Priskin: Remélem, így megbocsátják nekem a Slovant a szurkolók

Feltöltve: 2015, november 20 - 12:28 Frissítve: 2015, november 20 - 15:05

Priskin Tamás reményei szerint a norvégok elleni pótselejtezőn szerzett bombagóljával a Sovanhoz igazolása miatt neheztelő szurkolók is megenyhülnek majd az irányába, a csatár elmondása szerint kluváltásával nem akart senkit megbántani és bízik a helyzet megfordulásában. A 29 éves támadó elmesélte, hogyan szerezte hatalmas gólját a pótselejtezőn, miért kellett Pintér, Dárdai és Storck is a sikerhez, és hogy gondolt-e arra korábban, hogy a magyar helyett a szlovák válogatott mezét viselje.

A norvégok elleni pótselejtező magyar kezdőcsapatának összeállítása láttán Priskin Tamás feltűnése okozta talán a legnagyobb meglepetést, aki azonban fantasztikus bombagóllal bizonyította, hogy nem véletlenül bízott benne Bernd Storck szövetségi kapitány.

A 29 éves futballista a Digi Sport „Reggeli start” c. műsorában nyilatkozott arról például, hogy meglepte-e, hogy Storck neki szavazott bizalmat a Groupama Arénában a középcsatárok közül kezdőként.

- Egy kis meglepődés volt, hogy én kezdek, de elég korán szólt már a kapitány, hogy készüljek a vasárnapi mérkőzésre, úgyhogy volt időm feldolgozni. Úgy érzem, hogy a pihentségi állapotom és a sebességem miatt döntött mellettem a kapitány, láthatta a klubomban is, hogy hogyan játszom, ez is közrejátszhatott abban, hogy én léptem pályára a visszavágón. Azt nem tudom, hogy személyesen nézett-e meg Pozsonyban, de az biztos, hogy minden játékost figyelemmel követ a stáb.

Priskn arról is beszélt a műsorban, hogy pontosan mit kért tőle Bernd Storck a budapesti találkozót megelőzően.

- Teljesen más volt a második mérkőzés, mivel megnyertük az első találkozót. Lehetett látni, hogy az ellenfél a labdabirtoklásban fölénk nőtt, próbáltunk kontrákra és a védők mögé történő indításokra játszani. Más volt így az én feladatom is. Ez közel is áll hozzám, elég sokat indulok a védők mögé, emiatt is kaphattam lehetőséget, amelynek nagyon örülök.

A támadó felejthetetlen gólja történetét is elmesélte pénteken reggel.

- Nem csak rajtam múlt, hanem óriási csapatmunka volt. Amikor az ember megtudja, hogy kezdő lesz, akkor megpróbálja a lehető legtöbb játékszituációt lejátszani a fejében előre, megmondom őszintén, ilyen helyzet, mint a gól előtt, nem volt tervben, de örülök, hogy sikerült a kapuba találnom. Amikor megkaptam a labdát, láttam, hogy fut velem az egyik védő, a másik pedig próbál mellé visszazárni, és hogy az lenne a legjobb megoldás, ha visszahúznám a labdát a jobb lábamra. Megpróbáltam eltekereni a hosszúba, össze is jött, nagyon boldog vagyok. Teljes mértékben felkészültünk az ellenfélből, egyénileg és csapatszinten is, tudtuk a pályán, hogy mi következhet, de az is nagyon fontos, hogy idegenben és itthon is mi szereztünk vezetést. Ilyen fontos gólt még soha nem szereztem és ilyen fontos meccsen sem játszottam még.

Priskin gólja Norvégia ellen!

Priskin óriási gólja!!! Hajrá, Magyarország!!!

Posted by csakfoci.hu on Sunday, November 15, 2015

A légiós mindhárom, az Eb-selejtezők során a válogatottal dolgozó kapitánynak látja a részét a sikerben.

- Három edzőnk volt a selejtezők során, mind a háromtól kaptunk olyan dolgokat, amelyek kellettek. Dárdai Pali nagy lökést adott nekünk, összerakta a csapatot, de nagyon fontos volt az is, hogy Bernd Storck kiválóan látta azokat a dolgokat, amik addig hiányoztak.

A csatár sok kritikát kapott a szurkolóktól, főleg Dunaszerdahelyen amiatt, hogy a Slovanhoz igazolt magyarként a nyáron. Priskint bántották is a történtek, de reméli, hogy a norvégok ellen lőtt góljával a szurkolók is elnézőbbek lesznek majd vele, és javul a helyzet e téren.

- Bízom benne, hogy ezzel sikerült meggyőznöm a szurkolókat. Nehéz volt, amikor ott játszottam és kaptam ugye a dolgokat a lelátóról. Profi futballistaként tennem kell a dolgomat, kaptam ezt a lehetőséget, hogy a Slovanhoz igazoljak, és próbáltam vele teljes mértékben élni. Nagyon sajnálom, de bízom benne, hogy ez a helyzet majd meg fog fordulni. Senkit nem szerettem volna megbántani azzal, hogy a Slovanhoz igazoltam.

Priskin papíron akár szlovák válogatott is lehetett volna korábban, de elmondása szerint meg sem fordult a fejében, hogy más nemzet mezét húzza magára.

- Nekem nem volt soha olyan a fejemben, hogy "ha", mert mindig is magyar válogatott akartam lenni. Nem is gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha a szlovák válogatottban játszanék. Nagyon boldog vagyok, hogy magyarként juthattam ki az Európa-bajnokságra.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON