Puskás Akadémia

NB I: Így állnak a csapatok a piacon - átigazolási körkép

Feltöltve: 2016, január 18 - 11:49

Javában pörög az NB I-es átigazolási időszak, az előző héten sem lazsáltak az OTP Bank Liga csapatai, volt, ahol több komoly érkezőt is bejelentettek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Vidi: A Puskás Akadémia csatára együtt készül a csapattal

Feltöltve: 2016, január 16 - 21:33

A Videoton a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a két klub megállapodásának értelmében a Puskás Akadémia csatára, Tischler Patrik az elkövetkezendő napokban a Spanyolországban edzőtáborozó fehérvári együttessel készül.

A Slovan kétszeres bajnok fiataljával erősített a Puskás Akadémia - hivatalos

Feltöltve: 2016, január 16 - 19:14

A Puskás Akadémia a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a Slovan Bratislava kétszeres szlovák bajnok középpályását, Karol Mészárost. A szlovák korosztályos válogatott hároméves szerződést írt alá.

Felkészülés: Két góllal verte a Puskás az NB II-es csapatot

Feltöltve: 2016, január 16 - 17:58

A Puskás Akadémia felkészülési mérkőzésen 2-0-ra legyőzte a másodosztályban szereplő Siófok együttesét. A felcsútiak találatait Zsótér Donát és Péter Bence szerezték.

Az Újpesttől igazolt válogatott védőt a Puskás Akadémia - hivatalos

Feltöltve: 2016, január 13 - 17:00

Ahogy azt a csakfoci.hu elsőként előrejelezte, a Puskás Akadémia szerződtette az Újpest magyar válogatott balhátvédjét, Forró Gyulát. A játékos két és fél évre írt alá.

Eldőlt: Az Újpest válogatott játékosa a Puskás Akadémiához igazol

Feltöltve: 2016, január 12 - 16:00

Forró Gyula a Puskás Akadémiánál folytatja pályafutását: az Újpest magyar válogatott balhátvédje megegyezett a felcsútiakkal a csakfoci.hu információi szerint.

NB I: Már pörög a magyar piac - átigazolási körkép

Feltöltve: 2016, január 11 - 12:11

Megkezdődött és már javában pörög az NB I-es átigazolási időszak, az első héten már nem is lazsáltak az OTP Bank Liga csapatai, volt, ahol már komoly érkezőt is bejelentettek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Magyar válogatott védőt igazolna a Puskás Akadémia

Feltöltve: 2016, január 10 - 10:54

A csakfoci.hu információi szerint a Puskás Akadémia érdeklődik az Újpest válogatott védője, Forró Gyula iránt. A felcsútiak ősszel 31 gólt kaptak, ami a második legtöbb az NB I-ben, így a hátsó alakzatot mindenképp szeretnék megerősíteni.

Ez lehet a tél legfurcsább üzlete az NB I-ben - két csapat játékost cserélhet

Feltöltve: 2016, január 8 - 10:08

A csakfoci.hu információ szerint egy igencsak érdekes játékoscsere van láthatáron az NB I-ben. Honlapunk úgy tudja, hogy Németh Márió, a Haladás fiatal középpályása a Puskás Akadémiához kerülhet, míg a csatárgondokkal küzdő szombathelyieknél folytathatja Tischler Patrik, a felcsútiak támadója. Megegyezés még nincs az ügyben, ezért egyelőre csak feltételes módban tudunk írni a lehetséges tranzakcióról.

Hivatalos: Zsidai a Puskás Akadémiáé

Feltöltve: 2016, január 7 - 17:09

A Debrecen ma bejelentette, hogy Zsidai László a Puskás Akadémiához igazolt. Honlapunk tegnap már előrevetítette a megegyezést.

A Lokitól igazolhat válogatott középpályást a Puskás Akadémia

Feltöltve: 2016, január 6 - 10:48

A csakfoci.hu információi szerint Zsidai László a Puskás Akadémia csapatánál köthet ki. A 29 éves debreceni középpályás és a felcsúti klub között közel a megegyezés, így a válogatott játékos tavasszal, jó eséllyel már a PAFC együttesét erősíti majd.

Hivatalos: A Puskás Akadémia elnökének cége horvát klubot vehet

Feltöltve: 2016, január 5 - 12:40

Az eszéki NK Osijek hivatalos honlapján jelentette be, hogy a felcsúti Mészáros Lőrinc cége ajánlatot tett és többségi tulajdonrészt vásárolna a horvát klubnál, ennek érdekében már letétbe is helyezett 2 millió eurót. Az anyagi csőd közelében lévő csapat adósságait is átvállalná és ki is fizetné a magyar befektető. Megszólalt a helyi polgármester is, egyre közelebb a megállapodás.

Az NB I-es tulajdonosok megszavazták az év játékosát - exkluzív

Feltöltve: 2015, december 24 - 10:57

A csakfoci.hu új, reményeink szerint hagyományteremtő vállalkozásba fogott a 2015-ös lezárásaként: valamennyi, az NB I-ben szereplő klub tulajdonosát felkértük arra, hogy négy kategóriában fejtse ki véleményét és adja le szavazatát. Az OTP Bank Liga klubjainak első emberei az év játékosára, felfedezettjére, edzőjére és sportvezetőjére is voksolhattak, felkérésünkre az összes csapat tulajdonosa, illetve első számú vezetője vállalkozott rá, hogy megnevezze kiválasztottjait. Az már kiderült, hogy ki lett az év felfedezettje, edzője és sportvezetője, zárásként pedig megmutatjuk, hogyan szavaztak a tulajdonosok arra a kérdésünkre, hogy ki volt az év NB I-es játékosa.

Két másik klub is vinné az Újpest kiszemeltjét

Feltöltve: 2015, december 23 - 13:33

Szatmári Lóránt továbbra is az Újpest egyik kiszemeltje a téli átigazolási időszakban, de további két klubnál is felmerülhet a neve lehetséges erősítésként. Az MTK támadó középpályása a több játéklehetőség reményében válthat.

Az NB I-es klubtulajdonosok megszavazták az év sportvezetőjét - exkluzív

Feltöltve: 2015, december 23 - 09:48

A csakfoci.hu új, reményeink szerint hagyományteremtő vállalkozásba fogott a 2015-ös lezárásaként: valamennyi, az NB I-ben szereplő klub tulajdonosát felkértük arra, hogy négy kategóriában fejtse ki véleményét és adja le szavazatát. Az OTP Bank Liga klubjainak első emberei az év játékosára, felfedezettjére, edzőjére és sportvezetőjére is voksolhattak, felkérésünkre az összes csapat tulajdonosa, illetve első számú vezetője vállalkozott rá, hogy megnevezze kiválasztottjait. Az már kiderült, hogy ki lett az év felfedezettje és edzője, most pedig megmutatjuk, hogyan szavaztak a tulajdonosok arra a kérdésünkre, hogy ki volt az év sportvezetője, míg holnap az derül ki, ki lett az év játékosa a hazai tulajdonosoknál.

Az NB I-es klubtulajdonosok megválasztották az év edzőjét - exkluzív

Feltöltve: 2015, december 22 - 12:12

A csakfoci.hu új, reményeink szerint hagyományteremtő vállalkozásba fogott a 2015-ös lezárásaként: valamennyi, az NB I-ben szereplő klub tulajdonosát felkértük arra, hogy négy kategóriában fejtse ki véleményét és adja le szavazatát. Az OTP Bank Liga klubjainak első emberei az év játékosára, felfedezettjére, edzőjére és sportvezetőjére is voksolhattak, felkérésünkre az összes csapat tulajdonosa, illetve első számú vezetője vállalkozott rá, hogy megnevezze kiválasztottjait. Tegnap kiderült, hogy ki lett az év felfedezettje, most pedig megmutatjuk, hogyan szavaztak a tulajdonosok arra a kérdésünkre, hogy ki volt az év edzője, míg holnap az derül ki, ki lett az év sportvezetője a hazai tulajdonosoknál.

NB I: Nem váltanak edzőt ott, ahol várták

Feltöltve: 2015, december 21 - 17:14

A csakfoci.hu információi szerint a gyengén sikerült őszi szereplés ellenére biztos, hogy Robert Jarni marad a Puskás Akadémia vezetőedző. Az OTP Bank Liga 11., utolsó előtti helyén álló felcsúti gárdánál továbbra is bíznak a horvát szakemberben, így nem lesz váltás, vele kezdik meg a tavaszi felkészülést is majd.

Az NB I tulajdonosai megszavazták az év felfedezettjét - exkluzív

Feltöltve: 2015, december 21 - 13:29

A csakfoci.hu új, reményeink szerint hagyományteremtő vállalkozásba fogott a 2015-ös lezárásaként: valamennyi, az NB I-ben szereplő klub tulajdonosát felkértük arra, hogy négy kategóriában fejtse ki véleményét és adja le szavazatát. Az OTP Bank Liga klubjainak első emberei az év játékosára, felfedezettjére, edzőjére és sportvezetőjére is voksolhattak, felkérésünkre az összes csapat tulajdonosa, illetve első számú vezetője vállalkozott is arra, hogy megnevezze kiválasztottjait. Első körben megmutatjuk, hogyan szavaztak a tulajdonosok arra a kérdésünkre, hogy ki volt az év felfedezettje, míg holnap az derül ki, ki lett az év edzője a hazai tulajdonosoknál.

Elbúcsúztatta az évet a Puskás Akadémia

Feltöltve: 2015, december 19 - 14:08

A hagyományoknak megfelelően tanár-diák futballmérkőzéssel, majd ünnepélyes gálaesttel zárta az évet a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia. Az évzáró végén átadták a Pancho Arénában kialakított Makovecz-kerengőt, amelyben Makovecz Imre Kossuth-díjas építésznek az arénáról készített tervei láthatóak, emléket állítva ezzel az építőművésznek és csodálatra méltó munkásságának.

NB I: A Fradi minden téren a legjobb volt - az ősz érdekességei

Feltöltve: 2015, december 19 - 12:40

A Ferencváros óriási fölénnyel vezet az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényének téli szünetében, ellenben a második és a hetedik helyezett között mindössze három pont a különbség. A címvédő Videoton FC egyetlen döntetlent sem játszott az idényben. A Puskás Akadémia élvonalbeli története során először áll kieső helyen az őszi idény után. Őszi érdekességek csapatról csapatra.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel