Andó-Szabó Sándor

Itt vannak a Fradi végleges BL-ellenfelei: Magyar bíró fújt a sorsdöntő meccsen

Feltöltve: 2016, május 30 - 08:55

Vasárnap este Moldovában is bajnokit avattak, a Sheriff Tiraspol nyerte meg 1-0-ra a Dacia elleni bajnoki „döntőt” (a magyar Andó-Szabó és stábja játékvezetése mellett), így teljessé vált a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének mezőnye, benne a Ferencvárossal is. A nem kiemelt zöld-fehérek az alábbi csapatok közül kapnak – immáron biztosan – ellenfelet.

Hemingway kifakadt a bíróra: "Elvett a Honvédtól 6 millió forintot"

Feltöltve: 2016, február 19 - 12:00

A Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway a péntek reggel megjelent írásában keményen nekiment a legutóbbi kispesti bajnokit vezető Andó-Szabó Sándornak. Hemingway a játékvezetőt okolja a vereségért, bár nem kíméli játékosait sem.

Andó-Szabó fúj a Fradinak, Iványié az Újpest-MTK - bíróküldés

Feltöltve: 2015, szeptember 23 - 12:35

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az OTP Bank Liga 10. fordulójának bíróküldését, amelynek értelmében Andó-Szabó Sándor vezeti a Puskás Akadémia és a Ferencváros összecsapását. Az Újpest - MTK találkozón Iványi Zoltán működik majd közre, míg a Békéscsaba és a Videoton meccsén Fábián Mihály fújja a sípot. Bíróküldés.

A Szuperkupa-döntő bírója kapta újfent a Vidi-Fradit - bíróküldés

Feltöltve: 2015, augusztus 5 - 10:08

Andó-Szabó Sándor vezeti majd az OTP Bank Liga 4. fordulójának szombati rangadóját, a Videoton és a Ferencváros összecsapását. Erdős József fújja a sípot az MTK és a DVTK meccsén, míg Vad II. István a Debrecen - Haladás mérkőzésen működik majd közre.

EL: Svéd bíró fúj a Fradinak, két magyar játékvezető is meccset kapott

Feltöltve: 2015, július 3 - 21:54

Az UEFA nyilvánosságra hozta a jövő héten esedékes Európa Liga-selejtező visszavágók játékvezetőit. A Fradinak svéd, a Lokinak belga, míg az MTK-nak norvég bíró fújja majd a sípot. A magyar delegációk közül ezúttal Andó-Szabó Sándor és Fábián Mihály csapata is mérkőzést kapott.

Megvan, melyik bíró vezeti majd a Szuperkupa-döntőt

Feltöltve: 2015, július 3 - 19:21

Andó-Szabó Sándor fújja majd a sípot a vasárnapi Videoton-Ferencváros Szuperkupa-döntőn, amelyre a székesfehérvári Sóstói Stadionban kerül sor.

Két magyar bírót előléptetett, egyet lefokozott az UEFA

Feltöltve: 2014, december 16 - 13:43

2015-től Kassai Viktor és Vad II István mellett immár Bognár Tamás is vezethet mérkőzéseket az Európa Liga és a Bajnokok Ligája csoportkörében. Farkas Ádám bekerült a FIFA-keretbe, Fábián Mihályt ellenben visszaminősítették.

10 piros lapot adott az NB I legkeményebb bírója - a teljes lista

Feltöltve: 2014, december 15 - 20:58

Az ősszel lejátszott 17 forduló során összesen 40 piros lapot és 45 büntetőt osztottak ki a játékvezetők az OTP Bank Ligában. Akad játékvezető, aki a kiosztott pirosak egynegyedét tudhatja magáénak, de olyanok is vannak, akik senkit nem állítottak ki ősszel. Melyik bíró a "lapkirály"? Ki adta a legtöbb 11-est? Hol végzett Kassai Viktor? Mérlegen a játékvezetők, számokban.

Kassai, Vad II és Solymosi is hivatásos bíró lett - 12 profit alkalmaz az MLSZ

Feltöltve: 2013, június 13 - 19:13

A Magyar Labdarúgó Szövetség megnevezte az ország első 12 hivatásos játékvezetőjét. Az MLSZ a bíráskodás színvonalának emelését szeretné elérni azzal, hogy profi státuszt nyújt a legjobbaknak, azaz az eddiginél komolyabb juttatásban részesíti őket. A névsor: Andó-Szabó Sándor (FIFA), Becséri Dániel, Bognár Tamás (FIFA), Erdős József, Fábián Mihály (FIFA), Farkas Ádám, Iványi Zoltán, Kassai Viktor (FIFA), Németh Ádám (FIFA), Solymosi Péter, Szabó Zsolt, Vad II István (FIFA).

NB I: Fiatal bíró a sorsdöntő bajnokin - ők vezetnek az utolsó fordulóban

Feltöltve: 2013, május 29 - 09:58

Az NB I egyik legfiatalabb játékvezetője, az egész szezonban megbízhatóan teljesítő Farkas Ádám vezeti majd a Siófok-Újpest találkozót az OTP Bank Liga utolsó, 30. fordulójában, a másik sorsdöntő meccsen, a Diósgyőr-Pápán pedig Andó-Szabó Sándor fújja a sípot.

Az Újpest nem szabadulhat meg végleg a legjobban kifogásolt bírótól

Feltöltve: 2012, november 19 - 12:24

Bár Roderick Duchatelet, az Újpest tulajdonosa nyílt levélben kérte az MLSZ játékvezetői bizottságát, többet ne vezessen a Megyeri útiaknak Andó-Szabó Sándor sporttárs, egyáltalán nincsen arról szó, hogy a bíró feketelistára kerülne a lilák mérkőzésein. A Magyar Labdarúgó Szövetség részéről ugyanis megkeresésünkre azt a tájékoztatást adták, a jövőben sem képzelhető el, hogy bármely klub vezetője befolyásolja a bíróküldést, miután a leiratkozás gyakorlata megszűnt.

Üzent az Újpest tulajdonosa: Nem kérnek egy magyar bíróból

Feltöltve: 2012, november 17 - 18:37

Roderick Duchatelet, az Újpest tulajdonosa közleményben kérte az MLSZ Játékvezetői Bizottságát, hogy többet ne jelölje csapata mérkőzéseire a Haladás elleni, múlt heti bajnokijukat vezető Andó-Szabó Sándort. Duchatelet egyenlő esélyeket kért csapatának, mert úgy látja, nem először fosztották meg pontoktól az Újpestet.

Vb-selejtezőn vezet a hétvégén fókuszba került bíró

Feltöltve: 2012, november 14 - 10:24

Andó-Szabó Sándor vezeti szerdán a Montenegró-San Marino labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzést. Andó-Szabó legutóbb a Haladás-Újpest találkozót vezette az NB I-ben, amely után a vendégek edzője éles kritikával illette őt.

Az Újpest edzőjét megint felbőszítette a bíró

Feltöltve: 2012, november 10 - 19:24

Jos Daerden, az Újpest mestere újra igencsak felhúzta magát a csapata mérkőzésén látott játékvezetői produktumon. A belga a Haladás elleni 2-0-s vereséget követően a tv kamerái előtt nem is nyilatkozott, a sajtótájékoztatón pedig kérdésre elmondta, "azt hitte, a Győrben látottaknál nincsen lejjebb, de a mostani bíráskodás még annál is rosszabb volt", majd kisétált a teremből, mielőtt a hazaiak mestere szóhoz jutott volna.

A Diósgyőré az év gólja és az év potyája is - a győztesek

Feltöltve: 2011, december 14 - 16:08

Az elmúlt napokban több kategóriában is vártuk szavazataitokat az OTP Bank Liga őszi szezonjának legjeire, ezúton is köszönjük, hogy sokan leadtátok voksaitokat. Nincs más hátra, eredményt hirdetünk.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel