kiemeltcikk

"Megérte erre várni, sokat dolgoztunk érte" - Nehéz hátizsákot cipelt a Fradi - edzőik

Feltöltve: 2015, szeptember 19 - 23:02

Az Újpest 3-0-s legyőzése után a Vidi elmozdult a kieső helyről, Pető Tamás pedig úgy véli, megérte sokat dolgozni ezért, és reméli, hogy átlendültek a mélyponton. Nebojsa Vignjevic buta tizenegyesről és szerencsétlen piros lapról beszélt, Thomas Doll szerint a Fradi nehéz hátizsákot cipelt, Mészöly Géza annak örült, hogy szerencsére van egy Király Gáborjuk, Marco Rossi szerint többet tettek a győzelemért a Haladásnál, Bekő Balázs 80 perces koncentrációról beszélt, míg Robert Jarni úgy véli, a nézők számára biztos izgalmas volt, amit láttak, nekik azonban kevésbé. Edzői értékelések.

Böde: 11, Fradi: 9/9, nyert a Diósgyőr és a Loki is - ez történt az NB I-ben

Feltöltve: 2015, szeptember 19 - 19:56

Ha minimális, 1-0-s győzelemmel is, de behúzta a kilencedik sikerét is a Ferencváros az OTP Bank Ligában, a zöldek a sereghajtó Békéscsabát gyűrték le a Groupama Arénában, Böde 11. idei góljával. A Diósgyőr a Puskás Akadémiát múlta felül (3-2), Novothny Soma megszerezte első NB I-es gólját. A DVSC győzni tudott a Vasas-pályán, 0-0 lett a Haladás-Honvéd és a Paks-MTK bajnoki is, előbbin Király Gábor 11-est védett.

EL: Kádárék ikszeltek, Sousa kikapott volt csapatától - eredmények

Feltöltve: 2015, szeptember 17 - 23:00

A Lech Poznan Kádár Tamással és Lovrencsics Gergővel a soraiban 0-0-s döntetlent játszott a Belenenses ellen. A Fiorentina 2-1-re kikapott a Beseltől, a Tottenham és a Bilbao is fordított, a Schalke pedig simán győzött 3-0-ra. Nem okozott gondot a Napolinak a Club Brugge legyőzése, az olaszok 5-0-ra győzték le ellenfelüket. A Liverpoolban Bogdán Ádám végül nem kapott szerepet, a Vörösök erejéből csak egy 1-1-es döntetlen futotta a Bordeaux otthonában. A Dortmund csak a hosszabbításban győzött, Nikolicsék meglepetésre kikaptak Dániában, míg Vanczák nem lépett pályára a Sion győztes meccsén.

Röhej: Zártkapus lesz a válogatott sorsdöntő meccse a magyar-román miatt

Feltöltve: 2015, szeptember 17 - 12:24

Az UEFA csütörtökön meghozott elsőfokú döntésének értelmében a magyar válogatott következő, Feröer elleni hazai Eb-selejtező mérkőzését a nézők kizárásával kell megrendezni (a stadionbezárás mellett 70 ezer eurós pénzbüntetést is kiszabott az európai szövetség). Az MLSZ túlzónak, a sportszerűen drukkoló magyar szurkolóknak kimondottan rossz üzenetet küldő döntésnek tartja az ítéletet, és él a fellebbezés lehetőségével. Az UEFA a döntést a FARE (Football Against Racism in Europe) nevű szervezet anonim megfigyelőinek jelentése alapján hozta meg, akik a magyar-román során három esetben dokumentáltak rasszista bekiabálásokat.

BL: Őrületes gól miatt nem nyert a Barca, kikapott az Arsenal Zágrábban - eredmények

Feltöltve: 2015, szeptember 16 - 22:39

A maradék négy csoportban is megkezdődtek a Bajnokok Ligája csoportkörének küzdelmei szerdán. A Barcelona Suarez góljával vezetett Rómában, ahol egy hihetetlen találattal egyenlítettek a hazaiak. A Chelsea egy kihagyott büntető után magabiztosan győzött, az Arsenal viszont megégett Zágrábban. A Bayern München simán nyert az Olympiakosz otthonában.

BL: Fordított a Juve a City otthonában, CR trpilázott, vereséggel tért vissza az MU - eredmények, videók

Feltöltve: 2015, szeptember 15 - 22:42

A mai nap folyamán kezdetét vette a Bajnokok Ligája csoportköre, amelynek keretében a Juventus fordítani tudott a Manchester City otthonában, és végül 2-1-re győzött. A Real Madrid többek között C. Ronaldo mesterhármasának köszönhetően 4-0-ra múlta felül a Sahtart, a PSG két góllal verte a Malmőt, a visszatérő Manchester United pedig hiába vezetett a PSV otthonában, végül meglepetésre 2-1-re kikapott. Eredmények.

Doll: "Két sebességgel feljebb kapcsoltunk"; Vignjevic: "Vártuk, hogy a Ferencváros lépjen" - így látták az edzők

Feltöltve: 2015, szeptember 12 - 22:55

A szombat esti derbit követően Thomas Doll abban látta a siker titkát, hogy két sebességgel sikerült a Fradinak feljebb kapcsolnia. A Fradi vezetőedzője szerint az volt a legfontosabb, hogy nem elégedtek meg a döntetlennel. Nebojsa Vignjevic viszont amiatt kesergett, hogy túlságosan defenzív lett a játékuk. Íme, a szombati NB I-es mecsek utáni edzői nyilatkozatok.

Élőben a derbi: Újpest - Ferencváros

Feltöltve: 2015, szeptember 12 - 20:30

Az OTP Bank Liga 8. fordulójában 18 órától kerül megrendezésre a Debrecen és az MTK összecsapása, pesti rangadót játszik egymással a Honvéd és a Vasas, a Haladás a Puskás Akadémia otthonába látogat, a Diósgyőr az újonc Békéscsabánál vendégeskedik, míg a Videoton a Paks ellen indulna meg felfelé. 20.30-tól kezdődik a játéknap legjobban várt mérkőzése, méghozzá az Újpest és a Ferencváros derbije.

Megosztozott a pontokon a magyar válogatott a románokkal

Feltöltve: 2015, szeptember 4 - 22:37

Nem esett gól a Magyarország - Románia Eb-selejtező mérkőzésen, így mindkét csapatnak egy-egy ponttal kellett beérnie a lefújás után. A mieink az első félidőben álltak a legközelebb a gólszerzéshez Szalai távoli lövése során, a másik oldalon viszont Királynak kellett bravúrral védenie Torje próbálkozását, így összességében igazságos döntetlen született.

6-0: Kiütéssel kezdte a magyar U21 az Eb-selejtezőket

Feltöltve: 2015, szeptember 3 - 16:53

Érvényesítette a papírformát, sőt, kiütéssel, 6-0-ra győzött idegenben a magyar U21-es válogatott első Európa-bajnoki selejtezőjén, Liechtensteinben. A kispesti Prosser két góllal és egy gólpasszal zárt, mellette az 1-1 gólos és 1, illetve 2 gólpasszos Kleinheisler és Forgács volt a vezéregyéniség, de az egész csapat nagyon magabiztos volt. A csoportunk másik mai meccsén Albánia 1-1-et játszott Izraellel.

Storck: Aláírnám a döntetlent - titkolózott a kapitány a sajtótájékoztatón

Feltöltve: 2015, szeptember 3 - 16:53

A románok elleni mérkőzés előtt sajtótájékoztatót tartott a magyar válogatott. Bernd Storck szövetségi kapitány elmondta, megfelelően felkészültek és érzik a mérkőzés súlyát, azonban minden olyan kérdésnél titkolózott, ami bármit elárult volna a csapat állapotáról, mivel nem akar segíteni a románoknak pár kérdés tisztánlátásában. A német tréner aláírná a döntetlent, és arról is beszélt, hogy Király lesz a kapus, Elek és Juhász állapota viszont kérdéses, az ő sorsuk a mai edzés után dől el. A válogatott középpályása, Tőzsér Dániel hozzátette, nem szeretné, ha esetleg a következő találkozóra büntetést kapnának, és zárt kapuk mögött kellene játszaniuk.

Ezért bukott meg a De Gea-üzlet, 80 millióért igazolt az MU - az utolsó órák nemzetközi hírei

Feltöltve: 2015, szeptember 1 - 20:40

Németországban, Olaszországban és Spanyolországban hétfőn lezárult, Angliában viszont (a hétfői banki szünet miatt) kedden még tart a nemzetközi átigazolási időszak. A csakfoci.hu folyamatosan frissülő hírében nyomon követi a hajrá legfontosabb történéseit, elsősorban a hivatalossá váló klubváltásokat kiemelve. Nézd meg, mi történt és történik az utolsó (utáni) órákban az európai topbajnokságok piacain!

Vidi-Loki: "Sz@r és középszerű játékosokkal is lehet jól játszani” - így látták az edzők

Feltöltve: 2015, augusztus 30 - 21:33

Érezhető volt a meccs tétje és végkimenetele is az edzői nyilatkozatokon, a 91. percben eldőlt Videoton-DVSC találkozót követően. Pető Tamás és Kondás Elemér is igen feszülten nyilatkozott, előbbi szerint nagyon jól játszott a csapata, és megkönnyebbülése ellenére sem felejtett el visszaüzenni Bernard Casoninak, aki középszerű Vidi-játékosokról beszélt nemrég. A Loki trénere a balszerencsét is okolta, arra a felvetésre viszont nem kívánt válaszolni, hogy rendeződhet-e a viszonya a szurkolókkal. Edzői értékelések.

Bekő: Már ezért megérte Diósgyőrbe szerződni, Csertői: Két rossz passz döntött - így látták az edzők

Feltöltve: 2015, augusztus 29 - 22:40

Bekő Balázs szerint már ezért a meccsért megérte Diósgyőrbe szerződnie, míg az Újpest edzője a vereség ellenére megdicsérte a csapatát. Csertői Aurél szerint két rossz passz mindent eldöntött, míg Thomas Doll a második félidővel volt elégedetlen. Robert Jarninál akadt, ami az eredménynél is boldogabbá tette őt. A Vasasnál a válogatott szünet alatt megpróbálják a későn érkezőket beépíteni a csapatba, míg László Csaba szerint a győzelem mindennél fontosabb volt. Edzői értékelések.

Meglepetések a magyar válogatott keretben - itt a végleges névsor

Feltöltve: 2015, augusztus 28 - 16:43

Végleges Bernd Storck kerete: a magyar válogatott német szövetségi kapitánya kijelölte a románok és az északírek ellen készülő, 25 fős keretét, amelyben öt, az eddigiekhez képest új nevet találhatunk. Meghívót kapott három fiatal futballista, Botka Endre (Honvéd), Kalmár Zsolt (RB Leipzig) és Nagy Ádám (FTC), illetve két olyan játékos, akik Dárdai Pálnál nem voltak kerettagok, és Bernd Storck 33-as bő keretében sem szerepelt még a nevük: Bosnjak Predrag (Haladás) és Bódi Ádám (DVSC).

Hivatalos: Suljic Újpestről a Videotonhoz igazolt

Feltöltve: 2015, augusztus 28 - 15:01

A csakfoci.hu délelőtti hírének megfelelően a Videoton és az Újpest is bejelentette, hogy megegyeztek egymással Asmir Suljic ügyében, így a lilák bosnyák szélsője a fehérváriakhoz igazol. Suljic három évre írt alá a Vidihez, nagy lépésnek tartja klubváltását, és látványos játékot ígért a szurkolóknak.

EL: A Vidi után Sousa csapata vár Kádárékra, Vanczákra a Liverpool - a csoportok

Feltöltve: 2015, augusztus 28 - 13:50

"Megszülettek" az Európa Liga 2015/2016-os idényének csoportjai is Monacóban, pénteken tartották a sorsolást a Grimaldi Forumban. Hat magyar játékos, Holman Dávid, Kádár Tamás és Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), illetve Nikolics Nemanja (Legia), Vanczák Vilmos (Sion) és Bogdán Ádám (Liverpool) csapata is érintett volt a sorsoláson, előbbi gárda Paulo Sousa Fiorentinájával is összecsap majd a Basel mellett, amelyen a BL-kiesés miatt állhat bosszút, míg a svájciak rutinos védője és a Vörösök kapusa egymás ellen készülhet. Íme, a csoportok!

BL: Bayern-Arsenal, összeállt a Juve-City-Sevilla halálcsoport

Feltöltve: 2015, augusztus 27 - 18:43

Kisorsolták a 2015/2016-os Bajnokok Ligája-szezon csoportköreit, amelyben a D-jelű kvartett igazi halálcsoportnak ígérkezik a Juventus, a Manchester City, a Sevilla és a Mönchengladbach részvételével. Összekerült a Bayern München és az Arsenal, de a Real Madrid és a PSG csatája is tartogat majd izgalmakat.

Doll: "Nem én vagyok a sztár, hanem a csapat"; "Nagyon érdekes ez az NB I" - így látták az edzők

Feltöltve: 2015, augusztus 22 - 22:57

Thomas Doll elárulta, minek volt köszönhető a Debrecen elleni győzelem, a Fradi trénere elismerte, néha a Debrecen nyomást gyakorolt rájuk. Kondás Elemér ugyanakkor úgy vélte, míg ők kihagyták a helyzeteket, a Fradi a legtöbb lehetőségét értékesítette. Csertői Aurél úgy érezte, saját csapatát zavarta meg a gól, Bekő Balázs örült annak, hogy küzdelemben is azt kapta, amit várt játékosaitól. Nebojsa Vignjevic nem volt elégedett a Haladás elleni egy ponttal és Mészöly Gézának is volt hiányérzete.

EL: Nehéz helyzetbe került a Vidi a visszavágóra

Feltöltve: 2015, augusztus 20 - 22:52

Nem sikerült jól a Videoton FC lengyelországi EL-selejtezője, a párharc első meccsén 3-0-ra nyert a hazai Lech Poznan. A lengyel csapat már a 11. percben vezetést szerzett Linetty révén, majd a második félidő elején Thomalla, bő 10 percre rá Talka talált fejes után a fehérvári kapuba. A visszavágón nehéz dolga lesz a magyar együttesnek.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel