Vidi

Másodszor is külföldi edzőtáborba vonul a Vidi

Feltöltve: 2016, január 25 - 19:45

Az edzőtábor második napján a szlovén Mariborral mérkőzik a Videoton. Hétvégén már újra Székesfehérváron lesz a csapat, a fehérváriak szombaton a DVSC-vel játszanak két edzőmeccset Sóstón.

NB I: Sorra jelentik be az új igazolásokat - így állnak a csapatok

Feltöltve: 2016, január 25 - 12:58

Javában pörög az NB I-es átigazolási időszak, az előző héten sem lazsáltak az OTP Bank Liga csapatai, volt, ahol több komoly érkezőt is bejelentettek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Vidi: "Volt olyan csapat, amely többet ajánlott Kleinheislerért"

Feltöltve: 2016, január 23 - 15:56

A Videoton sportigazgatója, Kovács Zoltán elmondta, volt olyan együttes, amely a Werder Bremennél is több pénz ajánlott Kleinheisler Lászlóért, de ilyen esetekben az is fontos, hogy mindenki számára megtalálják a jó megoldást. A fehérváriak vezetője nem zárta ki, hogy lesznek még érkezők és távozók is, de az erősítések terén a minőséget, és nem a mennyiséget veszik figyelembe.

Videó: A lábtenisz nagyon megy a Vidi focistáinak

Feltöltve: 2016, január 22 - 13:38

Lábtenisszel is melegítenek a tavaszi szezonra a Spanyolországban edzőtáborozó Videoton játékosai. A vidi.hu videója.

Vidi: "Vágóhídra küldtük a srácokat"

Feltöltve: 2016, január 21 - 17:56

A Videoton 2-0-s vereséget szenvedett a spanyol másodosztályú Elchétől a spanyolországi edzőtáborban. Horváth Ferenc szerint csapata 60 percig azt játszotta, amit várt a sajátjaitól.

Kleinheisler: "Szenzációs csapatba igazoltam" - 500 ezer euró lehetett az ára

Feltöltve: 2016, január 21 - 15:21

Kleinheisler László számára még új a környezet és a német nyelv is, ám az a célja, hogy gyorsan beilleszkedjen, fizikálisan a legjobb állapotba kerüljön, s minél hamarabb játszhasson új klubjában, a német Bundesliga 16. helyén álló Werder Bremenben. A középpályás az M1 szerint végül 500 ezer euróért váltott klubot (ezt Garancsi István Vidi-tulajdonos nem cáfolta, de nem is erősítette meg), és amellett, hogy Bernd Storcknak külön köszönetet mondott a játékos, még üzent is a fiatal magyar focistáknak.

Spanyol csapattól kapott ki a Vidi

Feltöltve: 2016, január 21 - 14:24

A Videoton elszenvedte első vereségét a spanyolországi edzőtáborban. Horváth Ferenc csapata 2-0-ra kikapott a spanyol másodosztályú Elche csapatától.

A bajnoki rajtra 100%-os lehet a Vidi középpályása

Feltöltve: 2016, január 20 - 12:54

Pölöskei Zsolt ízületét decemberben megtisztították, az elmúlt időszakban Purger Szilárd, fizioterapeuta dolgozott vele, aki most beszámolt arról, hogy van a Videoton játékosa, és várhatóan mikor tér vissza.

A németek biztosak Kleinheisler érkezésében - ennyi lehet az ára

Feltöltve: 2016, január 20 - 10:05

A németek szerint szinte biztos, hogy Kleinheisler László a Werder Bremen játékosa lesz. A Videoton középpályásáért 300 ezer euró körüli összeget fizethetnek a brémaiak a Vidinek. Akár ma eldőlhet a válogatott labdarúgó sorsa.

Döntetlent játszott a Vidi az egykori német bajnokkal

Feltöltve: 2016, január 19 - 18:22

Lejátszotta harmadik spanyolországi felkészülési mérkőzését a Videoton. Horváth Ferenc együttese az egykori német bajnok FC Kaiserslautern együttesével mérkőzött meg, a találkozón azonban egyik csapat sem tudott a kapuba találni, így gól nélküli döntetlen lett a találkozó vége.

A Vidi a Ferencvárostól igazolt magyar játékost

Feltöltve: 2016, január 18 - 20:53

A 24 éves középpályás, aki korábban már játszott Fehérváron, a Ferencvárostól érkezik a Videotonhoz.

Hivatalos: Tischler a Vidiben folytatja

Feltöltve: 2016, január 18 - 19:29

A 24 éves Tischler Patrik a Puskás Akadémia FC-től érkezik a szezon végéig a Videotonhoz - írja a vidi.hu.

NB I: Így állnak a csapatok a piacon - átigazolási körkép

Feltöltve: 2016, január 18 - 11:49

Javában pörög az NB I-es átigazolási időszak, az előző héten sem lazsáltak az OTP Bank Liga csapatai, volt, ahol több komoly érkezőt is bejelentettek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Megvenné Kleinheislert a Bundesliga-csapat - ennyi az ára

Feltöltve: 2016, január 18 - 09:34

Német lapértesülések szerint közel került hozzá Kleinheisler László, hogy a Bundesligában szereplő Werder Bremen játékosa legyen. Egy hétfőn megjelent cikkben azt írják, hogy a brémaiakat meggyőzte a Videoton magyar válogatott középpályása a múlt heti, rövid próbajáték alatt, és már csak az áráról alkudoznak a fehérváriakkal, de várhatóan meg tudnak egyezni a felek. A németek a végleges árat is tudni vélik.

Bundesliga II-es csapatot vert a Vidi - Rudolf kezdő volt

Feltöltve: 2016, január 17 - 13:57

A Videoton első spanyolországi edzőmérkőzésén 1-0-ra legyőzte a Bundesliga II 13. helyén álló Union Berlin csapatát. A győztes gólt Feczesin Róbert szerezte. A Vidiben kezdőként kapott helyet Rudolf Gergely, aki a második félidő elején kapufát lőtt.

"Semmi kedvem nem volt az Újpesthez" - A Vidiben már boldog a francia légiós

Feltöltve: 2016, január 16 - 23:02

A Videoton francia védője, Loic Nego elmondása szerint hiba volt a Romába igazolnia, az ezt követő időszakban pedig komoly csalódásként élte meg, hogy rövid időn belül az Újpestben találta magát. A hátvéd nem zárta a szívébe a Duchatelet-családot, amely ide-oda dobálta, és megtiltotta neki, hogy Belgiumba távozzon. Nego a Videotonnál már jól érzi magát, amely az állandóságot képviseli a számára, pályafutása során pedig sosem jött még ki olyan jól edzővel, mint ahogy most Horváth Ferenccel.

Vidi: A Puskás Akadémia csatára együtt készül a csapattal

Feltöltve: 2016, január 16 - 21:33

A Videoton a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a két klub megállapodásának értelmében a Puskás Akadémia csatára, Tischler Patrik az elkövetkezendő napokban a Spanyolországban edzőtáborozó fehérvári együttessel készül.

Videó: Két csel után kötény - ezzel a góllal nyert a Vidi

Feltöltve: 2016, január 16 - 11:26

Loic Nego góljával nyert 1-0-ra a Videoton a Spanyol Játékosok Szövetségének alkalmi csapata ellen. Nézd meg a találatot a vidi.hu videóján.

Kleinheisler kezdő volt a Werder Bremen győztes meccsén

Feltöltve: 2016, január 15 - 14:02

Kleinheisler László kezdőként játszott pénteken a Werder Bremen Inter Baku elleni, 1-0-ra megnyert törökországi edzőmeccsén. A Videotonból kiszemelt magyar válogatott középpályást dicsérték a németek aktív játéka miatt.

Werder: "Kleinheisler hasznos lehet a középpályán" - pénteken eldőlhet a sorsa

Feltöltve: 2016, január 14 - 23:10

A Werder Bremen csapatával készülő Kleinheisler László jó benyomást tett a csapat trénerére, Viktor Szkripnikre. A szakember szerint a magyar válogatott középpályás hamar felvette a ritmust és hasznos tagja lehetne a középpályának, fizikálisan viszont még bőven fejlődnie kellene. A brémaiak pénteken két edzőmeccset is játszanak, a fiatal labdarúgó sorsa így akár már holnap eldőlhet.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel