Vancsa Miklós

Eldőlt: Marad a kispadon a Vasas vezetőedzője

Feltöltve: 2016, május 13 - 11:10

Újabb két évre bizalmat kap Michael Oenning a Vasas csapatának vezetőedzői posztján, szerződést hosszabbítanak az angyalföldieket drámai csatában az élvonalban tartó német szakemberrel - tájékoztatta Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója a hivatalos klubhonlapot, miután szóban minden részletben megegyeztek Oenninggel.

A Vasas az edzőkérdésről: Jó néhány dologban nem értettünk egyet!

Feltöltve: 2016, május 9 - 11:49

Továbbra sem dőlt el, hogy a lejáró szerződésű Michael Oenning irányítja-e majd a Vasast a jövőben is, a klub még tovább tárgyal az angyalföldieket az NB I-ben végül drámai közdelemben benntartó trénerrel. A részletekről Vancsa Miklós ügyvezető számolt be.

"Bőgtem mint egy kisgyerek!" - a Vasas-vezető érzelmes vallomása

Feltöltve: 2016, május 4 - 12:41

A Vasasnál a bravúros bennmaradást követően már a jövőt tervezik. Vancsa Miklós ügyvezető, szívhez szóló nyílt levélben köszönte meg a kollégáinak, és minden szimpatizánsnak a segítséget. A Vasas ügyvezetője nem titkolja, hogy az utolsó meccs lefújása után sírva fakadt, a bentmaradásért a legnagyobb köszönet szerinte a “sajátjából embertelen sok pénzt áldozó” tulajdonosnak, Jámbor Jánosnak jár. Az ügyvezető figyelmezteti a most feljutókat is, hogy tudjanak róla, a 12 csapatos NB I és NB II között nem egy, de legalább másfél osztály a különbség. Önkritikusan elismeri, hogy a csapat nem szerepelt jól, kevés pontot szerzett, de hiszi továbbra is a fiatal magyar játékosokra építő Vasas jövőre még komolyabb célokért küzd majd.

Vasas: Szanyót felmentették

Feltöltve: 2015, október 19 - 12:02

A Vasas FC vezetése október 19-i hatállyal felmentett a munkavégzés alól Szanyó Károly edzőt – tájékoztatta a klub hivatalos honlapját Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója.

"Ha középcsapatnak tartjuk magunkat, ennél több kell" - ritka kemény és őszinte kritika a Vasas igazgatójától

Feltöltve: 2015, október 7 - 18:58

Az NB I harmadához érve a Vasas ügyvezető igazgatója, Vancsa Miklós értékelte az angyalföldiek teljesítményét. A klubnál szemmel láthatóan nem kendőzik el a gondokat, és ennél többet várnak a játékosoktól a pályán is, hangzatos nyilatkozatokból pedig kevesebbre van szükség, hiszen a játékosok középcsapatnak tartják magukat. Vancsa értékelte az igazolásokat, majd kitért arra is, hogy szerinte az NB I-ben jelenleg tapasztalható óvatos játék nem kedvez nekik, a helyzetkihasználásukon azonban mindenképpen javítani kell.

Vasas: "A túlélés után vérmesebb reményeink is lehetnek"

Feltöltve: 2015, szeptember 17 - 15:49

Vancsa Miklós szerint a Vasas jó úton jár. Az angyalföldiek ügyvezető igazgatója szerint a piros-kékeknek azzal, hogy 16-ról 12-re csökkentették az NB I létszámát, tulajdonképpen másfél osztályt kellett ugraniuk.

Vasas: "Fiatal magyarokra építve szeretnénk sikeresek lenni"

Feltöltve: 2015, július 21 - 16:40

Ma egy újabb tehetség írt alá új szerződést a Vasassal: Vida Máté két évvel meghosszabbította érvényben lévő, 2016 nyaráig szóló szerződését az angyalföldi klubnál. Vancsa Miklós ügyvezető elmondása szerint a klub ezzel ismét jelét adta annak, hogy elkötelezett abban a tekintetben, hogy fiatal magyar tehetségeknek adjon lehetőséget, és rájuk építve legyen sikeres a jövőben.

Bori aláírt a Vasashoz

Feltöltve: 2015, július 15 - 13:37

Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója és Bori Gábor szerda délelőtt aláírta a játékos 2017. június 30-ig szóló szerződését - írja a vasasfc.hu.

Vancsa: Remili "felrúgta" a Vasast az NB I-be

Feltöltve: 2015, június 26 - 15:38

Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója és Remili Mohamed pénteken aláírták a csapatkapitány 2018. június 30-ig szóló szerződését - számolt be a vasasfutballclub.hu.

Vasas: "Soha nem volt ilyen nehéz magyar játékosokat igazolni"

Feltöltve: 2015, június 19 - 14:59

Vancsa Miklós, az NB I-be visszajutott Vasas ügyvezető igazgatója az elmúlt hetek átigazolási tapasztalatairól nyilatkozva elmondta: sosem volt ennyire nehéz magyar játékosokat igazolni, néha „egy-két szatyornyi pénz” sem volt elég ahhoz, hogy megszerezzék a túlárazott hazai kiszemelteket, de olyan fiatal magyar futballista is volt, akinek az esetében hiábavalónak bizonyult az előzetes megállapodás is. Épp ezért légiósokat is igazolnának az angyalföldiek, két olyan minőségi szerb játékost, akik ráadásul kevesebbe is kerülnek, mint a magyar célpontok.

Vasas: "A vezetés motivációs eszköze a pénz" - elégedettek az igazolásokkal

Feltöltve: 2015, február 17 - 15:11

Sikeresnek ítéli az erősítések szempontjából a téli időszakot Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője, aki hamarosan Remili Mohameddel is tárgyalóasztalhoz ül szerződése meghosszabbításának ügyében. A piros-kékek elöljárója kifejtette, a vezetés motivációs eszköze a feljutás kiharcolása érdekében a pénz.

Besokalltak a Vasasnál: Egy játékost kirúgtak, a prémium is veszélyben

Feltöltve: 2014, október 27 - 18:18

Vancsa Miklós, az NB II-es Vasas FC ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a Cegléd elleni meccs után a klub vezetése az eredményes szereplés érdekében néhány kemény intézkedésre szánta el magát. Prémium csak akkor kapnak az őszi szezon végén a játékosok, ha feljutó helyen áll a csapat, de személy változások is lesznek a keretben, Rodenbücher István például keddtől már nem látogathatja az edzéseket.

Megvan a nyár legfurcsább átigazolási sztorija Magyarországon

Feltöltve: 2014, július 3 - 16:03

A Vasas 15 millió forintért eladta Cseke Benjámin játékjogát a DVSC csapatának. Vancsa Miklós ügyvezető elmondása szerint egy az előző vezetés által megkötött szerződés miatt kényszerültek meglépni mindezt, az ügyben viszont még várhatóak fordulatok, hiszen a futballista a jelek szerint nem akar a Lokihoz menni.

Vasas: Öt céligazolással hajtanak rá az NB I-re

Feltöltve: 2014, június 24 - 16:16

A jelenlegi csapat értékeinek megtartásával és nagyjából öt céligazolással menne neki a Ness Hungary NB II következő idényének a Vasas - mondta Vancsa Miklós ügyvezető. György Tamás, a Vasas Kubala Akadémia tulajdonosa is beszállhat a csapat működtetésébe.

Vasas: Jámbort tulajdonossá tennék - 1 milliárdot kaphatnak stadionrekonstrukcióra

Feltöltve: 2014, április 16 - 21:19

A tervek szerint kéthavonta tartanak szurkolói ankétot a jövőben a Vasasnál, a legutóbbi alkalmon a felnőtt labdarúgás, ezen belül Jámbor János szerepvállalása, valamint a stadionkérdés volt a két fő téma. Az alábbiakban az eseményről tudósító vasassc.hu beszámolójából idézünk.

Vasas: "Amíg én vagyok az ügyvezető, ő nem lesz a mi játékosunk"

Feltöltve: 2014, március 2 - 12:19

A Vasas korábbi csapatkapitánya, Katona Máté viselkedését kifogásolta Vancsa Miklós ügyvezető, aki elmondta, mivel nem volt egyenes velük szemben a játékos, így amíg ő lesz az ügyvezető, nem fog a Vasasban játszani Katona.

Vasas: Szeptember óta nincs fizetés, eltűntek a szerelések

Feltöltve: 2014, január 19 - 16:23

Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője beszélt a klubon belül tapasztalt hiányosságokról, problémákról. Két hete újra Jámbor János, az NB II-es csapat tulajdonosa, és ez alatt kiderült, milyen gondok vannak az angyalföldi egyesületnél. Vancsa szerint a játékosok szeptember óta nem kaptak teljes fizetést, mindössze 14 labdarúgóval rendelkeznek, így jócskán vannak hiányposztok.

Ismert futballbefektetővel tárgyalt az MTK

Feltöltve: 2013, október 8 - 16:41

A csakfoci.hu információi szerint magyar befektetővel tárgyalt az utóbbi időszakban az MTK: felmerült annak a lehetősége, hogy Jámbor János szerepet vállaljon a kék-fehéreknél. Mint ismert, az MTK már nyáron is befektetőt keresett, míg a korábban a Vasasnál és Egerben is megfordult üzletember nem titkolta, elképzelhető, hogy szerepet vállalna még a magyar futballban. Hiába volt azonban mindkét fél részéről szándék a közös munkára, nem született megállapodás. Jámbor bizalmasa, Vancsa Miklós szerint az üzletember "egészséges irigykedéssel" tekint olyan klubokra, amelyek az Egerrel ellentétben segítséget kaptak, ez pedig nem feltétlenül erősíti a visszatérési szándékát a hazai labdarúgásba.

Eger: 80 milliós tartozás a korábbi tulajdonos felé

Feltöltve: 2013, március 25 - 22:42

Mint az több helyütt is megjelent, nyílt levelet jelentettek meg az egri drukkerek, amelyek a klub körüli aktuális kérdéseket feszegették. Egyelőre még nem érkezett hivatalos reakció ezekre, akad azonban olyan, amelynek jogosultságát a korábbi befektető képviselője elismerte a csakfoci.hu-nak. A közlemény egyik pontja szerint március végéig 80 millió forintot kellene visszafizetni Jámbor János részére egy kölcsönszerződés értelmében - Vancsa Miklós ezt megerősítette, hozzátéve, hogy ennek egy része már lejárt tartozás.

Megerősítették: Jámbor tisztességből a szezon végéig marad Egerben

Feltöltve: 2013, február 6 - 19:19

Takarékossági programmal, emberségből és a tisztesség miatt még marad Jámbor János főtámogató az Egri FC-nél, számol be a klub hivatalos honlapja, megerősítve a csakfoci.hu két nappal ezelőtti hírét.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel