Szerbiát verték idegenben a magyar fiatalok - Tajti is betalált

Feltöltve: 2016, április 20 - 09:07 Frissítve: 2016, április 20 - 09:08

Korosztályos együttesünk remek első félidőt produkált, ezzel tudott nyerni a házigazda szerbek ellen.
Az őszi Eb-selejtezőkre készülő U18-as válogatott a héten összetartáson vesz részt, két idegenbeli mérkőzést játszik a szerbek ellen.

A keddi első összecsapás első félidejében nagyszerű futballal rukkolt elő az Oscar Corrochano vezette együttes, agresszíven letámadta a szerbeket, a megszerzett labdákból pedig sorra vezette támadásait, több nagy helyzetet is kialakítva. A 24. percben góllá érett a fölényünk, egy szabadrúgást követően a kapufáról, majd az ismétlés után a kapusról kipattanó labdát Patik Márton továbbította a kapuba (0-1). A 33. percben ismét szabadrúgáshoz jutottunk, Tajti Mátyás pedig nagyszerűen tekerte a kapuba a labdát (0-2), így kétgólos előnyünknél érkezett el a játékrész vége.

A második félidőben a szerbek feljöttek, főleg azok után, hogy Kamarás Györgyöt második sárgával kiállította a játékvezető. A 63. percben sikerült is megszerezniük a szépítő gólt a hazaiaknak, egy jobb oldali beadásba egy támadó még beleért, a visszafutó Szalai Andrásra pöckölte a labdát, amely így a hálóba pattant (1-2). A folytatásban mezőnyfölényben játszottak ugyan a hazaiak, védekezésre kényszerítették a mieinket, mégsem tudtak komolyabb helyzeteket kialakítani, nem is változott az eredmény a lefújásig, válogatottunk nagyot küzdve megnyerte a találkozót.

- Megküzdöttük ezért a győzelemért, az első félidőben támadásban, a másodikban a védekezésben nyújtottunk jó teljesítményt. A csapat mentális erejét mutatja, hogy emberhátrányban nagyot harcolva sikerült megtartani az előnyt, és végig jó szellemben futballozva megnyertük a találkozót - nyilatkozta Oscar Corrochano a lefújás után.

Szerbia-Magyarország 1-2 (0-2)
Magyarország: Demjén Patrik - Tóth Dávid (Nagy Zsombor, 77.), Szalai András, Patik Márton, Gergényi Bence - Bayer Bence, Tajti Mátyás (Bíró Bence, 60.), Szabó Bence - Kovács Dávid (Tömösvári Bálint, 77.), Kamarás György, Takács Ronald (Hinora Kristóf, 77.) G.: Patik a 24., Tajti a 33. percben

Utazz a magyar válogatott Eb-meccseire: belépő + tengerparti nyaralás » »

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON