Bódi Ádám

A Vidi új szerzeménye: "Remélem, nem fütyülnek ki a Loki-szurkolók"

Feltöltve: 2016, június 8 - 13:32

Bódi Ádám új kihívásokra vágyott, ezért szerződött Debrecenből a Videotonhoz.

A Loki távozója: "Furcsa érzés volt Vidi-felszerelésben edzeni"

Feltöltve: 2016, június 2 - 21:57

A DVSC-től a Videoton csapatába igazoló Bódi Ádám elmondta, furcsa érzés volt számára Vidi-szerelésben edzeni, de nem érzi úgy, hogy idegen környezetbe érkezett volna.

Ennyi pénzért vette meg a Vidi Bódit a Lokitól

Feltöltve: 2016, május 31 - 19:15

A Debrecen válogatott labdarúgója, Bódi Ádám a mai nap folyamán a Videoton együtteséhez igazolt. A debreceniek a hivatalos honlapjukon azt is bejelentették, hogy mennyit fizetett a fehérvári klub a 25 éves középpályásért.

Vidi: Magyar válogatott játékost igazoltak - hivatalos

Feltöltve: 2016, május 31 - 18:15

Ahogy azt a csakfoci.hu már korábban jelezte, Bódi Ádám a Videoton FC csapatához igazolt, a 25 éves magyar válogatott középpályás a DVSC-TEVA csapatától érkezett, 3+1 évre írt alá kedden. Három-három bajnoki címet és kupát nyert játékosként távozik Debrecenből.

A Loki két válogatottját igazolná le a Vidi

Feltöltve: 2016, május 23 - 12:46

Bódi Ádám mellett Varga Józsefet is vinné az ezüstérmes Videoton – értesült az egyik debreceni portál. Ahogy megírtuk: Bódit már télen is szerződtette volna a Vidi, míg Varga esetében "részben" eladási kényszerben van a DVSC. Mint ismert, Kovács Zoltán pénteken arról beszélt honlapunknak, hogy a hazai piacról nagy dobásra készülnek, a debreceni duó megszerzése ennek megfelelne.

Az Eb-re vágyik a Loki húzóembere

Feltöltve: 2016, február 15 - 16:28

A Debrecen Bódi Ádám góljával szerzett vezetést hétvégén a Vasas ellen. A középpályás a Loki egyik legjobbja volt a mérkőzésen.

Szima megerősítette: Bódit vinné a Vidi - ez az ára

Feltöltve: 2016, február 3 - 21:10

A Debrecen elnöke, Szima Gábor megerősítette a csakfoci.hu korábbi értesülését, miszerint a Videoton valóban szeretné megszerezni az együttes válogatott szélsőjét, Bódi Ádámot. A klubvezető elmondta, előbb 300, majd 500 ezer eurót ajánlott érte a fehérvári csapat, de ők 1 millió eurót akarnak kapni érte, így a labdarúgó szinte biztosan a Lokinál marad. Szima egyben bejelentette azt is, hogy leigazolják a Zeljeznicar jobb szélsőjét, Ognjen Djelmicet.

Vidi: Magyar válogatott játékost vennének a Lokitól

Feltöltve: 2016, február 1 - 19:01

A csakfoci.hu információi szerint a Videoton szívesen leigazolná Bódi Ádámot. Értesüléseink szerint a fehérváriak még a téli átigazolási időszakban ajánlatot tehetnek a DVSC szélsőjéért.

30 oldalas kézikönyvet kaptak a játékosok a norvégokról

Feltöltve: 2015, november 5 - 18:27

A Debrecen két játékosa, Korhut Mihály és Bódi Ádám is bízik benne, hogy a pénteki keretszűkítés után is tagja lesz a válogatottnak. Utóbbi elmondta, 30 oldalas kézikönyvet kaptak a szakmai stábtól, amelyben szó van taktikáról, statisztikákról és a norvég labdarúgók jellemzőiről is. Bódi hozzátette, szeretne visszavágni a norvégoknak a Lokival a Rosenborg ellen elszenvedett vereségért is.

A Loki válogatott középpályása megsérült, akár több hetet is kihagyhat

Feltöltve: 2015, október 13 - 16:18

Bódi Ádám a Feröer-szigetek elleni válogatott mérkőzésen szenvedett részleges bokaszalag-szakadást.

Megsérült és hazautazott a válogatott debütánsa

Feltöltve: 2015, október 10 - 12:59

A Feröer-szigetek ellen a kezdőcsapatban helyet kapó, és egyben első válogatott mérkőzését játszó debreceni középpályás sérülés miatt elhagyta a nemzeti együttest, és visszatért Debrecenbe.

Loki-Fradi: "Ultrák nélkül nem lesz az igazi"

Feltöltve: 2015, augusztus 22 - 13:59

Szombat este a Ferencváros lesz a Debrecen vendége az OTP Bank Liga 6. fordulójában. A találkozó előtt a hazaiak játékosa, Bódi Ádám nyilatkozott, aki nem tartja esélytelennek csapatát a zöld-fehérek ellen, és hozzátette, sajnálja, hogy egyik tábor ultrái sem lesznek jelen, nélkülük ugyanis nem lesz igazi a rangadó hangulata.

Loki: "Nem tudjuk, hogy mi történt" - Bódi szerint van esély a továbbjutásra

Feltöltve: 2015, július 31 - 12:43

Bódi Ádám nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a Loki kiharcolja a továbbjutást. A Debrecen középpályása a hazai 3-2-es vereség ellenére is bizakodó.

NB I: A Vidié volt legjobb játékos és a legjobb edző is a szakma szerint

Feltöltve: 2015, június 1 - 13:31

Nikolics Nemanját választotta a szakma az NB I-es idény legjobb futballistájának. Az edzők között Joan Carrillo végzett az élen, az idény legszebb gólját pedig a voksok alapján Varga József szerezte.

Videó: Fantasztikus gólt lőttek egy NB I-es bajnokin

Feltöltve: 2015, április 10 - 22:57

Bódi Ádám szenzációs góllal egyenlített Kecskeméten, a Loki végül meg is verte 2-1-re a KTE-t. Nézd meg a meccs góljait, közte Bódi bombáját az MLSZ TV videóján!

Videó: Szépségdíjas gólt is lőtt a Loki a Ligakupában

Feltöltve: 2014, december 10 - 22:08

A DVSC 3-1-re győzött hazai pályán a Sopron ellen a Ligakupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel kiharcolta a továbbjutást NB II-es ellenfelével szemben. A vendégektől Horváth Andrást már az 5. percben kiállították, így már ott eldőlt gyakorlatilag a csata. A hazaiak első találata egy szépségdíjas szabadrúgásgól volt, amelyet Bódi Ádám jegyzett. Nézd meg az MLSZ TV összefoglalóját!

NB I: A Vidi magabiztos, de "más kávéház" - ezt várják a főszereplők

Feltöltve: 2014, augusztus 16 - 13:47

A szombati NB I-es mérkőzések előtt mondták el várakozásaikat a fordulóval kapcsolatban az edzők, játékosok.

Loki: Hatalmas csapás volt a kiesés

Feltöltve: 2014, augusztus 9 - 16:53

Bódi Ádám tekintett vissza a Debrecen honlapján a BATE elleni BL-selejtezőre, és nézett ugyanakkor előre a Puskás Akadémia elleni találkozóra.

A Loki Bódi és Dombi nélkül utazik Törökországba

Feltöltve: 2014, február 2 - 20:56

Hétfőn a DVSC együttese is elutazik Törökországba, az NB I-es csapatok közkedvelt célállomásába, Belekbe, ahol tíznapos edzőtáborozáson vesz majd részt.

Megműtötték a Loki középpályását

Feltöltve: 2013, december 23 - 10:42

Bódi Ádámot, a Debrecen középpályását hétvégén megműtötték Tatán. A beavatkozás jól sikerült, a játékos várhatóan két-három hét múlva kezdheti az edzéseket.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel