Torghelle Sándor

Megműtötték Torghelle Sándort

Feltöltve: 2013, június 3 - 13:43

A Videoton támadója, Torghelle Sándor hosszú ideje csípőproblémákkal küzdött, így végül megműtötték a rutinos játékost. Dr. Gyarmati Erik elmondta, a csatár a felkészülést már a csapattal kezdheti meg.

Videó: Torghelle úgy "adott gólpasszt", hogy nem ért a labdához

Feltöltve: 2013, május 18 - 22:07

A Videoton 2-1-es győzelmet aratott a Kaposvár ellen az OTP Bank Liga 28. fordulójában. Torghelle Sándor mindkét találat előkészítésében szerepet vállalt, az elsőnél azzal hozta helyzetbe a társat, hogy nem ért a labdához. Az MLSZ TV videója.

Torghelle volt a Vidi nyerőembere a Kaposvár ellen

Feltöltve: 2013, május 18 - 20:21

A Videoton 2-1-es győzelmet aratott a Kaposvár ellen az OTP Bank Liga 28. fordulójában. A hazaiak nyerőembere Torghelle Sándor volt, aki ezúttal előkészítőként jeleskedett. Kovács Istvánt fejjel szolgálta ki, Arturo Álvarezt pedig úgy hozta helyzetbe, hogy hozzá sem ért a labdához. A vendégek egy szép lövéssel szépítettek a második félidő derekán. A fehérváriak megerősítették második helyüket a táblázaton.

Torghelle élete leggyorsabb gólját lőtte a Fradinak

Feltöltve: 2013, április 29 - 15:11

Torghelle Sándor nem emlékszik, hogy szerzett olyan gyors gólt pályafutása során, mint vasárnap a Ferencváros ellen. A támadó a vidi.hu-nak adott nyilatkozatában 15 pontot irányzott elő a hátralévő öt mérkőzésen.

Torghelle: "Megtapasztaltuk, milyen jó csapat a Fradi"

Feltöltve: 2013, április 26 - 14:10

Torghelle Sándor szerint a Videoton összes játékosának le kell zárnia fejben a Ferencváros ellen 5-1-re elveszített Ligakupa-döntőt annak érdekében, hogy a vasárnapi bajnokin számukra jóval kedvezőbb eredmény szülessen.

Videó: Torghelle üres kapura rontott, aztán kinevette magát

Feltöltve: 2013, április 22 - 14:53

Torghelle Sándor gyakorlatilag üres kapura hibázott egy kapufáról kipattanó labdát követően a Videoton Paks ellen 2-0-ra megnyert mérkőzésén, majd kinevette saját magát.

Juhász megtörné az ETO sorozatát, Torghelle nem aggódik

Feltöltve: 2013, április 14 - 10:50

Az ETO elleni vasárnapi találkozó előtt Juhász Roland a győriek nagy sorozatának megtörését várja, míg Torghelle Sándor szerint nem lehet az hátrány a Vidinek, hogy hétközben is játszottak meccset.

A nap fotói: Juhász elverte Torghellét a gokartpályán

Feltöltve: 2013, március 13 - 14:17

A Videoton két játékosa, Torghelle Sándor és Juhász Roland a gokartpályán mérte össze tudását. A csata tétje egy ebéd volt, amelyet a csatárnak kell állnia, miután a párviadalt a nemrégiben szerződtetett védő nyerte. Az összecsapásra a Sport Klub kamerái előtt került sor. A vidi.hu fotói.

Torghellét egy Kalasnyikovhoz hasonlították

Feltöltve: 2013, március 12 - 15:06

A Videoton támadója, Torghelle Sándor elmondta, utólag úgy gondolja, kissé korai volt számára az angol kaland. A válogatott támadó még kiemelte, nem akar "langyos víz" lenni, és azt is megemlítette, nemrég egy AK47-eshez, azaz egy Kalasnyikovhoz hasonlították.

Vidi: Sousáról, a Torghellét ért kritikákról és Egerváriról is beszélt Garancsi

Feltöltve: 2013, március 2 - 12:40

A Videoton Facebook-oldalán rendezett online chat keretében válaszolt a Vidi szurkolóinak kérdéseire Garancsi István tulajdonos. A fehérvári vezető elmondta, megviselte őt Paulo Sousa távozása, de szóba került Juhász Roland, Egervári Sándor szövetségi kapitány, valamint Torghelle Sándor is, aki több kritikát is kapott. Garancsi István a jövőről és a Vidivel kapcsolatos tervekről is szót ejtett, csakúgy, mint a játékvezetőkről.

Juhász: Torghellének nagy szerepe volt, hogy a Vidit választottam

Feltöltve: 2013, február 21 - 21:38

Juhász Roland úgy érzi, jó döntést hozott, amikor a Videotonba igazolt. A válogatott védő szerint több csapat is hívta, de Torghelle Sándor meggyőzte őt, hogy Fehérváron lesz a legjobb helyen. Juhász november óta nem játszott tétmérkőzést, de úgy gondolja: a meccsrutint hamar visszaszerzi majd.

Torghelle: A latinos stílus legalább olyan kemény, mint a német

Feltöltve: 2013, január 15 - 21:56

Torghelle Sándor a vidi.hu-nak beszélt a Videoton edzőtáborában a csapat felkészüléséről. A csatár korábbi, németországi élményeivel hasonlította össze a most elvégzett munkát.

Torghelle az Újpestnek szeretett legjobban gólt lőni

Feltöltve: 2012, december 29 - 20:51

Torghelle Sándor a vidi.hu-nak értékelte a 2012-es esztendőt. A Videoton korábbi válogatott támadója az Újpestnek lőtt gólját emelte ki, mint a számára legkedvesebb találatot, de természetesen szívesen gondolt vissza csapata Európa Liga-szereplésére is, illetve kitért tavaszi "vágyaira", szeretné, ha legalább egy kupagyőzelmet szerezne a Vidi, a bajnokságban pedig szeretné kihozni a maximumot, és hogy az mire lesz elég, majd kiderül.

Torghelle: Megkavartuk a langyos vizet Magyarországon

Feltöltve: 2012, december 9 - 13:15

A Videoton európai szereplésével kapcsolatban Torghelle Sándor arról beszélt az MTVA-nak nyilatkozva, hogy az egész ország futballszerető közvéleménye részéről érezték a támogatást, az EL-meccsekre, mindenki Vidi-drukker lett. A Vidi portugál védője, Marco Caneira szerint a Sporting Lisszabon volt a csoport legerősebb együttese, olyannyira, hogy érzése szerint nem is férne be korábbi csapatába.

"A Videoton akkor a legveszélyesebb, ha nincs nála a labda" - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2012, december 2 - 11:22

Jos Daerden, az Újpest vezetőedzője szeretné kihasználni, hogy a Videotonnak az utóbbi időben gondjai akadtak a gólszerzéssel és a három pontért utaznak Székesfehérvárra. Ugyanakkor a Vidinél egy kemény meccsre számítanak, és mindenképp nyerni akarnak. Ricardo Moniz, a Ferencváros mestere tudja, hogy a Pécs védekezni fog ellenük, de még nem mondtak le a dobogóról, ehhez pedig csak a győzelem elfogadható. Supka Attila, a pécsiek edzője szeretné bebizonyítani, hogy az ő játékosai is vannak olyan jók, mint a fradisták.

Torghelle: Ellenünk mindenki kettőzött erővel játszik

Feltöltve: 2012, november 30 - 20:41

A vidi.hu-nak nyilatkozott az Újpest elleni találkozó előtt Torghelle Sándor, a székesfehérváriak támadója. Torghelle elmondta, kemény meccsre számít, ahol mindkét csapat bele fog állni a párharcokba.

Torghellét is elővette a belga sajtó - más meccset néztek az ellenfélnél

Feltöltve: 2012, november 23 - 12:28

Érdekes módon a legtöbb belga lap teljesen megérdemeltnek érzi a Genk Videoton otthonában aratott 1-0-s győzelmét. Egyetlen olyan valamire való orgánum akad csupán, amely melegnek nevezi a találkozót a vendégek szempontjából. A nyugat-európaiak egy tizenegyest és egy elmaradt kiállítást is számon kérnek a játékvezetőn, az egyik weboldal pedig tudósításában egy magyar szemmel elég érdekes közmondást is elővezet.

Torghelle: Olyan is volt már, hogy mi nyertünk így

Feltöltve: 2012, november 23 - 10:05

Torghelle Sándor, a Videoton csatára elmondta, nincs ok az elkeseredésre a Genk elleni 1-0-s vereség ellenére, hiszen egy jó ellenfél ellen teljesített magas szinten az alakulat. A futballista hozzátette, úgy készültek egész héten, hogy nyomás alá helyezik riválisukat, és arra is rámutatott, olyan is volt már, hogy ők nyertek meg egy olyan meccset, ami nem nekik állt.

Torghelle: "Bozovic ezért van a kapuban"

Feltöltve: 2012, november 9 - 10:15

Torghelle Sándor úgy érzi, hogy a Videoton közel járt az egy ponthoz Bázelben az 1-0-ra elveszített EL-mérkőzésen. A Vidi támadója csapata második félidei teljesítményével elégedett volt, arra a felvetésre pedig, mely szerint az első félidőben sokat köszönhetett a gárda Bozovic kapusnak, úgy felelt, a hálóőr azért van ott a kapuban, hogy az ilyen helyzetekben közbeavatkozzon, és nem csak ő, mások is jól teljesítettek.

Vidi: "Bozovic is rúghatja a győztes gólt" - Sousa szerint tökéletes meccs kell Baselben

Feltöltve: 2012, november 7 - 13:24

Paulo Sousa, a Videoton mestere szerint a csütörtöki, baseli meccs kulcsa az lesz, hogy mentálisan és fizikálisan fel tud-e nőni a gárda a feladathoz, és csak tökéletes teljesítménnyel van esélye a fehérvári csapatnak a jó eredményre. Torghelle Sándor amondó, nem csak a Vidi, az egész magyar labdarúgás nagy lehetőség előtt áll, és azt is hozzátette, most aláírná azt is, hogy Bozovic kapus góljával nyernek 1-0-ra.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel