Priskin Tamás

Kiderült, melyik támadónk nem utazik az Eb-re

Feltöltve: 2016, május 25 - 10:11

Az Európa-bajnokságra készülő, és jelenleg az ausztriai Leogangban edzőtáborozó válogatott az időjárási nehézségek ellenére két edzéssel folytatta a munkát.

Priskin góljával ért véget a szlovák bajnokság

Feltöltve: 2016, május 21 - 10:35

Priskin Tamás a szlovák bajnokság zárófordulójában a 92. percben talált be, csapata ezzel ért el döntetlent. A Slovan a második helyen fejezte be a bajnokságot, Priskin 12 gólt szerzett a szezonban.

Nagy góllal tért vissza Priskin - videó

Feltöltve: 2016, május 14 - 09:53

Március 20-án lépett utoljára pályára klubcsapatában, a pozsonyi Slovanban Priskin Tamás, aki a horvátok elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg. Tegnap újra játszhatott, kezdett a Nagymihály ellen. Nem is akárhogy sikerült a kezdés, már a harmadik percben hatalmas gólt lőtt. Ez volt Priskin 11. gólja a bajnokságban.
Később a kiesés ellen menekülő Nagymihály egyenlített, az 1-1 pedig azt jelenti, hogy a Slovan biztosan második a szlovák bajnokságban, függetlenül az utolsó forduló eredményeitől.

Válogatott: Németh és Mervó a topon a csatárok közül 2016-ban

Feltöltve: 2016, április 29 - 09:59

Németh Krisztián egyelőre a 2016-os évben legeredményesebb, a magyar válogatott keretében szóba jöhető magyar támadó, gólátlagban is az élen áll, mögötte pedig a remek formába lendült Mervó Bence is élesebb a kapu előtt gólátlagát tekintve, mint több rutinosabb riválisa. A Katarban, illetve a Wroclawban futballozó csatár a Legia Varsó lengyel-gólkirály-jelöltjét, Nikolics Nemanját és a Ferencvárosban ugyancsak a trónra törő Böde Dánielt is megelőzi hatékonyságban. Közben Szalai Ádám első idei gólja még mindig várat magára. A csakfoci.hu kimutatása.

Rossz hír: Hetekre lesérült Priskin a magyar-horvát meccsen

Feltöltve: 2016, március 28 - 17:33

Priskin Tamás 4-5 hétig nem léphet pályára, miután megsérült a Horvátország elleni, szombati felkészülési találkozón a magyar válogatottban. A rossz hírről ő maga számolt be az egyik közösségi oldalon. A Dunaszerdahely elleni hétvégi rangadón sem játszhat így a Slovan Bratislava csatára.

Priskin vezérletével jutott elődöntőbe a Slovan a kupában

Feltöltve: 2016, március 15 - 21:47

A Slovan Bratislava büntetőkkel jutott be a Szlovák Kupa elődöntőjébe. A találkozó egyetlen pozsonyi gólját Priskin Tamás szerezte, a magyar válogatott csatár egy tizenegyest is értékesített.

Priskin jelentette a különbséget: a 92. percben döntött a Slovan javára - videó

Feltöltve: 2016, március 9 - 21:50

A magyar válogatott csatára, Priskin Tamás a 92. percben szerzett három pontot érő találatot a Slovan Bratislava színeiben.

Priskin szlovák rangadót döntött el - egy magyarral is versenyez a gólkirályi címért

Feltöltve: 2016, február 29 - 16:47

Priskin Tamás ismét betalált a hétvégén a szlovák bajnokságban, már 9 találatnál jár a Slovan Bratislava válogatott támadója, aki így versenyben van a gólkirályi címért is, egyik riválisa ráadásul szintén egy magyar játékos. A magyar válogatott sikeres Eb-pótselejtezőinek egyik hőse egy igazi rangadón, Trencsénben volt eredményes, a 2-0-s siker pedig azt jelenti, hogy ismét nyílt a verseny az aranyéremért, szeptember óta csak Priskinék tudták megverni, ráadásul hazai pályán az éllovast. A magyar támadó szerint úgy, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy eltervezték.

Priskin most a Slovan mezében lőtt óriási gólt - videó

Feltöltve: 2016, február 14 - 17:21

Ismét elsült Priskin Tamás lába: a magyar válogatott támadó klubja, a Slovan Bratislava mezében talált be remekül a dán Aalborg elleni felkészülési mérkőzés (3-3) 54. percében.

Priskinre a Slovannál is büszkék

Feltöltve: 2016, január 19 - 15:27

Mint köztudott, Priskin Tamásé lett az Év gólja. A pótselejtezőn a norvégoknak lőtt gólja a pozsonyi csapattársainak és a Slovan vezetőinek is elnyerte a tetszését.

Király Gábor, Dárdai Pál és a magyar válogatott is díjat nyert az Év sportolója gálán

Feltöltve: 2016, január 14 - 22:23

Az M4 Sport – Az Év sportolója gálán a sportújságírók szavazatai alapján az Európa-bajnokságra kijutó magyar labdarúgó-válogatott lett az év csapata, míg Király Gábort választották meg az év labdarúgójának. Dárdai Pál nyerte el a 2015-ös év edzője díját, míg Priskin Tamásnak a norvégok ellen szerzett találata lett az elmúlt esztendő legszebb gólja.

Videó: A magyar válogatottnak szólt a vastaps a Felvidéken

Feltöltve: 2016, január 8 - 09:58

Németh Krisztián, Priskin Tamás és Hajdú B. István is részt vett egy révkomáromi közönségtalálkozón, ahol megtapasztalhatták, mennyit jelentett a határon túli magyaroknak is a válogatott Eb-re jutása. A "NapiGerzson" Facebook-oldal videója.

Videó: A magyar válogatott legnagyobb góljai az UEFA szerint

Feltöltve: 2015, december 7 - 12:22

Az uefa.com összeállításában a magyar válogatott által az Európa-bajnoki selejtezőkön szerzett öt legnagyobb találat szerepel. Böde? Dzsudzsák? Priskin? Stieber? Kleinheisler? Kié volt a legnagyobb gól?

Videó: Priskin közelről lőtte szét a kaput a rangadón

Feltöltve: 2015, december 7 - 11:26

Mint arról beszámoltunk, Priskin Tamás csereként pályára a Slovanban a szlovák bajnokság 19. fordulójában, a Zsolna ellen, és nagy erejű lövésével végül eldöntötte a csatát, megszerezve 8. bajnoki gólját Szlovákiában. Nézd meg Priskin találatát 4:42-től az összefoglalóban!

Priskin gólja döntött, nyert a Slovan

Feltöltve: 2015, december 6 - 17:47

Priskin Tamás csereként lépett pályára a Slovanban a szlovák bajnokság 19. fordulójában.Bő félóra játék is elég volt neki ahhoz, hogy eldöntse a meccset. Ez volt a támadó 8. gólja a bajnokságban.

Priskin a szlovák példát követné a magyar válogatottal

Feltöltve: 2015, november 27 - 17:38

Priskin Tamás szerint nem lesz pofozógép a magyar válogatott az Európa-bajnokságon sem, a Slovan Bratislava támadója a szlovák példát és vb-szereplést hozta fel követendő útként. A csatár szeretne is összefutni a kontinenstornán az északi szomszéddal, hiszen ez azt jelentené, hogy mindkét gárda továbbjutott a csoportjából.

Priskin: Remélem, így megbocsátják nekem a Slovant a szurkolók

Feltöltve: 2015, november 20 - 12:28

Priskin Tamás reményei szerint a norvégok elleni pótselejtezőn szerzett bombagóljával a Sovanhoz igazolása miatt neheztelő szurkolók is megenyhülnek majd az irányába, a csatár elmondása szerint kluváltásával nem akart senkit megbántani és bízik a helyzet megfordulásában. A 29 éves támadó elmesélte, hogyan szerezte hatalmas gólját a pótselejtezőn, miért kellett Pintér, Dárdai és Storck is a sikerhez, és hogy gondolt-e arra korábban, hogy a magyar helyett a szlovák válogatott mezét viselje.

Videó: Úgy örült a lengyel tévés a Priskin-gólnál, mintha magyar lenne

Feltöltve: 2015, november 17 - 11:13

Hatalmas üvöltésben tört ki az egyik lengyel TV kommentátora, amikor Priskin Tamás bombagóljával vezetést szerzett a magyar válogatottnak a norvégok elleni Eb-pótselejtezőn. Így is libabőr.

"Vagy 100 fejpárbajt nyertem, ez életem gólja" - örömszavak a magyar hősöktől

Feltöltve: 2015, november 16 - 11:54

A norvégok hazai 2-1-es legyőzése után a magyar válogatott tagjai óriási ünneplésbe kezdtek előbb a pályán, majd pedig az öltözőben. Az újságírók azonban nem tágítottak a mixed zónából, minden kilépő játékost óriási üdvrivalgás fogadott. Németh Krisztián még mindig nem hiszi el, hogy kijutottunk az Eb-re, Guzmics Richárdnak elment a hangja, Lovrencsics Gergő feláldozta magát, Priskin Tamás pedig pályafutása gólját lőtte. Nyilatkozatok.

Priskinnek három pontot köszönhet a Slovan

Feltöltve: 2015, november 7 - 20:44

A magyar válogatott csatára, Priskin Tamás győztes gólt szerzett a Slovan Bratislava FK Senica elleni bajnoki mérkőzésén. A pozsonyiak az első félidőben hátrányba kerültek, Saláta Kornél viszont egyenlített, a végeredményt pedig végül a magyar támadó állította be.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel