MTK

NB II: Betliztek a keleti éllovasok, jégesőben nyert az MTK - friss eredmények

Feltöltve: 2012, április 7 - 18:46

Kikapott a listavezető Szolnok a Ness Hungary NB II Keleti csoportjában, ennek ellenére megtartotta az első helyet, miután a Békéscsaba nem tudta legyőzni a Nyíregyházát hazai pályán. Nyugaton az MTK jégesőben verte a Dunaújvárost. Eredmények.

NB II: A hajrában győzött a Fradi, Véberék, és az MTK is nyert

Feltöltve: 2012, április 1 - 18:01

A 21. forduló zárómérkőzéseit rendezték vasárnap a Ness Hungary NB II-ben. Nyugaton a listavezető MTK 1-0-ra nyert, ahogy a Ferencváros is, Lipcsei Péter együttese Oláh Lóránt találatával győzött. Véber György csapata idegenben győzött. Eredmények.

Az MTK feljelentette a Vidi-meccs bíróját az MLSZ-nél

Feltöltve: 2012, március 27 - 18:15

Az MTK Fábián Mihály játékvezetővel szemben fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezte a Magyar Labdarúgó Szövetségnél - olvasható az mtkhungaria.hu-n. Mint ismert, az MTK-Videoton Magyar Kupa elődöntőjének szünetében Sándor György, a fehérváriak csapatkapitánya a bíró öltözőjében járt. A kék-fehérek szerint a mérkőzést vezető Fábián Mihály második félidei tévedései befolyásolták a találkozó végeredményét, megnehezítve az erejükön felül küzdő és teljesítő MTK játékosok Magyar Kupa döntőbe jutását, és az esetleges nemzetközi kupaindulás kiharcolását.

Egy kétgólos csatár is tudott dühöngeni az MK-meccs után

Feltöltve: 2012, március 22 - 18:19

Érthetően más szájízzel nyilatkozott az MTK-Videoton kupacsata (2-3) lefújása után a hazaiak duplázója, Könyves Norbert, és a másik oldalon kétszer is eredményes Nemanja Nikolic. Előbbi edzőjéhez, Garami Józsefhez hasonlóan a bírókat is korholta.

Puhl szerint nagyokat hibázott a bíró az MK-elődöntőn - videó

Feltöltve: 2012, március 22 - 12:40

Nagy vitákat generált az MTK-Videoton Magyar Kupa-elődöntő után, hogy Garami József tőle szokatlan módon foglalkozott a bírókkal, ugyanakkor a Vidinél is reklamáltak egy elvett gólt - ezeket a jeleneteket vesézte ki Puhl Sándor.

Garami ritkán mond olyat, mint a Vidi győzelme után - így látták az edzők

Feltöltve: 2012, március 21 - 23:02

Az MTK-Videoton találkozó lefújását követően Garami József nem volt túlságosan megelégedve a játékvezető ténykedésével, a szakember szerint több esetben is a kárukra tévedett Fábián. Paulo Sousa arról beszélt, hogy a szünetben mentálisan kellett rendbe tennie a csapatot, amely egy szerkezeti váltásnak köszönhetően sikeresen meg tudta bontani a kék-fehérek védelmét. Zoran Szpisljak szerint néha hiányzott a koncentráció az újpesti játékosoknál a Debrecen ellen, Kondás Elemér pedig úgy látta, nem mindenki élt a kapott lehetőséggel.

MK: Nagy Vidi-feltámadás az MTK otthonában

Feltöltve: 2012, március 21 - 19:56

3-2-re győzött a Videoton a Magyar Kupa elődöntőjében az MTK otthonában. A fiatal hazaiak nagy lendülettel kezdték a meccset, Könyves két góljával 2-0-s előnnyel vonulhattak szünetre. A második félidőben a Videoton azonban megfordította a meccset, Nikolics, majd Torghelle talált a hálóba. A hajrában pedig egy tizenegyesből esett góllal nyerték meg a találkozót a fehérváriak az elfáradó MTK ellen, amely Ladányi kiállítása miatt 10 emberrel fejezte be a meccset, amely után sok kritikát kapott Fábián játékvezető.

MK: "Az MTK jobb, mint több NB I-es csapat" - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2012, március 21 - 11:52

A Magyar Kupa elődöntői előtt Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője arról beszélt, hogy komoly ellenfélnek tartja az MTK-t, amelynek határozott elképzelése van a labdarúgásról. Garami József a sok sérült miatt kesereg. A másik ágon Kondás Elemér, a Debrecen szakvezetője mindenképpen erős csapatot küld pályára az Újpest ellen. Zoran Szpisljak szerint pedig el kell hinniük, hogy van esélyük a továbbjutásra.

NB II: Csank kezdésnek pontot rabolt az MTK-pályáról - eredmények

Feltöltve: 2012, március 18 - 17:49

Döntetlennel mutatkozott be Csank János a Gyirmót kispadján, a rutinos mester új együttese ráadásul a Nyugati csoportot toronymagasan vezető MTK stadionjából rabolt pontot (1-1). Vasárnapi eredmények az NB II-ből.

MK: Sousa három csapatot értékelt, Pintér nem látta vészesnek - edzőik

Feltöltve: 2012, március 14 - 22:11

A Magyar Kupa elődöntőinek szerdai visszavágóit követően Paulo Sousa, a Videoton szakvezetője külön kiemelte a Sport Televíziónak, hogy két különböző összetételű csapattal is jobbnak bizonyultak az ETO-nál. Pintér Attila szerint pontosabb és agresszívabb játék kellett volna ahhoz, hogy legyőzzék a Vidit, ugyanakkor hozzátette, valószínűleg a tudat alatt bennük volt még az 5-1-es fehérvári vereség emléke is.

MK: Végtelenül simán lépett a négy közé az MTK

Feltöltve: 2012, március 14 - 20:21

Az idegenbeli 3-0 után hazai pályán is hozta ezt az eredményt a Békéscsaba ellen az MTK a Magyar Kupa negyeddöntőjében, így Garami József együttese magabiztosan lépett a következő körbe, ahol nagy valószínűséggel a Videotonnal találkozik majd.

MK: Pintér nem teszi fel a kezét, Sousa szerint még nincs lefutva semmi

Feltöltve: 2012, március 14 - 10:54

Ma este a Videoton és az MTK is kiharcolhatja a továbbjutást a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Paulo Sousa, a fehérváriak vezetőedzője szerint az 5-1-re megnyert első meccs ellenére nagyon oda kell figyelniük a visszavágón, míg Pintér Attila, az ETO szakvezetője azt mondja: nem adják fel.

NB II: Simán nyert az MTK a szomszédban - eredmények

Feltöltve: 2012, március 11 - 17:30

Győzött szomszédja, a BKV Előre stadionjában az MTK (4-0) a Ness Hungary NB II Nyugati csoportjában, így a kék-fehérek megerősítették helyüket a táblázat élén. Keleten is volt egy fővárosi belharc, azt a Honvéd nyerte. Eredmények.

Kisajátította az NB I a Ligakupa végjátékát

Feltöltve: 2012, március 7 - 20:50

Negyedikként a Kecskemét jutott a Ligakupa elődöntőjébe. Boriék az idegenbeli 2-2 után hazai pályán 1-0-ra legyőzték az NB II-es MTK-t. Az első félidőben több lehetőség adódott mindkét kapu előtt, de kimaradtak a helyzetek, szünet után pedig már kevésbé voltak veszélyesek a csapatok, de a hazaiak így is megszerezték a győztes gólt.

Aggódnak az MTK-drukkerek, Deutschnak írtak levelet

Feltöltve: 2012, március 7 - 19:28

Aggodalmának és kérdéseinek is helyet adott az MTK Baráti Kör elnöksége nyílt levelében, melyet a jelenleg az NB II-ben szereplő labdarúgók szakosztálya többségi tulajdonosának, az MTK 1888 Vagyonkezelő Zrt-nek és azon belül az igazgatótanács elnökének, Dr. Deutsch Tamásnak címeztek. A drukkerek elsősorban olyan híresztelések kapcsán fogalmazták meg nyílt üzenetüket, amelyek szerintük azonnali reagálásra szorulnak, így például a játékos-eladások, a csapat finanszírozása és a stadionkérdés is terítékre került.

A Videoton pole pozícióba került a Magyar Kupában - sorsoltak

Feltöltve: 2012, március 4 - 22:30

Elkészült a Magyar Kupa elődöntőjének párosítása. A nyolc között az első mérkőzésen a győrieket kiütő Videotonnak biztosan másodosztályú ellenfele lesz továbbjutás esetén a következő kanyarban, a másik ágon, az eddigi eredmények alapján a DVSC-TEVA és az Újpest futhat össze.

NB II: Újabb MTK-lépés az NB I felé, holtverseny keleten - eredmények

Feltöltve: 2012, március 3 - 17:39

Bár az MTK csak egy pontot szerzett a Videoton második csapata ellen a Ness Hungary NB II 17. fordulójában, a Gyirmót kozármislenyi vereségével újabb lépést tett az élvonal felé. A Baja öt perc alatt hagyta el kétgólos előnyét, az FTC II a 91. percben bukott el két pontot. Keleten a Békéscsaba pontszámban már beérte az éllovas Szolnokot. Eredmények.

Amikor egy magyar klubot behajtóvá tesznek - így szórakozik Európa az NB I-gyel

Feltöltve: 2012, március 2 - 15:13

A Bp. Honvéd közleményben számolt be arról, hogy az AC Parmát feljelentette a FIFA-nál mivel az olaszok nem fizették ki Ihrig-Farkas Sebestyén kölcsönadási árát. Nem a Honvéd azonban az első és egyetlen magyar klub, amelyikkel megpróbálnak "szórakozni" nagy külföldi csapatok. Az MTK például már háromszor belefutott hasonlóba - a Zaragoza a mai napig 1,1 millió euróval tartozik a kék-fehéreknek - de a Ferencvárosnak is vannak rossz emlékei ilyen ügyekben. Körkép.

Sousa az 5-1 után: Több is lehetett volna - így látták az edzők

Feltöltve: 2012, február 25 - 21:07

Paulo Sousa, a Videoton mestere tökéletesen elégedett volt csapatával a Győri ETO 5-1-es legyőzése után, de megemlítette azt is, szerinte akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna. Csertői Aurél nagyon reméli, hogy a fehérvári meccsen látottaknál azért többet tud együttese, Zoran Szpisljak pedig hátradőlt a Baja elleni visszavágó előtt. Edzői nyilatkozatok.

MK: Fél lábbal a 4 között a Loki, az Újpest és az MTK is - eredmények

Feltöltve: 2012, február 25 - 16:51

Fél lábbal a négy között van a Magyar Kupában a DVSC-TEVA, az Újpest és az MTK is. Az élvonal listavezetője egy hajrában elért Coulibaly-találattal 1-0-ra nyert Kaposváron, a lilák a Baja otthonában győztek a szünet után alaposan feljavulva 3-1-re, míg Garami József együttese Békéscsabán aratott 3-0-s sikert. Beszámolók.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel