Vasas

Élete gólját szerezte a Vasas nyerőembere: „Tavaly majdnem befejeztem a focit” - videó

Feltöltve: 2016, április 3 - 09:47

Ádám Martin volt a mezőny legjobbja a Vasas –Újpest (3-2) mérkőzésen. A hazaiak fiatal támadója lőtt egy óriási gólt, a mezőnyben pedig védőket meghazudtoló munkát végzett. A csatár tavaly majdnem befejezte a focit, most azonban abban bízik, hogy ez a siker olyan lökést ad csapatának a hátralévő hat fordulóra, hogy kiharcolják a bennmaradást.

NB I: Doll bírózott a bajnoki cím után, Horváth elviszi a balhét a Vidinél

Feltöltve: 2016, április 2 - 23:21

Thomas Doll szerint megérdemelten nyerte meg a Ferencváros a 29. bajnoki címét, azonban a DVSC elleni vereséggel végződő meccset követően erősen kritizálta a játékvezetőt is. Horváth Ferenc elviszi a balhét a Videotonnál, Michael Oenning úgy véli, a Vasas jelezte, hogy helye van az NB I-ben, Robert Jarni pedig egyenlő feltételeket akar a Puskás Akadémia számára. Edzői értékelések.

NB I: Bravúros győzelmet aratott a Vasas az Újpest ellen

Feltöltve: 2016, április 2 - 22:46

Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Vasas 3-2-re győzte le az Újpest csapatát. Az angyalföldiek kétszer is vezettek a találkozó folyamán, a lilák azonban mindkét esetben egyenlíteni tudtak. A 90. percben viszont Hangya találata eldöntötte a három pont sorsát, így a Vasas elmozdult a kiesést jelentő pozíciókról.

Élőben az NB I: Vasas - Újpest

Feltöltve: 2016, április 2 - 20:43

Szombat este az OTP Bank Liga 28. fordulójában 18.30-tól a Ferencváros a Debrecen otthonába látogat, és amennyiben győz, bajnoki címet ünnepelhet. Az MTK a Paks vendége lesz, a Honvéd a Videotonnal meccsel, a Békéscsaba a DVTK-t fogadja, míg a Puskás Akadémia a Haladás ellen lép pályára. 20.45-től a játéknap zárómeccsén a Vasas az Újpesttel csap össze. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók alakulását a csakfoci.hu-val!

Doll: Ez tiszteletlenség lenne a Lokival szemben - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2016, április 2 - 12:48

Az OTP Bank Liga 28. fordulója előtt Thomas Doll azt mondja, tiszteletlenség lenne a Lokival szemben, ha már meccs előtt az ünneplésről beszélnének. Kondás Elemére a kupameccsen látott játékot várja csapatától, jobb helyzetkihasználással. Marco Rossi nyerne a Vidi ellen is, amely ellen a legsimább vereséget szenvedték el korábban. Ezt várják az edzők a mai fordulótól.

Oenning örül, hogy "BL-időben" játszik a Vasas

Feltöltve: 2016, március 31 - 20:42

A Vasas vezetőedzője, Michael Oenning reméli, hogy csapata jó mérkőzést fog játszani az Újpest ellen szombaton, amely hazai szinten szokatlan időpontban, 20.45-től kerül majd megrendezésre.

NB I: Négy klub tavaszra "lemondott" a fiatalokról

Feltöltve: 2016, március 30 - 16:14

Az őszhöz képest nagyjából az ötödével visszaesett a fiatal játékpercek aránya az NB I-ben. Ennek több oka is van: akadtak klubok, ahol az eredményesség érdekében mondtak le a 20 éven aluli játékos bevetéséről, de arra is akadt példa, hogy az ősszel foglalkoztatott fiatalt értékesítette a klubja. Ősszel volt olyan forduló, ahol 23 fiatal is lehetőséghez jutott, tavasszal viszont olyan is akadt, amikor öt klub lemondott erről a lehetőségről.

Megsérült a Vasas válogatott védője

Feltöltve: 2016, március 29 - 17:33

Korcsmár Zsolt egyelőre csak futóedzéseket végez a Vasasban, egy másik középső védő viszont felépült sérüléséből az angyalföldieknél.

Négy gólt lőtt a Vasas

Feltöltve: 2016, március 24 - 14:06

A Vasas edzőmérkőzésen 4-1-re legyőzte az NB II-es Vácot.

NB I: Ennyi pénzt kerestek a csapatok a TV-közvetítésekkel - itt a lista

Feltöltve: 2016, március 23 - 10:10

Az idei szezontól a klubok a központosított jogokért járó pénzekből elsősorban a légiósszabály betartása és a fiatalok játszatása miatt részesülnek leginkább. Arról kevesebb szó esik, hogy az alapján is honorálják a csapatokat, kinek hány meccsét közvetíti a televízió. Nem ugyanannyi jár a hazai és az idegenbeli bajnokikért, összesítésünkből kiderül, melyik klub milyen arányban részesül a közvetítési pénzekből, de azt is összesítettük, ki, hányszor kerül képernyőre az idei szezonban.

NB I: Megvan újabb 5 forduló időpontja - a Fradi tarol a TV-ben

Feltöltve: 2016, március 22 - 14:26

Az MLSZ-ben elkészítették újabb öt forduló pontos időbeosztását, valamint az is kiderül, hogy mely mérkőzéseket közvetíti az M4 Sport. Az elhalasztott 27. forduló, valamint a zárónap pontos programja egyelőre még nem ismert.

NB I: 3452 néző a csúcs a fordulóban - ennyien voltak a meccseken

Feltöltve: 2016, március 21 - 10:14

Az NB I-es idény negyedik legrosszabb nézőszám-átlagát produkálták a csapatok az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A hat meccsen valamivel többen, mint 11 ezren voltak kint, a Vasas-FTC találkozó a maga 3452-es látogatottságával az első helyen tudott zárni. A forduló rangadóját 634-en látták a helyszínen.

Vignjevic: "Úgy érkeztünk ide, mintha nyaralni jöttünk volna" - Doll szerint kiérdemlik a bajnoki címet

Feltöltve: 2016, március 19 - 22:30

Thomas Doll szerint a Ferencváros teljesen megérdemelten végez majd az élen az NB I-ben, de nem türelmetlen a bajnoki címet illetően. Nebojsa Vignjevic úgy érezte, hogy az Újpest nyaralni érkezett Békéscsabára, Horváth Ferencnek kezd egy kicsit unalmassá válni, hogy mindig igaza lesz a Vidit illetően, míg Csertői Aurél úgy véli, a Paks ilyen rosszul még nem futballozott a szezonban. Edzői értékelések.

NB I: Böde és Sesták duplázott, a Fradi közel került a bajnoki címhez - videó

Feltöltve: 2016, március 19 - 20:54

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a Ferencváros 4-1-re győzte le a Vasast. A zöld-fehérek részéről az első félidőben Sesták, a második játékrészben pedig Böde is duplázni tudott, így a Thomas Doll csapata akár már vasárnap bajnoki címet ünnepelhet.

Élőben az NB I: Vasas - Ferencváros

Feltöltve: 2016, március 19 - 18:40

Az OTP Bank Liga 26. fordulójának szombati játéknapján 15.30-tól a Puskás Akadémia a Videotonnal csap össze, a DVTK a Haladással meccsel, az Újpest a Békéscsaba otthonába látogat, míg a Honvéd a Paks csapatát fogadja. A nap zárómeccsén 18 órától a Ferencváros a Vasas vendége lesz. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók alakulását a csakfoci.hu-val!

Jarni: Különleges, parázs meccs lesz a Vidi elleni - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2016, március 19 - 11:47

Az OTP Bank Liga 26. fordulója előtt Robert Jarni azt mondja, parázs meccsre számít a Videoton ellen, míg Horváth Ferenc elmondta, mit vár a csatáraitól végre. Michael Oenning szerint csapata most inkább a védekezésre koncentrál majd, míg Thomas Doll hiába barátja a német szakembernek, győzelemre készül ellene, hiszen ez bajnoki címet érhet. Egervári Sándor és Mészöly Géza is más meccsre számít, mint három hete. Csertői Aurél szerint a Honvéd bravúrt bravúrra halmoz, míg Marco Rossi szerint az a fontos, hogy a játékosai most is úgy mennek-e fel a pályára, mint a Loki vagy a Fradi ellen.

Furcsa ügy az NB I-ben: Leszóltak egy stadiont Debrecenből, de cserélni nem akartak

Feltöltve: 2016, március 18 - 14:58

"Nem NB I-es szintű a pálya" – fogalmazott annak kapcsán dr. Horváth Zsolt, a DVSC játékosa, hogy a Loki a hétvégén, ezúttal az MTK ellen ismét a Vasas-pályán játszik majd, amelynek gyepszőnyege a kettős terhelés (az angyalföldiek és a kék-fehérek is itt játsszák az idényben a hazai meccseik többségét) és az utóbbi hetek csapadékos időjárása miatt nincs éppen ideális állapotban. A megjegyzés azért is igen furcsa, hogy épp a Debrecen volt az egyik csapat (a másik a Diósgyőr), amely nem ment bele, hogy az MTK ne a Fáy utcában, hanem Dunaújvárosban fogadhassa őket, ahol jóval jobb pályaviszonyok között játszhatták le volna a rangadót a csapatok. Domonyai László, az MTK klubigazgatója beszélt a csakfoci.hu megkeresésére a Loki és a DVTK döntésének hátteréről és a Vasas-pálya állapotáról is.

Mészöly Kálmán a Fradinak szurkol

Feltöltve: 2016, március 17 - 13:39

Bár "nem Ferencváros-érzelmű", most mégis a zöld-fehérek bajnoki címéért szorít a korábbi világválogatott játékos és szövetségi kapitány, a Vasashoz ezer szállal kötődő Mészöly Kálmán.

A Vidi és Vad II a lapkirály, a Fradi sem szűz már az NB I-ben

Feltöltve: 2016, március 15 - 10:37

697 sárga és 38 piros lapot osztottak ki a játékvezetők az OTP Bank Liga idényének eddigi 25 fordulójában. A legtöbb lap a Videoton és Vad II István nevéhez fűződik, igaz, sem a fehérváriak, sem a FIFA-játékvezető nem áll az élen a kiállítások tekintetében. A piroskirály a Békéscsaba és a Diósgyőr az NB I-ben, a bírók közük pedig Iványi és Erdős, előbbinek 12 meccs is elég volt 5 kiállításhoz. Az ősszel még makulátlan FTC tavasszal már két piros lapot is összeszedett.

Kondás kritikája: "Lefutballoztak minket"; Doll szerint lekerült a teher a Fradiról

Feltöltve: 2016, március 12 - 22:52

Thomas Doll szerint lekerült a teher a Fradi válláról a Puskás Akadémia elleni négygólos sikerrel, Robert Jarni úgy véli, egy óráig partiban voltak a zöld-fehérekkel, Horváth Ferenc a vadászösztönt hiányolta a Vidiből, Kondás Elemér arról beszélt, hogy lefutballozták a csapatát, míg Nebojsa Vignjevic elégedetlen az Újpest helyzetkihasználásával. Edzői értékelések.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel