Török László

"Nincs 200 NB I-es meccsem, de nekem is jár a tisztelet" - Török László

Feltöltve: 2012, szeptember 17 - 22:54

Edzőváltás történt a kecskeméti kispadon, elfogadta a vezetőség Török László lemondását. A szakvezető elmondta a pepsifoci.hu-nak, hogy egyetlen döntését sem bánta meg, ugyanakkor úgy vélekedett, ha a kirívó játékvezetői tévedések nem történnek meg együttese kárára, most senki nem foglalkozna a szereplésükkel, és ő maga sem került volna fókuszba.

Hivatalos: Edzőt vált a Kecskemét

Feltöltve: 2012, szeptember 17 - 18:44

A kecskemetite.hu-n megjelent hír szerint elfogadta a klub a vezetőedző Török László lemondását. Mint ismert, a szakember a hétvégi, Lombard Pápa elleni vereséget követően írásban ajánlotta fel, hogy önként távozik, a klub mai közleménye szerint pedig elfogadta azt. Megbízott vezetőedzőként Szabó István irányítja majd az együttest.

Lemondott egy NB I-es edző - hétfőn döntenek róla

Feltöltve: 2012, szeptember 16 - 20:54

Török László, a Kecskeméti TE vezetőedzője vasárnap benyújtotta lemondását, ám hogy mi lesz a szakember sorsa, arról csak hétfőn dönt a klubvezetés a hivatalos honlap híre szerint. A lilák gyengén kezdték a szezont, jelenleg az OTP Bank Liga 14. helyén állnak, és Török a Lombard elleni, szombati vereséget követően úgy döntött, beadja a lemondását.

Durván kiakadt a bírókra egy NB I-es edző - Moniz "túl sok futást" látott

Feltöltve: 2012, szeptember 9 - 21:46

Erőteljesen kifakadt az bírókra Török László, a Kecskeméti TE vezetőedzője, a Ferencváros elleni Ligakupában lejátszott mérkőzés után. A szakember nevetségesnek nevezte, ahogyan a bírók vezetik az utóbbi időben a mérkőzéseiket, mint fogalmazott, ha 20 évvel fiatalabb lenne, elmenne játékvezetőnek, és megmutatná, miként kell fújni a meccseken. A 2-1-re győztes Ferencvárost trenírozó Ricardo Moniz bosszankodott a hibák miatt, és arra célzott, hogy játékosa, Somalia, talán kevesebb futással is el tudta volna látni a feladatát.

Lipcsei és Détári is diplomás lett - fotó!

Feltöltve: 2012, szeptember 4 - 19:30

Tizenhét szakember vette át kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontjában a Pro-licences edzői diplomáját. A végzettek között van hat korábbi válogatott labdarúgó, Détári Lajos, Horváth Ferenc, Mátyus János, Lipcsei Péter, Bódog Tamás és Vincze István, továbbá Bozsik Péter volt szövetségi kapitány, illetve Kenyeres Imre, a válogatott szakmai stábjának tagja.

A kecskeméti tulajdonos: Az elmúlt meccsekből le lehet vonni a konzekvenciát

Feltöltve: 2012, augusztus 26 - 12:35

Nem várt, rossz szezonkezdetet tudhat eddig maga mögött a Kecskemét az OTP Bank Liga idei kiírásában, a lila-fehér együttes 5 meccsen csupán két pontot tudott szerezni. Rózsa Pál, a KTE tulajdonosa a pepsifoci.hu-nak elmondta, feltehetően hétfőn lesz egy olyan megbeszélés, amelyen az együttes szereplése lesz napirenden. A vezető hangsúlyozta, ultimátum nem várható az együttest vezető Török László felé, ugyanakkor kissé talányosan fogalmazott akkor, amikor a megbeszélés lehetséges kimeneteléről kérdeztük őt, mondván: aki látta az elmúlt három meccset, az le tudja vonni a konzekvenciát.

Prukner láthatatlan játékosát méltatta - így értékeltek az edzők

Feltöltve: 2012, augusztus 17 - 21:49

Prukner László szerint a kecskeméti meccs elején már bebiztosíthatták volna győzelmüket, a Kaposvár szakvezetője ugyanakkor önkritikus is volt, mivel a végén érzése szerint már csak a játék küzdő eleme volt meg bennük. A nem éppen látványos, de nélkülözhetetlen Nikoa Safaricot is kiemelte a Sport TV-nek adott interjújában. A túloldalon Török László szerint a meccs elején kapott gól rányomta bélyegét csapata játékára.

Sousa dicsért és nem túl humánus körülményekről is beszélt - így látták az edzők

Feltöltve: 2012, augusztus 5 - 21:27

Paulo Sousa és Jos Daerden egyetértett abban, hogy nem volt túl humánus meccset játszatni az Újpesttel és a Videotonnal ebben a hőségben, a holland edző a kiállított Kabátot nagyon hiányolta csapatából, a portugál tréner ismét csapata érettségét emelte ki a győztes meccset követően. Török László fájó, Garami József igazságos ikszről beszélt Kecskeméten, közben Marco Rossi már-már megálmodott játékot látott a Honvédtól, Sisa Tibor pedig 99%-os biztonsággal változtatni fog a Diósgyőr összeállításán.

Meglepő edzőváltás lehet egy NB I-es csapatnál

Feltöltve: 2012, június 1 - 16:13

A pepsifoci.hu információi szerint könnyen elképzelhető, hogy a Török László-Szabó István edzőpáros távozik a KTE kispadjáról. Kecskeméten tavaly novemberben vette át a szakmai irányítást az addig országos szinten ismeretlen duó, amely remek munkát végzett, hiszen egy helyet javítva, az ötödik pozícióba hozta be a csapatot a bajnokság végére. Úgy tűnt, a KTE-nél a jó szezon után nem lesz edzőkérdés, honlapunk azonban úgy értesült: Törökék maradására kicsi az esély.

A nézőknek is üzentek Kecskeméten - így látták az edzők

Feltöltve: 2012, május 18 - 23:04

A gólnélküli Kecskemét-Újpest találkozót követően a hazaiak szakmai igazgatója, Török László úgy fogalmazott, nem érdemelte meg csapata azt, amit a nézőtérről kapott. A túloldalon Marc Leliévre önkritikusan elismerte, hogy kevés helyzetünk akadt. Pintér Attila szerint a Pécs elleni 3-0 megmutatta, hogy mentálisan erősek, Mink Olivér pedig azon kesergett, hogy könnyen meglepetést okozhattak volna, ugyanakkor megemlítette, hogy bizonyos háttéresemények nehezítik munkáját.

Csányi és Egervári előtt vizsgázik egy NB I-es edző

Feltöltve: 2012, május 15 - 17:34

Török László, a Kecskeméti TE szakmai igazgatója Egervári Sándor és Róth Antal előtt készül vizsgát tenni, miközben az ország nagyobb városaiban előadásokat tart tapasztalatairól, tanulmányairól.

Leliévre nem ígér, Détári fogadkozik, egy "semleges" szerint "hajrá lilák" - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2012, május 12 - 10:52

A nagy érdeklődéssel várt Újpest-Ferencváros derbi előtt a hazaiak trénere, Marc Leliévre nem akart jósolni az eredményt illetően, de arról beszélt meccs előtti nyilatkozatában, hogy nagyon keményen készültek a héten. Détári Lajos szerint nem játszhatnak mégegyszer olyan gyengén, mint a Lombard ellen. Egy harmadik tréner, a kecskeméti Török László a Pápa elleni találkozójuk előtti fejtegetésében az újpesti szurkolóknak kedves módon biztatta saját csapatát. A Loki ma bajnok lehet, Kondás Elemér bízik benne, hogy megtelnek a lelátók Debrecenben.

Játékosok bunyóztak egy NB I-es öltözőben?

Feltöltve: 2012, május 3 - 10:15

Egymásnak ment Francis Litsingi és a fiatal Antal Botond a Kecskemét öltözőjében a Győri ETO ellen 2-0-ra megnyert mérkőzés szünetében - írja a baon.hu. A klub hivatalos álláspontja szerint szóváltás történt, semmi más.

Détári már arról beszélt, kiket igazolna - így látták az edzők

Feltöltve: 2012, április 29 - 21:37

Détári Lajos, a Ferencváros mestere a Videoton elleni vereséget követően a nyári átigazolási tervekről is beszélt, a szakmai igazgató légiósok helyett magyar fiatalokat csábítana az Üllői útra. A kecskeméti Török László mindenkinek gratulált a Győri ETO legyőzéséhez, Pintér Attila pedig úgy fogalmazott, akkor sem rúgtak volna gólt, ha reggelig megy a meccs. Edzői nyilatkozatok.

Sousa védekező Fradira számít, Détáriék futballozni mennek Fehérvárra - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2012, április 29 - 11:08

Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője úgy látja, a Ferencváros sokat fejlődött az elmúlt időszakban, főleg a Fradi védelmét emelte ki. A portugál szerint, ha a kreatív játékosai jó formában lesznek, megszerzik a három pontot. Détári Lajos, a zöld-fehérek szakmai igazgatója azt mondja: nyerni mennek Fehérvárra. Török László, a KTE mestere félelem nélküli játékot vár csapatától az ETO ellen. Pintér Attila pedig abban bízik, hogy folytatódik jó sorozatuk.

Tököli: Bőven lesz helyzetünk a Fradi ellen

Feltöltve: 2012, április 21 - 11:33

Tököli Attila, a Kecskemét támadója arra számít, hogy lesz elég helyzetük szombat délután, a Ferencváros otthonában, azaz, ahogy viccesen ő fogalmazott, lesz mit kihagyniuk az Üllői úton. Török László, a KTE szakmai igazgatója a Sport TV kamerái előtt úgy vélekedett, biztos benne, hogy az ellenfél tart tőlük, ha meglátja az összeállításban a rutinos támadó és Lencse László nevét. Utóbbi labdarúgó folytatná zöldek elleni jó sorozatát.

A Vidi teljesen megölte a Kecskemétet - így látták az edzők

Feltöltve: 2012, április 18 - 21:08

A Videoton nagyon jól felkészült a Kecskemét játékából, és tömör zárt, védekezésével kihúzta a KTE méregfogát a Ligakupa döntőjében - elsősorban ennek tulajdonítható a fehérváriak 3-0-s sikere a lila-fehérek szakmai igazgatója, Török László szerint. Paulo Sousa úgy értékelt, taktikailag nagyon éretten futballoztak játékosai.

Détári megint elővette a bírót, Pintér szerint a Fradi-pályán nehéz - így látták az edzők

Feltöltve: 2012, április 14 - 22:11

Détári Lajos szerint rendkívül értékes volt az FTC döntetlenje a bajnoki címre hajtó ETO ellen, ennek ellenére a szakmai igazgató két szituációt is számon kért a játékvezetőn. Pintér Attila gratulált csapatának, amiatt is, hogy "nehéz pályán" játszottak jó meccset. Prukner László szerint elment a hajó a Zetének, most már csak az önbecsülésük számít. Siófokon - hogy hogy nem - a hajókat emlegette mindkét edző. Értékelések.

"Nem tragédia, ha az Újpest nyer"- ezt várják az edzők

Feltöltve: 2012, április 7 - 10:07

A PMFC-Matias újonnan kinevezett vezetőedzője Mink Olivér úgy érzi, legyőzik az Újpestet, de akkor sem történik tragédia, ha netán kikapnának. A túloldalon Zoran Szpisljak szerint mindenképpen emelni kell a teljesítményük színvonalát. Paulo Sousa úgy vélekedett a Haladás Sopron Bank elleni meccs előtt, hogy a tavasz egyik legnehezebb találkozója vár csapatára. Edzőik.

Van, aki kijátszotta magát a Lokiból a Ligakupában

Feltöltve: 2012, április 5 - 09:19

Kondás Elemér a búcsú ellenére pozitívan értékelte a DVSC-TEVA Ligakupabeli szereplését ugyanakkor leszögezte, vannak olyan játékosok, akik nem tudtak élni a harmadik számú sorozat adta játéklehetőséggel, és annak sem örült, hogy a párharc egyik főszereplője, a kecskeméti Tököli Attila túl sok teret kapott védőitől. Török László a kitűzött cél teljesítésének, Paulo Sousa a Videoton dominanciájának örült.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel