Pécsi MFC

NB I: Király és magyar fiatalok a forduló válogatottjában

Feltöltve: 2015, július 20 - 18:00

Öt magyar fiatal is bekerült a forduló válogatottjába, míg a rutint az NB I-be visszatért Király Gábor jelenti. A hét csapatába hét klub ad játékost: főleg a magyarok dominálnak, mellettük két légiós került be, viszont a hét edzője külföldi. Íme, az új idény első fordulójának csapata.

NB I: Így pörgött a piac a rajt előtt is - átigazolási körkép

Feltöltve: 2015, július 20 - 11:39

Az NB I-es rajt előtti héten sem lazsáltak az OTP Bank Liga csapatai az átigazolási piacon, több komoly érkezőt is bejelentettek a kluboknál. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

NB I: Így állnak a rajt előtt a csapatok - átigazolási körkép

Feltöltve: 2015, július 13 - 13:15

Az új szezon közeledtével javában zajlik a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre, a rajt előtt lassan véglegessé válnak a keretek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezúttal is jelentkezünk megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Dübörög a magyar átigazolási piac - így áll az NB I 12 csapata

Feltöltve: 2015, július 6 - 08:48

Az új szezon közeledtével javában zajlik a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre. Mivel a nyári szünet elég rövid, egyre több és több az esemény az átigazolási piacon, mi pedig a könnyebb átláthatóság kedvéért most is rendszeresen jelentkezünk majd megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Belehúzott a bajnok, pörög a magyar átigazolási piac - így áll az NB I 12 csapata

Feltöltve: 2015, június 29 - 08:53

Az új szezon közeledtével javában zajlik a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre. Mivel a nyári szünet elég rövid, egyre több és több az esemény az átigazolási piacon, mi pedig a könnyebb átláthatóság kedvéért most is rendszeresen jelentkezünk majd megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Ezerrel pörög a magyar átigazolási piac - így áll az NB I 12 csapata

Feltöltve: 2015, június 22 - 09:42

Az új szezon közeledtével javában zajlik a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre. Mivel a nyári szünet elég rövid, egyre több és több az esemény az átigazolási piacon, mi pedig a könnyebb átláthatóság kedvéért most is rendszeresen jelentkezünk majd megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Nézőszám: A Fradi a Steauát megverte, a negyedik ligás Magdeburgot nem

Feltöltve: 2015, június 20 - 21:21

A magyar mezőnyben ezen a téren szinte egyeduralkodó Ferencváros egy kimutatás szerint magasabb átlagos hazai nézőszámmal bírt az előző idényben, mint a Steaua, a Hajduk Split vagy a Maribor, de egy picivel például elmaradt a német negyedik ligában feljutó helyen végzett Magdeburgtól. Az FTC az európai összevetésben a 255. helyre futott be, a DVTK a 402., a Debrecen a 442. lett a rangsorban. Rajtuk kívül csak a Videoton fért be az első 500-ba.

Kezd pörögni a magyar átigazolási piac - így áll az NB I 12 csapata

Feltöltve: 2015, június 15 - 09:49

A szezon végeztével máris megkezdődött a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre. Mivel a nyári szünet elég rövid, máris egyre több az esemény az átigazolási piacon, mi pedig a könnyebb átláthatóság kedvéért most is rendszeresen jelentkezünk majd megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

Beindult az élet a magyar átigazolási piacon - így áll az NB I 12 csapata

Feltöltve: 2015, június 8 - 09:49

A szezon végeztével máris megkezdődött a tervezés az OTP Bank Liga csapatainál a következő idényre. Mivel a nyári szünet elég rövid, máris egyre több az esemény az átigazolási piacon, mi pedig a könnyebb átláthatóság kedvéért most is rendszeresen jelentkezünk majd megszokott rovatunkkal, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.

NB I: Fővárosi csapaté lehet a keresett középpályás

Feltöltve: 2015, június 8 - 08:17

A csakfoci.hu információi szerint az MTK-nál folytathatja pályafutását Szatmári Lóránd, a legutóbb Pécsen szerepelt középpályás. Úgy tudjuk, a labdarúgót több klub is hívja, de közel a megegyezés a kék-fehérek és a játékos között, így komoly esély van rá, hogy az a Hungária körútiakkal kezdje meg a felkészülést.

Két keresett magyar játékost is megszerezhet a Puskás Akadémia

Feltöltve: 2015, június 3 - 13:46

A csakfoci.hu információi szerint a Puskás Akadémia közel áll ahhoz, hogy megszerezzen két keresett magyar játékost. Úgy tudjuk, bár mindkét labdarúgónak több kérője is akad, a pécsi Márkvárt Dávid és a győri Windecker József is a felcsútiaknál folytathatja pályafutását.

Ezért nem kapott licencet a Nyíregyháza - a részletes indoklás

Feltöltve: 2015, június 2 - 09:44

Az MLSZ elutasította a Nyíregyháza és a Pécs méltányossági kérelmét, így véglegesen eldőlt, hogy a kizárt klubok nem indulhatnak jövőre az NB I-ben. A szövetség közleményében részletesen taglalja, milyen szempontokat vett figyelembe, és mivel a Szpari beleegyezését adta, azt is közli, hogyan alakult pontosan a piros-kékek ügye. A kommüniké kitér arra is, hogy sokatmondó, hogy a KTE vagy a Pécs nem járult hozzá ugyanehhez, az pedig sajnálatos, hogy a klubok elöljárói félreinformálják a közvéleményt.

Licenc: Csak a Nyíregyháza járult hozzá a kizárás okának nyilvánosságra hozásához

Feltöltve: 2015, június 2 - 09:12

Csak a Nyíregyháza járult hozzá ahhoz, hogy az MLSZ nyilvánosságra hozza, miért nem kapott licencet a klub a magyar élvonal következő kiírására, a többi hasonló cipőben járó csapat nem.

Eldőlt: Nem lesz rájátszás az új NB I-ben - ilyen lesz a lebonyolítás

Feltöltve: 2015, június 2 - 07:31

Megszületett a döntés arról, hogy milyen lesz az NB I lebonyolítása a következő idényben. Török Gábor, az MLSZ elnökségi tagja a Digi Sport Reggeli Start c. műsorában elmondta, hogy három teljes kört játszanak majd a csapatok, nem lesz rájátszás, azaz a dán modellt vették alapul a döntéshozók. A Nyíregyháza nem bízhat a licenc ügyében a méltányosságban. Egyedül a Szpari járult hozzá, hogy nyilvánosságra hozzák, miért nem kapott licencet a klub.

Jelentősen csökkent az NB I nézőszáma 1 év alatt: a Fradi tarolt, zuhanás a Lokinál - részletes adatok

Feltöltve: 2015, június 1 - 12:03

16 százalékkal csökkent az NB I nézőszáma a 2014/2015-ös szezonban az előző idényhez képest. A Ferencváros hazai találkozóit látogatták toronymagasan a legtöbben, a második helyre a DVTK, a harmadikra a DVSC ért oda. A Lokinál majdnem 50 százalékkal esett a stadion látogatottsága egy év alatt, és a mezőnyben mindössze három olyan klub van, ahol pozitív változás tapasztalható. Az idény legnézettebb meccseit is uralja az FTC, a 16. helyen található az első olyan csata, ahol nem érintettek a fővárosi zöld-fehérek. Minden az előző bajnoki évad nézőszámairól.

A kezdőkörben ásták meg a pécsi foci sírját a meccs után - videó, fotó

Feltöltve: 2015, május 30 - 17:03

A Nyíregyháza elleni szezonzáró bajnoki (2-1) után eltemették a futballt Pécsen. Egy kis markoló ment be a játéktér közepére, a kezdőkörbe sírgödröt ásott, amibe egy koporsót fektettek.

A PMFC honlapja hadat üzent Csányi cégének - fotó

Feltöltve: 2015, május 27 - 15:43

A PMFC illetékesei a jelek szerint az MLSZ-t hibáztatják azért, hogy a klub másodfokon sem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet a következő idényre. A pmfc.hu oldalon valaki már az OTP Bank logóját is kitakarta a láblécben.

Pikírt módon reagált a Pécs a licenc megvonására - fotó

Feltöltve: 2015, május 27 - 08:27

Sajátos módon reagált a PMFC hivatalos honlapján arra, hogy az MLSZ másodfokon is elutasította a klub élvonalbeli licenckérelmét.

Negatív nézőcsúccsal is az élen a Fradi - ennyien voltak az NB I-es meccseken

Feltöltve: 2015, május 25 - 10:08

Bár a tavasz folyamán még nem voltak olyan kevesen a Groupama Arénában, mint az FTC-Honvéd bajnokin, a fővárosi presztízscsata így is a 29. forduló forduló nézőcsúcsát produkálta az OTP Bank Ligában. Két helyen az ezer főt sem érte el a szurkolók száma, a Győri ETO hazai NB I-es búcsúja és a keleti rangadó tudott még felférni a dobogóra.

Videó: Így tüntettek a szurkolók a pécsi fociért

Feltöltve: 2015, május 23 - 18:49

Szimpátiatüntetést tartottak pénteken a szurkolók a PMFC stadionjában. A drukkerek arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy a baranyai megyeszékhely egyszerűen nem maradhat élvonalbeli futball nélkül. A törzsszurkolók után Szatmári Lóránd, a piros-feketék játékosa szólt az egybegyűltekhez, majd egy rövid videón megelevenedtek a város labdarúgásának fényes múltbéli pillanatai. A gárda tagjai a drukkerek előtt edzettek. A pecsma.hu és a pecsinapilap.hu videói.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel