Nyíregyháza

Iványi vezeti a Diósgyőr-Vidit - bíróküldés

Feltöltve: 2015, április 15 - 12:07

Iványi Zoltán vezeti a Diósgyőr és a Videoton rangadóját az OTP Bank Liga hétvégi fordulójában. A Ferencváros szombathelyi vendégjátékát Szabó Zsolt dirigálja majd. Bíróküldés.

Az NB I 4. helyezettje is indulhat az Európa Ligában

Feltöltve: 2015, április 13 - 16:33

Minden jel arra mutat, hogy a dobogó mellett a negyedik hely is felértékelődik idén az NB I-ben. Amennyiben a Videoton és a Ferencváros egyaránt az első háromban lesz az OTP Bank Liga zárásánál (ami azért papírforma), és a Szolnok nem nyeri meg a Magyar Kupát, a bajnokság negyedik helyezettje is indulhat az Európa Liga selejtezőjében. Jelen állás szerint a DVSC és a Paks lehet a helyzet haszonélvezője.

A Vidi és a Fradi uralja a forduló válogatottját - itt a csapat

Feltöltve: 2015, április 13 - 14:48

A Videoton és a Ferencváros delegálja a legtöbb játékost ezen a héten a forduló válogatottjába. A gálázó fehérváriak közül hárman, a zöld-fehérek soraiból ketten kerültek be a kezdőcsapatba, emellett a két együttes a kispadot is kisajátította. Nézd meg az OTP Bank Liga 23. körének legjobbjait!

Nézőszámok: A Fradi-Újpest egymaga megvert 15 teljes fordulót

Feltöltve: 2015, április 13 - 11:54

A derbinek köszönhetően rekordot döntött a hétvégén az OTP Bank Liga nézőszáma. Az FTC-Újpest csata egymaga több látogatót vonzott a stadionba, mint 15 a korábbi fordulók közül, a találkozó a Nyíregyháza elleni stadionavató csúcsát is 75 százalékkal javította meg. Az elmúlt 15 évben egyetlen olyan NB I-es találkozót rendeztek, ahol többen voltak.

Videó: Rudolf "kapus" volt az ETO drámai meccsén

Feltöltve: 2015, április 11 - 21:57

A Győri ETO 3-2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Nyíregyháza ellen az OTP Bank Ligában. A találkozó rendkívül mozgalmasra sikerült. Lang Ádám egészen furcsa öngólt vétett, Rudolf Gergely saját csapattársa lövését védte a gólvonalon, az ETO poraiból támadt fel, gólt szerzett a Rába-partiak 18 éves debütánsa, aztán a 94. percben mégis a vendégek szerezték meg a győztes gólt. Nézd meg az MLSZ TV összefoglalóját!

Miriuta kifakadt: "Vagy pár játékos megy, vagy én" - edzői nyilatkozatok

Feltöltve: 2015, április 11 - 21:07

Vasile Miriuta, a Győri ETO vezetőedzője kifakadt a csapat körül uralkodó állapotok miatt a Nyíregyháza ellen elszenvedett 3-2-es vereséget követően. Mint mondta, nem adja a nevét ahhoz, hogy a hét közben menedzserek járjanak be az öltözőbe, egyes futballisták pedig a játék helyett a jövőjükkel foglalkozzanak. Kitért arra is, hogy megszűnt a szállása Győrben, és kijelentette, vagy néhány labdarúgó távozik, vagy ő megy. Szivics Tomiszláv a Kispesten elért 1-1-es döntetlent követően lemondott a dobogóról. Edzői nyilatkozatok.

NB I: A 94. percben kapta a tőrdöfést ETO - eredmények

Feltöltve: 2015, április 11 - 20:29

A Győri ETO 3-2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Nyíregyháza ellen az OTP Bank Liga 23. fordulójában. A Rába-partiak tragikusan kezdték a meccset, bő félóra elteltével két góllal égtek, de a második félidőben egy kapusbaki után magukhoz tértek, egyenlítettek, sőt akár fordíthattak is volna, a 94. percben mégis a nyírségiek nyerték meg a meccset. A zöld-fehérek második találatát az élvonalban debütáló 18 éves támadó, Mayer Milán szerezte. A kiesés ellen küzdő Pécs és a Lombard Pápa Pakson illetve a Puskás Akadémiától kapott ki. Eredmények.

Szivics: "Nem szabad elveszíteni a hitet"; Aki bealszik a Pécsnél, az magát teszi ki a keretből - edzőik

Feltöltve: 2015, április 11 - 11:49

Szombaton az immár Artner Tamás irányította Dunaújváros az MTK-t fogadja, amelyen a hazaiak trénere hasonló mérkőzésre számít, mint az előző fordulóban a Szpari ellen. A DVTK-tól nyáron távozó Szivics Tomiszláv szerint nem szabad elveszíteniük a hitet, és a Honvéd elleni jó szériában bízik. Csertői örömet okozna a szurkolóknak, míg Jarni szerint koncentrálniuk kell, és aki bealszik a Pécsnél, az magát teszi ki a csapatból. Benczés Miklós szerint kivárásra játszhatnak a Pápa ellen, mivel nekik nem lesz sürgős a gólszerzés, míg Mátyus amondó, csapatát nem csapja be az ETO tabellán elfoglalt helyezése. Edzői nyilatkozatok.

Máris leszavazták az NB I-es klubok az osztályozó bevezetését

Feltöltve: 2015, április 9 - 18:32

Az NB I-es klubok nem támogatják az MLSZ azon terveit, amely szerint visszaállítanák az osztályozós rendszert. Honlapunk tegnap számolt be arról a szövetségi tervezetről, amely megreformálná a bajnoki versenykiírást, ám a jelek szerint az élvonal klubjai döntő többségében elutasítják ezt. A végső szót ettől még az MLSZ elnöksége mondja ki.

Újra lehet osztályozó az NB I-ben - 4 csapat is kieshet

Feltöltve: 2015, április 8 - 14:33

Ha a klubok támogatják, a 2015/2016-os bajnoki idénytől kezdve visszatérhetnek az osztályozók az NB I életébe - értesült a csakfoci.hu. Úgy tudjuk, a versenykiírás tervezete szerint csak egy biztos kieső lenne az élvonalból az idény végén, az NB II-ből viszont összesen akár négy együttes is feljuthatna, mivel három osztályozós párharcot is lebonyolítanának oda-visszavágós alapon. A bajnokság az Európa-bajnokság miatt már július közepén rajtolhatna, és május elején be is fejeződhetne.

Szavazás: Kik búcsúznak az NB I-től? - nézd meg a kiesőjelöltek programját!

Feltöltve: 2015, április 8 - 08:44

Nyolc fordulóval a zárás előtt alaposan összetömörödött a mezőny az OTP Bank Liga alsóházában, így a hajrában kulcsfontosságú lehet, kinek milyen ellenfelekkel kell még megküzdenie. Az egyes csapatok sorsolását böngészve elmondható, hogy a Honvédra és a Haladásra vár talán a legkeményebb program, de a menetrend ismeretében a többiektől picit ellépett Nyíregyháza sem dőlhet még hátra.

NB I: Színmagyar támadósor a forduló válogatottjában - a csapat

Feltöltve: 2015, április 7 - 17:35

Légiósokkal és Juhász Rolanddal remeklő védelem, illetve egy színtisztán magyar támadósor alkotja az OTP Bank Liga 22. fordulójának válogatottját a csakfoci.hu-nál. A hosszú idő után újra nyerő Honvéd, az új edzővel megtáltosodó Dunaújváros és a Diósgyőrben bravúrt elérő Paks adja a csapat gerincét, de nem maradhatott ki természetesen a fél pár cipőben is betaláló Böde, vagy az Újpesten pontokat mentő Vidi-kapus sem.

A Fradi első, az Újpest utolsó az NB I tavaszi tabelláján - a teljes lista

Feltöltve: 2015, április 7 - 08:32

A Ferencváros vezeti az OTP Bank Liga öt idei fordulójának eredményei alapján összeállított tabellát. Thomas Doll együttese jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a meglepetéscsapat Kecskemétet. A hétvégi derbit az Újpest abszolút ellenkező előjelekkel várja, a liláké a legrosszabb mérleg az élvonalban 2015-ben. A Diósgyőr sem lehet büszke a 14. pozíciójára.

A Fradi-sas, Gedeon vagy más? - szavazz az NB I legjobb kabalafigurájára!

Feltöltve: 2015, április 6 - 16:09

Pár napja új kabalafigurája van a Ferencvárosnak az új sas személyében, de az elmúlt években mutatta be kabaláját az MTK, a Diósgyőr vagy éppen a Videoton is. Melyik alkotás sikerült a legjobban? Hol találták el a legjobban a szurkolók igényeit? Erre keressük a választ olvasóink segítségével. Add le a szavazatod Te is!

Mélypontra süllyedt az NB I nézőszáma - negatív csúcs Diósgyőrben

Feltöltve: 2015, április 6 - 12:19

A tavasz legalacsonyabb nézőszámát hozta a húsvéti forduló az OTP Bank Ligában. A nyolc találkozóra alig több, mint 14 ezren látogattak ki, azaz az átlag nem éri el a 2000 főt. Diósgyőrben és még egy stadionban megdőlt a negatív rekord, az MTK Lombard Pápa elleni találkozója pedig az összesített lista hatodik legrosszabb helyére jó.

Videó: Nikházi vezette győzelemre a Dunaújvárost

Feltöltve: 2015, április 6 - 10:32

A Dunaújváros 3-0-ra győzött hazai pályán a Nyíregyháza ellen az OTP Bank Liga hétvégi fordulójában. Nézd meg az MLSZ TV összefoglalóját!

Szivics: "Lefutballoztak minket"; Kondás szerint kisárgázták a Lokit - edzői nyilatkozatok

Feltöltve: 2015, április 4 - 22:22

Szivics Tomiszláv szerint a Paks jobb csapat a Diósgyőrnél, és az atomvárosiak le is futballozták őket a kora esti, miskolci összecsapáson. Csertői Aurél hatalmas képzelőerejét emlegette, és arra is kitért, hogy a nyerőember Könyves Norbertnek tartozása volt a csapat felé. Kondás Elemér, a DVSC mestere a bírót is elővette csapata pécsi mérkőzését követően, mondván az nem mért egyenlő mércével. Edzői nyilatkozatok.

Az MTK visszaelőzte a Fradit, utolsó a Honvéd, fordított a Paks Diósgyőrben - eredmények

Feltöltve: 2015, április 4 - 20:30

Az MTK 3-0-s győzelmet aratott hazai pályán a Lombard Pápa ellen az OTP Bank Ligában, ezzel visszavette a második helyet a Ferencvárostól. A Paks Könyves Norbert duplájával fordított és győzött 2-1-re Diósgyőrben, a Dunaújváros kispadján pedig győzelemmel mutatkozott be az új edző, Artner Tamás. A kiesőjelölt 3-0-ra verte a Szparit, így most a Honvéd a sereghajtó a táblázaton.

"Miriuta Laci nagy motivátor", két meccsből hat pont kell az ETO-nak - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2015, április 4 - 10:54

Az OTP Bank Liga 22. fordulójának szombati mérkőzései előtt nyilatkoztak a főszereplők.

Bajzát gólt lőtt a saját csapatának

Feltöltve: 2015, március 31 - 19:28

1-1-s döntetlent játszott edzőmeccsen a Nyíregyháza és az NB II-es Mezőkövesd. A vendégek egyenlítő gólját a Szparitól kölcsönvett Bajzát Péter szerezte.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel