Szélesi Zoltán

DVTK: "Világszínvonalú körülmények lesznek Diósgyőrben"

Feltöltve: 2016, április 9 - 14:47

A magyar válogatott szövetségi edzője és az U17-es válogatott szövetségi kapitánya, Szélesi Zoltán megtekintette a DVTK edzőközpontjának épületét és a terveket is, amelyről igencsak jó véleménnyel volt.

Storck segítője: „Erősen ajánlott elvégezni” - külön felkészülési programot kaptak a játékosok

Feltöltve: 2016, január 19 - 22:48

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzője, Szélesi Zoltán arról beszélt, milyen feladat vár a következő hónapokban a válogatott szakmai stábjára. Bernd Storck segítője arról is szót ejtett, hogy mit vár a játékosoktól a barátságos mérkőzéseken, az Eb-n pedig a pontokat kell szerezni és meg kell próbálni továbbjutni a csoportból.

Storck segítője: "Nem lesz pofozógép a válogatott az Eb-n"

Feltöltve: 2015, december 4 - 22:10

A magyar labdarúgó-válogatott pályaedzője, Szélesi Zoltán volt a Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége. Többek között azt is elmondta, a norvégok elleni párharc előtt már siker volt a láthatáron, mert vibráltak a játékosok, és hogy szerinte tévúton jár, aki azt gondolja, hogy pofozógép lesz a válogatott.

Hivatalos: Storck egész stábja is marad az Eb-re

Feltöltve: 2015, november 19 - 11:55

Bernd Storck szövetségi kapitány után segítői, azaz Andreas Möller másodedző, Holger Gehrke kapusedző, illetve Szélesi Zoltán is marad a magyar válogatottnál, hivatalosan és egyelőre a 2016-os Európa-bajnokság végéig. Storck erről az MLSZ vezetőivel egyeztetett és egyezett meg.

U17: A győzelem nélkül kieső válogatott szövetségi edzője: "Helyünk lenne a továbbjutók között"

Feltöltve: 2015, október 29 - 17:32

A magyar U17-es válogatott 2-2-es döntetlent játszott Grúziával az utolsó Eb-selejtezőjén, így győzelem nélkül búcsúzott és nem jutott be az elitkörbe. Szélesi Zoltán szövetségi edző szerint mindezek ellenére mindent megvalósítottak a három mérkőzésen, amit elterveztek, sokat fejlődött a csapat és ott lenne a helyük a legjobbak között...

U17: Az edző gratulált és elégedett a románok elleni vereség után

Feltöltve: 2015, október 25 - 11:02

Szélesi Zoltán, a románoktól 2-1-es vereséget szenvedő U17-es válogatott szövetségi edzője gratulált csapatának, a játékkal elégedett volt, sőt, a szakember szerint nyerniük kellett volna.

Storck nem veszi át az U21-et, Szélesi szövetségi edző lett

Feltöltve: 2015, július 20 - 12:33

A csakfoci.hu információi szerint nem Bernd Storck lesz az U21-es válogatott szövetségi edzője, annak ellenére sem, hogy a korosztályos válogatott minden bizonnyal a német szakember által irányított U20-as vb-csapatra épül majd az Európa-bajnoki selejtezőkön. Helyette a "jobbkeze" irányíthat. Szerepet és csapatot is kap az U-válogatottaknál két magyar edző is, egyikük nemrég még az NB I-ben és a nagyválogatottban is futballozott.

Felcsúton annyi a "matuzsálem", mint a Lokinál és a Fradinál - melyik a legidősebb csapat?

Feltöltve: 2014, április 18 - 13:23

Szélesi Zoltán átigazolásával a nyolcadik, legalább a 30. évében járó futballista igazolt a Puskás Akadémia csapatához, ebben az összevetésben a felcsútiak - holtversenyben a DVSC-vel és a Ferencvárossal - az OTP Bank Liga dobogójára is felkerültek. A "harmincasok" foglalkoztatásában egyébként a Győri ETO áll az élen (12), de az átlagéletkorban a Paksnak nincs párja, a tolnaiak 28 év fölött járnak bőven az egész keretet tekintve. A Kaposvár, illetve a Budapest Honvéd adja a két kategóriában a legzöldfülűbb társaságot az NB I-nek.

Hivatalos: Szélesi a Puskás Akadémiához igazolt

Feltöltve: 2014, április 18 - 09:53

Hivatalossá vált, amit a csakfoci.hu már napokkal ezelőtt jelzett: a Puskás Akadémia FC-ben folytatja pályafutását a 27-szeres válogatott védő, Szélesi Zoltán. A 32 éves futballista legutóbb Újpesten játszott, de szabadon igazolható játékosként távozott a lila-fehérektől. A szezon végéig írt egyelőre alá.

Elfogytak a védők: Szélesit leigazolja a Puskás Akadémia

Feltöltve: 2014, április 14 - 16:05

A csakfoci.hu információi szerint a sérülések és eltiltások miatt a szezon hajrájára komoly védőgondokkal szembenéző Puskás Akadémia együttese szerződteti Szélesi Zoltánt, aki Újpestről távozott egy nagy visszhangot kiváltó ügy folyományaként. A Ferencváros ellen, szombaton két bekkjét veszítette el Benczés Miklós.

Az Újpesttel szakító Szélesi akár Mezőkövesdre is igazolhat - ma eldőlhet a sorsa

Feltöltve: 2014, április 11 - 10:10

Már a mai napon eldőlhet, hogy hol folytatja pályafutását Szélesi Zoltán, aki furcsa körülmények között távozik Újpestről. A 27-szeres válogatott védő elárulta, az is benne van a pakliban, hogy esetleg a több volt újpesti játékost-edzőt foglalkoztató Mezőkövesdhez kerül, igaz, ezt a matyóföldi klubnál, megkeresésünkre nem tudták megerősíteni egyelőre. Szélesi távozásának körülményeiről is beszélt.

Szélesi és Koller esete kapcsán háborog a játékosokat képviselő szervezet

Feltöltve: 2014, április 9 - 21:30

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete felháborodott hangvételű közleményt tett ki honlapjára Szélesi Zoltán és Koller Krisztián közelmúltbeli esete kapcsán.

"Most én sírhatnám el magam, ahogy Duchatelet tette" - interjú a stadionból is kitiltott Szélesivel

Feltöltve: 2014, április 2 - 15:12

Ma már a stadionba sem engedték be Szélesi Zoltánt, aki egy hete hosszú idő után újra pályára lépett az Újpest csapatában. A rutinos védő a csakfoci.hu megkeresésére rejtélyesen eltűnt szerződésekről beszélt, illetve részletesen elmondta, mi történt vele az utóbbi napokban. Reagált Roderick Duchatelet állítólagos 20 millió forintos ajánlatára is, valamint arra is, bomlasztó személynek tartja-e magát. Interjú.

Szélesi belement a fizetéscsökkentésbe - újra játszhat Újpesten

Feltöltve: 2014, március 27 - 11:30

Szélesi Zoltán csaknem tíz hónap után játszott újra tétmérkőzést az Újpestben. A korábbi válogatott védő a csakfoci.hu-nak a Pécs elleni győztes (4-0) Magyar Kupa-mérkőzés után elmondta: megegyezett a tulajdonossal, aminek azonban ára volt. Mint ismert, Szélesi nyáron azért került ki az Újpest keretéből, mert nem akarta módosítani szerződését.

Újpest: Szélesi fél év után az első csapattal edzett

Feltöltve: 2014, február 24 - 19:17

Szélesi Zoltán hétfőn az Újpest első csapatával készülhetett, részt vett az alapcsapat edzésén, és a hétvégén a lilák felkészülési mérkőzésén, az eddig kevesebb szerepet kapó játékosok csapatában a kapitányi karszalagot is viselhette a mintegy fél éve parkolópályára került hátvéd.

Pénznyelők az NB I-ben Rudolftól Tuijpig - a Fradi, az Újpest és a Diósgyőr is megjárta

Feltöltve: 2014, február 19 - 14:38

Büntetésből napközis rendszer, szabadlista, száműzetés az utánpótlás-csapatokhoz - íme, néhány idei szezonban alkalmazott szankció az NB I-ből. Variációk egy témára Újpestről, Diósgyőrből és a Ferencvárostól, avagy sok helyen szabadulnának a klubok a sokat kereső, ám az elvártnál gyengébben teljesítő játékosoktól. Van, aki így is kitart, de van, aki belátta, jobban teszi, ha megy. Rudolf, Tuijp, Szélesi, Christ, Tisza furcsa esetei.

Vége az egyik furcsa újpesti büntetésnek - Christ távozik

Feltöltve: 2013, december 30 - 21:55

Az Újpest honlapjának bejelentése szerint távozik a klubtól Gregory Christ, a lila-fehérek 31 éves francia játékosa. Christ annak ellenére volt az Újpest játékosa, hogy nem számítottak játékára, külön készült a többiektől, ám mégis a hétből hat napot ott kellett lennie a Megyeri úton. Christ távozik, kérdés, mi lesz a hasonló cipőben járó Szélesi Zoltán sorsa.

Király, Hajnal és Szabics is edzői vizsgát tett

Feltöltve: 2013, december 11 - 14:15

11 volt és jelenlegi válogatott labdarúgó tett edzői vizsgát a telki edzőközpontban. Tököli Attila, Király Gábor, Hajnal Tamás, Szabics Imre és a többiek egy speciális program keretében kaptak lehetőséget arra, hogy egyszerre szerezzék meg az UEFA "A" és "B" licences képesítést.

Furcsa büntetés Újpesten: Szélesiéket napközibe íratták

Feltöltve: 2013, október 9 - 12:57

Szélesi Zoltán és Grégory Christ továbbra is az Újpest játékosa, pályára viszont a vezetés döntése értelmében biztosan nem léphetnek. Sőt információink szerint a klub szigorú napirendet írt elő a két játékosnak: heti hat alkalommal napi nyolc órát kell a Megyeri úton tölteniük, a műszak fél 9-kor kezdődik. Mint ismert, a szezon előtt a két játékos kikerült a lilák keretéből, így azóta nem játszottak Kozma István csapatában.

NB I: Játék nélkül vihetik a nagy pénzt a legjobban kereső játékosok - 7 nap van a megoldásra

Feltöltve: 2013, augusztus 27 - 12:53

A maival együtt alig hét napja van a Diósgyőrnek és az Újpestnek, hogy partvonalon kívülre száműzött játékosai helyzete megoldódjon. Rudolf Gergely és Szélesi Zoltán személyében ráadásul mindkét klubnál akad olyan játékos, aki a kerethez képest kiemelkedő fizetéssel rendelkezik, újra bevetni már nem fogják őket, élő szerződésük miatt azonban a jövőben is fizetni kellene őket. Klubjaiknál érdeklődtünk, mi tudnak kezdeni ezzel a helyzettel, és arra is kíváncsiak voltunk, vannak-e fejlemények a többi, átadólistára került játékossal.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel