart magyarázkodni a Vidi döntetlenje után, Újpesten pedig nem elégedettek a döntetlennel. Edzői értékelések.

NB I: Böde jól tért vissza, dobogóst vert a Vasas

Feltöltve: 2016, február 20 - 18:31

Az OTP Bank Liga 21. fordulójában a Ferencváros 2-0-ra győzte le a Puskás Akadémiát. A találkozón a sérülése után újra pályára lépő Böde Dániel is eredményes volt, végül azonban öngólnak nyilvánították a találatot. A Vasas bravúros sikert aratott a Haladás ellen, a Debrecen két góllal verte a Paksot, míg a Videoton nem tudta legyőzni a Békéscsabát.

Élőben az NB I: Újpest-MTK

Feltöltve: 2016, február 20 - 18:00

Az OTP Bank Liga 21. fordulójában 15 órától a DVTK a Budapest Honvéd együttesét fogadja. 15.30-tól a Ferencváros a Puskás Akadémiával találkozik, a Vasas a Haladáshoz utazik, a Videoton a Békéscsabával meccsel, míg a Debrecen a Pakssal csap össze. A játéknap zárómeccsén 17 órától az Újpest az MTK-val méri össze az erejét. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók alakulását a csakfoci.hu-val!

Megvan a betegség miatt elmaradt NB I-es meccs új időpontja

Feltöltve: 2016, február 17 - 12:35

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) döntése szerint március 1-jén játsszák le a 20. fordulóból elhalasztott MTK Budapest-Paksi FC OTP Bank Liga-mérkőzést.

Nincs nagy baj Pakson - minden eredmény negatív

Feltöltve: 2016, február 16 - 13:32

A Paksi FC ügyvezetője szerint nem volt kihatással a szakmai munkára, hogy a klub két munkatársánál bakteriális fertőzést diagnosztizáltak, ennek következtében pedig a labdarúgócsapat nem tudta lejátszani az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzést múlt szombaton.

NB I: Újpesten volt kint a legtöbb szurkoló a nyitófordulóban - nézőszámok

Feltöltve: 2016, február 15 - 09:41

Bár az MTK-Paks találkozót elhalasztották az NB első 2016-os fordulójából, a további mérkőzés alapján nagyjából teljes képet kaphattunk arról, milyen volt a mérkőzések látogatottsága. Az őszi derbi után másodszor az idény során Újpesten voltak a legtöbben, megelőzve Békéscsabát és Debrecent, az átlagnézőszám azonban épphogy csak veri a 2000-et.

Nézőszámok: Így állnak a magyar csapatok a tavaszi rajt előtt

Feltöltve: 2016, február 12 - 17:22

Komoly előnnyel vezeti a Ferencváros az NB I-es és NB II-es csapatok nézőszám-tabelláját, megelőzve a Diósgyőrt, az Újpestet és a Haladást. Öt, illetve hat elsőosztályú együttest is lepipálva a második vonal dobogósa, a ZTE, valamint az éllovas Gyirmót is tagja a TOP 10-nek. Innen folytatják a csapatok és szurkolóik.

NB I: Ez áll a rejtélyes paksi betegségek hátterében - elmarad a meccs

Feltöltve: 2016, február 11 - 14:26

A Paksi FC hivatalos közleményére hivatkozva már beszámoltunk róla, hogy a klubnál egy rejtélyes betegség ütötte fel a fejét. Honlapunk azóta már részleteket is megtudott. Értesüléseink szerint az egyik paksi játékosnak olyan légúti megbetegedése lehet, aminél nincs kizárva a fertőzés veszélye. Részletek.

NB I: Bakteriális fertőzés miatt maradhat el egy meccs

Feltöltve: 2016, február 11 - 13:19

Rejtélyes betegség miatt maradhat el az első tavaszi fordulóból az MTK-Paks mérkőzés. A paksi klub két munkatársánál bakteriális fertőzést diagnosztizáltak, ezért mindenkit laborvizsgálatra küldtek a klubnál. Az eredmény azonban csak később lesz meg, így a zöld-fehérek a mérkőzés elhalasztását kérik az MLSZ-től.

Így állnak az NB I csapatai az átigazolási hajrá előtt - a teljes körkép

Feltöltve: 2016, február 8 - 11:19

Február 9-én, kedden éjfélkor zárul az NB I-es átigazolási időszak. A közeledő hajrá előtt sem lazsáltak az OTP Bank Liga csapatai, volt, ahol komoly érkezőt is bejelentettek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak nem sokkal a piac zárást megelőzően az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

NB I: Így zárták a csapatok a téli felkészülést - a szombati edzőmeccsek

Feltöltve: 2016, február 6 - 21:46

Rengeteg edzőmérkőzést játszanak az OTP Bank Liga csapatai a téli holtszezonban. A könnyebb átláthatóság kedvéért folyamatosan frissülő menetrenddel jelentkezünk a felkészülési találkozókról. A következő napok programja mellett az összecsapásokat csapatokra bontva is megtaláljátok. Jó böngészést!

Román csapatot győzött le a DVTK, vereséggel zárt a Paks

Feltöltve: 2016, február 6 - 17:24

A DVTK utolsó felkészülési mérkőzésén 2-1-re legyőzte a román Olimpia csapatát, míg a Paks 2-0-s vereséget szenvedett szlovák ellenfelétől.

Hatot rúgott a PAFC, a Paks egy öngóllal kapott ki

Feltöltve: 2016, február 3 - 19:55

A Puskás Akadémia együttes 6-3-ra győzte le az NB III-ban szereplő Diósd csapatát. A Paks 2-1-re kapott ki a grúz Dinamo Batumi együttesétől.

Videó: 11-est hibázó román csapatot vert a Paks

Feltöltve: 2016, február 1 - 16:56

A román élvonalbeli Universitatea Craiova ellen győzött 1-0-ra felkészülési mérkőzésen az OTP Bank 4. helyén telelő Paks. A magyar csapat a 43. percben, Koltai Tamás beadása után volt eredményes, Hahn János passzolta a labdát közvetlen közelről a kapuba. A románok a 88. percben ráadásul 11-eshez jutottak, de Molnár Péter védeni tudott. Íme, az összefoglaló!

Még mindig pörög az NB I-es piac - hazai átigazolási körkép

Feltöltve: 2016, február 1 - 11:46

Javában pörög az NB I-es átigazolási időszak, az előző héten sem lazsáltak az OTP Bank Liga csapatai, volt, ahol komoly érkezőt is bejelentettek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Jövőre készülhet el az új stadion Pakson

Feltöltve: 2016, január 30 - 12:58

A tervek szerint 2017 szeptemberére készül el a Paks új stadionja, ráadásul úgy, hogy a csapatnak nem is kell költöznie közben, a csapat végig Pakson játszhatja a hazai mérkőzéseit.

Bravúros győzelemmel kezdett a Paks Törökországban

Feltöltve: 2016, január 29 - 18:40

Bertus 11-esből szerzett góljával a Paks 1-0-ra legyőzte felkészülési mérkőzésen a kazah bajnokság legutóbbi bronzérmesét, a BL-selejtezőben is szereplő FK Aktobe együttesét.

NB I: Sorra jelentik be az új igazolásokat - így állnak a csapatok

Feltöltve: 2016, január 25 - 12:58

Javában pörög az NB I-es átigazolási időszak, az előző héten sem lazsáltak az OTP Bank Liga csapatai, volt, ahol több komoly érkezőt is bejelentettek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel