NB I

Ő lehet a Vidi új edzője - még fizeti a volt klubja, angol csapatok is keresték

Feltöltve: 2016, április 25 - 09:04

Lengyel lapértesülések szerint a Legia Varsó is jól járna, ha volt edzője, a norvég Henning Berg a Videotonhoz szerződne, ugyanis abban a pillanatban, ha aláírna Fehérvárra, már nem kellene folyósítani neki eddigi juttatását. A beszámolók szerint angol klubok is hívták az egykori BL-győztes játékost, aki a várható európai kvalifikáció ellenére távozó Horváth Ferencet pótolhatja a Vidi kispadján.

Európában is ritka, amire egy NB I-es csapat készül

Feltöltve: 2016, április 24 - 16:07

Szombaton eldőlt, hogy az OTP Bank Liga 2., 3. és 4. helyezettje indulhat az Európa Ligában, ugyanis a kupadöntős és egyébként is eltiltott Újpest kiszállt a versenyből, azaz az 5. hely már nem ér nemzetközi porondot. Négy csapat küzd még a három pozícióért, a Videotonnak elég egy pont is a kijutáshoz az utolsó fordulóban, de a DVSC-nek, az MTK-nak és főként a Haladásnak a győzelem jelentheti a biztos megoldást. Utóbbi esetében külön érdekesség, hogy szinte egyedülálló módon negatív gólkülönbséggel kvalifikálhatnák magukat a szombathelyiek Európába. Ehhez a bajnokot kellene legyőzniük.

Derbi: "Éreztem, hogy Balajcza alászalad" - videó

Feltöltve: 2016, április 24 - 11:43

A Ferencváros 0-2-ről mentette meg a derbit az Újpest ellen. Varga Roland, a zöld-fehérek első góljának szerzője megérezte, hogy Balajcza Szabolcs alászalad a beadásnak. A támadó úgy érzi, a Fradiban benne volt a győzelem.

„Remélem, felfigyel rám a kapitány” - a Vasas nyerőembere nem mondott le a válogatottról

Feltöltve: 2016, április 24 - 09:42

A Vasas-Puskás Akadémia (1-0) sorsdöntő mérkőzés egyik legjobbja Korcsmár Zsolt volt, aki válogatott formában játszott, ráadásul 7. percben szerzett találata három pontot ért az angyalföldieknek, ezzel pedig nagyon közel kerültek a bennmaradáshoz. A védő abban bízik, hogy teljesítményére Bernd Storck szövetségi kapitány is felfigyelt.

NB I: Kétgólos hátrányt dolgozott le a Fradi a derbin - videó

Feltöltve: 2016, április 23 - 22:24

Az OTP Bank Liga 32. fordulójában a Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott az Újpesttel. A találkozón a lilák már kétgólos előnyben is voltak, azonban a Fradi ledolgozta a hátrányát, így végül megosztoztak a pontokon a felek.

Élőben az NB I: Ferencváros - Újpest

Feltöltve: 2016, április 23 - 20:13

Az OTP Bank Liga 32. fordulójában 18 órától a Videoton és az MTK a dobogóért csatázik, a Vasas és a Puskás Akadémia a kiesés elkerülése ellen küzd, a Debrecen a DVTK-val meccsel, a Paks a Haladást fogadja, míg a Békéscsaba a Honvéd otthonába utazik. 20.30-tól kerül sor a derbire a Groupama Arénában, amelynek keretében a Ferencváros az Újpesttel csap össze. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók alakulását a csakfoci.hu-val!

NB I: A Vasas nyerte a sorsdöntő rangadót, nagyot lépett a Vidi az ezüst felé

Feltöltve: 2016, április 23 - 20:04

Az OTP Bank Liga 32. fordulójában a Videoton 5-0-ra kiütötte az MTK-t, ezzel a fehérváriak felléptek a második helyre. A Vasas hazai pályán 1-0-ra verte a Puskás Akadémiát, így az angyalföldiek elléptek a kieső helyekről. A Debrecen 3-1-re győzött a DVTK ellen, a Haladás gólzáporos meccsen gyűjtötte be a három pontot a Paks otthonában, míg a Békéscsaba nem volt képes bravúrra a Honvéd ellen, így biztosan búcsúzik az NB I-től.

NB I: Három meccset lehet élőben követni a fordulóból

Feltöltve: 2016, április 23 - 14:31

Az OTP Bank Liga 32. fordulójából két mérkőzést közvetít a televízió, míg egy találkozót az interneten keresztül lehet élőben követni.

NB I: Mindkét edző ugyanazt mondja a sorsdöntő meccs előtt

Feltöltve: 2016, április 23 - 13:09

Michael Oenning és Szíjjártó István is a tiszta fej fontosságát emelte ki a Vasas-Puskás Akadémia mérkőzés előtt, amely alighanem nagyban dönt arról, melyik csapat maradhat majd bent az élvonalban. A derbi előtt pedig mindkét oldalon hangsúlyozták, nem számít egyik csapat aktuális formája sem, más dönt majd a Ferencváros-Újpest találkozón.

A Diósgyőrnek és a Honvédnak egy héttel tovább tart az idény

Feltöltve: 2016, április 23 - 12:16

Még a bajnokság után egy héttel is pályára lép majd a Honvéd és a Diósgyőr csapata, a két együttes egymás ellen meccsel. Az ok: Kispesten családi napot, illetve hétvégét tartanak majd.

Király Gábor megható módon búcsúzott Szarka Zoltántól

Feltöltve: 2016, április 23 - 09:58

Pénteken a herényi temetőben kísérték utolsó útjára Szarka Zoltán olimpiai bajnok labdarúgót.

Kidőlt a Honvéd egyik alapembere

Feltöltve: 2016, április 22 - 20:02

Vernes Richárd a szerdai, Diósgyőr elleni bajnokin sérült meg. Ma kiderült, hogy milyen az állapota.

Egy volt diósgyőri a DVTK ellen: "Már itt vagyok itthon"

Feltöltve: 2016, április 22 - 16:45

Takács Tamás különleges érzésekkel várja a DVSC és a Diósgyőr szombati rangadóját, hiszen pár hónapja még a DVTK futballistája volt.

Bejelentést tett a Fradi: Együttműködnek a Dortmunddal - az igazolásokat is érintheti

Feltöltve: 2016, április 22 - 16:05

Üzleti és sportszakmai együttműködésről állapodott meg egymással a Ferencváros és a Borussia Dortmund együttese - számolt be a zöld-fehérek hivatalos honlapja. A német klubnál mintegy 20 évet eltöltő Theo Schneider, FTC utánpótlás-szakmai igazgató elmondása szerint az együttműködés több területet is érinthet, így például az utánpótlást, de az átigazolásokat is, nem kizárt, hogy a Borussia fiataljai közül néhányan a Fradihoz kerülnek kölcsönben.

A Fradi csatársora a Juventuséval versenyez - Barca-Real háború a TOP 100 élén

Feltöltve: 2016, április 22 - 12:49

Egyedüli magyar csapatként a Ferencváros három legeredményesebb játékosa alkotta támadótrió (Böde Dániel, Roland Lamah, Stanislav Sesták) tanyázik a világ 100 legjobb hármasa között, a bajnoki találatokat figyelembe véve, holtversenyben például a Juventus és a Basel top-gólszerzőivel, a 69. helyen. Az élen az "MSN" (Barcelona) és a "BBC" (Real Madrid) nagy fölénnyel vezet. A Nikolics Nemanja fémjelezte Legia Varsó-trió a 42, míg Németh Krisztiánnal az amerikai Kansas is ott van a 73. pozícióban.

Kubatov: "Hiányzik a tábor, de..." - Doll a topjátékosokat hiányolja a Fradiból

Feltöltve: 2016, április 21 - 20:48

Kubatov Gábor klubelnök a Ferencváros szurkolói ankétján elmondta, tárgyaltak már Lovrencsics Gergő leigazolásáról, de egyelőre nincs megállapodás vele kapcsolatban. A klubvezetőnek hiányzik a tábor, de velük kapcsolatban amondó, a vérüket adnák a Fradiért, csak a vénalenyomatukat nem. Thomas Doll a Bundesligából szeretett volna igazolni, de a zöld-fehérek még nem elég vonzóak a topjátékosok számára, a klub viszont immáron nem elégedhet meg a másodosztályú légiósokkal.

Fradi: Módosul a szurkolói kódex - várják a javaslatokat

Feltöltve: 2016, április 21 - 20:14

A Ferencváros a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub által tavaly nyilvánosságra hozott szurkolói kódexét összefésüli a szurkolók javaslataival.

Lovrencsics egyelőre távol a Fraditól

Feltöltve: 2016, április 21 - 15:23

Ahogy korábban arról beszámoltunk, biztossá vált, hogy Lovrencsics Gergő távozik a Lech Poznantól. Hiába javított klubja a felkínált szerződésben a feltételeken, a szélső biztosan máshol folytatja. Felröppentek hírek a hazatéréséről, de ennek egyelőre nagyon kicsi az esélye. A játékos még legalább két hónapig várhatóan nem dönt a jövőjéről.

Honvéd-fölény és a Fradi-verő hátvéd a forduló válogatottjában - itt a csapat

Feltöltve: 2016, április 21 - 12:48

A Diósgyőrt legyőző Budapest Honvéd uralja az OTP Bank Liga 31. fordulójának álomcsapatát, honlapunknál három kispesti játékos és a szakvezető, Marco Rossi is ott van a forduló válogatottjában. A Haladás két futballistával képviselteti magát, de az Újpest, a Videoton (a Ferencváros ellen győztes gólt szerző védőjét), a Paks, a Vasas és a Debrecen is delegált egy-egy futballistát a kör legjobbjai közé.

NB I: Képernyőn a derbi és egy vidéki rangadó

Feltöltve: 2016, április 21 - 11:58

Az M4 Sport ezúttal is két mérkőzést közvetít az OTP Bank Ligából.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel