Torghelle Sándor

Torghelle: Borzasztó, amit a bírók a Vidivel csinálnak

Feltöltve: 2012, október 29 - 10:03

Torghelle Sándor szerint borzasztó, amit a játékvezetők a Videotonnal művelnek. A Debrecen ellen gólt és gólpasszt jegyző csatár a Sport TV Harmadik Félidő c. műsorában elmondta, a bírók részéről például lehet érezni azokat a támadásokat, amelyeket Paulo Sousa általánosságban a mérkőzés előtt emlegetett. A labdarúgó azt is megemlítette, az az érzése, hogy a sporttársak szándékosan provokálják is őket. Torghelle arról is beszélt, hogyan viszonyul ahhoz, hogy több helyen a "Nemzet Sanyijaként" emlegetik.

120 százalékos Videoton, ideges svájciak - nyilatkozatcsokor

Feltöltve: 2012, október 26 - 09:40

Öt Videoton-játékos is elmondta véleményét a fehérváriak újabb európai sikere után. A Basel 2-1-s legyőzését követően Nikolics, Sándor, Szolnoki, Gyurcsó és Torghelle egyetértett abban, hogy erős ellenféllel szemben szereztek három pontot az Európa Ligában, és bár korai még talán a továbbjutásról beszélni, álmodozni már szabad. A játékosok elsősorban a Vidi védekezését emelték ki, hozzáfűzve, hogy olykor 120 százalékon kellett pörögni a veszélyes és a végén már kissé ideges svájciak megfékezéséhez. Nyilatkozatcsokor a Sóstói Stadionból.

Torghelle 11-est rontott, de így is nyert a Vidi - eredmények

Feltöltve: 2012, október 16 - 15:54

Haraszti Zsolt két góljával a Videoton 2-0-ra győzött a Zalaegerszeg ellen a Ligakupában. Torghelle Sándor, aki szinte az egyetlen rutinos labdarúgó volt a fehérvári alakulatban, büntetőt harcolt ki és hagyott ki. A nap másik meccsén az MTK 4-2-re győzött a Szolnok ellen.

Torghelle: Sok helyzetünk biztos nem lesz

Feltöltve: 2012, október 4 - 14:37

Torghelle Sándor a Videoton támadója a Sporting elleni esti mérkőzés előtt kiemelte, az ellenfél gyors támadóival biztosan nagyon nehéz dolguk lesz, ugyanakkor ismerik azokat a pontokat is, ahol meglephetik ellenfelüket.

Torghellének 3 meccsébe került a hétvége beszólása

Feltöltve: 2012, szeptember 25 - 18:03

Torghelle Sándort három mérkőzésre tiltotta el az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, a Videoton csatára az ETO elleni bajnokin piros lapot kapott, majd a nyilvánosságra került ellenőri jelentés szerint a játékvezetőnek is "odamondott". Az NB II-ben a Nyíregyháza kapta a legsúlyosabb büntetést.

Torghelle korhatáros stílusban szidta a Vidi-meccs bíróit - a jelentés

Feltöltve: 2012, szeptember 24 - 09:01

Exkluzív részleteket közöl a parázs hangulatban zárult Videoton-ETO meccs játékvezetői jelentéséből a focibiro.hu. A portálon szó szerint hozzák, mit írt a jegyzőkönyvbe Fábián Mihály játékvezető Torghelle Sándor szövegért kapott piros lapja kapcsán. A leírtak alapján a támadó nyomdafestéket nem tűrő módon ócsárolta a sporttársat és annak egyik segítőjét is, többek között annak szexuális hovatartozását is megkérdőjelezve...

Rudolf és társai: egy csapatnyi magyar újra az NB I-ben

Feltöltve: 2012, szeptember 13 - 13:28

Rudolf Gergely a legújabb nagy visszatérő az NB I-ben, a támadó egy évnyi szenvedés után döntött a hazatérés mellett. Nem ő az egyetlen, aki az elmúlt bő másfél év során úgy látta jobbnak, ideje idehaza folytatni. Némileg megváltozott a trend: amíg korábban sokan kiszerződtek, addig az utóbbi időszakban feltűnően sok neves játékos igazolt a magyar bajnokságba. Akadtak, akik több évnyi légióskodás után költöztek vissza, arra is volt viszont példa, hogy hosszú ideje külföldre vágyó labdarúgók jöttek haza "postafordultával". Alábbi összeállításunkban a 11 legnagyobb visszhangot kiváltó hazatérőt szedtük csokorba: felidéztük, ki miért döntött az NB I mellett, azt is megvizsgáltuk, kinél lehet mindez átmeneti, és ki az, aki végleg itthon maradhat.

Vidi: Torghelle szerzett pár havert a török védelemből - örömszavak Fehérvárról

Feltöltve: 2012, augusztus 31 - 10:15

Torghelle Sándor, Tóth Balázs és Gyurcsó Ádám, a Videoton három játékosa egyaránt nagyon boldogan értékelt a Videoton főtáblára kerülését követően. Torghelle elmondta, szerzett pár "barátot" a török csapat védői közül, Tóth arra is kitért, mi zajlott le az öltözőben a lefújás után, Gyurcsó pedig arról is beszámolt, külön készültek a büntetőpárbajra.

Torghelle beígért egy gólt a Slovannak a visszavágóra - Vidi-játékosok a pozsonyi meccsről

Feltöltve: 2012, július 20 - 10:32

A Videoton gólszerzője szerint a visszavágón a dupláját kell nyújtani annak a teljesítménynek, amit a Slovan elleni Európa Liga-selejtező első mérkőzésén (1-1) mutattak, ahhoz, hogy biztos legyen a továbbjutás. Filipe Oliveira úgy érzi, most már náluk van egy kis előny. Torghelle Sándor a végén győztes gólt szerezhetett volna, de ígéri: ha a visszavágón helyzetbe kerül, akkor könyörtelen lesz. Gyurcsó Ádám szerint a Slovan nem tudta meglepni őket, a fiatal középpályás úgy véli, a Vidi fog továbbjutni. Sándor György ugyanakkor óvatosabb, de mivel jó formában vannak, bízik a csapatban.

Wengerrel pózolt három magyar válogatott játékos - fotó!

Feltöltve: 2012, június 9 - 15:42

Korábbi és jelenlegi magyar válogatott játékosokból álló kontingens is kilátogatott az Európa-bajnokság nyitómeccsére, és Juhász Roland nyilvános Facebook-profilján osztott meg pár érdekes képet a meccsről és a stadionról, köztük egy olyannal, amelyen három barátjával, például Torghelle Sándorral és Ferenczi Istvánnal az Arsenal mesterével, Arsene Wengerrel közösen fotóztatták le magukat.

A nap fotói: 10 méteres Torghelle a Vidi-stadionnál

Feltöltve: 2012, április 30 - 21:13

A Sóstói-stadion több pontján hatalmas drapikon feszítettek a Videoton játékosai a Ferencváros elleni csata napján, így a kapitány, Sándor György mellett az első gólt szerző Nikolic Nemanja és a tizenegyest kiharcoló Torghelle Sándor is feltűnt a plakátokon.

"Torghelle fejesét lehetetlen volt védeni"

Feltöltve: 2012, április 5 - 17:54

A Honvéd kapujába visszatért Kemenes Szabolcs nyilatkozott a honvedfc.hu-n arról, hogy visszakerült a kapuba, valamint Torghelle Sándor fejeséről is elmondta a véleményét a kapus. Kemenes amondó, képtelenség lett volna hárítani a fejest.

Torghelle: Nem tagadom, furcsa lesz a Honvéd ellen

Feltöltve: 2012, április 1 - 12:24

Az NB I 22. fordulójában a Videoton hazai pályán a Budapest Honvéd együttesét fogadja. A találkozó pikantériáját Torghelle Sándor személye adja, akinek karrierje a Honvédból indult. A támadó saját elmondása alapján ez a mérkőzés más lesz, mint a többi.

Egy kétgólos csatár is tudott dühöngeni az MK-meccs után

Feltöltve: 2012, március 22 - 18:19

Érthetően más szájízzel nyilatkozott az MTK-Videoton kupacsata (2-3) lefújása után a hazaiak duplázója, Könyves Norbert, és a másik oldalon kétszer is eredményes Nemanja Nikolic. Előbbi edzőjéhez, Garami Józsefhez hasonlóan a bírókat is korholta.

Csank a Diósgyőr helyében Fradi-játékost igazolt volna - mérlegen a magyar piac

Feltöltve: 2012, február 28 - 12:59

Bár néhány csapatnál még szemezgetnek az ingyen igazolható futballisták között, hivatalosan véget ért a hazai átigazolási időszak, amelynek összegzéseként Csank János, korábbi kétszeres NB I-es bajnok mesteredző és ex-szövetségi kapitány állított össze egy TOP 10-es listát a pepsifoci.hu-nak a legígéretesebb klubváltásokról. Csank szerint a Győri ETO és a Videoton nyúlt bele legjobban a keretébe, az érkező oldalon minőségi erősítésekkel, de a Fradinál, Újpesten, Debrecenben, Kecskeméten, vagy épp Diósgyőrben is lehet oka dörzsölnie a tenyerét a klubvezetésnek. Nézzük, kik a legnagyobb igazolások az OTP Bank Ligában - Csank János kommentárjaival!

Vidi: Torghelle a kamera előtt is ötösre vizsgázott

Feltöltve: 2012, február 23 - 10:34

Vezető góllal és a mezőny legjobbja címmel debütált tétmeccsen Torghelle Sándor a Videotonban, ennek ellenére a Honvédtól a télen érkezett csatár nem gondolja, hogy a diósgyőri, Ligakupában nyújtott teljesítménye máris bérletet jelentene a kezdőcsapatban Paulo Sousánál. A támadó a másik fehérvári gólt jegyző Nikolics esetleges "önzősködésére" vonatkozó felvetésre nem akart reagálni a Sport TV kamerája előtt.

Videó: Torghelle berobbanva fejelt - íme az első gólja

Feltöltve: 2012, február 22 - 22:28

Torghelle Sándor góllal mutatkozott be első videotonos tétmeccsén Diósgyőrben, és csapata meg is nyerte a küzdelmes Ligakupa-összecsapást 2-0-ra szerdán, a fehérváriaktól Nemanja Nikolic is eredményes volt.

Torghellét első Vidi-gólja miatt is fütyülték Diósgyőrben

Feltöltve: 2012, február 22 - 20:56

Torghelle Sándor góllal mutatkozott be első videotonos tétmeccsén Diósgyőrben, és csapata meg is nyerte a küzdelmes Ligakupa-összecsapást 2-0-ra szerdán. A válogatott támadó végig nagy csatát vívott a védőkkel, de egy szögleti utáni fejesnél magára hagyták a csatárt, aki az első számú célpontja volt a szurkolóknak. A "spanyolos" DVTK mintegy négyezres közönsége előtt hajtott és helyzeteket dolgozott ki, de hátrányból várhatja a fehérvári visszavágót. Nikolics a hajrában állította be a végeredményt.

Torghelle: Mindenkinek rosszuk esik, ha nem tartják meghatározónak

Feltöltve: 2012, február 11 - 12:25

A Sport TV Zuhanyhíradó című műsorában kérdezték Torghelle Sándort a Videoton felkészülésével kapcsolatban. A csatár elmondta, neki mindegy, hogy egy, vagy két csatárral játszik a Vidi, csak ő ott legyen a pályán. A támadó azzal kapcsolatban is kapott kérdést, hogy a Honvéd elnöke, George F. Hemingway úgy nyilatkozott róla, hogy nem tartja meghatározó játékosnak.

Torghelle: Senki ne várja, hogy utánozzam Alvest!

Feltöltve: 2012, február 9 - 10:18

Torghelle Sándor egyelőre nem tudja, hogy tavasszal állandó kezdő lesz-e a Videotonban, de abban bízik, hogy új csapata mind a tizenhárom bajnoki meccsét megnyeri. A Honvédtól érkezett támadó a pepsifoci.hu-nak elmondta azt is: nem szereti, ha André Alvessel hasonlítgatják össze, mivel teljesen másfajta stílusú csatárok. Nyilasi Tibor szavai viszont nagyon jól estek neki.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel