KTE

Új edzője van a Kecskemétnek - volt NB I-es játékos a befutó

Feltöltve: 2016, január 11 - 21:34

Némedi Norbert irányítja mostantól az élvonaltól a megyei osztályba visszasorolt Kecskemét szakmai munkáját.

Botrány miatt félbeszakadt a kizárt NB I-es csapat meccse

Feltöltve: 2015, szeptember 21 - 08:23

Rangadót játszott a tavasszal még NB I-es Kecskemét a megyei első osztályban, de a Kalocsa elleni csata csak a 64. percig tartott, a játékvezető idő előtt fújta le a találkozót. Az ugyancsak az élvonalból visszasorolt Győri ETO az NB III-ban, a Pécs pedig a Baranya megyei első osztályban veretlen, a Nyíregyháza 100 százalékos mérleggel áll az élen keleten, az NB III-ban, a Pápa viszont csak középcsapat egyelőre.

KTE: Együttműködés az MTK-val, négy éven belül az NB II-be jutnának

Feltöltve: 2015, augusztus 13 - 14:51

A kiváló utánpótlással rendelkező MTK fiókcsapata lesz a kecskeméti egyesület, valamint a város és erős támogatói kör is a futball mögé áll. A sajtótájékoztatón elhangzott, a felnőtt csapat a megye I-ből indul, és a cél az, hogy a következő szezontól az NBIII-ban, majd maximum 4 éven belül az NBII-ben szerepeljenek.

NB I: Király és magyar fiatalok a forduló válogatottjában

Feltöltve: 2015, július 20 - 18:00

Öt magyar fiatal is bekerült a forduló válogatottjába, míg a rutint az NB I-be visszatért Király Gábor jelenti. A hét csapatába hét klub ad játékost: főleg a magyarok dominálnak, mellettük két légiós került be, viszont a hét edzője külföldi. Íme, az új idény első fordulójának csapata.

NB I: Így pörgött a piac a rajt előtt is - átigazolási körkép

Feltöltve: 2015, július 20 - 11:39

Az NB I-es rajt előtti héten sem lazsáltak az OTP Bank Liga csapatai az átigazolási piacon, több komoly érkezőt is bejelentettek a kluboknál. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

NB I: Így állnak a rajt előtt a csapatok - átigazolási körkép

Feltöltve: 2015, július 13 - 13:15

Az új szezon közeledtével javában zajlik a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre, a rajt előtt lassan véglegessé válnak a keretek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Durva: A KTE az NB III-ban sem indul jövőre

Feltöltve: 2015, július 8 - 15:56

A Kecskemét a hivatalos honlapján jelentette be, hogy nem vállalja az indulást a következő NB III-as szezonban. Mint ismert, a klub nem kapott licencet az élvonalban történő szerepléshez, a harmadosztályban való indulás pénzügyi terheit pedig jelen körülmények között nem tudja megteremteni a klub.

MLSZ: Nyolc hónapos kizárás fenyegeti a KTE-t az átigazolásokból

Feltöltve: 2015, július 8 - 10:32

A Magyar Labdarúgó-szövetség július 7-i határozata alapján 200 ezer forint megfizetésére kötelezte a Kecskemétet, mivel a klub nem teljesítette a labdarúgó szerződésben vállalt kötelezettségeket, és az ügy miatt akár nyolc hónapra ki is zárhatja az átigazolásokból az NB III-ba sorolt együttest. Az MLSZ ezen felül a Szuperkupa-döntővel és több, edzőmeccsel kapcsolatban is büntetést osztott ki.

Dübörög a magyar átigazolási piac - így áll az NB I 12 csapata

Feltöltve: 2015, július 6 - 08:48

Az új szezon közeledtével javában zajlik a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre. Mivel a nyári szünet elég rövid, egyre több és több az esemény az átigazolási piacon, mi pedig a könnyebb átláthatóság kedvéért most is rendszeresen jelentkezünk majd megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

A Diósgyőr leigazolta az NB I-es év nagy felfedezettjét

Feltöltve: 2015, július 3 - 16:05

Kitl Miklós, a Kecskemétről távozó 18 éves középpályás, az előző NB I-es idény felfedezettjének megválasztott játékos a Diósgyőrnél folytatja pályafutását. A borsodiak hivatalos bejelentése szerint az utánpótlás-válogatott futballista pénteken írt alá, és ismét együtt dolgozhat Bekő Balázzsal.

Hivatalos: Sallói is távozik Kecskemétről - megvan az új csapata

Feltöltve: 2015, június 29 - 16:38

Ahogy a csakfoci.hu már korábbi cikkében jelezte, Sallói István klubigazgató Kecskemétről Dunaújvárosba "igazol", az immáron NB II-es klubnál folytatja sportigazgatóként a korábbi válogatott labdarúgó.

Belehúzott a bajnok, pörög a magyar átigazolási piac - így áll az NB I 12 csapata

Feltöltve: 2015, június 29 - 08:53

Az új szezon közeledtével javában zajlik a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre. Mivel a nyári szünet elég rövid, egyre több és több az esemény az átigazolási piacon, mi pedig a könnyebb átláthatóság kedvéért most is rendszeresen jelentkezünk majd megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

A Pécs és a KTE is nevezett az NB III-ra

Feltöltve: 2015, június 22 - 15:42

Hétfő 12 óráig lehetett leadni a nevezéseket az NB III-as bajnokság 2015/2016-os idényére, a KTE és a PMFC is bejelentette, hogy a határidőig eleget feltételnek.

Ezerrel pörög a magyar átigazolási piac - így áll az NB I 12 csapata

Feltöltve: 2015, június 22 - 09:42

Az új szezon közeledtével javában zajlik a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre. Mivel a nyári szünet elég rövid, egyre több és több az esemény az átigazolási piacon, mi pedig a könnyebb átláthatóság kedvéért most is rendszeresen jelentkezünk majd megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Lehet, hogy NB III-as sem lehet az NB I-ből kizárt klub

Feltöltve: 2015, június 21 - 19:01

Egy helyi portál cikke szerint egyelőre nem biztos, hogy az élvonalból kizárt KTE elindulhat az NB III 2015/2016-os szezonjában. A harmadosztályba hétfőn 12 óráig kell nevezni.

Nézőszám: A Fradi a Steauát megverte, a negyedik ligás Magdeburgot nem

Feltöltve: 2015, június 20 - 21:21

A magyar mezőnyben ezen a téren szinte egyeduralkodó Ferencváros egy kimutatás szerint magasabb átlagos hazai nézőszámmal bírt az előző idényben, mint a Steaua, a Hajduk Split vagy a Maribor, de egy picivel például elmaradt a német negyedik ligában feljutó helyen végzett Magdeburgtól. Az FTC az európai összevetésben a 255. helyre futott be, a DVTK a 402., a Debrecen a 442. lett a rangsorban. Rajtuk kívül csak a Videoton fért be az első 500-ba.

A Sparta Praha vinné az NB I-es idény felfedezettjét

Feltöltve: 2015, június 18 - 08:12

Kitl Miklós, az NB I-ből kizárt Kecskemét játékosa a 33-szoros cseh, illetve csehszlovák bajnok Sparta Prahánál tartózkodik, amely szerződtetné a magyar futballidény legnagyobb felfedezettjének megválasztott 18 éves középpályást. A beszámoló szerint a spanyol Zaragoza is érdeklődik iránta közben.

Kezd pörögni a magyar átigazolási piac - így áll az NB I 12 csapata

Feltöltve: 2015, június 15 - 09:49

A szezon végeztével máris megkezdődött a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre. Mivel a nyári szünet elég rövid, máris egyre több az esemény az átigazolási piacon, mi pedig a könnyebb átláthatóság kedvéért most is rendszeresen jelentkezünk majd megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Beindult az élet a magyar átigazolási piacon - így áll az NB I 12 csapata

Feltöltve: 2015, június 8 - 09:49

A szezon végeztével máris megkezdődött a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre. Mivel a nyári szünet elég rövid, máris egyre több az esemény az átigazolási piacon, mi pedig a könnyebb átláthatóság kedvéért most is rendszeresen jelentkezünk majd megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Meghívót kapott a válogatottba a KTE légiósa

Feltöltve: 2015, június 6 - 17:35

A Kecskemét középpályása, Henritse Eninful meghívót kapott a togói válogatottba, így karrierje során először húzhatja majd magára hazája címeres mezét.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel