Nehéz meccsre számítanak a horvátok: "Eufórikus hangulatban van a magyar közönség"

Feltöltve: 2016, március 26 - 12:59 Frissítve: 2016, március 26 - 14:27

A horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Ante Cacic és a védője, Domagoj Vida is tisztelettel beszélt a magyar csapatról és a hazai közönségről, azonban mindketten kijelentették: győzni szeretnének a szombati, budapesti barátságos mérkőzésen.

Akció: Csoportos utazás az Eb-re, belépővel és tengerparti nyaralással

"Összeszedett csapat vár ránk. A magyarok ezt bebizonyították a norvégok elleni pótselejtezőn. Ismerjük a játékosaikat, Király, Juhász, Gera, Dzsudzsák, Szalai mind kiváló labdarúgó, de Horvátország mindig mindenki ellen győzni akar, ez nem lesz másként most sem" - jelentette ki Ante Cacic, aki hazája legjobban "rajtoló" szakvezetője lett, ugyanis eddigi négy mérkőzésén győzelemre vezette csapatát.

A horvát kapitány szerint komoly szervezés és munka folyik a magyar futballban, ennek köszönhető, hogy Magyarország hosszú idő után ismét kijutott az Európa-bajnokságra, illetve olyan stadionok épülnek, mint amilyenben játszani fognak itt a Groupama Arénában.

Cacic kifejtette, hogy az Izrael ellen szerdán 2-0-ra megnyert találkozón ugyan több formációt kipróbált, de ez nem kísérletezés, hanem inkább taktikai teszt. Hozzátette, számára fontosak ezek a barátságos mérkőzések, mert ezeken kap visszajelzést az elvégzett munkáról.

Domagoj Vida, a Dinamo Kijev hátvédje többek között arról beszélt, hogy tudomása szerint a magyar közönség az Eb-részvétel okán eufórikus hangulatban van, ezért is lesz teltház. A magyarokkal nem kívánt foglalkozni, mert mint mondta, számára csak az a fontos, hogy a saját csapata jó játékkal győzzön, illetve tökéletesítsék a különböző taktikai formációkat.

A horvátoknál több hiányzó is van: a Barcelonában futballozó Ivan Rakitic már Izrael sem lépett pályára, míg azóta betegség miatt kidőlt a Fiorentinában szereplő Nikola Kalinic és Milan Badelj, de a Dinamo Zagreb támadója, Marko Pjaca sem épült fel sérüléséből, így rájuk nem számíthat Cacic.

A magyar-horvát barátságos mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában. A meccset élőben közvetíti az M4 Sport. (MTI)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON