Dárdai segítője: "Kockázatos a labdabirtoklás a magyar válogatott számára"

Feltöltve: 2015, március 30 - 19:55 Frissítve: 2015, március 30 - 22:19

Dárdai Pál segítője, Sallói István szerint azzal a harcmodorral szerzett pontot a magyar válogatott Görögország ellen, amivel jelenleg képes kiegyenlíteni a két játékoskeret minősége közötti különbséget. Hangsúlyozta, megfelelő futballisták híján kockázatos lenne többet birtokolnunk a labdát, ezért építünk a kontrákra és a pontrúgásokra. A főként az ellenfelek feltérképezéséért felelős szakember azt is elárulta, hogy a felkészülési meccsen a nemzeti csapat 6-0-ra megverte a Ferencvárost.

A magyar válogatott 0-0-s döntetlent ért el hazai pályán, a Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezőn. A Digi Sport Reggeli Start c. műsorában Dárdai Pál egyik segítője, az elsősorban az ellenfelek feltérképezéséért felelős Sallói István értékelte a látottakat.

– Azt kaptuk az ellenféltől, amire számítottunk. A támadásvezetés picit lassú volt a támadó harmadban, kevés volt az igazán kreatív megmozdulásuk. Egyetlen egy komoly helyzetük nem volt a mérkőzésen, lehetőségekről lehet maximum beszélni. Király Gábornak egyszer kellett védenie, el kellett egyszer véletlenül dőlnie, egy kicsit koszos lett a melegítője. Csapatszinten a védekezésünk teljesen rendben volt. A másik oldalon pedig fel tudtuk törni a védelmüket, pedig elég komoly helyeken játszanak a játékosaik – kezdte, majd arra a felvetésre is felelt, hogy ismét elég keveset volt nálunk a labda.

– A Barcelona óta mindenki azt hiszi, hogy attól nyer valaki, ha nála van a labda. Persze, az ember komfortosabban érzi magát, ha nála van a labda, és az a közönségnek is jobban tetszik, de Dárdai Pál már lenyilatkozta korábban, hogy a 60-40-ből ő a 40-et akarja. Jelen pillanatban a mi csapatunk erre alkalmas. Nincsenek meg azok a játékosok, akik nyomás alatt a labdabirtoklást meg tudják oldani, úgyhogy számunkra ez kockázatos. Próbáljuk egy ritmusban végigvinni a támadásokat, mint hogy hosszabban szövögessük azokat, és aztán a labdavesztéseinkből esetleg kontrázhatna az ellenfél. Alapelv, hogy ne lehessen kontrát vezetni ellenünk. Ha támadunk, akkor is figyelni kell arra, hogy szervezettek legyünk. Pali elmondta, hogy hat hét kellene ahhoz, hogy a támadójátékot is összerakja. Védekezésben végig koncentráltak voltunk, 90 percig, ez már nagy eredmény, emellett kontrákra és pontrúgásokra építettünk. A kontrákhoz megvannak a gyors játékosaink, a pontrúgások pedig a jelenlegi magyar válogatott egyik legnagyobb erősségét képezik. Juhász, Szalai vagy Gera kiemelkedően fejel, Dzsudzsák pedig úgy lövi be a labdákat, ahogy nagyon kevesen a világon. A két keret közti értéket így lehet kiegyenlíteni, ilyen harcmodorral. Jó lenne szépen játszani, de ennél sokkal fontosabb, hogy jussunk ki valahogy az Eb-re.

Sallói kitért a támadó szekcióban elszalasztott lehetőségekre is.

– Abszolút tudatos volt, hogy átengedtük a területet, mint ahogy arra is készültünk, hogyha döntetlen az eredmény, a görögöknél egyre többet kell kockáztatni. Volt is egy szituáció, amikor Nikolics kilépett a félpályán, és tévesen állították meg lesen a félpályánál. Tudatos volt, hogy csatárt cseréltünk, hiszen Nikolics a keletkezett réseket jól futja be. Addig Szalainak az volt a dolga, hogy ütközzön. Sajnos Nikolics helyzeténél kijött az, hogy más hőfokú bajnokságban edződik. Az NB I-ben van pár helyzete, amiből egyet belő, itt viszont azt az egyet kell belőni, ami akad. Gera Zoli nagyon jól bírta a meccset, nagyot küzdött, szerintem kb. 500-szor ugrott fel a levegőbe, de ha lett volna még egy kis plusz koncentrációja, ereje, akkor ő képes lett volna arra, hogy megcsinálja azt a passzt, amiből megnyerhettük volna a meccset – fogalmazott.

Arra a kérdésre, ezzel az eredménnyel a korábban legnagyobb esélyesként számon tartott görögök kiszálltak-e a versenyből, a megfigyelő így felelt:

– Semmit nem lehet még kijelenteni, mert hat pont a különbség a két csapat között, és még megyünk Görögországba. Az elsődleges célkitűzés a harmadik hely, úgyhogy jól állunk. Bár nem az északíreket számoltuk előre, hanem a görögöket. Ne feledjük, hogy a harmadik hellyel is ki lehet jutni akár egyenes ágon is az Eb-re. Extra lenne, ha a második helyet meg tudnánk csípni. Nyáron megyünk Finnországba, az északírek pedig fogadják a románokat. Sok mindenre választ ad a következő forduló.

A finnek elleni csata kapcsán Dárdai Pál "kéme" úgy fogalmazott, hogy mivel akkor még vége lesz a bajnokságoknak, még nagyobb szükség lesz a kapitány szuggesztív habitusára, hogy a játékosok kellően motivált állapotban legyenek. (Fotó: mlsz.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON