Pécs

Visszatérhet az NB I-be a korábbi húzóember

Feltöltve: 2016, június 6 - 16:27

A csakfoci.hu információi szerint Eke Uzoma újra Magyarországon folytathatja pályafutását. A 26 éves nigériai középpályás tavaly nyáron távozott Pécsről, legutóbb a német Chemnitzer csapatában játszott. A játékos hamarosan magyar állampolgár lehet.

Cáfolták, hogy két osztályt ugorhat előre az NB I-ből kizárt PMFC

Feltöltve: 2016, május 23 - 19:02

Bár sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy az élvonalból tavaly kizárt, Baranya megyei bajnok PMFC elindulhat az NB II-es indulást nem biztos, hogy válalló Kozármisleny helyett, ezt a harmadosztályú csapat enöke, Feleki Attila cáfolta.

Együtt lett gólkirály a két korábbi NB I-es csatár - videó

Feltöltve: 2016, május 16 - 15:00

A korábbi Videoton-játékos, a brazil André Alves, illetve a tavaly még Pécsen futballozó bolgár Dimitar Makriev (holtversenyben az argentin Fernando Cavenaghival) 19-19 találattal gólkirály lett Cipruson. Érdekesség, hogy a két csatár csapata, a Makrievet foglalkoztató Nea Szalamisz és az Alvest bevető AEK Larnaca az utolsó fordulóban egymás ellen játszott, és mindkét támadó betalált büntetőből. A Szalamisz örülhetett a végén (3-2), amely a 6. helyen zárt, de a Larnaca a vereséggel is megszerezte az ezüstérmet. Makriev gólja 1:51-től, Alvesé pedig 4:27-től a videón!

Balhé után lehet bajnok a volt NB I-es Pécs

Feltöltve: 2016, május 15 - 15:55

2-0-ra megnyerte villányi bajnokiját a tavaly még élvonalbeli PMFC a Baranya megyei első osztályban, de nem csak a siker miatt maradt emlékezetes a találkozó.

Lépett egy aprót az NB I felé a Pécs

Feltöltve: 2016, május 14 - 16:30

Jövőre az NB III-ban indulhat a PMFC: az MLSZ Versenybizottsága megadta a harmadosztályú, amatőr indulási jogot a jelenleg megyei osztályban szereplő piros-feketéknek.

A bekötött fejű Telek adott piros lapot a Fradi BL-hősének - videó

Feltöltve: 2016, május 13 - 15:30

21 éve, ezen a napon, 1995. május 13-án a későbbi bajnok Ferencváros 2-1-re győzött pécsi NB I-es meccsén. Ulveczki gyors bombagóljára a hajrában kétszer is válaszolt a Fradi, Kopunovic és Nagy Zsolt talált be. Mégsem a gólokról maradt elsősorban emlékezetes a találkozó, hanem Fatusi Babatunde kései piros lapjáról, amelyet egy, Szekeresnek kiosztott könyökös miatt kapott. De először nem a játékvezetőtől, Molnár Lászlótól, aki a lapot a nagy lökdösődésben elejtette, hanem az azt a földről felkapó és a nigériai támadónak felmutató, egyébként már bekötött fejjel játszó Telek Andrástól. Az eset még inkább érdekes amiatt, hogy Fatusi nem sokkal később már az FTC ünnepelt, BL-csoportkörbe jutó csapatának tagja volt, 1996-ban pedig bajnok lett a Ferencvárossal, majd az atlantai olimpián aranyérmes nigériai csapatban is ott volt. Íme, az MLSZ TV összefoglalója, benne 3:30-tól az ominózus jelenettel. RetroGól.

Ha nem láttad a sorozat eddigi részeit, itt bepótolhatod: az összes RETROGÓL ITT és ITT - kattints!

Megyei foci: Száz gólnál a Pécs és a Kaposvár is

Feltöltve: 2016, március 27 - 13:45

A tavalyi szezonban még az első osztályban szereplő csapatok közül a Pécs és a Kaposvár úgy tűnik, nem ragadnak le a megyei szinten, és azonnal feljutnak a harmadosztályba.

Több néző volt a megye I-es rangadón, mint néhány NB I-es meccsen

Feltöltve: 2016, február 28 - 13:25

A Pécs a megye I-ben 1500 néző előtt győzte le 3-0-ra a Szászvár csapatát és ezzel nagy lépést tett a feljutás felé. Érdekesség, hogy az NB III-as Nyíregyháza bajnoki meccsét is 1200-an látták. Ezeket a nézőszámokat több NB I-es csapat is megirigyelhetné.

A Kaposvár nyerte az ex-NB I-es csapatok presztízsmeccsét

Feltöltve: 2016, január 28 - 17:54

Pikáns mérkőzést rendeztek Pécsett. A tavaly még NB I-es PMFC a két éve még szintén első osztályú Kaposvárt fogadta felkészülési meccsen. A két megyei I-es csapat párharcát a Rákóczi nyerte.

A Honvéd több, a Szpari és a Pécs kevesebb pénzt kap a stadionjára

Feltöltve: 2015, december 31 - 14:43

Átcsoportosításokról döntött a kormány a Nemzeti Stadionfejlesztési Program felülvizsgálata keretében, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.

Megerősítette védelmét a Vasas

Feltöltve: 2015, október 26 - 16:08

A bajnokság 11. helyén álló Vasas ma leigazolta Danijel Romicsot, a PMFC korábbi középső védőjét.

Matyi a klubhonlapot is elvette a PMFC-től

Feltöltve: 2015, október 14 - 18:14

Új honlapot készít a város a megye I-ben szereplő PMFC csapatának, mivel a korábbi tulajdonos, Matyi Dezső kezdeményezte a klubhonlap, azaz a pmfc.hu leállítását.

A hétvége meglepetése: Először kapott ki a megye I-ben az NB I-ből száműzött csapat

Feltöltve: 2015, szeptember 27 - 09:53

Elszenvedte első bajnoki vereségét a PMFC labdarúgócsapata a megye I-ben: a piros-feketék Mohácson kaptak ki 3-2-re. A szurkolók egy része nehezen viselte a gyenge játékot, a nagyokat bakizó kapusukat fenyegették.

Botrány miatt félbeszakadt a kizárt NB I-es csapat meccse

Feltöltve: 2015, szeptember 21 - 08:23

Rangadót játszott a tavasszal még NB I-es Kecskemét a megyei első osztályban, de a Kalocsa elleni csata csak a 64. percig tartott, a játékvezető idő előtt fújta le a találkozót. Az ugyancsak az élvonalból visszasorolt Győri ETO az NB III-ban, a Pécs pedig a Baranya megyei első osztályban veretlen, a Nyíregyháza 100 százalékos mérleggel áll az élen keleten, az NB III-ban, a Pápa viszont csak középcsapat egyelőre.

Beindult a Pécs - 500 néző az első hazai meccsen

Feltöltve: 2015, szeptember 6 - 13:11

Győzelemmel mutatkozott be hazai közönség előtt a Pécs, a piros-feketék a Sellye csapatát múlták felül, méghozzá meggyőző fölénnyel.

A nap fotói: csinos hölgyek mutatták be a PMFC új mezeit

Feltöltve: 2015, szeptember 1 - 18:47

Az NB I-es licencének elvesztése után a megyei I-ben induló PMFC bemutatta az idei szezonra szóló új mezeit, amelyhez néhány csinos hölgyet is segítségül hívtak.

Elhalasztották az NB I-ből kizárt PMFC meccsét - 6 millióval tartoznak

Feltöltve: 2015, augusztus 28 - 14:54

Mint arról beszámoltunk, a korábbi, állítólag összesen 6 milliós tartozások miatt nincs gáz, villany, víz az újmecsekaljai stadionban. Emiatt halasztást kért a PMFC az első, szombati bajnokijára, és kapott is, szeptember 30-án pótolják a Szigetvár elleni, megye egyes mérkőzést. A szolgáltatókkal már egyeztetnek.

PMFC: Nincs gáz, villany és víz - elmarad a bajnoki

Feltöltve: 2015, augusztus 26 - 17:34

A korábbi tartozások miatt nincs gáz, villany, víz az újmecsekaljai stadionban. Halasztást kért a PMFC.

Három év alatt NB I-es lenne a Pécs

Feltöltve: 2015, augusztus 4 - 16:06

Megnyerni a megyei első osztályt, majd a lehető legrövidebb időn belül visszakerülni az élvonalba, ez a célja a PMFC labdarúgócsapatának, amely Márton Gábor vezetőedző irányításával vág neki a következő bajnoki szezonnak.

Az első két meccsének halasztását kéri az NB I-ből kizárt csapat

Feltöltve: 2015, augusztus 1 - 12:00

Az NB I-ből történő kizárása után a megyei I. osztályban induló PMFC csapata az első két mérkőzésének elhalasztást kéri az MLSZ-től, mivel még nem áll készen a keret az augusztus 16-i rajtra. A baranyaiakon kívül másik öt csapat is hasonló cipőben jár.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel