Kondás Elemér

Doll az altatót kereste a teában, a Diósgyőr catenaccióval készült - így látták az edzők

Feltöltve: 2015, október 31 - 22:44

Thomas Doll örül, hogy ennyi idő alatt 40 pontot szerzett a csapata, míg Simon Antal arról beszélt, hogy már a 2. percben borult a taktika. Marco Rossi kiemelte, hogy még sosem tudott nyerni Kondás Elemére ellen. Bekő Balázsban maradt keserűség, hiszen szerinte egy pontot érdemelt volna a csapata, míg Horváth Ferenc igazi catenaccióra készült. Zoran Szpisljak megemlítette, hogy csapata megint nem tudta megtartani az előnyét, míg az Újpest mestere végig bízott a győzelemben. Edzői nyilatkozatok.

Horváth: "Meg kell tanulnunk szenvedni"; Doll a szurkolókat dicsérte - edzőik

Feltöltve: 2015, október 24 - 21:56

A Videoton vereséget szenvedett a Haladástól, amely után Horváth Ferenc elmondta, amíg nem tanulnak meg szenvedni, nagyon nehéz lesz nyerniük, néha pedig meg kell dögleni a pályán. Thomas Doll a Fradi sikere után a DVTK szurkolóit dicsérte, Bekő Balázs az emberhátrány miatt sajnálkozott, Nebojsa Vignjevic a Kabát-Diagne afférról is beszélt, míg Marco Rossi szerint a szerencse elpártolt tőlük az MTK ellen. Edzői nyilatkozatok.

Videó: Nagy potyagól Debrecenben - Kondás reakciója

Feltöltve: 2015, október 19 - 09:49

7-0-ra verte a DVSC a Békéscsabát, az utolsó találat egy nagyon peches gól volt a vendégek szempontjából, Lubos Ilizi nagyot hibázott Aleksandar Jovanovic beadása után. A gól után Kondás Elemér, a hazai vezetőedzője láthatóan nem tudta eldönteni, hogy örüljön a vicces találatnak vagy éppen leplezze örömét. (Fotó: dvsc.hu)

Horváth: "Kezdetnek biztató, de lesznek még buktatók"; Bekő jó választ kapott a kérdéseire - edzőik

Feltöltve: 2015, október 17 - 22:58

Az OTP Bank Liga 12. fordulója után Horváth Ferenc elmondta, álmaiban is így képzelte el a visszatérését a Vidihez, de még egészen biztosan lesznek buktatók a jövőben. Nebojsa Vignjevic szerint az Újpestnek a befejezéssel van problémája, Zoran Szpisljak pedig amondó, csapata komoly hullámvölgybe került, amelyből nem tudnak kijönni. Bekő Balázs jó választ kapott a feltett kérdéseire, Thomas Doll ellentétes félidőkről beszélt, míg Mészöly Géza a saját csapatát dicsérte. Edzői értékelések.

Kondás Elemér minden idők legjobb Loki-edzője

Feltöltve: 2015, október 6 - 13:16

A hétvégi bajnoki után Kondás Elemér az első helyre került a debreceni edzők örökrangsorában.

Rossi nem várta, hogy nekik fúj a bíró a Fradi-pályán; Doll: "Csak magunkra figyelünk" - így látták az edzők

Feltöltve: 2015, október 3 - 23:01

Thomas Doll a Fradi háromvédős új játékrendszerét értékelte a Honvéd elleni győzelmet követően, a szakember szerint helyenként nem működött jól a szisztéma. A német szakember elmondta, csak magukra figyelnek 13 pontos előnyük birtokában, Marco Rossi ugyanakkor a védelmi hibák után kesergett, valamint egy gyanús szituációra is felhívta a figyelmet. Pető Tamás abban bízik, a Puskás Akadémia elleni győzelemmel visszaszerezték a közönség hitét a csapatban. Edzői értékelések.

Doll: "Nem aggódunk a győzelmi sorozatunk miatt"; Rossi szerint a Fradi egy teljesen más szint - edzőik

Feltöltve: 2015, október 3 - 14:16

A Ferencváros 3000. bajnoki mérkőzése előtt Thomas Doll elmondta, tanulniuk kell a múltheti hibáikból, de nem aggódik a csapat győzelmi sorozata miatt, míg Marco Rossi szerint egy meccsen bármi megtörténhet. Kondás Elemér úgy véli, az Újpesttel mindig remek összecsapásokat vívnak, László Csaba pedig figyelemre intette az MTK-t a Békéscsaba elleni meccs előtt. Bekő Balázs a három ponttal lenne csak elégedett a Haladás ellen, míg Mészöly Géza a DVTK támadóira hívta fel a figyelmet. Pető Tamás reméli, hogy a Puskás Akadémia játssza majd a futballt, Robert Jarnit nem téveszti meg a Videoton helyezése, Szanyó Károly két vállra fektetné a Paksot, Csertői Aurél pedig nem szeretne pont nélkül távozni a Vasas otthonából. Edzői várakozások.

"Megérte erre várni, sokat dolgoztunk érte" - Nehéz hátizsákot cipelt a Fradi - edzőik

Feltöltve: 2015, szeptember 19 - 23:02

Az Újpest 3-0-s legyőzése után a Vidi elmozdult a kieső helyről, Pető Tamás pedig úgy véli, megérte sokat dolgozni ezért, és reméli, hogy átlendültek a mélyponton. Nebojsa Vignjevic buta tizenegyesről és szerencsétlen piros lapról beszélt, Thomas Doll szerint a Fradi nehéz hátizsákot cipelt, Mészöly Géza annak örült, hogy szerencsére van egy Király Gáborjuk, Marco Rossi szerint többet tettek a győzelemért a Haladásnál, Bekő Balázs 80 perces koncentrációról beszélt, míg Robert Jarni úgy véli, a nézők számára biztos izgalmas volt, amit láttak, nekik azonban kevésbé. Edzői értékelések.

Doll: "Két sebességgel feljebb kapcsoltunk"; Vignjevic: "Vártuk, hogy a Ferencváros lépjen" - így látták az edzők

Feltöltve: 2015, szeptember 12 - 22:55

A szombat esti derbit követően Thomas Doll abban látta a siker titkát, hogy két sebességgel sikerült a Fradinak feljebb kapcsolnia. A Fradi vezetőedzője szerint az volt a legfontosabb, hogy nem elégedtek meg a döntetlennel. Nebojsa Vignjevic viszont amiatt kesergett, hogy túlságosan defenzív lett a játékuk. Íme, a szombati NB I-es mecsek utáni edzői nyilatkozatok.

Szima: Kondás marad a helyén

Feltöltve: 2015, szeptember 4 - 10:43

Szima Gábor, a DVSC elnöke beszélt az edzőkérdésről. A klub első embere szerint a szurkolóknak senki nem jó és bár lehet, hogy egyesek számára népszerű döntés lenne Kondás Elemért elmozdítani a helyéről, de ez nem fog megtörténni.

Kondás Elemér bocsánatot kért a Loki szurkolóitól - videó!

Feltöltve: 2015, augusztus 31 - 12:57

Kondás Elemér eddig kitért a szurkolókkal való viszonyáról szóló kérdések elől, most azonban azt kéri, ne haragudjanak rá azok, akik úgy érzik, megbántotta őket valamivel.

Vidi-Loki: "Sz@r és középszerű játékosokkal is lehet jól játszani” - így látták az edzők

Feltöltve: 2015, augusztus 30 - 21:33

Érezhető volt a meccs tétje és végkimenetele is az edzői nyilatkozatokon, a 91. percben eldőlt Videoton-DVSC találkozót követően. Pető Tamás és Kondás Elemér is igen feszülten nyilatkozott, előbbi szerint nagyon jól játszott a csapata, és megkönnyebbülése ellenére sem felejtett el visszaüzenni Bernard Casoninak, aki középszerű Vidi-játékosokról beszélt nemrég. A Loki trénere a balszerencsét is okolta, arra a felvetésre viszont nem kívánt válaszolni, hogy rendeződhet-e a viszonya a szurkolókkal. Edzői értékelések.

A Vidi Suljicban bízik, a Loki a támadójátékában - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2015, augusztus 30 - 12:29

Az elmúlt években rangadónak számított egy Videoton-Debrecen összecsapás, jelenleg azonban a Vidi a kiesés elkerülésért küzd, míg a Loki azért, hogy elmozduljon a 8. helyről. Pető Tamás, a fehérváriak megbízott vezetőedzője arra készül, hogy a Vidi dominál és megnyeri a meccset. Kondás Elemér dolgát a sok sérült nehezíti, de így is támadófutballt szeretnének játszani.

Doll: "Nem én vagyok a sztár, hanem a csapat"; "Nagyon érdekes ez az NB I" - így látták az edzők

Feltöltve: 2015, augusztus 22 - 22:57

Thomas Doll elárulta, minek volt köszönhető a Debrecen elleni győzelem, a Fradi trénere elismerte, néha a Debrecen nyomást gyakorolt rájuk. Kondás Elemér ugyanakkor úgy vélte, míg ők kihagyták a helyzeteket, a Fradi a legtöbb lehetőségét értékesítette. Csertői Aurél úgy érezte, saját csapatát zavarta meg a gól, Bekő Balázs örült annak, hogy küzdelemben is azt kapta, amit várt játékosaitól. Nebojsa Vignjevic nem volt elégedett a Haladás elleni egy ponttal és Mészöly Gézának is volt hiányérzete.

Élet-halál meccs jön a DVTK számára, Szanyó megtapsoltatná a Vasast - edzőik

Feltöltve: 2015, augusztus 22 - 14:32

Szombaton öt találkozót rendeznek az OTP Bank Liga 6. fordulójában. A játéknap rangadóján Thomas Doll folytatná a Fradi jó sorozatát a Debrecen ellen, míg Kondás Elemér úgy véli, a legfontosabb feladat, hogy belőjék a helyzeteiket. Bekő Balázs szerint nem jöhetnek haza Paksról üres kézzel, Cserői Aurél élet-halál meccsre számít. Nebojsa Vignjevic kemény meccsre számít a Haladás ellen, Mészöly Géza pedig jó emlékekkel tér vissza a Megyeri útra. Szanyó Károly kiszolgálná a közönséget a Puskás Akadémia ellen, Robert Jarni azonban kizökkentené a Vasast, míg Zoran Spisljak amondó, megérezték a sikert és győznének a Honvéd ellen. Ezt várják az edzők.

A nap fotója: Kondás durva sértést kapott a Loki-ultráktól

Feltöltve: 2015, augusztus 16 - 11:03

Kondás Elemér egy héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a debreceni szurkolóknál nem trendi kiállni a csapat mellett. A Loki ultrái a csapat diósgyőri meccsén ezzel a felirattal válaszoltak a trénernek.

Casoninak nem ilyen keretet ígértek, furcsa gratuláció Újpesten - edzőik

Feltöltve: 2015, augusztus 15 - 22:52

Simon Antal szerint a Vasas megérdemelte a sikert, míg Bernard Casoni azt mondta, nem ilyen keretet ígértek neki, a saját sorsáról viszont nem tudott mit mondani. Kondás Elemér szerint főleg a Fradi és a Vidi elleni meccsek miatt volt fontos a diósgyőri sikerük, míg Bekő Balázs szerint valamit változtatni kell. Az Újpest edzője csak csapata egy részének gratulált, míg Marco Rossi a második gólt hiányolta. Csertői Aurél szerint a bíró partner volt a Haladás kemény játékában, míg Mészöly Géza szerint a közönség értékelte az 1-0-s győzelmet. Robert Jarni tanulságokra hívta fel a figyelmet. Thomas Doll szerint már hamarabb kellett volna dönteni, míg László Csaba Gera gólját nevezte meg a kulcsmomentumnak. Edzői értékelések.

DVTK: "Fel kell szántani a pályát!" - A Fradi Torghelléből is felkészült - edzőik

Feltöltve: 2015, augusztus 15 - 15:00

Szombaton rendezik az OTP Bank Liga 5. fordulójának összes találkozóját. Thomas Doll az Örökrangadó előtt egy más stílusú MTK-ra hívta fel a figyelmet, László Csaba nehéz mérkőzésre számít a Fradi ellen, Bekő Balázs szerint fel kell szántaniuk a pályát a Debrecen ellen, míg Kondás Elemért nem téveszti meg a DVTK múltheti veresége. Nebojsa Vignjevic és Marco Rossi is tart az ellenféltől a pesti rangadó előtt, Szanyó Károly átmentené a Vasas jó formáját a Vidi ellen is, Bernard Casoni a hiányzók nélkül is győzelmet vár, Robert Jarni optimista, Zoran Szpisljak egy olyan Puskásra számít, amely játsza futballt, Mészöly Géza szerint a maximum kell a Paks ellen, Csertői Aurél pedig amondó, nem feltartott kézzel utaznak Szombathelyre. Edzői várakozások.

Kondás Casonit másolja - a nemzetközi szereplésre fogják a gyenge játékot

Feltöltve: 2015, augusztus 9 - 22:40

A Debrecen szinte helyzet nélkül hozta le a Haladás elleni bajnokit, így nem is lehetett más a vége, csak vereség. Kondás Elemér szerint elfáradtak a kettős terhelés miatt, de most örül, hogy lesz egy hetük felkészülni a Diósgyőr ellen. Mészöly Géza leginkább annak örül, hogy a Videoton után a Debrecen otthonából is elhozták a három pontot.

Kondás a kiesés után: "Amit ígértünk, azt betartottuk"

Feltöltve: 2015, augusztus 7 - 10:34

Kondás Elemér szerint csapata ígéretükhöz híven bátor támadójátékkal rukkolt ki a Rosenborg elleni Európa Liga-visszavágó első félidejében, és nem a norvég gárdának, hanem szerinte nekik kellett volna 2-0-ra vezetniük. A DVSC vezetőedzője úgy látta, a kiállítás pecsételte meg sorsukat, a védekezésükön pedig javítaniuk kell a jövőben.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel