Válogatott: Világsztárok jönnek edzőmeccsre - gigaszponzor a csapat mellett

Feltöltve: 2016, január 13 - 17:53 Frissítve: 2016, január 13 - 20:03

Az MLSZ hivatalos sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a jövőbe a MOL olajvállalat lesz a szövetség főtámogatója, amelynek keretében több mint 2 milliárd forinttal segítik majd a magyar labdarúgást. Csányi Sándor MLSZ-elnök emellett bejelentette, hogy a magyar válogatott március 26-án Horvátországgal csap majd össze az Európa-bajnokságra történő felkészülés jegyében, májusban pedig egy még erősebb ellenfél ellen meccselhet Bernd Storck csapata.

Szerda délután az MLSZ hivatalos sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a jövőben a MOL olajvállalat lesz a szövetség főtámogatója. A megállapodás erre az évre szól, de minden évben felülvizsgálják, és mindig hosszabbodhat.

A vállalat első embere, Hernádi Zsolt amondó, megtisztelő számukra az együttműködés.

- Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az MLSZ partnereként főtámogatói lehetünk az Eb-n szereplő a magyar válogatottnak. Bízunk abban, hogy ezzel a támogatással mi is hozá tudunk járulni a sikeres szerepléshez. Önmagában a labdarúgás támogatása nem újdonság a MOL-nál, hiszen korábban a Bozsik-program mellé álltunk, segítve ezzel újabb tehetségek feltűnését. Emellett részt vettünk a Videoton támogatásában is, és ezzel részesei voltunk az elmúlt évek legnagyobb nemzetközi sikerének, amit klub elért. Nem hiszem, hogy volt olyan ország, ahol ennyire várták volna a válogatott kijutását egy nagy tornára, mint Magyarországon, talán korábban már sokan le is mondtak erről. Cégünk közép-európai szinten is jelentősen részt vesz a térség labdarúgásában. Ennek oka, hogy szeretjük az igazi versenyt, és szeretünk szurkolni. Az én generációm megélt nagy magyar futballsikereket, köszönöm a mostani csapatnak, hogy ezt a gyermekeink számára is lehetővé tették, hogy újra van kiért szurkolni a legjobbak ellen játszva. Hittel, akarattal akkor is lehet nyerni, amikor előzetesen mindenki vesztesnek gondol - ezt mutatta meg a magyar csapat - fogalmazott.

Ezt követően a labdarúgó szövetség elnöke, Csányi Sándor vette át a szót.

- Hernádi úr olyan lelkesen beszélt a magyar labdarúgásról, hogy kishíján felálltam és elindultam egyből focizni… Ami a számokat illeti: a MOL 2 milliárd forintot biztosít számunkra a TAO-ból. A klubok, iskolák, önkormányzatok számára meghirdetett pályaépítést ezzel nagyban tudjuk segíteni. Ezen túl menően 285 millió forint szabadon felhasználható forrást biztosítanak számunkra. Eddig is segítettek bennünket, de most jelentősebb a támogatás, ehhez kellett az Eb-kijutás is - mondta el a vezető.

Eldőlt, hogy március 26-án Horvátország ellen lépünk pályára felkészülési meccsen. Több csapat jelentkezett volna szerencsére, aki játszott volna velünk, számunkra fontos volt, hogy idehaza legyen a meccs, hiszen nem lett volna jó, ha az utazással megy el az idő a felkészülés helyett. Van min szépíteni ellenük, hiszen a második világháború idején nyertünk ellenük utoljára. Többek között Barcelona, Real Madrid, Liverpool vagy Juventus-játékosokkal érkezik majd az ellenfél, jó lehetőség lesz az a mieink számára, hogy megmutassák, kire lehet számítani magas szinten.

Csányi Sándor elmondta, a szezon után Ausztriában készül majd edzőtáborban a csapat. Hozzátette, májusban egy még nagyobb ellenfél lesz majd neveket tekintve, de ezt még nem hozhatjuk nyilvánosságra. Májusban egyébként két meccset játszhat a válogatott, egy idegenbelit egy európai válogatott ellen és egy hazait. Csányi az idegenbeliről beszélt, és annyit fűzött hozzá viccesen: ő jobban aggódik előzetesen a meccs miatt, mint Storck. A horvátok elleni találkozó a Groupama Arénában lesz. (Fotó: mlsz.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON