Válogatott: "A németeknél komolyabb erőfelmérő nem is jöhetne"

Feltöltve: 2016, június 4 - 12:38 Frissítve: 2016, június 4 - 12:41

A Videoton és a magyar válogatott védője, Lang Ádám szerint a ma estinél komolyabb erőfelmérőt nem lehetett volna szervezni közvetlenül az Eb kezdete elé.

A magyar válogatott és a Videoton védője, Lang Ádám a vidi.hu-nak nyilatkozott a Németország elleni felkészülési meccset megelőzően.

- Továbbra is remek a hangulat a válogatottnál, mindenki nagyon jól érzi magát. A keddi keretszűkítéssel elérkeztünk az Eb-re vezető út célegyenesébe, úgy gondolom, a lényegi munkát elvégeztük. Szombaton este az aktuális világbajnok ellen lépünk pályára, ráadásul idegenben, azt hiszem, ennél komolyabb erőfelmérőt nem tudtak volna nekünk szervezni. Néhány évvel ezelőtt, még győri játékosként játszottam a Bayern München ellen, ahol több német válogatott is pályára lépett, már azon a gálamérkőzésen is testközelből tapasztalhattam, hogy milyen kiváló futballistákról van szó. Néhány nappal ezelőtt kikaptak a szlovákoktól, igaz tartalékos felállásban, de száz százalék, hogy az utolsó edzőmeccsüket az Eb előtt meg akarják nyerni. Bizonyára sokan arra számítanak, hogy majd lefociznak minket a németek, éppen ezért nagy kihívás lesz számunkra, hogy megoldjuk a feladatunkat, és bebizonyítsuk, igenis megérdemelten jutottunk ki az Eb-re, és képesek vagyunk felvenni a versenyt a legjobbakkal is. Az edzőtáborban egyébként a csoportellenfeleink edzőmeccseit közösen megnéztük. Láttuk, ahogy az osztrákok félgőzzel megverték Máltát, vagy ahogy a portugálok emberhátrányban, a legnagyobb sztárjuk nélkül 1-0-ra kikaptak Angliában. Messzemenő következtetéseket ezekből a találkozókból nem lehet levonni, mindenesetre az ismét bebizonyosodott, amit amúgy is tudtunk, hogy rendkívül erős csapatok ellen kell majd pályára lépnünk Franciaországban, de már mindannyian nagyon várjuk ezt a megmérettetést az Eb-n - fogalmazott. (Fotó: vidi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON