Kemenes Szabolcs

Kapust "cserélhet" egymással két NB I-es klub

Feltöltve: 2016, május 9 - 20:39

A csakfoci.hu információi szerint, ha nem is szó szerinti értelemben, de kapust cserélhet egymással a Honvéd és a Paks. Az már korábban eldőlni látszott, hogy Kemenes Szabolcs távozik Kispestről, és nagy eséllyel a kapust kereső paksiaknál folytatja, a Honvéd viszont az atomvárosból szerződtetheti a helyettesét.

Hemingway: "A Fradi és a Vidi után a Puskásé a legjobb keret" - nem lesz prémium a felcsútiak legyőzéséért

Feltöltve: 2016, április 28 - 19:24

A Budapest Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway elmondása szerint a kispestiek nem akarnak beleszólni a bajnokság alakulásába, így a csapat a Puskás Akadémia ellen is olyan keményen fog hajtani, mint a többi mérkőzésen. A klubvezető nem oszt külön prémiumot a felcsútiak esetleges legyőzéséért, valamint amondó, a Ferencváros és a Videoton után a PAFC rendelkezik a legjobb játékosállománnyal idehaza.

Kemenes: "Ennek a keretnek az első 4-5 csapat között van a helye"

Feltöltve: 2015, december 4 - 21:11

Kemenes Szabolcs, a Budapest Honvéd kapusa szerint kezd egyre jobb formába lendülni a csapata, de még mindig van min csiszolni.

Kemenes nevében kért bocsánatot a Honvéd az MLSZ-től

Feltöltve: 2015, július 23 - 15:46

Mint ismeretes, kemény hangvételű Facebook-bejegyzést tett közzé Kemenes Szabolcs, a Budapest Honvéd csapatkapitánya, aki a szombat délutáni, MTK elleni mérkőzés időpontja miatt akadt ki. Klubja csütörtökön, közlemény formájában reagált a történtekre, és kapusa nevében elnézést kért az MLSZ-től, amely a klub szerint nem is tehet az időpontváltozásról.

"Nyilván dilettáns MLSZ-döntnök" - Kemenes kifakadt

Feltöltve: 2015, július 22 - 19:56

Kemény hangvételű Facebook-bejegyzést tett közzé Kemenes Szabolcs, a Honvéd csapatkapitánya, aki a szombat délutáni MTK elleni mérkőzés időpontja miatt akadt ki. Az alábbiakban közöljük a kapus bejegyzését.

Kemenes énekel a Honvéd új rockhimnuszában - hallgasd meg!

Feltöltve: 2015, július 17 - 08:28

Kemenes Szabolcs énekesként, sőt, zeneszerzőként és szövegíróként is közreműködött az új Honvéd-induló létrejöttében.

Honvéd: Az első hat hely is reális lehet

Feltöltve: 2015, június 17 - 11:15

Kemenes Szabolcs szerint nem kell pánikba esni a Honvéd gyenge bajnoki szereplése miatt. A kispestiek csapatkapitánya szerint a védelemmel nem volt gond, de az előre játékban mindenképp fejlődnie kell a csapatnak. A kapus úgy véli, a sok edzőváltás sem tett jót az együttesnek, de a következő szezonban, megfelelő erősítésekkel akár az első hat hely valamelyike is megszerezhető lehet számukra.

Itt az NB I gólpasszválogatottja - 50 assziszt egy csapatban

Feltöltve: 2014, november 25 - 13:00

Közel 50 gólpasszt tud felmutatni azon NB I-es játékosok válogatottja, akik a 15 őszi forduló során a legtöbb előkészítéssel rendelkeznek. Az ezen a téren listavezető játékosnak 11 "asszisztja" van, de kapus is készített elő gólt az eddigi fordulókban. A gólpassz-álomcsapatnak három diósgyőri, három fehérvári, egy debreceni, egy kecskeméti, egy ferencvárosi, egy MTK-s és egy kispesti tagja van.

"Középcsapat lesz a Szpari" - Kemenes nehéz meccset vár

Feltöltve: 2014, augusztus 9 - 14:51

Kemenes Szabolcs úgy gondolja, hogy a Nyíregyháza nem lesz kiesőjelölt ebben a szezonban. A Honvéd kapusa szerint nagyon meg kell dolgozniuk a Szpari ellen, ha be akarják gyűjteni a három pontot.

Videó: Kemenes is gólpasszt adott a Honvéd meccsén

Feltöltve: 2014, július 26 - 19:43

A Honvéd 3-0-s győzelmet aratott a 26. perctől emberhátrányban játszó Dunaújváros ellen az OTP Bank Liga nyitó körében. A kispestiek egy potyagóllal szereztek vezetést, a második találat előtt pedig Kemenes Szabolcs kapus adta a gólpasszt. Nézd meg az MLSZ TV összefoglalóját!

Vb: "Csak a tudás és csak a motiváció nem elég, de a kettő együtt halálos"

Feltöltve: 2014, június 22 - 18:45

"A tények, számok makacs dolgok és mint így megkerülhetetlenek. Főleg akkor, ha egy olyan dologról beszélünk, mint a labdarúgás ahol az eredményen kívül minden más csak mese. A tényállás: Spanyolország és Anglia a csoportkört sem élte túl a vb-n..."

Kemenes kiborult Jenner enyhébb eltiltása miatt: "Kettős mércét alkalmaz az MLSZ"

Feltöltve: 2014, március 12 - 14:16

Kemenes Szabolcs, a Honvéd kapusa saját Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben fakadt ki, amiért Julian Jenner, a Ferencváros légiósát csak három meccsre tiltotta el az MLSZ hétvégi magánszáma miatt. A hálóőr úgy véli, a fegyelmi bizottság kettős mércét alkalmaz, példaként pedig saját korábbi esetét említi, amiért anno négy összecsapásra meszelték el. Kemenes szerint minimum fura, hogy a holland az Újpest ellen már pont játszhat.

Honvéd: "35 éves, de ez nem perdöntő" - megérkezett a 48 gólos olasz csatár

Feltöltve: 2014, január 13 - 23:02

Marco Rossinak, a kispestiek vezetőedzőjének nagy szüksége lenne egy góllövő támadóra, így ha megfelelőnek találja Emiliano Bonazzoli fizikális állapotát és az egyszeres olasz válogatott megfelel az orvosi vizsgálatokon, akkor jó eséllyel a Honvédban folytatja a 35 éves játékos. A piros-feketék első edzése után Kemenes Szabolcs elmondta: nem bánja, hogy Pintér Attila szövetségi kapitány nem hívta meg a bő keretbe, mivel úgyis lehet tudni, hogy a tétmérkőzéseken kik védik majd a válogatott kapuját. Csapattársa, Vécsei Bálint abban bízik, hogy a Galatasaray leigazolja.

Kemenes: "Feldúlt, mérges vagyok, sanszunk nem volt"

Feltöltve: 2013, július 28 - 21:23

Kemenes Szabolcs, a Honvéd kapitánya igen feldúltan értékelte a Kecskeméten 3-1-re elveszített bajnoki idénynyitót. Többek között azt mondta, mérges amiatt, hogy a közelmúlt három vereségét úgy szenvedték el, hogy gyakorlatilag sanszuk nem volt.

Kemenes: "Lehet, hogy ez a realitás a szerb és a magyar bajnokság között"

Feltöltve: 2013, július 26 - 11:28

Kemenes Szabolcs, a Honvéd kapusa szerint túlzott Marco Rossi vezetőedző, amikor azt emlegette, ha nem igazolnak a kispestiek minőségi labdarúgókat Lanzafame és Martínez helyére, a gárda a bentmaradásért küzdhet a következő idényben. A hálóőr elmondta, az alapvető probléma a Vojvodina elleni párharcban az volt, hogy már a szerb bajnokságban is más szintet képviselnek az élcsapatok, mint itthon. Kemenes hozzátette, ha elkönyveljük, hogy rossz a magyar foci, akkor ott is maradunk azon a szinten.

EL: Gomes a Vidi jó formájáról beszélt, Rossi szerint még nincs csúcson a Honvéd

Feltöltve: 2013, július 3 - 22:57

José Gomes szerint a Videoton készen áll arra, hogy egy kitűnő meccset játsszon a Mladost Podgorica elleni EL-selejtezőn. A Videoton vezetőedzője ugyanakkor elmondta a mérkőzés előtt, nem volt könnyű feltérképezni az ellenfelet. A szintén montenegrói ellenféllel találkozó Honvéd vezetőedzője, Marco Rossi szerint fizikálisan nincsenek a csúcson, az olasz szakvezető úgy vélte, a legfontosabb, hogy be tudjanak találni idegenben ellenfelük hálójába. Mindkét együttes csütörtökön játszik.

Honvéd: "Nem tudunk semmit az ellenfelünkről"

Feltöltve: 2013, június 24 - 22:15

Kemenes Szabolcs, a Honvéd kapusa szerint a tavalyi, Flamurtari elleni párharchoz hasonlóan ismét az ismeretlenbe utazik a gárda az Európa Ligában. A hálóőr hozzátette, azért a keret délszláv tagjai tudnak egyet s mást a riválisról, a montenegrói Celik Niksicről. Marco Rossi annyit tett ehhez hozzá, soha nem könnyű egy délszláv rivális ellen pályára lépni.

Honvéd: "Az NB I első két helye jelentené a fejlődést" - Rossi Martínez távozásával számol

Feltöltve: 2013, június 17 - 14:42

A bajnoki bronzérmes Honvéd megkezdte a felkészülést az új szezonra. Az első foglalkozás előtt Marco Rossi, a csapat vezetőedzője beszélt a keretben várható változásokról, nagy érvágásnak nevezte, hogy két meghatározó támadójukat, Lanzafamét és Martínezt elveszítik, és jelezte, ennek megfelelően elsősorban előre igazolnának. Kemenes Szabolcs, a csapat kapusa abban bízik, hogy a következő szezonban tovább tudnak fejlődni és a harmadik helynél előrébb végeznek majd a bajnokságban, míg az Európa Ligát illetően izgalmasnak tartaná, ha bejutnának a csoportkörbe.

Honvéd: "Örülünk, hogy elrontottuk a nyári pihenőt" - bronzszavak

Feltöltve: 2013, június 2 - 12:56

Vernes Richárd szerezte azt a gólt, amellyel a Honvéd megszerezte Szombathelyen az Európa Liga-indulás bebiztosításához szükséges pontot (1-1). A labdarúgó hangsúlyozta, nagy siker számára a harmadik hely. Kemenes Szabolcs azt mondta, mindannyian nagyon örülnek, hogy elrontották a nyári pihenőjüket, és nem is biztos, hogy elhitte volna az idény előtt, hogy odaérnek a dobogóra.

A kispadra volt jó a hétvége legnagyobb bravúrja az NB I-ben - a forduló válogatottja

Feltöltve: 2013, április 29 - 11:45

A Paks a 0-3 utáni győri fordítással kisajátította magának a kispadot a forduló válogatottjában: Tomiszlav Szivics lett a Dream Team edzője, a tartalékok között pedig rendhagyó módon hárman is helyet kaptak. A Honvéd belvillongásának egyik szereplője is ott van a legjobb tizenegyben, amelybe hat csapat ad játékost.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel