kiemeltcikk

Az NB I-es klubtulajdonosok megszavazták az év sportvezetőjét - exkluzív

Feltöltve: 2015, december 23 - 09:48

A csakfoci.hu új, reményeink szerint hagyományteremtő vállalkozásba fogott a 2015-ös lezárásaként: valamennyi, az NB I-ben szereplő klub tulajdonosát felkértük arra, hogy négy kategóriában fejtse ki véleményét és adja le szavazatát. Az OTP Bank Liga klubjainak első emberei az év játékosára, felfedezettjére, edzőjére és sportvezetőjére is voksolhattak, felkérésünkre az összes csapat tulajdonosa, illetve első számú vezetője vállalkozott rá, hogy megnevezze kiválasztottjait. Az már kiderült, hogy ki lett az év felfedezettje és edzője, most pedig megmutatjuk, hogyan szavaztak a tulajdonosok arra a kérdésünkre, hogy ki volt az év sportvezetője, míg holnap az derül ki, ki lett az év játékosa a hazai tulajdonosoknál.

Az NB I-es klubtulajdonosok megválasztották az év edzőjét - exkluzív

Feltöltve: 2015, december 22 - 12:12

A csakfoci.hu új, reményeink szerint hagyományteremtő vállalkozásba fogott a 2015-ös lezárásaként: valamennyi, az NB I-ben szereplő klub tulajdonosát felkértük arra, hogy négy kategóriában fejtse ki véleményét és adja le szavazatát. Az OTP Bank Liga klubjainak első emberei az év játékosára, felfedezettjére, edzőjére és sportvezetőjére is voksolhattak, felkérésünkre az összes csapat tulajdonosa, illetve első számú vezetője vállalkozott rá, hogy megnevezze kiválasztottjait. Tegnap kiderült, hogy ki lett az év felfedezettje, most pedig megmutatjuk, hogyan szavaztak a tulajdonosok arra a kérdésünkre, hogy ki volt az év edzője, míg holnap az derül ki, ki lett az év sportvezetője a hazai tulajdonosoknál.

Az NB I tulajdonosai megszavazták az év felfedezettjét - exkluzív

Feltöltve: 2015, december 21 - 13:29

A csakfoci.hu új, reményeink szerint hagyományteremtő vállalkozásba fogott a 2015-ös lezárásaként: valamennyi, az NB I-ben szereplő klub tulajdonosát felkértük arra, hogy négy kategóriában fejtse ki véleményét és adja le szavazatát. Az OTP Bank Liga klubjainak első emberei az év játékosára, felfedezettjére, edzőjére és sportvezetőjére is voksolhattak, felkérésünkre az összes csapat tulajdonosa, illetve első számú vezetője vállalkozott is arra, hogy megnevezze kiválasztottjait. Első körben megmutatjuk, hogyan szavaztak a tulajdonosok arra a kérdésünkre, hogy ki volt az év felfedezettje, míg holnap az derül ki, ki lett az év edzője a hazai tulajdonosoknál.

Fogadási tippek a hétvégére Angliából és máshonnan

Feltöltve: 2015, december 19 - 13:41

Fogadási ajánlatok a hétvégére a tipplap.hu jóvoltából a nemzetközi futballbajnokságokból.

Storck-interjú: "Nem az én dolgom a hazai edzők kritizálása, de..." - jobb húzása is volt Kleinheislernél

Feltöltve: 2015, december 17 - 21:05

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck a csakfoci.hu-nak adott interjújában elmondta, már megkezdték az Eb-ellenfelek feltérképezését, a tornán pedig nem Portugália lesz a legnehezebb ellenfél, ahogy Cristiano Ronaldóból sem készülnek majd fel külön. A hazájában is dicsért német tréner arról is beszélt, hogy miben okoztak számára csalódást a magyar edzők, továbbá úgy véli, nem Kleinheisler László mély vízbe dobása volt a legjobb húzás a részéről, a klubjaikban mellőzött labdarúgóit pedig rendszeres játéklehetőség elérésére buzdítja. Interjú.

Teljes a magyar Eb-siker: Kassai is ott lesz Franciaországban!

Feltöltve: 2015, december 15 - 13:43

A válogatott kijutása után az elsőszámú magyar játékvezető is Eb-szereplő lett: az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hivatalos, kedden nyilvánosságra hozott bírói listáján Kassai Viktor neve is szerepel, egyike lesz tehát azon 18 sípmesternek a magyar, akik meccset, meccseket vezehetnek majd 2016 nyarán Franciaországban.

Álomsorsolás a BL-ben: Arsenal-Barca, Juve-Bayern, PSG-Chelsea - a párosítások

Feltöltve: 2015, december 14 - 13:19

Hétfőn déltől, a svájci Nyonban tartották meg a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolását. Az Arsenal és a Barcelona, illetve a Juventus és a Bayern München összecsapása lesz talán a legnagyobb sláger a 16 között. Az olasz AS Roma a Barcelona után a Real Madridot kapta meg ellenfélként, a Chelsea egyik régi ismerősét és az egyik legerősebb csoportmásodikot, a PSG-t.

Magyar trió veszi át a Diósgyőr szakmai munkáját

Feltöltve: 2015, december 14 - 12:47

A csakfoci.hu információi szerint egy hazai edzőtrió veheti át a menesztett Bekő Balázs helyett a DVTK csapatának szakmai irányítását. A volt szövetségi kapitány, Egervári Sándor mellett egy korábbi válogatott labdarúgó, Pisont István és egy diósgyőri ikon, a kispadon tavasszal már dolgozó Vitelki Zoltán felelhet majd a játékosok felkészítéséért.

NB I: Diagne döntött, a Fradi a derbit és Bödét is elvesztette

Feltöltve: 2015, december 12 - 22:27

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában az Újpest Mbaye Diagne találatával 1-0-ra legyőzte a Ferencvárost a derbin. A lilák ezzel feljöttek a tabella második helyére, és megtörték a Fradi nagy sorozatát, a zöld-fehérek ugyanis még sosem kaptak ki magyar csapattól a Groupama Arénában.

Portugália, Ausztria, Izland - velük játszik a magyar válogatott a jövő nyári Eb-n

Feltöltve: 2015, december 12 - 19:57

Ellenfeleket kapott a magyar válogatott a jövő nyári Európa-bajnokságra. A mieink az F-csoportba kerültek, ahol a legnehezebb ellenfél Portugália nemzeti együttese lesz, a másik két kalapból pedig Ausztria és Izland került egy négyesbe Bernd Storck csapatával.

A Chelsea és az Arsenal is továbbjutott, teljes a BL tavaszi mezőnye - eredmények, videók

Feltöltve: 2015, december 9 - 23:40

Oliver Giroud mesterhármasával az Arsenal idegenben 3-0-ra legyőzte az Olympiakosz csapatát, amelynek köszönhetően Arséne Wenger együttese tavasszal is ott lesz a Bajnokok Ligájában. A Chelsea odahaza nyerte meg a Porto elleni találkozót (2-0), így a londoniak szintén továbbmentek. A Barcelona döntetlent játszott Leverkusenben, a katalánok mögött így a Roma vette sikerrel a csoportkört, a Bayern München pedig Robert Lewandowski duplájával 2-0-ra győzött Zágrábban. Eredmények.

Élőben a BL: Giroud-mesterhármas, Lewandowski-dupla, továbbjutásra áll a Chelsea és az Arsenal is

Feltöltve: 2015, december 9 - 21:36

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a Chelsea ki-ki meccset játszik a Portóval a továbbjutás érdekében, amelyért a Dinamo Kijev is harcban van. Az Arsenalnak gólokkal kell legyőznie az Olympiakoszt, amennyiben még tavasszal is versenyben akar lenni a sorozatban, emellett pedig pályára lép még többek között a Barcelona, a Bayern München és a Roma is. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók eredményeinek alakulását a csakfoci.hu-val!

Élőben a BL: Kiesésre áll az MU, a Real nyolcnál, CR már négynél jár

Feltöltve: 2015, december 8 - 21:38

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a Manchester Unitednek mindenképpen le kell győznie a Wolfsburgot, ha nem akarja kockára tenni a továbbjutását. A Juventus és a Manchester City a csoportelsőségért játszik, de pályára lép a Real Madrid, a PSG és az Atlético Madrid is. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók alakulását a csakfoci.hu-val!

Élőben az NB I: Debrecen - Videoton

Feltöltve: 2015, december 5 - 19:23

Az OTP Bank Liga 18. fordulójának nyitómeccsét 14.30-tól az Újpest és a DVTK játssza egymással, amelyen Bekő Balázs állása is a tét. 15-30-tól a Ferencváros az első számú kihívójával, a Pakssal találkozik, az MTK a Vasast fogadja, a Honvéd a Puskás Akadémiához utazik, míg a Haladás a sereghajtó Békéscsabát látja vendégül. A játéknap zárómeccsén 18.30-tól a Debrecen a Videotonnal csap össze. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók alakulását a csakfoci.hu-val!

Ez csúcs! - Magyarország a világ 20 legjobb csapata között

Feltöltve: 2015, december 3 - 11:35

Történelmet írt ismét a magyar válogatott: a nemzeti csapat a FIFA világranglistáján 1993 óta soha nem állt olyan előkelő helyen, mint 2015 decemberében, Bernd Storck, az Európa-bajnokságra kijutott gárdája az igen előkelő 20. pozíciót foglalja el! Ebben az évben a magyar válogatott gyűjtötte be a második legtöbb plusz pontot (313) az egész világon.

Bekő: "Nem az a dolgom, hogy számolgassak"; Doll még nem ért az út végére a Fradival - edzőik

Feltöltve: 2015, december 2 - 22:43

Az OTP Bank Liga 15. fordulóját követően Thomas Doll elmondta, azzal, hogy a Loki után a Vidit is legyőzték, megmutatták, hogy visszataláltak a helyes útra, a 100. meccse a Fradi élén pedig még messze nem jelenti az út végét. Horváth Ferenc arra célzott, hogy a bíró belenyúlt a meccsbe, Bekő Balázs szerint pedig a DVTK két ellentétes félidőt játszott, a számolgatás viszont nem az ő dolga. Simon Antal elmondása alapján a Vasasnál mindenki átérezte, hogy kötelező a győzelem, míg Mészöly Géza úgy véli, a Loki rutinból szerzett gólokat a Haladás ellen. Edzői értékelések.

Fradi-Vidi és Szpari-Loki rangadó is lesz a Magyar Kupában - a párosítások

Feltöltve: 2015, november 27 - 11:12

Pénteken kisorsolták a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosításait, amelyek között ott van a Ferencváros-Videoton rangadó is. A három talpon lévő NB III-as csapat mind elsőosztályú ellenfelet kapott, a Nyíregyháza a nagy rivális Debrecent, a Tiszaújváros az Újpestet, az "óriásölő" Kozármisleny pedig a Békéscsabát.

BL: A Juve behúzta a City elleni rangadót, a Real majdnem leadta négygólos előnyét - eredmények, videók

Feltöltve: 2015, november 25 - 23:41

A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában a Juventus Mario Mandzukic góljával 1-0-ra legyőzte a Manchester City-t, így karnyújtásnyira került attól, hogy a csoportja élén végezzen. A Real Madrid idegeben már 4-0-ra is vezetett a Sahtar Donyeck ellen, végül 4-3 lett a vége, a PSG 5-0-ra verte a Malmö-t, míg a Manchester United nem bírt a PSV-vel.

Az MLSZ jövőre csökkenti a Fradi, Vidi és Loki idei előnyét - itt a tervezet a fiatalokról és légiósokról

Feltöltve: 2015, november 25 - 13:34

Módosíthatja az MLSZ a következő idényre szóló ajánlásait, amelyeket már az idei bajnoki kiírásban is komoly összeggel premizált a szövetség. Úgy tudjuk, az MLSZ elnökségének tervezete alapján tovább csökkenhet a bevethető külföldiek száma az NB I-ben a nemzetközi kupában induló klubcsapatoknál is, viszont ésszerű módon eltűnhet a sokak által kritizált esélyegyenlőtlenség. Jövőre is azt ajánlják majd a kluboknak, hogy legyen 20 éven aluli fiatal a pályán, igaz, az eredeti tervekkel ellentétben kettő helyett ismét csak egy hazai nevelésű tehetségnek kellene majd ott lennie a csapatban.

Doll: "Megkérdeztem a bírót, mit látott?"; Bekő a DVTK-t sújtó hibákra panaszkodott - edzőik

Feltöltve: 2015, november 21 - 22:41

Az MTK nyerte az örökrangadót az NB I-ben, amely után László Csaba fontosnak tartotta kiemelni, hogy két lábbal a földön kell maradnia a csapatának. Thomas Doll ezzel szemben csalódott volt a Fradi vereségét követően, és szerinte a játékvezetőknek engedniük kellene a keményebb párharcokat a meccseken. Bekő Balázs a lefújást követően a sorozatos mérkőzéseket befolyásoló hibákra panaszkodott, Nebojsa Vignjevic az első Honvéd elleni sikerének örült, míg Horváth Ferenc úgy véli, a Videoton nem játszott szépen, de az eredmény tudatában ez nem érdekes. Edzői nyilatkozatok.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel