Paulo Sousa

Ezért küldték el Paulo Sousát a kispadtól - videó

Feltöltve: 2016, február 1 - 10:45

Játékba avatkozott a Genoa elleni olasz bajnokin (0-0) a Fiorentina szakvezetője, Paulo Sousa, ezért a bíró a lelátóra zavarta az egykori Videoton-trénert.

A Real újra rárepül az MU kapusára, a Chelsea-nek is a Juve csatára kell - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2016, január 30 - 21:59

A Real Madrid a nyáron újabb kísérletet tesz a Manchester United spanyol kapusának, David de Geának a megszerzésére, de a Bayern München klasszisáról, Robert Lewandowskiról sem tettek még le. A Chelsea az MLS-ből igazolt védőt, a szezon végeztével pedig a Juventus csatára lesz az első számú célpont, a Barcelona német csapattól hozhat fiatal tehetséget, míg Paulo Sousa mindenáron védőt igazolna. Nemzetközi körkép.

Paulo Sousa versenyben az olasz bajnoki címért - 2 zakó után nyert a csapata

Feltöltve: 2016, január 24 - 15:54

Ami Magyarországon végül nem jött össze Paulo Sousának a Videotonnal, az az izraeli Maccabi Tel-Aviv és a svájci Basel után akár a Fiorentinával is sikerülhet: a portugál szakember két vesztes meccs után ismét győzelmet ünnepelhetett a Fiorentinával. A violák 2-0-ra verték két remek góllal vasárnap a Torinót, ezzel – egyelőre ideiglenesen – feljöttek a tabella 3. helyére.

EL: Sousáék győzelme nem jött jól Kádáréknak, kiesett a Monaco is - eredmények

Feltöltve: 2015, december 11 - 00:06

A Paulo Sousa vezette Fiorentina sikerrel vette az Európa Liga csoportkörének utolsó fordulóját, miközben a Lech Poznan Kádár Tamással a soraiban hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a Baseltől, így a három magyar játékost is foglalkoztató lengyel gárda - Lovrencsics Gergőt sérülés miatt nem nevezték, Holman Dávid végig a kispadon ült - búcsúzott a sorozattól. A Tottenham többek között Erik Lamela mesterhármasával 4-1-es vereséget mért a Monacóra, amely ezzel szintén nem jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. Eredmények.

Nem tudott az élre állni Sousa csapata - videó

Feltöltve: 2015, november 30 - 22:06

Az olasz bajnokság 14. fordulójában két mérkőzés maradt hétfőre. Az elsőn a Paulo Sousa által vezetett Fiorentina látogatott a Sassuolohoz, egy idegenbeli győzelem esetén pedig az élre állhattak volna, a forduló záró meccséig biztosan. Ez azonban nem jött össze, hiába szereztek vezetést már a mérkőzés elején.

EL: Sousáék botlottak, még van esély Kádárék továbbjutására - eredmények, videók

Feltöltve: 2015, november 26 - 22:01

Az Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában a Paulo Sousa irányította Fiorentina 2-2-es döntetlent játszott a Basel otthonában, amelynek köszönhetően a Belenenses ellen Kádár Tamással és Lovrencsics Gergővel a végig a soraiban szintén remiző Lech Poznan továbbjutási esélyei sem szálltak még el. Eredmények.

Videó: Sousa éllovas csapata ott is nyert, ahol eddig senki

Feltöltve: 2015, november 9 - 09:19

2-0-ra győzött a Fiorentina vasárnap este a Sampdoria otthonában, ezzel újra a Paulo Sousa vezette firenzei gárda áll a Serie A tabellájának élén. A violák ott nyertek, ahol eddig senki, ez volt az idényben a Samp első hazai veresége. Nézd meg Ilicic (10. – 11-esből) és Kalinic (58.) gólját az összefoglalóban!

EL: Kikapott a Poznan Sousa csapatától - eredmények

Feltöltve: 2015, november 6 - 00:06

Az Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában a Paulo Sousa irányította Fiorentina idegenben 2-0-ra legyőzte a Lech Poznan csapatát. A lengyeleknél Kádár Tamás végigjátszotta a találkozót, Lovrencsics Gergő a 60. percben állt be, Holman Dávidot pedig nem nevezték a meccsre. Eredmények.

EL: Lovrencsics-gólpassz, a Lech a magyarjaival verte Sousáékat - eredmények, videó

Feltöltve: 2015, október 22 - 20:57

Az Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában a Lech Poznan 2-1-re győzte le a Paulo Sousa által irányított Fiorentinát, amelyből Lovrencsics Gergő gólpasszal vette ki a részét. A találkozón a szélső mellett a remekül játszó Kádár Tamás és Holman Dávid is kezdőként kapott szerepet, utóbbit a 68. percben cserélték le. Győzött a Lazio és a Monaco, a Schalke döntetlent játszott, míg a Tottenham kikapott az Anderlecht otthonában.

EL: Nikolicsék nem bírtak a Napolival, botlott a Dortmund és a Liverpool - eredmények

Feltöltve: 2015, október 1 - 23:00

Az Európa-liga csoportkörének 2. fordulójában a Legia Warszawa hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett a Napolitól, a meccsen Nemanja Nikolics a 62. percben csereként állt be. Bogdán Ádám a cserepadról nézte végig a Liverpool döntetlenjét, ahogy a Dortmund is csak egy pontot szerzett. A Lech Poznan 2-0-s vereséget szenvedett a Basel otthonában - Kádár Tamás végig a pályán volt, Lovrencsics Gergő a hajrában állt be, Holman Dávidot pedig nem nevezték a találkozóra. A Paulo Sousa vezette Fiorentina idegenben 4-0-ra győzött, a Tottenham pedig döntetlent játszott a Monacóval. Eredmények.

Paulo Sousa a csúcson: Csapata megállította a hibátlan Intert - videó

Feltöltve: 2015, szeptember 27 - 22:42

4-1-re legyőzte idegenben a Fiorentina az Internazionalét vasárnap este, ezzel nem csak a milánóiak hibátlan mérlegét rontotta el Paulo Sousa csapata, de át is vette a vezetést a Serie A tabelláján. A korábbi Videoton-edző dolgát a hazaiak is megkönnyítették, a 3. percben egy bután összehozott 11-essel, majd a 31.-ben egy piros lappal. A lilák már az első félidőben eldöntötték az olasz rangadót.

EL: Kádárék ikszeltek, Sousa kikapott volt csapatától - eredmények

Feltöltve: 2015, szeptember 17 - 23:00

A Lech Poznan Kádár Tamással és Lovrencsics Gergővel a soraiban 0-0-s döntetlent játszott a Belenenses ellen. A Fiorentina 2-1-re kikapott a Beseltől, a Tottenham és a Bilbao is fordított, a Schalke pedig simán győzött 3-0-ra. Nem okozott gondot a Napolinak a Club Brugge legyőzése, az olaszok 5-0-ra győzték le ellenfelüket. A Liverpoolban Bogdán Ádám végül nem kapott szerepet, a Vörösök erejéből csak egy 1-1-es döntetlen futotta a Bordeaux otthonában. A Dortmund csak a hosszabbításban győzött, Nikolicsék meglepetésre kikaptak Dániában, míg Vanczák nem lépett pályára a Sion győztes meccsén.

EL: Bombagól okozta Sousáék vesztét, nápolyi ötös, Schalke-tripla - videók

Feltöltve: 2015, szeptember 17 - 21:57

Az Európa-liga csoportkörének első játéknapján a Basel fordítani tudott a Fiorentina ellen, csakúgy, mint a Bilbao, amely 3-1-re győzött. A Napoli öt gólt lőve, simán lerendezte az ellenfelét, a Dortmund a legvégén fordított, a Liverpool védelme pedig nem volt a helyzet magaslatán a Bordeaux egyenlítése során. Nézd meg a játéknap legfontosabb góljait!

Lemond fizetése egy részéről a 15 hónapot kihagyó olasz csatár

Feltöltve: 2015, szeptember 13 - 07:30

Súlyos térdsérülései és mintegy 15 hónapos kihagyása után lemondott fizetése egy jelentős részéről Giuseppe Rossi, a Fiorentina olasz válogatott támadója.

EL: A Vidi után Sousa csapata vár Kádárékra, Vanczákra a Liverpool - a csoportok

Feltöltve: 2015, augusztus 28 - 13:50

"Megszülettek" az Európa Liga 2015/2016-os idényének csoportjai is Monacóban, pénteken tartották a sorsolást a Grimaldi Forumban. Hat magyar játékos, Holman Dávid, Kádár Tamás és Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), illetve Nikolics Nemanja (Legia), Vanczák Vilmos (Sion) és Bogdán Ádám (Liverpool) csapata is érintett volt a sorsoláson, előbbi gárda Paulo Sousa Fiorentinájával is összecsap majd a Basel mellett, amelyen a BL-kiesés miatt állhat bosszút, míg a svájciak rutinos védője és a Vörösök kapusa egymás ellen készülhet. Íme, a csoportok!

Hivatalos: Paulo Sousa lesz a Fiorentina edzője

Feltöltve: 2015, június 21 - 16:45

Újabbat lépett előre edzői karrierjében Paulo Sousa: a Videoton korábbi szakvezetője fehérvári távozása óta Izraelben, majd Svájcban dolgozott, hamarosan pedig a Serie A-ban meccselhet, miután a patinás Fiorentina hivatalosan is bejelentette az érkezését. Hétfőn ír alá Firenzében a portugál.

Sousa távozott a Baseltől - a Serie A-ba tart

Feltöltve: 2015, június 18 - 16:33

A Basel hivatalosan bejelentette, hogy távozott a gárda kispadjáról Paulo Sousa, aki bajnoki címet nyert az együttesel és a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe vezette azt. A portugál a Fiorentina kispadjára ülhet át.

Videó: Vanczák kupagyőztes lett Svájcban

Feltöltve: 2015, június 7 - 22:07

Nagy meglepetésre Vanczák Vilmos csapata 3-0-ra győzött a Svájci Kupa döntőjében a Paulo Sousa vezette bajnokcsapat, az FC Basel ellen. A magyar bekk a kispadon ült végig a vasárnapi mérkőzésen, karrierje során harmadszor lett kupagyőztes az alpesi országban.

Paulo Sousa ülhet le a volt BL-győztes kispadjára

Feltöltve: 2015, április 30 - 12:58

Portugál lapértesülések szerint Paulo Sousa neve is felmerült a Porto, a nyáron várhatóan megüresedő kispadja kapcsán. A beszámolók arról írnak, hogy a Bajnokok Ligája korábbi győztese, amely ebben a szezonban a Bayern elleni negyeddöntők után búcsúzott a sorozattól, vélhetően elköszön majd a spanyol trénertől, Julen Lopeteguitól, és ekkor kerülhet képbe a jelenleg a svájci Baselt irányító Sousa. A szakvezető hazatérésének útjába a pénz állhat.

Paulo Sousa lehet a Dortmund új edzője

Feltöltve: 2015, április 16 - 18:09

Svájci lapértesülések szerint Paulo Sousa, a Basel jelenlegi, a Videoton volt szakvezetője az egyik jelölt a Dortmund kispadjára. A BVB szerdán jelentette be, hogy nyáron távozik az együttes éléről a közkedvelt Jürgen Klopp.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel