Szabics Imre

Szabics Imre hivatalosan is befejezi pályafutását

Feltöltve: 2013, szeptember 28 - 08:46

Az osztrák Sturm Graz hivatalos honlapján jelentette be, hogy elbúcsúztatja magyar válogatott támadóját, Szabics Imrét, aki befejezi pályafutását. A csatár búcsújára szombaton, a grazi csapat bajnokija előtt kerül sor, a 32 esztendős Szabics pedig a klub kötelékében dolgozik majd a továbbiakban.

Szabics Imre váratlanul befejezheti pályafutását

Feltöltve: 2013, szeptember 23 - 12:10

Szabics Imre befejezi pályafutását a Sturm Graz ügyeiben jól értesültnek számító szurkolói portál szerint, nem tölti ki 2014 nyaráig szóló szerződését az osztrákoknál. A labdarúgó sokat sejtetően azt írta a Facebookon, hamarosan szót kér. A támadó tagja volt Egervári Sándor legutóbbi keretének is, ráadásul még csak 32 éves.

Szabics télen sem igazol haza az osztrákok szerint - a Sturmnál kap állást

Feltöltve: 2013, szeptember 17 - 13:04

A jelek szerint egyáltalán nincsen realitása annak, hogy Szabics Imre a télen vagy akár máskor játékosként térjen haza Magyarországra. Gerhard Goldbrich, a Sturm Graz ügyvezetője egy osztrák portálnak arról beszélt, a labdarúgó kitölti 2014 nyaráig érvényes szerződését a klubnál, annak lejárta után pedig egy újat kap, amelynek értelmében edzőként, vezetőként vagy megfigyelőként áll a klub szolgálatába.

Szabics legkorábban januárban igazolhat haza

Feltöltve: 2013, szeptember 14 - 12:22

Bár a Szabics Imre grazi helyzetével kapcsolatos legfrissebb információk nyomán szurkolói körökben azonnal felmerült a támadó esetleges hazaszerződésének lehetősége, erre az átigazolási szabályok értelmében akkor is legkorábban csak januárban kerülhet sor, ha a labdarúgó felbontja jelenleg még érvényes kontraktusát Ausztriában.

Szabics soha többé nem játszhat a Sturmban - nem számolnak vele

Feltöltve: 2013, szeptember 13 - 11:45

A végéhez közeledik Szabics Imre grazi időszaka. Gerhard Goldbrich, a Sturm ügyvezetője egy friss interjúban elárulta, nem számolnak a magyarral, a csatár a jövőben nem fog szerepet kapni a csapatban. A klub elöljárója azt is hozzátette, úgy tudja, a labdarúgó jövő nyáron amúgy is vissza akar vonulni.

"Nem lőttem gólt, de nagy gond nincs" - fókuszban a válogatott támadói

Feltöltve: 2013, augusztus 13 - 14:04

Dzsudzsák Balázs lezárta azt a kérdést, hogy megy-e Moszkvából vagy marad, és úgy készül, hogy már nem vált klubot a nyáron. A labdarúgó a válogatottban a Kuvait elleni második félidőből indulna ki. Szalai Ádám minden percét kiélvezné annak, hogy a Schalke alkalmazottja, Böde Dániel pedig nem aggódik amiatt, hogy tétmeccsen még nem talált be az idényben. Szabics Imrének mostanában nem sok sikerélménye volt Grazban, így felüdülés számára a válogatott közege. Körkép a támadók között a csehek elleni válogatott mérkőzés előtt.

A Village People Grazban verte el Szabicsékat

Feltöltve: 2013, július 28 - 19:24

Szabics Imre együttese, a Sturm Graz 2-0-s vereséget szenvedett az élvonal abszolút újonca, a Grödig ellen az osztrák bajnokság második fordulójában. A látogatók nemes bosszút álltak azért, hogy a graziak a meccs felvezetése közben a "Village People" becenevet aggatták rájuk.

Videó: Ez a gól okozta Szabicsék váratlan kiesését

Feltöltve: 2013, július 26 - 13:43

A hétközi Európa Liga-selejtezők egyik legnagyobb meglepetése Szabics Imre csapatának, a Sturm Graznak a kiesése. Az osztrákok az idegenben elért 0-0-s döntetlent követően hazai pályán kaptak ki 1-0-ra az izlandi Breidablíktól. A gólt Eggert Hreinsson szerezte egy mutatós akció végén.

EL: 0-8, 0-7, Szabicsék égése, nagy meglepetések - eredmények

Feltöltve: 2013, július 25 - 23:39

Nem volt híján a meglepetéseknek az Európa Liga csütörtöki játéknapja. A Szabics Imrét végig a soraiban tudó Sturm Graz hazai pályán kapott ki és esett ki az izlandi Breidablík ellen, a holland Utrecht luxemburgi riválissal szemben vérzett el, a svéd Gefle pedig 0-3-as első meccs után rúgott négyet és maradt életben. A Videotont kiejtő Mladost Podgorica már a harmadik kanyarban van, a Maccabi Haifa nyolcat, a Malmö hetet lőtt idegenben, Lovrencsics Gergő csereként szállt be fél órára a továbblépő Lechbe. Eredmények.

Szabics góllal kezdte az osztrák bajnokságot

Feltöltve: 2013, július 21 - 18:23

Góllal kezdte az osztrák bajnokság 2013/2014-es kiírását Szabics Imre. A magyar válogatott támadó a Wacker Innsbruck, azaz Sáfár Szabolcs kapujába talált be az 2-2-es döntetlennel véget ért összecsapáson.

Szabics gólt lőtt az Osztrák Kupában

Feltöltve: 2013, július 13 - 22:40

Szabics Imre együttese, a Sturm Graz 5-0-ra győzött az alacsonyabb osztályú Wiener Linien ellen az Osztrák Kupában. A magyar válogatott támadó is betalált.

Felkészülés: Stieber győztes gólt lőtt, Sousáék kikaptak Koman csapatától

Feltöltve: 2013, július 4 - 08:16

A szerdai felkészülési meccsek során több magyar érdekeltségű találkozót is játszottak.

Válogatott: Kanta a keretben, három hiányzó

Feltöltve: 2013, május 31 - 12:43

Szabics Imre, Varga Roland, illetve Lipták Zoltán nem tarthat a válogatott kerettel, a Kuvait ellen készülő együttesbe így az MTK középpályását, Kanta Józsefet hívta meg Egervári Sándor.

35 futballistát jelölt az MLSZ az Év Játékosa-díjra

Feltöltve: 2013, május 28 - 13:27

A gólszépségversenyhez hasonlóan a szurkolók szavazatai alapján dől el, ki veheti át az Év játékosának járó elismerést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) RangAdó díjátadó gáláján.

Szabics csapata csúnya vereség után lett EL-induló

Feltöltve: 2013, május 26 - 17:54

Indulhat az Európa Liga selejtezőjében Szabics Imre együttese, a Sturm Graz. A magyar légiós nélkül felálló fekete-fehérek csúfos hazai vereséggel zárták a szezont, ezzel együtt a negyedik helyre futottak be. Sáfár Szabolcs védte az Innsbruck kapuját, amely kétgólos hátrányból fordított, így bentmaradt.

Összeesküvés-elméletet cáfolt meg Szabics Imre

Feltöltve: 2013, április 18 - 20:31

Érdekes összeesküvés-elméletet közöl Szabics Imre kapcsán a Sturm Graz egyik szurkolói oldala. A sturm12.at többek között provokátornak nevezi a támadót, és azt állítja, a csak porhintés volt, hogy a légiós a hétvégén sérülés miatt került ki a keretből, valójában nagy szájának köszönheti ezt. A futballista a Facebookon reagált az elmondottakra, saját oldalán védte meg magát a vádakkal szemben.

Dzsudzsák: Nem bravúr nyerni Törökországban

Feltöltve: 2013, március 25 - 17:07

Dzsudzsák Balázs szerint nem kell félnünk a törököktől, már csak azért sem, mert legutóbb legyőztük őket. A Dinamo Moszkva szélsője úgy látja, hogy egy esetleges magyar győzelem Isztambulban már nem lenne nagy meglepetés. Szabics Imre szerint mindenképp ki kell használnunk, hogy a törökök majd nekünk rontanak, és ezáltal sebezhetőbbek lesznek.

Szalai: "Rosszul döntöttem", Koman: "Inkább kaptunk volna ki, az se lenne rosszabb" - visszhangok

Feltöltve: 2013, március 23 - 16:29

Szalai Ádám, Koman Vladimir és Szabics Imre, a magyar válogatott támadósorának Románia elleni tagjai mindannyian rendkívül csalódottak voltak a 2-2 miatt. Szalai Ádám önkritikát is gyakorolt a kihagyott ziccerei miatt, Koman már azt sem bánta volna, ha inkább kikapunk, csak az utolsó pillanatban jött egyenlítő gól miatt érzés eltűnjön, Szabics Imre viszont optimistábban nyilatkozott és azt mondta, Bukarestben megverhetjük az egy helyzetből most kétszer betaláló riválist.

Szabics: Nem a román meccs dönt a továbbjutásról

Feltöltve: 2013, március 18 - 20:49

Szabics Imre akkor lenne elégedett, ha a románok és a törökök elleni vb-selejtezők után továbbra is a második helyen állnánk a csoportunkban. A Sturm Graz légiósa az elmúlt hetekben sérüléssel bajlódott, de a legutóbbi bajnokin csereként beállva 17 másodperc alatt győztes gólt szerzett. Szabics a válogatott telki edzőközpontjában arról is beszélt, hogy óriási lesz a kontraszt az előttünk álló két nagyon fontos mérkőzés között.

Jó hír Egervárinak: Szabics felépülhet a román-meccsig

Feltöltve: 2013, március 13 - 15:05

Biztatóan halad Szabics Imre felépülése, így nincsen kizárva, hogy a románok és a törökök elleni válogatott keretbe is meghívott légiós a hétvégén már bevethető lesz a Sturm Graz Wacker Innsbruck elleni bajnoki mérkőzésén. Egervári Sándor korábban reményét fejezte ki, hogy a labdarúgó kellemetlen sérülése rendbe jön a kulcsfontosságú selejtezőkig.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel