FTC

Gera: "Szörnyű így bajnoki címet ünnepelni" - olyan akar lenni a Fradi, mint a Loki

Feltöltve: 2016, április 3 - 22:07

Gera Zoltán annak ellenére sem tud még szívből örülni, hogy a Ferencváros 12 év után tudott bajnokságot nyerni, mivel számára nagyon rossz érzés, hogy az aranyérem egy elveszített debreceni rangadót követően jött össze, a magyar válogatott játékos számára így "szörnyű" az ünneplés. A rutinos FTC-játékos azt is elárulta, hogy miért akar épp a Debrecen útjára lépni a Fradi, hogy milyen hibákat kell elkerülnie a csapatnak az átigazolási piacon a nemzetközi szereplés előtt, és hogy miért lenne jobb, ha minél több magyar futballista szerződne majd a nyáron a bajnokcsapathoz.

677 szurkoló jutott egy gólra az NB I-ben - ijesztő nézőszámok

Feltöltve: 2016, április 3 - 18:45

A 12 ezres összlátogatószámot és a 2 ezres átlagot sikerült csak túlszárnyalni az OTP Bank Liga 28. fordulójában, azt is csak a DVSC győzelmét és a Ferencváros bajnokavatását hozó debreceni rangadó nézőszámának (5658) köszönhetően. A többi pályán a 2000 drukker is csak álom maradt, sőt, Felcsúton ezren sem mentek ki a Haladás elleni találkozóra. Ennél csak három rosszabb forduló volt az idényben.

Fradi: "Egy álom vált valóra" - így ünnepelték a bajnoki címet Hajnalék

Feltöltve: 2016, április 3 - 12:37

A Ferencváros 12 év után lett újra bajnok. A zöld-fehérek ugyan 2-1-re kikaptak Debrecenben, de az MTK vereségével így is behozhatatlan előnyre tettek szert. A találkozó után Dibusz Dénes, Hajnal Tamás és Gyömbér Gábor mondta el véleményét a szezonról és a zöld-fehérek aranyérméről.

Bajnokcsapat! - Gera szerint a BL-hez igazolni kell

Feltöltve: 2016, április 3 - 10:45

A Ferencváros ugyan kikapott Debrecenben, de így is megszerezte 29. bajnoki címét. A találkozó után Gera Zoltán és Böde Dániel nyilatkozott.

Így ünnepelte a Fradi a 29. bajnoki címet - videó

Feltöltve: 2016, április 2 - 21:22

A Ferencváros a Debrecen elleni 2-1-es vereségével is megnyerte az OTP Bank Liga idei kiírását (mivel az MTK 4-1-re kikapott a Pakstól), a zöld-fehérek azonban a pályán nem vitték túlzásba a 29. bajnoki cím ünneplését.

A Fradi alapembere: "Minden ellenfelünk csak védekezik" - a távozásáról is beszélt

Feltöltve: 2016, március 31 - 08:59

Emir Dilaver szerint az osztrák topcsapatokat (Salzburg, Austria, Rapid) jellemző körülmények uralkodnak a Ferencvárosnál, amellyel akár már a hétvégén begyűjtheti a bajnoki címet a jobbhátvéd, aki amiatt örülne különösen az idő előtti sikernek, hogy a szinte csak védekező ellenfeleik miatt nagyon nehéz volt fejben is minden meccsen ott lenniük. Dilaver Thomas Dollt külön is kiemelte, mint a sikerük egyik fontos elemét, de arról is beszélt a bekk, hogy nem feltétlenül tervez már hosszú távra az NB I-ben, szeretné magát más futballkultúrában is kipróbálni.

NB I: Négy klub tavaszra "lemondott" a fiatalokról

Feltöltve: 2016, március 30 - 16:14

Az őszhöz képest nagyjából az ötödével visszaesett a fiatal játékpercek aránya az NB I-ben. Ennek több oka is van: akadtak klubok, ahol az eredményesség érdekében mondtak le a 20 éven aluli játékos bevetéséről, de arra is akadt példa, hogy az ősszel foglalkoztatott fiatalt értékesítette a klubja. Ősszel volt olyan forduló, ahol 23 fiatal is lehetőséghez jutott, tavasszal viszont olyan is akadt, amikor öt klub lemondott erről a lehetőségről.

A ma 44 éves Lipcsei legnagyobb góljai - videó

Feltöltve: 2016, március 28 - 23:25

Ma ünnepli 44. születésnapját a Ferencváros és a magyar futball egyik utolsó korszakos egyénisége, Lipcsei Péter. A zöld-fehérek szereplési örökranglistájának éllovasa (648 meccs), aki többek között 4 bajnoki címet és 6 Magyar Kupa-sikert szerzett az FTC-vel, a magyar válogatottban pedig 58 alkalommal is pályára léphetett, számtalan látványos gólt szerzett (kisebb megszakításokkal) 20 éves Fradi-karrierje során, ezeknek az egyik válogatásával kívánunk boldog születésnapot a trénerként dolgozó klubikonnak!

NB III: Nyert a Fradi és az Újpest második csapata is - eredmények, tabellák

Feltöltve: 2016, március 27 - 18:55

Ez történt vasárnap, az NB III három csoportjának 24. fordulójában. Eredmények és tabellák!

Gera: "Nem barátságos hangulata volt a mérkőzésnek"

Feltöltve: 2016, március 27 - 16:40

Gera Zoltán szerint inkább a keménység került előtérbe a horvátok elleni felkészülési mérkőzésen, mint sem a barátságos jelleg, de legalább testközelből is megtapasztalhatta a magyar válogatott, hogy mi várhat rá az Európa-bajnokságon, ahol az FTC középpályása szerint erősebb ellenfelünk aligha lesz majd. Gera szerint a második félidei játék bizakodásra ad okot, az elején viszont túlságosan is tiszteltük a válogatottat.

Šesták: Nem biztos, hogy maradok a Fradinál

Feltöltve: 2016, március 26 - 20:01

A 33 éves, 62-szeres válogatott játékossal, Stanislav Šestákkal az Új Szó készített riportot.

Ezért ennyivel jobb a Fradi a többi NB I-es csapatnál

Feltöltve: 2016, március 25 - 14:43

A Sport TV Mai helyzet című műsorában Máté Csaba, az OTP Bank Ligát toronymagasan vezető Ferencváros magyar pályaedzője elárulta, miért ennyivel jobbak a mezőnynél, illetve kik azok a játékosok, akik egyáltalán nem szorulnak motivációra. A tréner hozzátette: nagyon fontos, hogy az FTC legalább az első selejtezőkörét túlélje majd a Bajnokok Ligájában.

Fradi: "Ők is, mi is beláttunk dolgokat" - Kubatov jó esélyt lát a szurkolókkal történő megegyezésre

Feltöltve: 2016, március 24 - 22:52

A Ferencváros szurkolói ankétján Kubatov Gábor klubelnök elmondta, jelenleg 50%-ot lát arra, hogy sikerül megegyezniük a szurkolókkal, ennek érdekében pedig több gesztust is tettek irányukba. A klubvezető arról is beszélt, hogy Magyarországon egyedülálló játékosmegfigyelői hálózatot építettek ki, valamint szót ejtett az erősítésekről is. Thomas Doll vezetőedző szerint a télen közel álltak egy Bundesligába igazoló magyar labdarúgó megszerzéséhez, a jövőjét illetően pedig egyelőre nem téma a távozása.

Fradi: Felfüggesztették a stadionból kitiltott szurkolók büntetését - hivatalos

Feltöltve: 2016, március 24 - 21:06

A Ferencváros a hivatalos honlapján jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a stadionból kitiltott szurkolók elleni intézkedéseket, így minden zöld-fehér drukker részt vehet majd a 29. bajnoki cím ünneplésén.

Fordulat: Megegyezhet a Fradi-vezetés a táborral - már tárgyalnak

Feltöltve: 2016, március 24 - 11:27

A Ferencváros Szurkolói Csoportjainak Hivatalos oldala, a "Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül" tette közzé annak a hírét, mely szerint komolyabban is elkezdődtek az egyeztetések az FTC vezetősége, és a mérkőzéseket hosszú hónapok óta bojkottáló ultrák között. A drukkerek leszögezik, hogy a csak a "lehető legerősebb biztosítékokat tartalmazó kompromisszumot" hajlandóak elfogadni, a részletekről azonban a klub kérésére egyelőre nem számoltak be.

Jön az új Fradi-sas

Feltöltve: 2016, március 23 - 15:53

A Ferencvárosi Torna Club nyilvános pályázatot hirdet a klub sportolóinak évszázados szárnyalását jelképező Fradi-sas kabalafigura gyermekbarát jelmezének megtervezésére.

Fradi, PSG, Zvezda: Van unalmasabb az NB I-nél is Európában

Feltöltve: 2016, március 22 - 17:48

Egy nemzetközi fociportál szedte össze azokat az európai bajnokságokat, amelyek idő előtt eldőltek, vagy eldőlni látszanak. Kiemelt helyen szerepel a magyar NB I is, ahol a Ferencváros 22 pontos előnnyel vezet, és bár matematikailag nem dőlt el az aranyérem sorsa, nagy bizonyossággal oda lehet már adni az első helyet a zöld-fehéreknek. Van egy klub azonban, amelyik az FTC-nél és a francia bajnokságot már behúzó PSG-nél is nagyobb fölénnyel vezet hazájában.

Tovább nőhet a Fradi Eb-bevétele: Sesták is a válogatottban

Feltöltve: 2016, március 22 - 10:55

Öt magyar válogatott játékost követően a szlovák Stanislav Sesták is meghívót kapott hazája, az Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapatába. Ha a támadó is eljutna a kontinenstornáig, az az FTC-nek is legalább 50 millió forintos bevételt jelentene.

Diósgyőri uralom a forduló válogatottjában

Feltöltve: 2016, március 21 - 22:30

Három diósgyőri játékos is van a forduló válogatottjában, de a DVTK adja a forduló edzőjét is. Íme, a 26. forduló válogatottja.

NB I: 3452 néző a csúcs a fordulóban - ennyien voltak a meccseken

Feltöltve: 2016, március 21 - 10:14

Az NB I-es idény negyedik legrosszabb nézőszám-átlagát produkálták a csapatok az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A hat meccsen valamivel többen, mint 11 ezren voltak kint, a Vasas-FTC találkozó a maga 3452-es látogatottságával az első helyen tudott zárni. A forduló rangadóját 634-en látták a helyszínen.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel