Vidi

Fradi-Vidi és Szpari-Loki rangadó is lesz a Magyar Kupában - a párosítások

Feltöltve: 2015, november 27 - 11:12

Pénteken kisorsolták a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosításait, amelyek között ott van a Ferencváros-Videoton rangadó is. A három talpon lévő NB III-as csapat mind elsőosztályú ellenfelet kapott, a Nyíregyháza a nagy rivális Debrecent, a Tiszaújváros az Újpestet, az "óriásölő" Kozármisleny pedig a Békéscsabát.

A Vidi és a Fradi bajnokiját is közvetíti a TV

Feltöltve: 2015, november 24 - 13:23

Az M4 Sport szombaton ismét két mérkőzést tűz képernyőre, egyet 15:30-tól, egyet pedig 18:30-tól.

A Vidinél és Varsóban nem Storck fejével gondolkodnak

Feltöltve: 2015, november 24 - 10:15

Kíváncsiak vártuk, hogy azok a magyar válogatott játékosok, akik a norvégok elleni Eb-pótselejtezőn nagy sikert elért csapatban alapembernek számítottak, milyen szerepet kapnak a klubjaikban az első bajnoki fordulóban. A Videotonnál Bernd Storck egyik kiválasztottja sem tudott bekerülni a kezdőcsapatba, sőt, egyikük az NB III-as gárdába sem, ketten pedig sérülés vagy épp amiatt maradtak ki klubjaikból, hogy nem is volt már meccse csapatának. A többiek viszont mind 90 percet töltöttek a pályán. Nikolics Nemanja esetében is más utat jár be a Legia Varsó, mint a szövetségi kapitány.

"Az egész NB I számára kiemelkedő téttel bír az örökrangadó" - ezt várják az edzők a fordulótól

Feltöltve: 2015, november 21 - 13:19

Az MTK-nál úgy vélik, az egész bajnokság számára kiemelkedő téttel bír az örökrangadó, míg Thomas Doll arról beszélt, hogy számukra jól jött a három hetes pihenő a meccs előtt. Debrecenben egy nehéz sorozat első állomásaként tekintenek a DVTK elleni rangadóra, Bekő Balázs szerint viszont a keleti rangadón nem számít, ki hogyan áll a tabellán. Ami a másik budapesti derbit illeti: Marco Rossi az egyik legerősebb csapatnak az Újpestet látja, amelynek edzője egyébként győzelemre készül. Horváth Ferenc szerint nehéz lesz a Vasas ellen, amelynek edzője azt szeretné, hogy ők szerezzék az első gólt a meccsen.

Vidi: Ilyet még senki nem csinált a magyar fociban

Feltöltve: 2015, november 20 - 13:28

Magyarországon egyedülálló kezdeményezést indított a Videoton az utánpótlás-nevelésért, Mentorprogram néven.

A Serie A-ba is vinnék a mellőzött Kleinheislert a Vidiből

Feltöltve: 2015, november 20 - 10:07

Olasz lapértesülések szerint a Serie A-ban is felhívta magára a figyelmet az Eb-pótselejtezőkön, azaz első két válogatott meccsén nyújtott teljesítményével Kleinheisler László, a Videoton középpályása. Az egyik nagy helyi átigazolási portál szerint a jövő nyáron lejáró szerződésű, 21 éves játékost a Genoa és az Udinese is kiszemelte magának.

MK: Továbbjutott a Vidi a Haladás ellen; 3 NB III-as csapat a legjobb nyolc között

Feltöltve: 2015, november 18 - 23:07

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Videoton hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Haladással - Feczesin góljára Ugrai válaszolt -, a fehérváriak azonban a szombathelyi győzelmüknek köszönhetően továbbjutottak a következő körbe. Ezzel teljessé vált a negyeddöntő mezőnye, a legjobb nyolc között pedig három NB III-as együttes is képviselteti majd magát.

Továbbra sem kell a Vidinek a válogatott hőse - több csapat is vinné

Feltöltve: 2015, november 18 - 17:13

A Videoton középpályása, Kleinheisler László nagy szerepet játszott abban, hogy a magyar válogatott 44 év után újfent kijusson az Európa-bajnokságra, a Blikk információi szerint azonban a fehérváriaknál ennek ellenére továbbra sem számítanak rá - még a második csapatban sem.

Ki az a Kleinheisler? - a széttört pingpongasztaltól Détárin át Norvégiáig

Feltöltve: 2015, november 13 - 17:58

Egy ország figyelmét hívta fel magára egycsapásra a magyar válogatott meglepetésembere és egyetlen, ráadásul győztes oslói góljának szerzője, Kleinheisler László csütörtökön. Az NB I-ből és az utánpótlás-válogatottakban letette már a névjegyét, de jópár hónapja "eltűnt" a magyar futballrajongók szeme elől, bő fél éve nem játszott az élvonalban. Jó két éve pedig még egyik edzője Détári Lajoshoz is hasonlította, saját bevallása szerint nem volt mindig jó gyerek, első élvonalbeli góljánál pedig majd kiugrott a szíve.

Kleinheisler: "Nem tudom elhinni" - ezt mondta a norvég-verő újonc

Feltöltve: 2015, november 13 - 09:30

Kleinheisler Lászó maga sem hitte el a norvégok elleni párharc első, győztes meccse után, hogy újoncként ő dönthette el az oslói csatát. A 21 éves középpályás köszönetet mondott Bernd Storck szövetségi kapitánynak és stábjának a bizalomért, amellyel szerinte sikerült is élnie, és boldog volt amiatt is, ahogy a csapat végigküzdötte az egész oslói mérkőzést. Arról, ami vele zajlik a Videotonnál, nem kívánt beszélni.

RetróGól: Ma ünnepel a Vidi Manchester-ölő hőse - videó

Feltöltve: 2015, november 10 - 13:05

Ma 56 éves a Videoton korábbi kiváló játékosa, Vadász Imre. Az egykori középpályás legemlékezetesebb mérkőzését 1985-ben a Manchester United ellen játszotta az UEFA kupa negyeddöntőjében, amikor is a 11-es rúgásoknál az ő találatával jutott elődöntőbe a Vidi. Vadász gólja 6:20-tól látható, de a teljes videót jó szívvel ajánljuk mindenkinek.

Válogatott: "Két meccsen legyőzhető Norvégia"

Feltöltve: 2015, november 8 - 16:26

Lang Ádám, a Videoton védője szerint két meccsen igenis lehet esélye a magyar válogatottnak a Norvégia elleni pótselejtezőkön, és arról is beszélt, hogyan rázódott össze a társaság a nemzeti csapatnál az elhalasztott NB I-es fordulónak köszönhető plusz egy hétnek.

Honvéd-Vidi: A két volt Juve-csatár sem lőtt gólt

Feltöltve: 2015, november 6 - 14:16

Gólnélküli döntetlent játszott egymással pénteken, felkészülési mérkőzésen a Budapest Honvéd és a Videoton együttese, a két gárda a válogatott szünetet kihasználva találkozott a Bozsik-stadionban.

Súlyos fejsérülése után újra edzésben a Vidi kapusa

Feltöltve: 2015, november 5 - 17:48

Augusztusban elszenvedett súlyos fejsérülése után újra edzésbe állt a Videoton kapusa, Filip Pajovics. Egyelőre külön dolgozik, de ha minden rendben halad, hamarosan újfent a csapattal készülhet.

Behívták a válogatottba a Vidi alapemberét

Feltöltve: 2015, november 4 - 21:12

A Videoton védője, Stopira meghívót kapott a Zöld-foki Köztársaság válogatottjába, amelynek legjobbjai Kenya ellen játszanak vb-selejtezőt, először idegenben, majd hazai pályán.

A nap fotói: Kis Kokó nagy puskával - a Hadtörténeti Múzeumban járt a válogatott

Feltöltve: 2015, november 4 - 15:54

Ma délelőtt a Hadtörténeti Múzeumban tett látogatást a válogatott. Kovács István, a Videoton középpályása egy hatalmas puskát is kipróbált. (Fotók: mlsz.hu és Sas Gábor)

NB III: Kikapott a Fradi, az ETO és a Vidi is, 100 százalékos a Szpari - eredmények, tabellák

Feltöltve: 2015, november 1 - 20:57

Nagy meglepetésre a Ferencváros és a Videoton második csapata, valamint a Győri ETO is vereséget szenvedett az NB III Nyugati csoportjában, aminek a zöld-fehéreket (először) legyőző Mosonmagyaróvár és az ugyancsak három pontot begyűjtő Dorog örülhetett leginkább. A Közép-csoportban a Magyar Kupában is remeklő Kozármisleny menetel, keleten pedig a Nyíregyháza, amely továbbra is hibátlan. A hétvégi eredmények és a friss tabellák!

Doll az altatót kereste a teában, a Diósgyőr catenaccióval készült - így látták az edzők

Feltöltve: 2015, október 31 - 22:44

Thomas Doll örül, hogy ennyi idő alatt 40 pontot szerzett a csapata, míg Simon Antal arról beszélt, hogy már a 2. percben borult a taktika. Marco Rossi kiemelte, hogy még sosem tudott nyerni Kondás Elemére ellen. Bekő Balázsban maradt keserűség, hiszen szerinte egy pontot érdemelt volna a csapata, míg Horváth Ferenc igazi catenaccióra készült. Zoran Szpisljak megemlítette, hogy csapata megint nem tudta megtartani az előnyét, míg az Újpest mestere végig bízott a győzelemben. Edzői nyilatkozatok.

NB I: Fordított a Vidi és az Újpest, ötöt vágott a Fradi

Feltöltve: 2015, október 31 - 20:59

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a DVTK hiába vezetett a Videoton ellen, végül 2-1-re kikapott a fehérvári együttestől. Hasonló volt a helyzet a Békéscsaba és az Újpest meccsén, ahol a lilák fordítottak, és 3-1-es győzelmet arattak. A Fradi 5-1-re verte a Vasast, a Haladás pedig elhozta a három pontot az MTK otthonából.

Élőben az NB I: Élőben az NB I: Fradi-Vasas, Vidi-DVTK, pályán a Hali és az Újpest is

Feltöltve: 2015, október 31 - 18:46

Az OTP Bank Liga 14. fordulóját a Paks és a Puskás Akadémia találkozója nyitja (15.30), majd nem sokkal később összecsap egymással a Debrecen és a Budapest Honvéd (15.55). 17.55-től a Ferencváros a Vasast fogadja, 18 órától a DVTK a Videoton otthonában próbál meg javítani, a Haladás az MTK-hoz látogat, míg a sereghajtó Békéscsaba az Újpest ellen próbál meg pontokat szerezni. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók alakulását a csakfoci.hu-val!

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel